kiegészítő-tervező

Olimpiai kollekció a Pumától (2008. augusztus)

A PUMA Pekingben

PUMAPUMA nemzetközi sportmárka sikeresen ötvözi a sport, a hozzá kapcsolódó életstílus valamint a divat elemeit. Az 1948-ban Herzogenaurach-ban alapított és immár 80 országban jelen lévő PUMA egyedi hozzáállása meglepő perspektívát hozott és hoz ma is - technikai fejlesztésein és forradalmi tervezésén keresztül - a lábbelik, ruhák és kiegészítők világába. S mi bizonyítja a márka sport és divat melletti elszánt elkötelezettségét? Egyrészt az, hogy a PUMA a 2008-as olimpián a világ legtehetségesebb sportolóit szponzorálja. A divat szemszögéből pedig az, hogy már második éve támogatja a Central Saint Martins divatbemutatóját a londoni divathéten, sőt bővíti a PUMA ösztöndíjat is, amelyet a divattervező főiskola hallgatói nyerhetnek el.


Sánta Eszter, a Balllon tervezőcsoport egyik ruhatervezője

Hónaljkutyák és szőrmeglóriák…

Balllon ShowroomAz öt designer, Horváth Anikó cipő-, Karattur Katalin táska-, Korényi Mariann kötött öltözék-, Marosi Krisztina ruha-, és Sánta Eszter ugyancsak ruhatervező 2007. őszén nyitotta meg a Balllon Bemutatótermet és Galériát, ahová az egyéniségüknek megfelelő, különleges ruhadarabokra és kiegészítőkre vágyó közönséget várják. Hogy mind forma, szín és szabás tekintetében az egyedi megoldásokra helyezik a hangsúlyt, arról már a „madeinhungary” Divatszínházának során sikerült meggyőzniük látogatóikat. A csoport megalakulásáról, inspirációjukról, jövőbeli terveikről, beszéljenek ők maguk!


Opera Couture: a Manier Nyárköszöntő Ünnepe (június 28.)

Manier Opera CoutureA Magyar Állami Operaház és a Manier Divatház szervezésében 2010. június 28-án Nyárköszöntő Ünnepet rendez a belvárosban, a budapesti Operaház tőszomszédságában, a Hajós utcában (1061 Budapest, Hajós utca 12.), mely erre az estére átváltozik igényes őszművészeti találkozóhellyé. Az Opera Couture rendezvény célja e városrész kreatív energiáinak és azok egymásra hatásának bemutatása nyáriasan könnyed, szórakoztató formában. A nagyvárosokban az Operaház saját falait átlépő, kulturális közeggé alakul, mintegy kiterjesztve kulturális auráját. Az Operaház a múltból a jövőbe tekintő, mindezt egyszerre megtestesítő szimbólum, Budapest kultúrájának image eleme. Az Operaház és a Manier Divatház összefogásának célja, hogy minél többen kedvet kapjanak az operához. A Manier Divatház tervezője, Németh Anikó csatlakozott a 'Szeretem az Operát' kampányhoz, minthogy művészetük, ars poeticájuk több ponton is párhuzamban áll: a tervező előszeretettel alkalmazza történelmi korok szabásvonalait, sziluettjeit, kézműves megoldásait, emellett elkötelezett híve az innovációnak, kísérletezésnek is és fontos számára a társművészetekkel való együttműködés, az összművészeti szemlélet.


Coco Chanel, divattervező

Coco ChanelA modern nő megtervezője

Coco Chanel. A legenda polgári neve: Gabrielle Bonheur Chasnel, akit néhány évnyi árvaház után nagynénjei neveltek fel. A századforduló elején indult Franciaország vidéki kávéházaiból, ahol sanzonénekesnőként hódította a férfiszíveket. Valószínűleg sikeresen, mert ezek a férfiak tartották őt el hosszú éveken át. Aztán megunta a semmitmondó, félvilági életet, és egyik kitartóját rávette arra, hogy segítségével megnyithassa első divatüzletét. A bolt kalapokat kínált.

