Szabados Iréne

Szabados Iréne hajshow a Sziget 2005ön

Punk vámpírnők és bodros hajú pop-babák

Szabados IréneLehengerlő, látványos és profi. Szabados Iréne neve védjegy. A Sziget Fesztiválra erotikus, de esztétikus robot lányokat hozott, akik kitűnő zenére, profi koreográfiával mutatták be a zseniális hajakat. Egyetlen pillanatra sem vettem le a szememet a színpadról. Azaz csak akkor, amikor fotós kollégámmal összenéztük, hogy ’ez már valami’. A vágott és épített frizurák nem csak hajról, de életérzésről meséltek, Mali Ildi koreográfiájával alaposan alátámasztva. De olyan alaposan, hogy még most is futkároz a hátamon a hideg.


Kontytrend, Make-up Kupa, Műkörömdíszítő Bajnokság

2006/07 Ősz/Téli trendet bemutató konyt-show lesz a budapesti SYMA csarnokban (november 5.)

Konytrend2006. november 5-én, vasárnap az 5. születésnapját ünneplő Beauty and Spa szépségipari kiállítás (november 4-5.) keretén belül idén immár másodszor kerül megrendezésre a magyar fodrászat generációit felvonultató haj-show. Délután 16 órakor a régi nagy nevektől, a jelenkor mesterein át az utódnemzedék Gedeon bácsijaiig, „nénijeiig”, minden neves hajszobrász tiszteletét teszi majd a SYMA Rendezvénycsarnokban. Bár a szervezők egyelőre neveket nem árultak el, több, mint valószínű, hogy e jeles alkalomból Zsidró Tamás, Krizsán Győző, Szabados Iréne mesterfodrászok is fésűt ragadnak majd, ahogy az sem kizárt, hogy Hajas Lászlót ezúttal kontykészítés közben s nem a táncparkett ördögeként csodálhatjuk.


Szabados Iréne 200605 Téli frizurabemutatója (november 12.)

„A divatot irányítani kell!”

Szabados IréneA frizura szakadó esőben és szikrázó napsütésben is frizura – ezt már a reklámokból is tudjuk. A négy L’Oréal Professional nagykövet - Szabados Iréne, a rendezvény háziasszonya, valamint Binder Géza, Kada Szabó Éva és Kucsera Zsolt - pedig mintha e múlhatatlan, örökérvényű tézist kívánta volna megerősíteni: a mesterfodrászok dacolva az odakint uralkodó, hektikus időjárással, melyben hol ragyogtak a napsugarak, hol meg épp tomboló vihar készülődött, trendibbnél trendibb frizurákat varázsoltak modelljeik fejére. A stílusosan berendezett Bourbon Rendezvényház tárt kapukkal fogadta az odasereglő érdeklődőket, de a szakemberek is elleshették a 2006/07 Ősz/Téli trendi frizurák elkészítésének mesterfogásait az igazán nagyoktól.


Beszélgetés Kada Szabó Éva, mesterfodrásszal arról, miért megy

„Szeretem a L'Oréalt, de az utunk kettévált”

Kada Szabó ÉvaA mesterfodrász, aki eddig a L’Oréal nagykövete volt, úgy döntött, hogy 16 év után stílust és egyben céget vált. Számos tárgyalás után a szakmai berkekben és a divat szerelmesei számára is jól ismert hajszobrász a Tiginél kötött ki, ezzel segítve az Angliából érkező divatirányzat térhódítását hazánkban. A fiatalos vonalat követő vállalat jól döntött, hiszen a neves fodrász munkája egybeolvad hobbijával, szinte az egész életét a frizurákkal való foglalatosság teszi ki. A váltás körülményeiről és miértjéről kérdeztük Kada Szabó Évát.


VIII. Junior Versenyek Versenye és a Mesterek Hajdivat Kollekciója

Ismét a Hajas Szalon növendéke képviseli hazánkat Párizsban

Dudás AttilaA Szabados Iréne által szervezett utóbbi eseményekhez hasonlóan most is a Bourbon Rendezvényházban tartották meg február 4-én a 2007-es Junior „Versenyek Versenye” fodrászmérkőzést, ahol kezdő hajszobrászok mérték össze tudásukat. Közülük a legjobbnak választott fiatal fodrász az Intercoiffure Mondial-on is bizonyíthat, aminek idén Párizs ad otthont.


