modellügynökség

Hajtó Adrienn modell, a vm Supermodel 2007 modellverseny győztese

Hajtó AdriennNesze neked Kate Moss!

A tüzes szemű, barna lányzó a Valentine Model Management legújabb felfedezettje, az országszerte hirdetett modellverseny, a vm Supermodel 2007 abszolút győztese. Nemcsak szépsége, fiatalsága irigylésre méltó, bizonyára sokunknak fáj a foga arra a tízmilliós modellszerződésre is, amely az égimeszelő reménység tarsolyában lapul. Bizony, Adrienn belépője már megvan, így az út, mely Kate Moss-ék nyomában egyenest a nemzetközi modellkarrier felé visz, sem lehet, oly rögös. Adrienn láttán sokáig haboztam, a mostanában egyre inkább csak botrányairól ismert Kate Moss helyett, ne válasszak-e számára inkább mégis csak másik, előremutatóbb, pozitívabb hasonmást, példaképet. A soproni származású, szűk- és halk szavú lányzó törékenysége azonban kikívánta a rokonítást, bár a magam részéről, modern My fair ladynek is nevezhettem volna.. 


Karakai Fanni, modell

Karakai FanniAki a közönséget is lenyűgözte…

Lobogó aranyhaj, szexisen metsző, vagy épp kislányosan félénk, már-már durcás tekintet - Karakai Fanni biztosan nem szolgált rá a szőke nős viccekre. Józan lány, szilárd értékrenddel, aki minden szépsége mellett még okos is. Ártatlanságával és a femme fatale-ok Bardot-i bájával már portálunk látogatóit is levette lábáról: a vm Supermodel 2007 döntősei közül a HazaiDivat.hu olvasói az alig 17 éves Fanninak szavazták meg a különdíjat - mi sem bizonyítja jobban, minden porcikájában kifutóra termett. „Először is köszönöm a lehetőséget, hogy mesélhetek magamról. Közönség kedvencként remélem, az interjú után nemcsak a külsőm, hanem már a belsőm is szimpatikus lesz az olvasóknak.” – indítja a társalgást Fanni, Hajtó Adrienn mellett a soproniak másik nagy büszkesége.


Eniko Mihalik


Hulladékruhák extrém divatbemutatója a Miss Éden 2006 európai döntő

Nem mind szemét, ami nem fénylik

Miss Éden 2006Még mindig a Miss Éden szépségversenyen vagyunk, de ez most egy kicsikét mégis más. A királynőjelöltek csak rövid pihenőre vonulnak a kulisszák mögé, ki kell fújják maguk a mindent eldöntő koronázás előtt. Suhognak a finom estélyik, ahogy apró léptekkel, szinte szaladva, elhagyják a kifutót. A zsűri lassan a tombolát húzná. De előtte még hátra van a java, a Rivercast Modellügynökség pártfogoltjainak futurisztikus „űrshowja”. Feltupírozott kontyok, éles, vad tekintetek és persze az elmaradhatatlanul pazar kollekció, extravagáns és egyedibbnél egyedibb ruhakölteményekkel, melyet a jövő leendő S. Hegyi Luciái, Zoób Katijai álmodtak meg talán a következő évezred energiatakarékos leányainak.


vm Supermodel


Májusban még 3 válogatást tart a vm Supermodel modellfelfedező csapata

vm Supermodel 2007Lehet, hogy Téged keresnek?

Legközelebb 2007. május 19-én, Sopronban válogat a Valentine Model Management a nemzetközi modellmunkára áhítozó lányok között. Országos modellfelfedező versenyük, a vm Supermodel 2007 különlegessége, hogy a szervező külföldi partnereinek igényeit szeretné kielégíteni komoly karrierre esélyes magyar divatmodellek felkutatásával. Pethő Bálint, az ügynökség szakmai vezetője ezért is figyelmezteti a jelentkezőket, hogy készüljenek fel arra: akiket itt felfedeznek, azokra rövid időn belül külföldi munkák várnak.


Varga Ágota, a USE unused divatbemutató főmodellje

USE 2007 tavasz/nyárFiúsan is lélegzetelállító!

