Király Tamás, divattervező

Haspók gasztronauták, cingár bélpoklosok figyelem! Junk food helyett weben érkező szellemi táplálék!


Gasztrotour-ok egy világot átszelő kifutón

Haspók gasztronauták, cingár bélpoklosok figyelem! Junk food helyett weben érkező szellemi táplálék! A Stern által divatpápának titulált Király Tamás, alias netséf-gurunk, a mennyei-pokoli étlap összeállításáról gondoskodik. A képernyőre szállításért és a gondos csomagolásért a HazaiDivat.hu felel. Nincsenek plusszköltségek! Más feladatunk - az ünnepek utáni kajamaradvány tornyokat réges-rég bepusztítván - nem marad, éhségtől kopogó szemekkel vadászni az íny-, elmecsiklandó étlapot, szemezgetni a fergeteges kínálatból! (No nyugi, nemcsak a pasi, a főztje is maximálisan fejedelmi!)



Antré, avagy mindent a SZÁJNAK
A bejárati ajtón névtábla helyett apró táblácska fityeg: „A király bár nem eszik embert, harap! Belépés csak egyéniségeknek!”. Irtózva lépem át a küszöböt. Odabent ázsiai látványkonyha fogad. No nem tücsköt és bogarat, de még csak macskát és kutyát sem fogunk fogyasztani - divattervezÅ‘nk ebpárti, kizárólag életmódja miatt kerüli a szorosabb kapcsolatot a négylábúakkal -, akváriumban úszkáló szomáliai albínó brekucikat (akik, nem lepÅ‘dnénk meg, ha csókra, nomen est omen alapon maguk is koronás uralkodóvá alakulnának) lehetne sebtiben ízletesen ropogós combikákká változtatni, ha... Ha menetközben nem nÅ‘ttek volna annyira király(i) házigazdánk szívéhez. De félre a tréfával, ízelítÅ‘nek ennyi éppen elég lesz!

Látványruhák a plafonon

A király vendégfogadója egész másképpen fest. A spagettipántos felsÅ‘k valódi olasz tésztakülönlegességbÅ‘l, „al dente” (roppanósan puhára) „fűzve” készülnek, emelvén az est fénypontjainak, madame zabagépnek masírozását, miss bulémia ténfergését a szeparék körül. A feketébe burkolt helyiséget a mennyezetrÅ‘l alálógázó, formatervezett királyi kollekciók teszik meghökkentÅ‘en egyedivé, a szobában halk zene szól, miközben a drága nagyérdemű rózsaszín barbie-marcipánt trancsíroz, szigorúan késsel és villával... – és ha mindez ismét csak egy újabb lenne a sok dreams (Animal, Babies stb.) közül, akkor sem lepÅ‘dünk meg! Király Tamásnak akad még bÅ‘ven emésztenivaló a tarsolyában. Lássuk a szellem ínyencfogásait!

Tamáskonyhánk e heti ajánlata: király, de „nempiskóta”. Az ínyencség hozzávalói: 1db, cirka 45 kg-os divat- és trendellenes divattervezÅ‘ + az élet sava borsa + emberfeletti kreativitás + zsenialitásig fokozódó lelemény + merÅ‘kanálnyi egyediség.
Elkészítése:
1., A szóbanforgó divattervezÅ‘t szobahÅ‘mérsékleten hagyd magára (nem árt, ha egy körömvágóolló társaságában cselekszed).
2., Nézz rá, ha kivábcsiságodnál fogva nem bírnád tovább, mondjuk úgy két hét múlva!
3., Bámuld, fogyaszd, viseld egészséggel, (t)edd magadévá, amit ruhák terén kifÅ‘zött!

ElÅ‘étel: rubikkocka has és más finomságok, avagy a király csak féig-meddig meztelen...

Babies & Gentlemen Fashion Show, <a href='/sziget.html' title='Sziget'>Sziget</a> 2006Király Tamás: Ha egyszer tetováltatnék – mutat hófehér, figyelemfelkeltÅ‘ fuck you pretend (mire játszod magad) felirattal ékített felsÅ‘jének közepére a mester – biztosan ide helyeztetném. Egy rubikkockát tetováltatnék a hasamra és már kész is a kockahas, amiért annyian izzadnak feleslegesen. A meztelenre öltöztetés szabadalmaztatni kívánt ötlete is hasonló szellemben fogant. A 2006-os Szigetes fellépés, a Babies&Gentleman performance, átváltozási jelenetében a fÅ‘hÅ‘s (férfi), miután ragasztószalaggal moccanásmentesre rögzíti hímtagját, meztelen gumibabákból készült ruhát ölt magára. Meztelenre öltözik – mosolyog sokat sejtetÅ‘en Király Tamás. A csészékbÅ‘l már kinÅ‘ttem – teszi még hozzá – a csupacsésze ruha snassz volna, de a babákban van valami kiaknázatlan ötlet, többlettartalom, mondanivaló. Meztelenre öltöztetés – ízlelgeti kaján vigyorgás közepette a szót.