Intercoiffure Hungary Show a XXII. Stella Nemzetközi Divatfórumon

2007 tavasz/nyári hajtrend, sminktrend

Stella Intercoifoure16 magyar mesterfodrász - köztük olyan nagyságok, mint Hajas László és Zsidró Tamás - 1999-ben összefogott, és csatlakozott az Intercoiffure nemzetközi fodrászszervezethez. Azóta gyarapodott a társulat létszáma, Kada Szabó Éva csak egy a tavaly belépő tagok közül. A fodrászbemutató alkalmával a Seniorok csapata a 2007-es haj-, ruha- és sminktrendeket ismertette, míg a tehetséges Juniorok, látványos hajshow keretében mérték össze tudásukat az Intercoiffure vándorkupa megszerzésért.


A XXIII. Stella Nemzetközi Divatfórum (Stella 2008) 1. napján jártunk

Fésű, olló, sminkecset

Hajas LászlóImmár 23. alkalommal nyitotta meg kapuit a Stella Nemzetközi Divatfórum, ahol a hazai és külföldi szépségiparban dolgozók számos hasznos információval gazdagodhattak, míg a lelkes „felhasználók” beleshettek kicsit a kulisszák mögé. A Budapest Kongresszusi Központ 2008. február utolsó hétvégéjén érdekes szakmai show-műsoroknak és workshoppoknak adott otthont, a folyosókon felállított pavilonokban pedig többek közt, szépségápolási termékekkel, eljárásokkal ismerkedhettünk meg, valamint a sminkelés és frizurakészítés terén is bővíthettük tudástárunkat. A szépségipar legújabb világtrendjei, látványos műsorokkal kombinált frizura- és sminkbemutatók, vásárlási lehetőség…kell ennél több?


A XXIII. Nemzetközi Divatfórum (Stella 2008) 2. napján jártunk

Évától Keresztelő Szent Jánosig

Krizsán GyőzőA biblikus cím dacára ez a vasárnap nem volt komolykodó. Hogy is lett volna, amikor a Budapest Kongresszusi Központ Pátria termében neves fodrászok adták egymás kezébe a stafétaollót? A szervezőknek, mit nekik bábeli nyelvzavar, a tolmácsolást is sikerült tökélyre fejleszteniük, így a GA.MA Show tüzes hajvirtuózának lebilincselő spanyol passzusait is ékes magyar nyelven élvezhettük. A szó hagyományos értelmében Krizsán Győző hajtánca és az Intercoiffure Hungary 2008 frizurabemutatója persze nem szorult fordításra, az idei tavasz/nyári trendek uralkodó hajviseletének meghatározásában Kucsera Zsolt értő irányadása mégis támaszul szolgált. A klasszikus bobon túl a nagy volumenű, kócos, esetenként göndör tincsekkel, frufruval viszont szigorúan ellátott frizurák, kontyok esetében a finom hullámok és a glamouros sikk biztos divatos lesz.


Szabados Iréne Geometric Colors hajbemutatója lesz

2006. nyarának frizuratrendje játékosan geometrikus

Szabados IréneAhogy ígértük, itt jönnek a részletek Szabados Iréne mesterfodrász Geometric Colors hajbemutatójáról. A megrögzött frizuratrend-követőknek jó hír, hogy a program nyílt, azaz bárki jegyet válthat rá, és megnézheti. És hogy mit kap a pénzéért? Két trendi frizurakollekciót á lá Szabados Iréne, sztárfodrászok színpadi hajbemutatóját, és nem utolsósorban a legszakavatottabbaktól értesülhet a 2006-os nyári frizuratrendekről. A Geometric Colors hajbemutató 2006. május 28-án (vasárnap) 11.00-től 14.00-ig kerül megrendezésre a Hilton Budapest WestEnd báltermében (1069 Budapest, Váci út 1-3.). A belépő 2.000 Ft, amelyet a helyszínen vásárolhatnak meg az érdeklődők. Fodrászok számára a belépés ingyenes.


Szabados Iréne bemutatta 2006 Nyári hajkollekcióját

Grafikus Ikon és Aktív Pop - trendi frizurák nyárra

Szabados Iréne’Amikor a haj stílust alkot’ - ez állt Szabados Iréne haj-show-jának meghívóján. A május 28-i bemutatót a L’Oréal új, ’Geometric Colours’ hajszínkollekciója inspirálta. És hogy miféle stílust alkot a haj? Hát mindjárt kétfélét. A nagyvilági ’Grafikus Ikon’ hajstílust és a vadóc ’Aktív Pop’-ot. Szabados Iréne mesterfodrász a budapesti Hilton WestEnd-ben mutatta be 2006-os nyári hajkollekcióját. A frizurák tervezését a a L’Oréal új, ’Geometric Colours’ hajszínkollekciója ihlette, amelynek hatására a frizurákban szokatlan színtársítások és egymásnak ellentmondó geometria motívumok szerepelenek. Az összhatás Vasarely pop-artos képeit idézi.