Rövid, szőke haj, acélkék szemek. Az Erdélyből származó Varga Ágota 16 évesen kezdte pályafutását, ma pedig már az Attractive Modellügynökség tehetségének lába előtt hever Pest, Milánó és Párizs. Odakint Chanel, Yves Saint-Laurent és Gucci modellje, idehaza Zoób Kati és a USE unused múzsája. 2005-ben a Fashion Awards Hungaryn az Év Modellje lett. Szabadidejében mozijáró, máskülönben meg nyakló nélkül fogyasztja az ásványvizet, amire úton-útfélen, mint a leghatékonyabb szépségápolási cikkre hivatkozik.


Vanicsek Gábor, a Trendparty szervezője, a Bloom Models vezetője

TrendpartyA 2007. tavaszi Trendparty, avagy a WMN 0. napja

Az első WMN Hiúságok Vására, a Westen City Center „B” parkolójában a Bloom Models Trendparty-val nyitott. A Pussy Deluxe és a Vive Maria fehérneműitől, Kemenesi Tünde metroszexuális férfikollekcióján át, Benes Anita menyasszonyi és báliruha költeményeiig sokan kifutóra léptek. A szakmát és a megrendelőket közös fedél alá toborzó rendezvény sikeréről Vanicsek Gábort, a Trendparty szervezőjét és a Bloom Models ügynökségvezetőjét faggattuk, aki örömmel osztotta meg velünk a Westend-beli kiállításon szerzett tapasztalatait is.


Megtalálták a vm Supermodel 2007 első döntősét (április 21.)

Szeifert Dalma17 éves pécsi lány az első leendő topmodell

A Valentine Model Management megkezdte kéthónapos, országos modelltoborzását a vm Supermodel 2007 modellfelfedező versenyre. Április 21. és június 16. között az ország számos nagyvárosában keresik azokat a modellalkatú, elhivatott, fiatal lányokat, akik nem riadnak vissza egy nemzetközi modellkarrier lehetőségétől. A vm Supermodel 2007 zsűrijében a hazai szakembereken túl a Marilyn (Párizs, New York), a Storm (London) és a Beatrice (Milánó) modellügynökségek képviselői is ott ülnek majd.


A vm Supermodel 2007 döntőjén jártunk (június 16.)

vm Supermodel 2007Megszületett az új Kate Moss!

Szépek és meghökkentően fiatalok. 175 centi alatt tán nem is találni nemzetközi modellkarrierről álmodó lányzót a kifutón. Szőkék, barnák, feketék vegyesen, ami mégis közös bennük, az a hétmérföldre szikrázó tekintet, megmutatom, hogy én vagyok a legjobb. Akár a Smith forrósortjaiban, akár Anh Tuan szemkápráztató fekete költeményeiben suhannak, nem lehet róluk levenni a szemet. Az országos tehetségkutató castingokon összegyűjtött szépségek közül a vm Supermodel 2007 június 16-i  döntője után az arra legérdemesebb tízmilliós modellszerződéssel, a közönség kedvence a HazaiDivat.hu különdíjával térhetett haza.


vm Supermodel 2010 döntő lesz (június 12.)

VM Supermodel 2010A vm Supermodel 2010 hivatalos gála estje és fináléja 2010. június 12-én lesz az ÖTkert Bisztróban, melynek ez az esete egyben megnyitója party-ja is. A modellverseny - mely a jól szereplőknek nemzetközi karrier lehetőségét nyújtja a londoni Storm, a párizsi Nathalie, a New York-i Elite, a tokiói Switch Models, a hamburgi Mega modellügynökségek partnereiként  - döntős lányai a Nubu ruhakollekciójában mutatkoznak be, ezt követi Mojzes Dóra első önálló kollekció bemutatója, majd a lányok táborban készült legjobb fotóinak vetítését követi egy Anh Tuan divatbemutató. A versenyről készült werk videó levetítése alatt a zsűri meghozza döntését, majd eredményhirdetés, díjátadó. A versenygálát követő After Party-n és ÖTkert nyitó bulin többek közt a Tilos Rádió szolgáltatja majd a talpalávalót.