Aztán minden átmenet, bevezetés nélül belecsapunk a jó kis, magyaros lecsóba.

MZ: Gyöngyösi származású vagy. Hogy, miért kerültél fel Pestre?
KT: Úh, hát a sors hozta így. Valójában korábban indult a dolog, nem a felköltözéssel. Gyöngyösön mindig én feküdtem le utoljára, vártam, hátha a nap végén történik még valami érdekes, de nem. Akkor szokás szerint felnéztem a csillagokra és ott egy ilyen elvágyódás hangulat kerített a hatalmába. Már ismert az egész város és én is ismertem mindenkit, szóval kinÅ‘ttem a helyet. A többi az családi dolog, fiam született.

MZ: Állítólag a barátaid kértek fel divattervezésre, elÅ‘tte nem is gondoltál rá, hogy ilyesmibe vágd a fejszéd?
KT: Valószínű, hogy mindig foglalkoztam a saját magam öltözködésével. SzülÅ‘városomban nagyon különcnek számítottam, és hozzátartozik, hogy a barátaimmal rendszeresen provokáltuk a város lakóit öltözködésileg. A komolyabb dolog, maga a divattervezés, úgy indult, hogy Koppány Gizi barátom felkért, dolgozzunk együtt. Hiába mondtam, hogy én nem értek a divattervezéshez. Amit belÅ‘lem látott az elég volt neki. Dehogynem – gyÅ‘zködött – látva a gönceimet.

Király Tamás kreáció MZ: A '80-as években kezdted a pályafutásodat. Milyen volt a hazai divatélet a rendszerváltás elÅ‘tt?
KT: A '80-as évek maga volt az eredetiség, az, ami most hiányzik. Én például nem végeztem iskolát, aminek nagyon örülök. Lehet, hogy az alapokat meg lehet tanulni ott, de igazából mindig is iskolaellenes voltam. Hál' istennek nem egy intézményben és nem is a külföldi folyóiratokból tanultam a divatot, mert akkor biztos elromlottam volna. Mondjuk, akkor nem is nagyon voltak divatlapok, csak az Ez a divat, meg a Fürge Ujjak létezett. Azt hiszem, az is szerencse nálam, hogy akkor is elkezdtem ruhákkal foglalkozni, amikor itt nem lehetett anyagot kapni. Rákényszerültem, az élet úgy hozta, hogy nem elégedtem meg azzal az egyetlen selyemmel, vagy flanellal, vagy selyemanginnal, amit árusítottak, hanem kreatívan elkezdtem anyagokat gyártani. Így jött, hogy segítsek másoknak is az öltözködésben. Hiszen nemcsak textil van a világon, hanem kavics, fa is, meg levél, meg kÅ‘ is van! Ezeket varrtam rá a textilekre, aminek eredményeként megszületett a kaviccsal borított öltöny, a kövekkel borított zakó. Tulajdonképpen mai napig is hasonlót csinálok, csak persze magasabb szinten. Kézzel gyártok drótcsipkét vagy collstokk ruhát, vagy hurka drapériákat. Visszatérva a '80-as évekre, ami szintén nagyon jó volt bennük, hogy nem hogy divatújság nem volt, de divat tv sem, amit néztek volna az emberek, tehát nem jöttek át külföldrÅ‘l dolgok, nem volt mit kopírozni, másolni. A magyarországi fiatalok - fÅ‘leg Pestre gondolok -, minden idÅ‘kre levetítve akkor öltözködtek a legeredetibben, rá voltak kényszerítve. Szinte sikknek számított, a fél város kijárt az Ecserire, ami tulajdonképpen a mai turkálónak az Å‘se, csak ott nem fogasokon lógtak, hanem kupacokban hevertek a ruhák a földön. Mi is ott vettünk tíz, meg húsz forintért régi, '20-as, '30-as évekbeli darabokat. Ezeket alakítottuk, festettük át, más gombot nyomtunk rájuk. Mivel ezek 50-40 évvel ezelÅ‘tti ruhák voltak átalakítva, ezekbÅ‘l csak egy volt az egész világon. Máig azt hirdetem, hogy nincs két egyforma ember és nem kéne egyformán öltözködnünk. Az alapján, amit elmondtam, maximálisan a '80-as évek öltözködésével vagyok a leginkább elégedett.