Christian Dior, divattervező (1905-1957)

Christian DiorA nőies életigenlés forradalmára

A világháború utáni takarékos évek végére egyetlen bemutatóval tett pontot, visszahozva a nők ruhatárába a sikket, az életörömöt. A Dior márka, mely olyan nagy neveknek köszönhetően, mint Yves Saint-Laurent és John Galliano, ma is a top 10 divatdiktátor között van, azóta is a klasszikusan nőies elegancia megtestesítője. Christian Dior politikai pályáról tért át a divatiparba, de előfordulhat, hogy sosem lett volna akkora hatással az emberek életére diplomataként, mint a New Look stílus megalkotójaként.


A nanushka 200708 ŐszTéli bemutatóján jártunk (szeptember 28.)

Nanushka 2007„Ha téli éjszakán egy utazó…”

Homérosz óta művek tömkelege épül az utazás toposza köré. No de mi a helyzet, ha maga a magányos utazó válik divatbemutató főhőssé? Nanushka, aki maga is gyakorlott „traveller” – alig tért haza New Yorkból, máris a párizsi Fashion Weekre tart - hajó és tutaj helyett a zajos-robosztus repülőgép mellett döntött. Az Erzsébet téri Gödör Klub, akár egy felbolydult hangár. Nem csak a koncepció üdítő, a Sándor Szandrára jellemző letisztult vonalvezetés, a könnyen variálható, lendületes holmik sem vesztettek varázsukból.


A Nemzeti Vágta döntőjén a dress code: elegáns ruha és kalap

Nemzeti Vágta 2010Hazánk neves divattervezői, Léber Barbara, Abodi Dóra, Mojzes Dóra divattervezők és Schilling Kolos kalaptervező az ország legnagyobb és legrangosabb lovas eseményére, a Nemzeti Vágtára terveztek kalapokat. Debreczeni Zita, Zimány Linda, Végvári Eszter, Freire Szilvia és Polgár Krisztina a Vágta ünnepélyes sorsolásán, a Hadtörténeti Múzeumban mutatták be először a divattervezők műveit. A Nemzeti Vágta nem csupán a lovas sportok szeretetének hagyományát, de a lovas sportokhoz kapcsolódó kalapviselési hagyományt is szeretné feléleszteni Magyarországon. Ezért a 2010. június 2-6. közötti verseny döntőjének napján, vasárnap (június 6.) dress code is lesz, az ajánlott viselet pedig elegáns ruha kalappal. A verseny szervezői szeretnék, ha a vendégek a lovassport iránti tiszteletből a megjelenésükkel is megadnák a módját ennek a különleges eseménynek.


TOTHBORI Florissima Kollekció kedvezményes nyári vásár (július 22.)

TOTHBORI Florissima2010. július 22-től, csütörtöktől, megkezdődik a TOTHBORI "Florissima" 2010 Tavasz/Nyár Kollekció kedvezményes nyári vására. 40%-os kedvezmény a Business Look kollekció minden darabjára, 40%-os kedvezmény a Couture nyári koktélruhákra, estélyi és menyasszonyi ruhákra, 20%-os kedvezmény a nyári kiegészítőkre, övekre, táskákra és cipőkre.


Divatiskola, modelliskola


Esküvő Konferencia az Európa hajón (szeptember 27.)

Daalarna 20092009. szeptember 27-én esküvőszervezők és az esküvőszervezésben érintett szakemberek találkoztak az Európa hajón, hogy az első Esküvő Konferencia keretében összegezzék a 2009-es esküvői szezon tapasztalatait és beszéljenek 2010 új irányzatairól. A kölcsönös tapasztalatcsere célja az volt, hogy a menyegzőre készülő pároknak minél többet és hatékonyabban tudjanak segíteni életük nagy napjának megszervezésében. A konferencián ott volt Benes Anita, a Daalarna vezető tervezője, valamint Földi Kinga, Pazicski Miklós és Sárossy Zsuzsanna mesés menyasszonyi ruháikkal és üvegékszereikkel, Rátkai Tímea esküvőszervező, Szőke Balázs a Special Days fotósa, Ocetkiewitz Kinga stylist, Lévai Gizella a helikopteres repülés engedélyeztetésének lobbistája, a Nostress Band zenekar és Lajsz András koktélvilágbajnok.


Fashion Extasy II. divatbemutató a margitszigeti Holdudvarban (július 6.)