KREA SHOW&PARTY - évzáró divatbemutató és party 2010 (június 18.)

KREA 2010A 2010-es tanév végét a KREA iskola nyilvános divatbemutatóval és party-val ünnepli. A divatbemutatón a 2010-ben diplomázó hallgatók kollekciói mellett a tavaly végzettek új öltözékei és az elsős-másodikosok ruhaobjektjei is láthatók lesznek. A KREA iskola hallgatói 2009-ben az egyik legelegánsabb budapesti helyszínen, a Szépművészeti Múzeumban mutathatták meg kreativitásukat a nagyközönség előtt. A látványos bemutató hatalmas sikert aratott, még a szakmabeliek figyelmét is felkeltette. Idén az iskola könnyedebb hangulatú rendezvényen szeretné prezentálni a legtehetségesebb diákokat: 2010. június 18-án 19:30-tól a Nyugatinál, az Eiffel téren újonnan megnyílt U26 clubshopban a fiatal tervezők munkáit egészen közelről vizsgálhatják meg a divatra éhes látogatók.


A vm Supermodel 2008 Nemzetközi Tehetségkutató Verseny döntője

vm Supermodel 2008

Tízmilliós modellszerződést nyert a 14 éves új magyar 'supermodel'

2008-ban is sok-sok lány jelentkezett a vm Supermodel elnevezésű Tehetségkutató Versenyre, melynek válogatásai Debrecenben, Győrben, Budapesten valamint idén már Szlovákiában és Romániában is zajlottak. A jelentkezők közül a 10 legjobbnak ítélt lány jutott tovább a döntőbe, melynek gáláját 2008. június 15-én nézhettük meg a Symbolban. Az utolsó megmérettetés előtt a 10 legesélyesebb supermodel-jelöltről egy háromnapos felkészítő tábor keretén belül új portfolió készült, beszélhettek már dolgozó, profi modellekkel, neves divatszakemberektől kaptak hasznos tanácsokat a modellkedést illetően, s nem utolsó sorban, találkozhattak a Valentine Model Management meghívására érkező sztárügynökökkel is. A tavalyi győztes, Hajtó Adrienn komoly nemzetközi érdeklődést váltott ki miután elnyerte a vm Supermodel 2007 első helyezését. De vajon ki lesz az új magyar szupermodell?


Budapest Fashion Week 2010 TavaszNyár lesz (április 26-28.)

Budapest Fashion Week 2010 Tavasz/NyárMagyarország sokéves múlttal büszkélkedő Budapest Fashion Weeke e szezonban is megmutatja! Magyar divattervezők legfrissebb,  2010 Tavasz/Nyári kollekcióit a GRIP Model Management modelljei vonultatják fel majd Budapest divathetén. A háromnapos divatesemény nyilvános, tehát bármely trendkövető kielégtíheti divatszomját. A divatbemutatók minden nap 19:00-kor kezdődnek, kapunyitás 18:30-kor. A trendkövető érdeklődők jegyeket a bejáratnál válthatnak. A Budapest Fashion Week 2010 Tavasz/Nyár 2010. április 26-27-28-án zajlik majd a budapesti West-Balkánban (Skála Metró - Budapest, VI. kerület, Nyugati tér 1-2.).


VAM Design Day & Stylewalker Night 2010 (május 28-29.)

A VAM Design Day & Stylewalker Night technikai okok miatt elmarad - tájákoztatták portálunkat a szervezők 2010. május 10-én.Stylewalker Night 2010

A Stylewalker és a VAM Design Center együttműködésének eredményeképpen május utolsó hétvégéjén (2010. május 28-29.) megrendezésre kerül a VAM Design Day & Stylewalker Night Multiprogramos Fesztivál. A Stylewalker Night a Design District Budapest boltjai által félévente megrendezésre kerülő, éjszakai vásárlós-bulizós kalandtúra. Ezzel kapcsolódik össze a VAM Design Center, mint rendezvénybázis és take-in-house. A kapcsolt eseménysorozat napján egy 300 versenyzővel induló, az Angelface Model Agency által menedzselt országos modellverseny utolsó három fordulója kerül megrendezésre a Házban. A verseny fordulói között sajtó-divatbemutató lesz a Stylewalker Night szervezőinek és designboltjainak közreműködésével. A második, esti bemutató egyben a modellverseny döntője is. A rendezvény ideje alatt három időszaki kiállítás is látogatható lesz a VAM Design Centerben, többek közt Király Tamás divatpápa kollekciója, mely 2010 nemzetközi szenzációjának ígérkezik és melyet a művész saját maga installál fel. 