MZ: Divatiskola és divatellenes tervezÅ‘ vagy. A kezdetekben kire hagyatkoztál? Akadt-e valaki, akire mégis mesteredként tekintettél?
KT: Akadtak a városban olyan emberek, akik fÅ‘öltözködÅ‘nek számítottak, akikkel nyilván összehozott a baráti kapcsolat. Csak tátottam a számat, amikor készültünk egy Fiatal Művészek Klubjába, ami akkor, lévén válogatott művészek népszerű találkozóhelye, valóban divatcentrikusnak számított. Kele Judit, akkori avantgarde performance művésznÅ‘, például iszonyú extrán öltözködött. Volt úgy, hogy este kilenckor rájött és akkor még elkezdett ruhát festeni. Aznap vette az Ecserin, befestette, megszárította, és aztán abba jött. Akkor láttam olyat is, hogy a kirgíz táskát, az óvodás sapkát, a kombinépántot a tornacipÅ‘vel kombinálta, vagy épp a délafrikai falvédÅ‘t vette magára, aztán amikor megjelent a Fiatal Művészek Klubjába, meglepÅ‘dött az egész klub. Szóval nekem Judit volt a fÅ‘iskolám. És akadt még egy pár egyéniség. Máig is tartom a kapcsolatot egy Marilyn Monroe becenevű hölggyel, aki, ha úgy hozta, nyáron bundában sétált át a Margithídon. Azóta is azt vallom, ha nyáron fázol nyugodtan viselhetsz bundát, ha télen meleged van, atlétatrikóban vagy bikiniben is flangálhatsz, nem az idÅ‘tÅ‘l, nem is az évszakoktól függ, mit viselsz, amiben te jól érzed magad, azt vedd fel!

MZ: Ezekután, hogy képzeljük el a fiatal Király Tamás szalonját?
KT: Az a New Art Stúdió abban az idÅ‘ben megelÅ‘zte a korát egy jó húsz évvel, de nagyon sikeresnek is számított. Volt amikor nyitás elÅ‘tt egy-két órával már sorban álltak az emberek. Naponta visszatértek a vásárlóink, benéztek, egyszerűen második otthonukká lett a hely. Hozták a legújabb zenei felvételeket, ott zenehallgatástól kezdve minden elÅ‘fordult. Kölcsön is adtunk ruhát, meg hitelre is lehetett venni, nagyon-nagyon népszerűnek számítottunk. ElkezdÅ‘dött tíz, százezerrel, aztán a végén már a fél város tÅ‘lünk öltözködött. Ez is csak azt bizonyítja, hogy tényleg olyan hely volt, ahova szerettek menni és nem azt érezték, hogy kivesszük a zsebükbÅ‘l a pénzt az áruért cserébe, ami manapság jellemzÅ‘. Akár ingyen üdítÅ‘italokat, akár megfestett vodkatonikokat is osztogattunk boldog-boldogtalannak, meg nyilván fekete gyertyák is ott égtek legelÅ‘ször nonstop...

FÅ‘menÅ‘ menü: gömbalakú hasábburi és dizájnpipik

Király Tamás kreáció MZ: Miért változott meg a véleményed, miért nem készítesz már eladásra ruhát?
KT: Most azért nem adok el ruhát már régóta, mert elég sok munkával jár egy üzletet vezetni. És az is hozzátartozik, hogy aztán elkezdtem önállóan divatbemutatókat csinálni szerte a világban, ami így ki is elégít. Persze nem vagyok üzletellenes, sÅ‘t, szeretném, ha az egész világ az én ruhámban járna, de az én kereskedÅ‘i elképzelésem nem egyzik a mai kereskedelmi világ etikettjével. Amit mi régen csináltunk, azt most fölnagyítva, egész másképpen kéne. Részben fontos volna, hogy a ruháim jól érezzék magukat a helyiségben, meg nyilván az emberek is hasonlóan. Már nem úgy képzelem, hogy egy ruhaüzletben ruhát kell árulni, hanem úgy, hogy ezeket a határokat le lehetne rúgni. Tehát egy ruhaüzletben legyen éttermi rész is vagy drink bár. Esetleg automata, de ne félkarú rabló, és a három citrom, három szilva, három cseresznye helyett is meg kéne tervezni, hogy három Király Tamás cipÅ‘nél, kalapnál dÅ‘ljön a pénz. Nyilván akkor továbblépek, és nem érdekel a rántotthús a hasábburgonyával. Ha az eladásra szánt ruha pettyes, akkor egészen másfajta, gömbalakú húst szolgálnának fel a pincérek és gömbalakú hasábburgonyát, ha pedig halszálkás a kollekció, akkor ilyen húsokat. Piros rizst piros gombával, ha piros, és ezt lehetne fokozni egész a kockás koktélokig. Vagyis egy egészen más, komplexebb dolgot szeretnék, amihez nyilván két-háromszáz négyzetméteres hely kellene, hogy ott klub is működjön, hogy amíg te vásárolsz, addig a barátod tudjon kaszinózni, vagy épp táncolni, zenét hallgatni. Nem gondolom, hogy hülye volnék, Londonban már létezik ilyesmi. Az egyik legsikeresebb étteremben, ahova nem mellesleg egy hónappal korábban be kell jelentkezni (egyszer elvittek oda a barátaim), és ez engem igazol, már nem az van, hogy étlap, rendelsz, megeszed és kifizeted, hanem ott erotikát kaptál, ott szórakoztál, az asztal tetejére felálltál. Pillanatok alatt hangulatot varázsoltak köréd, a toalettrészen sem egy vécésnéni működött, hanem egy művész, aki nonstop dobolt a dobokon és persze, hogy a levezetÅ‘ lépcsÅ‘ is tele volt hintve rózsaszirmokkal... Látványilag is olyan dizájnja volt az egésznek, amit el sem tudsz képzelni, nagyon jól nézett ki! Tehát azt hiszem, az összhatással együtt, mindent meg kellene reformálni.