Szabados Iréne nyilvános hajshow-n mutatja be a 200607 ŐszTéli hajtrend

Szabados hajshow-ra bárki szabadon...

Szabados Iréne haj-showSzabados Iréne haj-show-ján most vasárnap (11-12) bárki jólértesültté válhat a 2006/07 Ősz/Téli hajtrendeket illetően. A Bourbon Rendezvényházban 10.00-17.00-ig Szabados Iréne és három társ-L’Oréal nagykövete, Binder Géza, Kada Szabó Éva és Kucsera Zsolt mutatják majd be a szakmának és a civil érdeklődőknek, milyen színű, fazonú a trendi frizura idén télen. Ha szívesen ottlennél, nem kell mást tenned, mint hoyg regisztrálod magad a megadott elérhetőségek valamelyikén. Szabados Iréne mesterfodrász - akit a Fodrászművészek Egyesülete a 2002-ben az ’Év fodrásza’-vá választott - fergeteges haj-show-t ígér most vasárnapra. Az esemény apropója, hogy nyakunkon a tél, és egyáltalán nem mindegy, mit viselünk majd a fejünkön a hidegben.


A londoni mintákra épülő, ŐszTéli hajtrend Szabados Iréne

"Nincs rossz frizura, csak kevés hajlakk."

Szabados IréneNemcsak a ruhák, cipők, sminkek, de bizony a frizurák esetében is érdekes, milyen az aktuális trend, hogyan viseljük divatosan fejtetőnkön meredező, kósza hajszálainkat, avagy dús, lobogó sörényünket a 2006/07 Ősz/Téli szezonban. Így aztán Szabados Iréne, mesterfodrászt a budapesti Bourbon Rendezvényházban tartott haj-show-ja (2006. november 12.) után valósággal megrohamozták az újságírók az exkluzív útmutatásért. Természetesen a HazaiDivat.hu is ott volt az érdeklődő tudósítok közt... Már-már sajtótájékoztató jelleget öltött a felvilágosítás, a média képviselői jegyzetfüzetekkel felszerelkezve tömörültek a jeles hajszobrász köré, aki - már amennyire háziasszonyi teendői engedték - a legapróbb részletekre is kiterjedően magyarázta a 2006/07 Ősz/Téli hajtrendeket, miközben izgalmas történetekkel is szolgált. Ha télen is mutatósak kívánunk lenni, nem árt néhányat megfogadnunk tanácsaiból!


VIII. Junior Versenyek Versenye fodrászverseny és hajtrend bemutató

Fodrászverseny fiataloknak

Fodrászverseny fiataloknak2007. február 4-én a budapesti Bourbon Rendezvényház ad otthont annak a rangos fodrászversenynek, melyen kezdő hajszobrászok bizonyíthatnak. A VIII. Junior "Versenyek Versenye" győztesének nemzetközi mezőnyben is helyt kell állnia, hiszen Párizsban képviseli majd hazánkat. A Szabados Iréne, mesterfodrász és az Intercoiffure Hungary által fémjelzett megmérettetés utóbbi két évében Csóka Adina, a Lestyán Szalon ifja vitte el a pálmát, pontosabban az Intercoiffure Vándorkupát. Vajon folytatja a sort? Vagy éppen Te veszed át a stafétát? Hamarosan kiderül...


Szabados Iréne Workshop a 2007 TavaszNyári frizuratrendekről

Rocker Baby Band

Szabados IréneFrizurák, frizurák és bizony ismét csak frizurák minden mennyiségben! Ha valakiről, hát Szabados Iréne, mesterfodrászról a hajvágás, a hajtoldás, a hajszobrászat boszorkányos ügyességű virtuózáról bizton állíthatjuk, ami a 2007-es hajtrendeket illeti, tévedhetetlen. Maximális felkészültségről, széles látóköréről tett tanúbizonyságot a Stella XXII. Nemzetközi Divatfórumán is, ahol Rocker Baby Band csapatával az igazi különlegességre vágyókat is lenyűgözte.