Crystals Angels modellválasztás és ékszerbemutató lesz a Bed Beach-en


Modellügynök, modellügynökség

Attractive Bloom ModelsContact ModellsIMG ModelsKajdi CsabaKazareczki HajnalkaMarilyn Pethő BálintPethő BenceValentine Model ManagementVisage Model Management


Abodi Dóra divatbemutató és egész napos divatfotózás volt New York-ba

Dora Abodi 210 TavaszAbodi Dóra, a budapesti MODART Francia Művészeti és Divatakadémia frissen végzett hallgatója, 2009. szeptember 16-án New Yorkban, a National Bohemian Hall dísztermében mutatta be 2010 Tavaszi kollekcióját, a NOLCHA Fashion Week keretében. A divatbemutató sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a bemutatót követőn Dwight Eubanks és Spry Lee Scott, a hírességek stylistjai privát backstage látogatást kértek, és ismét megtekintették a kollekciót. Ezután pedig Spry egy egész napos fotózást szervezett New Yorkban, amelynek során Jon Moe, híres divat- és reklámfotós (többek között Steve Tyler, P. Diddy és Aaron Eckhart fotósa), valamint Spry és stábja egy különös hangulatú fotósorozatot készített a kollekcióról, amelyhez az alkalomhoz festett hátteret, füstgépet, különleges ékszereket is használtak. A modell az IMG Models új felfedezettje, a 14 éves új-zélandi Chloe Graham volt, aki profizmusa és szépsége révén kivívta a tökéletes modell címét.


Mihalik Enikő, topmodell

Mihalik EnikőÚjévi lány. 1987. január 1-én született Békéscsabán. Mostanra ő a világ 9. legkeresettebb modellje a divatkatonákat rank-elő models.com szerint. Jelenleg az USA (és talán a világ) divatfővárosa, New York a bázisa, de londoni fotózásáról visszatérve Brazíliába készül - kapkodnak utána a megrendelők. Mint oly sok későbbi topmodell, ő is egy rangos és nemzetközi modellversenyen, az Elite Model Look-on tűnt fel 2002-ben, de innen még 4 év volt a nemzetközi áttörés. A Gucci kampány Mihalik Enikő eddigi legfontosabb munkája, de a nemrég fotózott 2010-es Pirelli naptár is mérföldkőnek számít - nem is csoda: olyan elődök után, mint Naomi Campbell, Cindy Crawford, Heidi Klum, Gisele Bündchen vagy Laetitia Casta, ki ne domborítani büszkén, különösen első magyar modellként? Bár filmes karrierről még nincs szó Enikővel kapcsolatban, azért szerepelt már a nagy vásznon, méghozzá egy divatfetisiszta moziban, a Szex és New York filmváltozatában. A 178 cm-es szépség előmeneteléért Kajdi Csaba modellügynök (Visage Model Management) felel, de ahogy ez egy topmodellhez illik, a világ összes fontos divatpontján - New York-tól, Párizson át, Londonig - ügynökségek jegyzik a nevét. És hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában, arra ő az egyik szabályt erősítő kivétel: a Fashion Awards Hungary 2009-en Az Év Modellje címet a külföldön csak Eniko Mihalikként ismert üstökösnek ítélte a hazai divatszakma.


A Fashion Awards Hungary hátteréről és szabályzatáról

Fashion Awards Hungary 2006Divatoszkár magyarul

A HazaiDivat.hu szerkesztőségünkbe több olyan olvasói levél is érkezett, amely az immár 3. éve kiosztásra kerülő Fashion Awards Hungary divatdíj hátteréről, szabályzatáról érdeklődött. Több se kellett, utánanéztünk, kik és hányan szavaznak, hogyan dől el az eredmény és mi garantálja a díjkiosztás tisztaságát. Kérdéseinkre Jagicza Réka, a Fashion Awards Team tagja válaszolt.