Desszertnek: egy kis „berliner”

Király Tamás kreáció MZ: Hogy kerültél mindezek közben Berlinbe?
KT: Hallottak az itteni bemutatóimról. Berlinben élÅ‘ magyarokkal hozott össze a sors, akik miután megismerték a munkáimat, meghívtak kinti filmek jelmeztervezésére, és aztán így divatbemutatókra is persze. Akkor még Berlin - hozzá tartozik - Nyugat-Berlin volt, meghívást kaptam egy „Izgató öltözködés” című valamire, amire a világból összesen nyolcan voltunk felkérve. EbbÅ‘l a nyolcból egy Vivienne Westwood volt, a másik Amerika minden idÅ‘k leghíresebb divattervezÅ‘je, Rudi Geinreich. Å� találta fel a monokinit, az unisexet, a szafari öltözködést, Mongoliától Mexikóig mindenki homokszínűben vagy kahkibe járt a hatására. Ma már nincsenek ilyen hozzáfogható divattervezÅ‘k. Jómagam egyetlen kelet-európaiként vettem részt az eseményen, életem fantasztikus csúcsállomása volt. 70 méteres hosszú kifutó lógott a levegÅ‘ben, mi pedig egy centi vastag acélhídon közlekedtünk a modellekkel.

MZ: Szeretettel beszélsz Vivienne Westwoodról. Hogy alakult a kapcsolat köztetetek?
KT: Nagyon jóban voltunk, unikum számba ment, hogy egyetlen kelet-európai résztvevÅ‘je voltam az eseménynek, meg hogy ott is mást csináltam. Egy ilyen keleti Hollywoodot varázsoltam Nyugat-Berlinbe, az orosz pufajka steppelést marilynmonroesítottam, úgy tömtem ki, hogy szexibb legyen. Egyszerre tűnt orosznak és amerikainak, amit kreáltam, egy nagyon speciális valami volt, geometrikus és konstruktivista. Míg másoknál retikülök voltak, nálam nagyon furcsa rudakat cipeltek a modellek, ami lehetett volna fegyver is - ez még a rendszerváltás elÅ‘tt történt közvetlenül -, de mondhattam volna azt is, hogy hosszú rúzstartó készülék vagy táska. Ennek köszönhetem, hogy Vivienne Westwood felfigyelt a munkámra, és aztán persze össze is barátkoztunk, elcipelt múzeumba. Vivienne Westwoodot azért is tisztelem, szeretem nagyon, mert a divattervezÅ‘k közül Å‘t tartom a legműveltebbnek. Szerintem Å‘ naponta négy-öt órát tölt múzeumokban, a világ összes pontján, kívülrÅ‘l tudja az összes festményeket, a művészetekbÅ‘l is sokat merít, tanul.

MZ: Melyik divatbemutatót tartod életed legemlékezetesebbjének, miért?
KT: A legemlékezetesebbnek? - nehéz rá válaszolni. Szokták azt mondani, hogy mindig a legutolsót szereti legjobban az ember. De lehet, hogy én az elsÅ‘t mondanám. Lehet, hogy a berlinit. Mindig vigyázok, hogy mindegyik emlékezetes legyen, vagy mindegyiket szeressem valamiért. Egyikben ez van, ami megfog, a másikban más.
 
Vegetáriánusoknak alma - londonired

Király Tamás kreáció MZ: A legelsÅ‘ divatbemutatódról mesélnél egy kicsit bÅ‘vebben?
KT: A legelsÅ‘ a Ganz Mávag nagytermében volt egy Déjavu revű keretében. Jó, elÅ‘tte voltak még divatséták a Váci utcában, és tavaszi-nyári, Å‘szi-téli állami divatbemutatók Pesten, de én már akkor sem hivatalos modellekkel dolgoztam, hanem barátokkal, furcsa figurákkal, karakterekkel. Bachman Gábor, zseniális építész barátom, azt írta rólam, hogy „csúnya” embereket vittem a szépség kifutójára. Volt olyan, hogy a show elÅ‘tt beszerveztem fiatalokat, az egyiknek, a Tódor barátomnak például nagy orra volt, a másik csontsoványan mutatott be alsónadrágot. Ehhez nem szokott hozzá a közönség, dÅ‘lt a röhögéstÅ‘l. A modellek almát ettek a bemutató közben, ki volt számolva, hogy fél alma, amit megeszik egy modell, de nem tudták, hogy mit csináljanak a csutkával. Zsebre tegyék, vagy elhajítsák, amit szintén nem illik. Végül fogták a kezükbe, miközben „estélyiruhát” mutattak be. Vagy volt olyan, hogy a belépÅ‘jeggyel szavazni kellett a közönségnek a legeredetibb tourra. A végén a fináléban még egyszer körbevonult mindenki, és aki neked a legszimpatikusabb volt, annak adtad a jegyedet.