Fashion Extasy II. 2009Fashion Extasy II. 2009


Biciklis divatbemutató és iparművészeti vásár lesz a Sziget 2009-en

Ékszervarázs 2008A Sziget 2009 Octopus Összművészeti Színpadának Octopus Artshop helyszínének szervezésében rendhagyó biciklis divatbemutató és felvonulás lesz 2009. augusztus 13-14-15-én 16:00-tól. Ugyanitt a Sziget egész ideje alatt (augusztus 12-16.) minden déltől megismerheted és megvásárolhatod a fiatal magyar iparművészek munkáit. A szervezők azt ígérik, innovatív, játékos, egyedi táskák, pólók, ékszerek és egyéb tárgyak lesznek ott minden mennyiségben. Akiket idén biztosan megtalálsz: Bagaboo - futárzsákok és egyedi táskák, Bohus Tamás - bakelit órák és különleges gyufák, Cangira - "ami a városi biciklizéshez kell! Színes, biciklire szerelhető táskák és egyebek...", Dotty – kedvenc kitűzőid!, Koodform - színes, játékos ékszerek és más apróságok, Mag Renáta (MaRabu) - egyedi ékszerek gyöngyből, tollból, bármiből, Magony Zsuzsanna - ARKA kollekció (táskává alakítható pulcsik), MUSU – vidám ruhák a  "gondolkozz, nevess, biciklizz" szlogen jegyében.


Látogatószám rekorddal zárt a Sziget 2009 (augusztus 12-17.)

Táskák a Sziget 2009-enAz öt fesztiválnap látogatóival számolva és a Tankcsapdára összegyűlt tömeggel együtt összesen 390 ezren voltak a Szigeten, ami 5 ezerrel írta felül a korábbi években többször is beállított rekordot. A Fátnómore napján 68 ezren gyűltek össze a Hajógyári-sziget Nagyszínpada előtt, így megdőlt az elmúlt években többször is beállított nézőcsúcs, azaz összesen 390 ezren buliztak a Szigeten, mely így anyagilag is nyereséges fesztivált jelent. A trendkövetők, ha biciklisták is, mazsolázhattak: az Octopus Összművészeti helyszínén Bagaboo futárzsákjai, Bohus Tamás bakelit órái, Cangira biciklire szerelhető táskái, Dotty kitűzői, Koodform ékszerei, Mag Renáta (MaRabu) gyöngy és toll ékszerei, Magony Zsuzsanna - ARKA táskává alakítható pulcsijai és MUSU vidám ruhái várták őket.


Fashion Extasy II. divatbemutató lesz a Holdudvarban (július 6.)

Budapesti Divatsikola vizsgabemutató 2009Hazai tervezők egyedi és merész, mégis hordható pret-a-porter és street wear ruhakollekcióikat mutatják be Fashion Extasy címmel, idén másodszor, 2009. július 6-án (hétfőn) 20:30-tól a margitszigeti Holdudvarban. Az N&N Production által szervezett 2009 Tavasz/Nyári divatbemutató sorozat célja a friss hazai tervezők ruha, ékszer és kiegészítő kollekcióinak megismertetése. A három bemutatóból álló rendezvény ma középső állomásához ér, és egy a nyár végénmegtartott show-val zárul majd le. A mostani, második - a nagyközönség számára továbbra is nyitott - divatbemutatón a Balllon, a Bodza Csoport, az Imago Mundi, Magdolna Veronika és a Budapesti Divatiskola végzős hallgatóinak ruhakollekcióit, valamint a Stoll’Art Galéria művészeinek ékszer és kiegészítő kollekcióit tekinthetik meg a trendkövetők a margitszigeti Holdudvarban zajló egyórás show keretében.