Aipli Ági, topmodell

Aki kezet fogott a Dior nagyasszonyával

Aipli Ági

Hatalmas őzikeszemek, karcsú, légies termet, kecses, végtelenül hosszú karok. Ki hinné, hogy gyereklányként nem álmodott modellkarrierről? Aztán a gimnáziumban már másként gonolta, Náray Tamás divattervező pedig felfedezte magának, és azóta is ott lépdel a fontosabb hazai kifutókon. De mert a modellpálya véges, évek óta ott áll mellettük is: bemutatókat szervez, koreografál - jobbára Sarnyai Eszter modell-kolléganőjével és barátnőjével együtt - meg mint tapasztalt kifutójáró tanítja modell iskolákban a jövő catwalkereit. A nemzetközi topmodellek adottságaival bíró (ez könnyen belátható, ha összevetjük őt Cindy Crawforddal, akivel közös fotón szerepel), Gucci rajongó Aipli Ágit arról kérdeztük, milyen modellnek lenni Magyarországon. És... Kezdők, figyelem! Ági hasznos tanácsokkal is szolgál. 


Kate Moss, topmodell

Kate MossAz örök lázadó, az anti-modell, a 168 centis ikon

Nevezték már mindennek. Alig 14 éves, amikor felfedezik, de kezdettől fogva támadják. „Kokain gyermek”- nek becézik a Calvin Klein reklámok miatt, de kislányos külseje, vagy botrányos életvitele (alkohol, drog, dohány, zűrös pasik, leszbikusságról szóló pletykák) is rendszeres okot adnak a szitkozódásra. Egyetlen anyuka sem választaná gyermeke példaképének, pedig a felkérések és elismerések, a modellkarrierrel keresett álomvagyon, mind Kate Moss-t igazolják.


vm Supermodel 2007 - Országos tehetségkutató modellverseny

vm Supermodel 2007Te is lehetsz Kate Moss!

Londonból, Párizsból, Milánóból és New York-ból, azaz a világ divatfővárosaiból vezető modellügynökségek képviselői érkeznek hazánkba azzal a céllal, hogy egy országos tehetségkutató versenyen megtalálják Magyarország rejtett tartalékait. A Kate Moss-t, vagy Naomi Campbellt képviselő nemzetközi szakembergárda, és az eseményt szervező hazai modellügynökség, a Valentine Model Management 20 magyar lánynak ad lehetőséget, hogy nemzetközi kifutóra léphessen. A válogatások április 21-től országszerte zajlanak majd.


Veet Elite Model Look Hungary 2007 döntő (szeptember 14.)

Veet Elite Model Look Hungary 2007Nyugalomsziget, Modellparadicsom

A divatszakma egyik legrangosabb modellfelfedező versenyének a Bed Beach (Hajógyári-sziget) adott otthont. A Veet Elite közel 40 országban képviselteti magát, Giselle Bündchen mellett Cindy Crawford, Claudia Schiffer is az EML csapatának köszönheti kezdeti sikereit. A Visage Model Management és a HD Group Kommunikációs Ügynökség szervezte hazai döntőn 10 város legszebbjei szálltak ringbe, akik közül a legattraktívabbnak választott Szikszai Johanna majdan a világversenyen képviselheti Magyarországot. Már maga a helyszínválasztás is pazar! Feszített tükrű medence, nyurga pálmafák, homokdűne fogad az előtérben, megnyugtatóan fehér ülőgarnitúra és vörös kárpit ízléses együttese gazdagítja, mécsesek milliói ragyogják tele a belteret. A minden exkluzivitást felülmúló Bed Beach lehetne akár a nyugalom, akár Prospero elvarázsolt szigete is, a Veet Elite Model Look döntőjén, mégis inkább felbolydult modellparadicsomra emlékeztet.





ALMAF