MZ: A kinti közönségnek, szakmának, mintha más volna a hozzád állása, mintha jobban elfogadnák azt az avantgarde vonalat, amit képviselsz...
KT: Hogy itt hogy áll velem a szakma, azt inkább tÅ‘lük kellene megkérdezni. Páran talán féltékenyek a sikereimre, vagy épp arra, hogy nem végeztem iskolát. De nagyon sokan ismernek. KezdetektÅ‘l fontos volt számomra, hogy ne egy rétegnek csináljak bemutatót. A PetÅ‘fi Csarnokban rendezett szabadtéri bemutatókon jó pár ezer ember között például nagyon jól megfért a punktól kezdve a gazdag butikoson át a konzervativíg mindenki, nagyon-nagyon széles skálán belül mozgott a közönség. De mit nevezünk egyáltalán ismertségnek, mi számít inkább, a mennyiség, vagy a minÅ‘ség? Mást jelent, ha teltházas bemutatót csinálsz valahol, és megint mást, ha Londonban tervezel ilyesmit, ahol egy kis stadionban az a 3000 nézÅ‘ a világ legkülönbözÅ‘bb pontjáról jön. Na meg persze akkor biztos, hogy ott van a tudósító és a kamera is, akkor azt a műsort leadják a helyi tévében, és akkor hirtelen nagyon-nagyon sok nézÅ‘ látja a munkáidat...

MZ: Fel sem merült benned, hogy esetleg külföldön maradj?
KT: Ma is megforul a fejemben, hogy kimenjek. De úgymond, nem vagyok praktikus. Ruhát tudok csinálni, de a szállítók telefonszámáról már fogalmam sincs. Nem tudom, kit kéne felhívnom, ha költözködnék és hát azért rengeteg ruhám van, mivel nem adok el. Ha én most külföldre mennék, akkor kapásból kamion kellene. Magyarkodni sem akarok, de jó, hogy innen indultam. Az élet akkor úgy hozta, hogy nem elégedtem meg egy-két anyaggal, ez akkor a legkeményebb élet iskolája volt. Ha máshol kezdem el, biztos, hogy nem leszek ilyen értelemben Király Tamás. De ehhez kapcsolódik, hogy nagyon sokat hívnak külföldre. Londonba minden egyes alkalommal bemegyek a kedvenc méterárúüzletembe (a Sohóban), nézem, hogy a világ összes anyagát ott lehet kapni, piszok drágán, aztán rájövök, hogy hiába szeretem egyiket jobban a másiknál, nincs drótcsipke, amit centirÅ‘l centire én alakítok, nincsen collstok, meg nincsen 15 centiméteres átmérÅ‘jű pikkelyes anyag. Tehát, hogy olyan anyag egy sincs, amivel én dolgozom. Viszont aki ott él, bemegy, elájul a szebbnél szebb textilektÅ‘l, azt sem tudja, melyikbÅ‘l vegyen és vesz is és megcsinálja a maga ruháját. De ez úgy van, ha te bemész, vagy más, az is vehet és akkor máris szűkül a skála. Rengetegen dolgoznak ugyanabból az anyagból. Viszont amit én csinálok az eredeti.

Vidal Sassoon MZ: Hogy kerültél kapcsolatba a londoniakkal? Hogy zajlanak az ottani fellépések?
KT: A londoni művelÅ‘dési központban rendeztek egy szalonbemutatót, amire hivatalos voltam, a vendégek között pedig akadt olyan, aki felfigyelt a stílusomra. Tulajdonképpen 2000 óta járok ki, 26 vagy 27 alkalommal hívtak vissza. Most október végén az Excel Londonban szerepeltem, az egy nagyon nagy hely, 2000-ben a Millenium Dómot hozták létre, felkapottabb neve még az Exhibiton Centralnak van. Londonban a szépségipar világrendezvényein veszek részt, olyan nagyságokkal dolgozhatom közösen, mint Antonio Mascolo vagy Vidal Sassoon. Ezek igazán nagyszabású világrendezvényeknek számítanak, csak felsÅ‘fokban lehet róluk beszélni. Nagyon szigorúan vesznek bizonyos dolgokat, elÅ‘fordul, hogy sem fotózni, sem kamerázni nem lehet, mert mindig a legújabb trendeket mutatják be. Azt hiszem, kijutni könnyű ide-oda egyszer-kétszer, de a legnagyobb siker az, ha vissza is hívnak.