Manier – Németh Anikó rendhagyó bemutatója Király Tamás rendezésé

ManierLove, Passion, Fashion Show – Szerelem, Szenvedély, Divat

A hagyományoktól eltérő, széles szakmai összefogással született egyfelvonásos színházi produkciónak az Iparművészeti Múzeum adott otthont. A düsseldorfi IGEDO-n az Év felfedezettjeként ünnepelt Németh Anikó ezúttal az üvegtetős, csipkés árkádokkal határolt intézmény medencéjében állította fel a Manier bájbazárját, hogy s(z)erelem-ittas „babamodelljei” a fülledt, törökfürdőre emlékeztető „díszletek” között induljanak sétára a kifutón. Urambocsá a divatpápa, Király Tamás parancsára a nézőközönség soraiból levadászott kísérőikkel swingbe kezdjenek, Harcsa Veronika frenetikus, Pataki Ági által is méltán nagyra becsült szólójára. S ez csupán néhány finomság, a ránk leselkedő tucatnyiból. Lévén szuperprodukció, a backstageben szorgoskodó sminkesekről, fodrászokról sem feledkezhetünk meg. Míg a méretes vattacukor frizurákat és Prada hatású, szöszös kontyokat a híres Hajas-tanítvány, Koczka és tehetséges kolleganője, Sári Kata készítette, a modellek varázsos make-upjáért Titkos Bernadett felelt. Az impozáns ezüstékszerek újfent Varga Miklós keze közül kerültek ki, a lábbelik többek közt Vágó Réka és Illés Kati műhelyéből, a kiegészítőket, a Manier költemények formavilágához frappánsan igazodó táskákat pedig, Balák Tímea készítette.


Divatszínház a madeinhungary-n (március 8.)

AIAIÉNőnapi 11-es: AIAIÉ, Balllon, Blue Paprika, Kamchatka, Kemenesi Tünde, Márton-Végső, NATI 100% PUREIDEA, Szabó Gergely, Sziráczky Brigitta, vasseva, TrüffELLE!

A 11. Lakástrend és Design kiállítás „madeinhungary” tárlatára, ezúttal rendhagyó módon az erzsébet téri Gödör Klubban került sor. Ahogy Szigeti Szilvia textiltervező, az esemény szervezője elmondta: „egyszerűen kinőttük a Műcsarnokot.”. A helyszín változása, persze nem rúgta fel teljesen a hagyományokat, sőt! A rendezvény tizenegyedik születésnapját méltó módon ünnepelte, mindjárt tizenegy ismertebb és teljesen pályakezdő iparművész tervezőt küldött a Divatszínház kifutójára, hogy talán a nemzetközi nőnap alkalmából, a szebbik nemnek egy kicsit külön is kedvezzen. „Az alkotókban az a közös” – hallottuk továbbá Szigeti Szilviát a lassan körénk ereszkedő, reflektorokkal tompított sötétségben – „hogy mindannyian borzasztó tehetségesek.”.


Philip Treacy, kalaptervező

Philip TreacyA kalapkirály

Philip Treacy újjáélesztette a kalapokat, a meghökkentő, nyomott mintás felületektől, az óriási tollékekig bátran mindent felhelyez a fejre, még akár madárkalitkát is. Az extrém barokk alkotások óta, amikor egész életképeket és hajókat építettek az amúgy is jelentős frizurákba, az évszázadokig legfeljebb méreteiben néha-néha megszaladó kalapok újra bármilyen formát ölthetnek. Az ír származású tervező szerint legalábbis...


Tisza cipő

Tisza cipőEgy patinás cipőgyár

Az egyik legsikeresebb magyar cipőmárka, a Tisza cipő története akkor kezdődött, amikor Thomas Bata az 1930-as években cipőgyárat akart építeni valahol Magyarországon. Egy utazása során, véletlenül talált rá a Szolnoktól nem messze fekvő, Tisza parti városra, Martfűre, ahol a vízi- és közút, valamint a vasút egy ponton találkozott. A terület 1939-ben került a tulajdonába: az 593 katasztrális hold birtokot 325.000 pengőért vásárolta meg. Megkezdődött az építkezés, a Cikta Rt. - ezen a néven indult a gyár - 1942-ben megkezdte a termelést házicipők gyártásával.


A Gucci divatház

Gucci 2006 Tavasz-NyárGucci, avagy egy olasz család tragédiája

A Gucci még ma is fogalom a divat világában, pedig a divatházat alapító család tagjai közül ma már senki sem tagja a részvénytársaságnak. Amúgy olasz módra kiperelték egymást az évi mintegy húszmillió dollár hasznot hozó cégből. A márka viszont él és virul, és az erotikus elegancia elsőszámú nagykövete.


Roberto Cavalli, divattervező, cipő- és táskatervező

Roberto CavalliSzeretők tervezője

Régen volt ennyire trendi a közönségesség közelében táncoló szexi viselet, mint épp 2006. nyarán. Ennek, a nálunk a kelleténél népszerűbb stílusnak felsőbb osztálybeli istene, Roberto Cavalli, az olasz felső 100 szeretőinek kedvenc márkája. Ha durván szexis akarsz lenni és van aki jó sokat költsön rád (de nem ám csak szánalmas havi egy milkát mint Kanna Annára), na akkor ő a te terveződ. Apunak Armani, anyunak Donna Karan, a macának Cavalli!