Náray Tamás, divattervező, Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje

A francia elegancia hazai képviselője

Náray TamásA Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át Náray Tamás, divattervező 2007. augusztus 20.-án, a budapesti Iparművészeti Múzeumban tartott Szent István napi ünnepségen. A díjat Sólyom László, köztársasági elnök megbízásából adta át Dr. Hiller István, oktatási és kulturális miniszter hazánk három neves divattervezőjének, hiszen Náray Tamás mellett S. Hegyi Lucia és Zoób Kati, divattervező is átvehették a megtisztelő kitüntetést. A divat talán újra helyet kap a hazai kulturális élet palettáján.


Szabados Iréne, mesterfodrász

Szabados IréneVidal Sassoon hazai helytartója

Fiatalos és eleven, pedig Szabados Iréne mesterfodrász már 40 éve a szakmában van. Talán nyitottsága, talán kiváncsisági őrzi meg kortalannak, de tény, ma is ő az egyik legmerészebb alkotó a mesterfodrászok között. Fantáziáját a londoni trendek zabolázzák, szemében Vidal Sassoon az abszolút. Vonzza a kreatív elméket: Király Tamás és Náray Tamás is éveken át voltak alkotótársai. És még ahhoz is elég merész, hogy a Sziget fesztivál nem épp szalonképes közönsége elé hajfantáziákat vigyen.


Szabados Iréne mesterfodrásszal a Tavaszi frizuratrendről beszélgettün

Szabados Iréne 2007Bőrszínű haj punkra vágva

Szabados Irénét nem sokkal a Rocker Babyk színrelépése után sikerült utólérnünk a Stella Nemzetközi Divatfórum 2007 backstage-ében. A mesterfodrásznő épp az öltözőben búcsúzott csinos modelljeitől, kérésünkre mégis kötélnek állt. Örömmel számolt be a HazaiDivat.hu Olvasóinak a 2007 Tavaszi hajszíntrendekről és frizuradivatról, de a tőle megszokott élvezettel mesélt extravagáns punk kollekciójának ihlető forrásáról is. Annak, aki hozzánk hasonlóan tájékozódna a hajdivatról, nem mellesleg a világ minden kincséért sem szeretne a L’Oréal művészeti csapatának tagjával és nagykövetével hajba kapni (egyszerűen nem éri meg!), szívből ajánljuk, jól nyissa ki a fülét!


Beszélgetés Egyedi Szilvi modellel Szabados Iréne hajshowján

Nomen est omen

Isten ments, hogy  túltudományoskodjuk a backstage interjút! De a Szabados Iréne hajshow-ján készült beszélgetés címéül választott latin közmondásnak (a név kötelez, ugye), mint majd reményeink szerint lentebb olvassa, kedves olvasó, fontos, sőt, meghatározó mondanivalója lesz hajmodellünk, Egyedi (nem elírás, valóban i a vége) Szilvi esetében.


2008 TavaszNyári trendi frizura és smink

Szabados Iréne 2008Bubi vagy szélfútta haj és cseresznye ajkak

Ha szeretnéd trendbehozni a fejedet, a Trendi frizurák és a Trendi smink cikkgyűjteményünk és képgalériáink segíthetnek képbe kerülni. A szezon hajdivatjának bemutatásáshoz többek közt Szabados Iréne, Hajas László és Krizsán Győző mesterfodrászok, valamint az Intercoiffure Hungary csapatának tagjai által a XXIII. Stella Nemzetközi Divatfórumon bemutatott frizurái közül szemezgettünk. A frizuradivat most igen végletes: a bubi és a szélfútta közül lehet választani. A smink a szájat hangsúlyozza barna, narancs vagy rózsaszín rúzzsal és szájfénnyel, a szemfestés ezért a pillákra koncentrál, ha pedig mégis szemhéjpúdert használsz, válaszd a feketét, füstösen felvíve, vagy tussal, illetve a 2008 tavasz/nyár élénk színeit, a fűzöldet, a citromsárgát, a pinket, utóbbiból rózsás arcot is varázsolhatsz magadnak, mely szintén trendben van.


Szabados Iréne hajshow a Stella Nemzetközi Divatfórum 2006 színpadán

Szabados Irene Stella 2006

Haj-rá!