MZ: És téged visszahívnak... MibÅ‘l merítesz?
KT: Az ars poeticam az, hogy hell and heaven, a szürkeséget nem bírom. Nyilván azt szeretném, ha több jó lenne és egyre kevesebb rossz. Úgy élek, hogy nyitott a lakás, ha éjjel háromkor valaki becsenget, nem szitkozódom, nyilván, hogy kinyitom az ajtót, mert nem kell reggel munkába mennem és nyilván az a valaki, aki jön, azért jön, mert szüksége van rám. Fontos az ember. Fontos, hogy ne átlagosan, ne szürkén éljek, mert az inspirál, abból tudok élni, meríteni.

Csupa-csupa zöld fű, mégsem salátabár

Babys & Gentlemen fashion Show, Sziget 2006 MZ: A másik biztos pontot az életedben a Sziget jelenti, és ez fordítva is igaz, a Hajógyári sem lehet meg Király nélkül, vagy tévedek?
KT: A Sziget tényleg a szívem csücskében van. Már az elsÅ‘n is résztvettem. Elmondhatom, hogy egy-kettÅ‘n nem voltam csak, és mégse a megszokás hajt. Egyfajta kihívást jelent, hogy mindig mást csináljak, meghogy azért ott nagyon sokféle ember van, tehát sokmindenkinek kell megfelelni, még a külföldinek is. MásfelÅ‘l ott van egy olyan szabadság - a szabadság az mindennél fontosabb – amivel muszáj élni. Szintén a gátak lerombolásához tartozik, amit kipróbáltam, hogy egy modell ne csak jöjjön meg menjen a kifutón, de beszéljen is. Vagy, hogy énekeljen, táncoljon, ha kell, sokal többet mutasson meg magából. Volt, amikor egy furcsa, 50 méteres aranyfallal vonultak a modelljeim kint, fogták a falat és a Sziget egyik felétÅ‘l a másikig masíroztak. Egy mozgó divatbemutató volt, lépésrÅ‘l-lépésre átváltozott a tér, körbekerítettük az embereket. Majd csillagformát vettünk föl, akár egy csapóajtó, mindig más került a térbe. Aztán a legeslegelsÅ‘ Szigetes divatbemutatónak Oázis volt a címe, szegény ember vízzel fÅ‘z alapon, locsoló és egy nagy piros pálmafa díszítette a kifutót. Felül forgott a víz, lehetett zuhanyozni, akkor még zuhanyzó sem volt sehol, tényleg oázist varázsoltunk a Szigeten belül. Vettem nejlonzsákokat, amiket megtöltöttünk vízzel, még egy kis tavat is csináltunk, és a ruhák is ilyen megtöltött zacskók, vízruhák voltak. Palotai csinálta a zenéket, én a finálén hófehérbe öltözve vonultam fel, esernyÅ‘t tartottam a fejem fölött, ami teli volt aggatva színes zacskókkal. A zacsik ki voltak szúrva, folyt belÅ‘lük a piros meg sárga festék, de rajtam nem fogott egyik sem, hófehér maradtam, lepergettek rólam a színek. Vizipisztolyok is fokozták az élményt. De nemcsak vízbÅ‘l építettem díszletet, meg ruhát. Megesett, hogy egy kis nyírfaligetet elkerítettünk – ennek a divatbemutatónak Sex&Drogs&Rock&Roll volt a címe - a lányok, mintha a Boulang-i erdÅ‘ben stricheltek volna, a bokrokat magnószalagokkal, fekete rongyokkal aggatam tele, amitÅ‘l misztikus hangulata lett az egésznek. Tiszteletét tette Piroska is, aki ezt-azt szedegetett, már amit találni szoktunk így az erdÅ‘ben. Egyszóval, mindig más történetet találtam ki. Volt „magyaros” és punk - de nem az a kakastaréjos változat, ami el van fogadva, hanem egy pulikutya formájú, távvezérlésű, földigérÅ‘ fekete suba, ami a performance során életre kelt. De készítettem kenyérszeletekbÅ‘l ruhát és még kalászt is fontunk...