WAMP - WAsárnapi MűvészPiac mostantól Budapesten is (július 16.)

I. WAMP 2006-07-16London és New York mintájára

2006. július 16-án először nyílik meg a budapesti Erzsébet téren (volt buszpályaudvar) a londoni és New York-i vásárok mintájára szervezett WAMP, vagyis a WAsárnapi Művész Piac. A WAMP szervezői az Aquanauta csoport divattervezői és egy közgazdászokból álló non-profit társulás, akik a Design Terminál és a Gödör Klub támogatásával hívták életre az első, kezdetben havi rendszerességű budapesti design és iparművészeti kirakodóvásárt. Az első WAMP-ot Soma Mamagésa és a megasztáros Póka Angéla koncertje nyitja meg délelőtt 11 órakor.


Karl Lagerfeld, divattervező

Karl LagerfeldA Chanel helytartója és a pillanat tolmácsa

Ki hinné, hogy Lagerfeld mester már 68 éves? A hófehér, lófarokban hordott haj persze már hosszú ideje a védjegye, na de akkor is... És ráadásul nagykorúsága óta a divat világában tevékenykedik. A nemzetközi divatmagazinok által nemes egyszerűséggel csak ’Kaiser (= Császár) Karl’-ként emlegetett divatgéniusz majd’ negyedévszázada a Chanel-ház vezető tervezője, és emellett még arra is marad energiája, hogy kormányozza saját vállakozását, a Lagerfeld Gallery divatházat.


WAMP 2006. október (október 1.)

WAMPCipzártáska, lyukkesztyű

Nyár közepétől minden hónap elején WAMP, azaz WAsárnapi MűvészPiac várja azokat, akik valamilyen különleges, iparművész által tervezett darabbal szeretnék feldobni a ruhatárukat. Az ötlet kitalálói - divattervezők egy közgazdásszal kiegészülve -, egy Londonban és New Yorkban már régóta jól működő árusítási formát szeretnének meghonosítani, amikoris a tervezők, kézművesek, iparművészek közvetlenül találkozhatnak az egyedi darabokra vágyó közönséggel. A név egyrészt mozaikszó -  WAsárnapi MűvészPiac -, másrészt utal rá, hogy a vamp, az egy olyan nő, aki nem riad vissza egy kis feltűnéstől. A piacolás feltétele, hogy az eladásra szánt portéka fiatalos, lendületes, innovativ és igényes legyen. A szervezők, Mátrai Krisztina és Matheidesz Réka e szempontok alapján hívják meg a vásárra a jelentkezőket.


Vágó Réka, cipőtervező

Vágó RékaA táncos lábú cipészkisasszony

Helyes csaj. Laza és természetes. Londoni mintán edződött, érződik rajta a külföld. Egyébként sem az a begubózós típus, szívesen dolgozik alkotóközösségben: az ő cipőiben vonultak Tóth Bori, fiatal divattervező modelljei Ausztriában és a budapesti Műcsarnokban, az Aquanauta csoport matyóhímzéses ruhakollekciója pedig a Budapesti Történeti Múzeumban és aztán Londonban is. Egyedi topánjai nem csak trendkövetők, de lábszépítők is. Szerinte egy jól megcsinált magassarkú cipő kényelmes is lehet...


Luu Anh Tuan, divattervező


Schilling Kolos, kalaptervező, stylist

Sap-kaland Mr. Cilindernél

Magyarország Philip Treacy-je 1973-ban született, Tatán. Testnevelés tagozatos gimnazista, majd megjárja Svájcot, ahol uniós gazdasági ügyintéző szakon végez a luzerni Benedict Schuléban. Világpolgár, a Megaműsorok kalap- és geggyárosa, aki, ha kell, 15 perces sufnituningban hozza össze a föld leglátványosabb turbánját. Szeret ipari kémkedni és gyártmányt fejleszteni, bár nem feltaláló, a műanyag fóliával takart flitterborítás saját agyszüleménye. Két éve az Audi image fotóinak „stylistja”, de nélküle egyetlen lovas derby sem lehet meg, hol a nagyérdeműnek, hol a kalapversenyek zsűrijének kobakjára ültet egy-egy „Armanit”.





ALMAF