Szabados Iréne, aki 21. alkalommal vett részt a Stellán, három tour-ban vonultatta fel kollekcióját: vágott vörösök, pom-pom hajúak és 18. századi angol arisztokrata hölgyek vonultak a kifutón. A vágott hajú modellek tour-ja előtt Szabados Iréne felhívta a figyelmet a frizurák fő jellemzőire: ’Figyeljék meg a sima és kreppelt haj váltakozását, illetve a tömör frufrut!’ A Sziget 2006 divathelyszínén felvonult lányok arcát most nem a vámpíros fehér, hanem egy babásabb smink fedte (Pintér Andrea és csapata keze munkája), melyben a szem kapott nagyobb hangsúlyt a vastagon és tincsesre festett alsó szempillák által. Ez a spirálhasználat az utcai trendben is megjelenik idén. A modellek ruhája is a szigeti felépéshez volt hasonló, azzal az apró külömbséggel, hogy az ott mindig felcsúszó és ezáltal övvé változó miniszoknyából sort készült, amely így hűen tapadt a modellekre az egész haj-show alatt. Szabados Ireée és csapat láthatóan ügyel a részletekre.


Vidal Sassoon, mesterfodrász

Vidal SassoonFodrászok fodrásza

Vidal Sassoon, mesterfodrász rengeteg követőt talált magának világszerte, így hazánkban is. Szabados Iréne és Hajas László magyar mesterfodrászok is ’rajongói’ közé tartoznak. Iréne egy a HazaiDivat.hu portálnak adott interjúban egyenesen ’isten’-nek aposztrofálta a mestert. És nem is ok nélkül, merthogy ő az azóta szállóigévé vált Wash and go!, azaz Mosd, és menj! fodrászati filozófia - és persze a sassoon frizura - atyja, aki egyetlen nyisszantással forradalmasította a világ hajviseletét.


Sziget 2006 0. nap (augusztus 8.)

Sziget 2006 0.napDivatbemutató és hajshow hegyek

És elkezdődött! Ma délben megnyíltak a Sziget kapui. Ilyenkor még csak a sátrazók veszik birtokba a Hajógyári-szigetet, de szerdától indul az ereszd el a hajamat. 2003-tól ez már nem csak koncertet, színházi- és táncprodukciót jelent, hanem divatbemutatót, smink- és hajhow-t is. A divathelyszín idén Tic Tac Tuti Trend Sziget névre hallgat, és a Sziget-térkép a 16-os kóddal jelöli. Vigyázat, ez már nem a szokásos istenhátamögötti terület, hanem a főutca partja. Lehet, hogy a Szigeten is divat lett a divat?


A Sziget 2006 divathelyszínének programjai (augusztus 9-től 16-ig)

Sziget 2006Divat a Szigeten - részletesen

A Szigeten immáron negyedik éve vehet részt a nagyérdemű divatbemutatókon, hajshow-kon, divatperformance-okon. És méghozzá nem is akárkik a fellépők: Király Tamás, divattervező, Szabados Iréne, mesterfodrász, Levi’s - néhány a nagy nevek közül. És mert a divat folyamatos megújulás, meg mert a fiataloké a jövő, kollekcióikkal kifutóra lépnek szép reményű kezdő tervezők, iparművész hallgatók - köztük az Eclectick - sőt, egész divattervezőiskolák - Budapesti, Debreceni - is. Lássunk néhány divatprogramot részletesen!


Szabados Iréne bemutatta Őszi hajkollekcióját a LOréal ihletésével

Szabados Iréne 2007Csokoládé hölgy, Cukorka lány

A legújabb Szabados Iréne frizurákat a L’Oréal Professional 2007. őszi hajkollekciója és a párizsi divat ihlette. A francia divat és a cukrászmesterség találkozásából született édes, lágy, kifinomult frizurákat A hajszíntrendet az arannyal fűszerezett csokoládé és cukorka árnyalatok teszik izgalmassá.


Náray Tamás, divattervező

NárayTamásAki a rózsát szereti…

Alázat, fegyelem, tehetség, karizma… – sorolhatnánk, mind-mind a siker alapkövei. Náray Tamás külkereskedelmi közgazdászként főnöki javaslatra vágott neki az ipari formatervező szaknak. Eleinte divatbemutató rendezőként, a honi modellképzés úttörőjeként híresült el, neve hosszú időre összeforrt a Magyar Divatintézettel. Ösztöndíjasként került Ted Lapidus-höz. Párizsi karrierjének búcsút intve a rendszerváltás után tért haza, nem bánta meg, de azért mást várt. Húszéves pályafutása csúcsán, egy Lovagkereszttel a tarsolyában, még mindig azt vallja: „Egy divattervező akkor jó, ha megveszik és hordják a ruháit.”.


Szabados Iréne, mesterfodrász a 200607 ŐszTéli hajtrend bemutató





ALMAF