Babys & Gentlemen Fashion Show, Sziget 2006 MZ: A Király Tamás Alkotóműhely ötlete szintén a Szigethez kapcsolódik...
KT: Sajnos egy ilyen szemináriumot csináltam csak. Pedig baromira szeretnék segíteni. Sok tapasztalatom van, amit szívesen adok át, meg hát kötelességem is átadni a fiataloknak. Egyrészt izgultam is a műhely miatt, másrészt próbáltam valami olyat adni az embereknek, amit más divatiskolákban nem tanítanak, például, hogy hogy lehet elindulni. Mert azért ez egy nagyon kemény pálya. Ha divatbemutatókat kell csinálni, akkor minimum kell 20-30 modell, a stáb 4-5 fodrászból, sminkesbÅ‘l áll, ezt egy kezdÅ‘ nem tudja finanszírozni, és akkor még kifutóra is szükség van! Használható ötleteket adtam, például, hogyha van egy barátod, aki a körúton lakik, az elsÅ‘ emeleten, akkor kérd meg Å‘t, hogy biztosítsa a helyszínt. Rakjon fel egy lámpát, kapcsolja be a zenét, valaki álljon ki az ablakba, nyilván sokan járnak majd arra és akkor felfigyelnek. Tehát nem feltétlen kifutó kell, vagy színházban bemutatót csinálni. Vagy elmondtam, hogy mikbÅ‘l lehet inspirációt meríteni, ezeket láncba szedtem. Én tényleg ebben élek, mindent átírok az ajtók nyílásától, az utcán az autók parkírozásának a formarendszeréig. Új tanítási módszert is bevezettem. Amikor szünetet tartottunk, a párnák alá öt fehér papírt rejtettünk, majd hogy a „tanulók” visszajöttek egy idÅ‘ után mondtam, hogy akinek a párnája alatt fehér papír van, azonnal rakjon fel egy kérdést. És ettÅ‘l mindenki, mivel nem számított rá, felbolydult és felengedett, gondolkodás nélkül sorolták a kérdéseket. Vagy készítettünk egy az „elsÅ‘ fázistól az utolsóig” ruhát, amit aztán le is fotóztunk. A fotós elmondta, hogy kell divatfotót csinálni. Gyorstalpaló tanfolyam volt az igaz, de nagyon praktikus. A résztvevÅ‘k közül mondtak nekem olyat utána, hogy a két nap alatt nálam többet tanultak, mint X.Y. divatiskolájában két év alatt. Ez nekem iszonyatosan jól esett, ezért érdemes volt csinálni. Szívesen tanítanék bármelyik iskolában, ha felkérnének.

A vázákban magnetizált csokor(nyakkendÅ‘)

MZ: Nemcsak képzÅ‘művészeti alkotásoknak is beillÅ‘ látványruhákat tervezel, de jelmezeket is.
KT: Sok, összesen húsz filmben működtem közre. Nagyon szerettem csinálni, hisz ahogy a divatbemutató is csapatmunka, úgy a film is az. Igaz, ott hatványozottan együtt kell működni a látványtervezÅ‘vel, a rendezÅ‘vel, a világosítóval, a színészekkel, mindenkivel. Éppen az tetszik benne, hogy abszolút közösen dolgozunk. Nyilván ott is csak olyan filmet vállaltam el, ahol minden tetszett, a forgatókönyvtÅ‘l kezdve a rendezÅ‘ munkatársakig, de akkor teljes bedobással vállaltam, amit vállaltam, csak így lehet dolgozni. Ismét a kihívás ösztönzött, valami újat belerakni a jelmeztervezésbe, és hogy egyáltalán meg tudom-e csinálni. Az egyetlen olyan jelmeztervezÅ‘ vagyok, aki nem megcsinálja a tervet és átadja a kész ruhát, majd utána elköszön, hanem az elsÅ‘ perctÅ‘l az utolsóig minden forgatási napon ott van. Hiszen, menetközben bármi jöhet, ami fontos lehet. Lehet, hogy épp olyan a pillanatnyi felvétel hangulata, hogy megkívánja, hogy a színésznek fölhajtsam az inggallérját, és erre csak ott jövök rá, miközben figyelem. Pici, nüansznyi dolgok ezek, de azért csinálom, mert hiszek benne. Hiszem, hogy épp ezeketÅ‘l a pici dolgoktól lesz jobb az egész, ez a pont az i-re.

MZ: Ezzel bizonyára sok idÅ‘ elmegy...
KT: Igen, ez így rengeteg idÅ‘t vesz igénybe, de a végeredményt tekintve megéri. Persze vannak filmes körökben is olyanok, akik úgy gondolják, hogy én nagyon extravagáns ruhákat tervezek és nem mernek felkérni, de közben szó nincs errÅ‘l. Ezt nem lehet csak úgy, l'art pour l'art csinálni. A Szomorú Vasárnapot vittük vászonra Bodrogi Gyulával, Voith Ágival. Seres RezsÅ‘rÅ‘l tudni kell, hogy világ életében öltönyt, inget, csokornyakkendÅ‘t, mellényt, kabátot, kalapot viselt. Ehhez ugye nem kellek én, ezt bárki föl tudja adni a szereplÅ‘re. Mégis elvállaltam, mert olyan volt a csapat is. Nagyon élveztem, éppen az volt a kihívás, hogy semmi extra nem volt a ruhákban. A tervezés különlegessége abban állt, ahogy az elmúló idÅ‘t, azt a húsz-harminc évet próbáltam érzékeltetni Seres RezsÅ‘n. A valóságban Å‘ rettenetesen elhízott a végén, ezt színekkel próbáltam meg visszaadni. Amit normális ember az egy órás film alatt 5 csokkornyakkendÅ‘nek lát, meg 3 öltönynek, az a valóságban 50 csokornyakkendÅ‘ volt, 40 zakó és 30 nadrág. Ha kellett leállítottuk  a forgatást és nyakkendÅ‘csere, eggyel világosabbra. Így, de végül az egész öltözék észrevétlenül kivilágosodott, míg a feleség esetében fordítva, az Å‘ ruhái a világosból besötétedtek, mert az meg az öregségre ment ki. Szinte vártam, mikor küldenek ki a forgatásról, hogy ezt már nem bírják szuflával. De mindenki hitt benne, és meg is tudtuk csinálni. Ezt senki nem hajtja végre utánam. Ugyanígy volt egy mágnesezéses jelenet A hülyeség nem akadály című filmben. Amikor megmágnesezÅ‘dött valaki, az ingére húztunk még vonalakat, ingcserékkel oldottuk meg, hogy a minta egyre jobban Å‘sszehúzodjon, besűrűsödjön, úgy, ahogy a mágnes a mágnesport összehúzza. Hirtelen a minta is bemágnesezÅ‘dött.

EMDSZ MZ: Térjünk vissza a jelenbe! Mi foglalkoztat mostanában?
KT: Egy hónapja az ElsÅ‘ Magyar DivattervezÅ‘k Szövetségének sajtótájékoztatóján vettem részt. Egy éve dolgozom rajta, pedig azelÅ‘tt sosem közösködtem ilyen dolgokban, soha nem vettem részt magyar tervezÅ‘kkel közös divatbemutatón, de azért most, hogy így összefogtunk tízen, ebben résztveszek, mert hiszek, hiszünk abban, hogy ha összefogunk, erÅ‘sebbek vagyunk. Mint szövetség, azért jöttünk létre, hogy a magyar divatot felemeljük, vagy a hírét elvigyük külföldre, elismerést szerezzünk neki, segítsünk a magyar divattervezÅ‘knek. Ez egy iszonyú fontos dolog, amit szívesen csinálok. Ezzel is sokat foglalkozom. És mivel Párizsban még sosem volt bemutatóm, szeretném, ha félév, egy év múlva ez az álmom is megvalósulna.

A fogasokon: szalon-cukorkák

MZ: Milyen ruhákról álmodsz mostanság?
KT: Az új ruháim terve, vonala, egy éve indult. Praktikus meg könnyű, azt imádom bennük, hogy egy szál körömvágóollóval készülnek. Mikor rájöttem arra, hogy új módszert találtam ki, este kilenckor vettem észre, hogy aznap még nem reggeliztem, csak kávé és cigaretta ment, mert annyira belefeldkeztem, hogy miliméterrÅ‘l miliméterre én csinálom az anyagot. Ebben megint benne van Budapest. Tudom, hogy melyik ruhám a Szimplakert lépcsÅ‘házának egy korlátja, melyik ruhám szoknyarésze a LÅ‘ricpap tér templomának angyalszárnya, megint másik viszont egy Lehel téri kovácsoltvas erkélyt örökít meg. Ezt úgy folytatom, hogy mostmár mozgóruhák is lesznek a kollekcióban, amik eltávolódnak a testtÅ‘l, kinyílnak, összecsukódnak. A mozgás mellett egyesek világítanak is, ezek a  fényruhák, karácsonyi égÅ‘kkel feltekerve, vagy a tűzés van megfestve, ami ha sokáig van exponálva, a fényképeken is látszik majd, na és persze fontosak a sziluettek is.

A ráadás a Nagy (de nem szakács)Könyv

Király Tamás kreáció KT: És van még egy vágyam, könyvet is szívesen írnék. Meg van, hogy mit írjak, csak picit még várat magára a dolog, ugyanis itt is fel szeretném rúgni a szabályokat. Tulajdonképpen semmi gondom nem lenne, ha két könyvet írnék, az egyik az életemrÅ‘l szólna, a másik pedig a munkámat mutatná be. Ha külön választanám egyszerű lenne a feladat, de én nem szeretném külön választani a kettÅ‘t, összekeverném, amit nem szoktak összekeverni.

Vagyis egy életrajzi regény és egy művészeti album keveréke lenne a nagy Király Tamás Könyv... Ha a ruhákra még várakoznunk kell, reméljük az „albumírást”, a királyi dokumentumot hamarosan a boltok polcain üdvözölhetjük!

Fotók Király Tamás, divattervezÅ‘rÅ‘l és kreációiról

További fotók a témában:
Fotók Király Tamás Babys & Gentlemen Fashion Show-járól - Sziget 2006, 2006-08-11


�rta: MZ , Dátum: 2007-01-27






ALMAF