VIII. Junior „Versenyek Versenye” fodrászverseny és a Mesterek 2007-es Hajdivat Kollekciója

A Szabados Iréne által szervezett utóbbi eseményekhez hasonlóan most is a Bourbon Rendezvényházban tartották a Junior „Versenyek Versenye” fodrászmérkőzést


Ismét a Hajas Szalon növendéke képviseli hazánkat Párizsban

Dudás AttilaA Szabados Iréne által szervezett utóbbi eseményekhez hasonlóan most is a Bourbon Rendezvényházban tartották meg február 4-én a 2007-es Junior „Versenyek Versenye” fodrászmérkőzést, ahol kezdő hajszobrászok mérték össze tudásukat. Közülük a legjobbnak választott fiatal fodrász az Intercoiffure Mondial-on is bizonyíthat, aminek idén Párizs ad otthont.



Sokan, de nem elegen

Sokan döntöttek úgy, hogy a vasárnapjukat arra szánják, megnézik, ki viszi el a pálmát a fiatal fodrászok közül, de teltházról nem beszélhettünk. A közönség az érdeklődő fodrászok mellett főleg a versenyzők baráti társaságából került ki, és számos diák is jelen volt.

Az Intercoiffure Hungary alapítója, Szécsényi István megnyitó beszéde, majd a szabályok ismertetése után elindult a küzdelem. A feszültség szinte tapinthatóvá vált, már mindenki, – a fodrászok mellet a közönség is – a csinos modellek hajára koncentrált.

A versenyterep

Az ízlésesen, ugyanakkor praktikusan berendezett helyiség közepén elhelyezett versenytéren 20 darab, tükörrel ellátott fodrászszék állt a mérkőzők rendelkezésére. A körülöttük félkört alakító székeken foglaltak helyet a vendégek, akik árgus szemekkel figyelték, hogyan alakulnak a szebbnél szebb frizurák.

A versenyzők munkáját az előzsűrinek nevezett csapat felügyelte, melyet olyan mesterfodrászok alkottak, mint Binder Géza, Dudás Attila, Kada Szabó Éva illetve Kucsera Zsolt.

Inasok versenye

A korábbiakhoz képest idén a szervezők egy érdekes újítással színesítették a programpalettát: a fodrászszalonok junior munkatársai mellett ezúttal fodrásztanulók is összemérhették tudásukat. Úgy tűnt, hogy a lehetőséget kihasználták, vagy csupán a diákok bizonyultak bátrabbnak, de a másodéves hallgatók a junioroknál többen, 16-an versengtek a díjakért.

Tudásukat a számukra még kihívást jelentő szinthajvágás keretein belül mutathatták meg A versenyen bármelyik diák elindulhatott, aki elég nagy bátorságot érzett magában. Önbizalmat a tanáraiktól kapott bíztató szavakon kívül, a legutóbbi vizsgaidőszakban elért eredményükből is meríthettek, hiszen az egyik januári érdemjegyüket a szinthajvágás adta. Ugyan a szigorú szabályok határt szabtak szárnyaló fantáziájuknak, de ennek ellenére igen látványos hajkoronák kerültek ki a kreatív diákok kezei közül.

A mustra

Az előirányzott 75 perces időkeret lejárta, és a pár perces hosszabbítás után – melyet egy váratlan áramkimaradás tett szükségessé – a Hajas László mesterfodrász elnökletével dolgozó zsűri egyesével, minden apró részletre figyelve végignézte, és pontozta a látványos műveket.

Ami a fényképezést illeti, a szervezők a hivatásos fotósokon kívül gondoltak a közönségre is, ugyanis minden versenyszám után lehetőséget biztosítottak mindenki számára, hogy megörökítse a hajkölteményeket viselő modelleket.

Szőke Kleopátra

A juniorok hajvágásban és hajépítésben csillanthatták meg tehetségüket. Mindkét versenyszámban az idei trendet tükrözve mutatták be tehetségüket a frizurák alkotói. Az érdeklődő egyaránt megtalálhatta a szőke, és a vörös csíkokkal vegyített fekete, nyak felé szűkített Kleopátra-frizurát; viselőjének arcát általában a frufru hangsúlyozta vagy éppen eltakarta.

Míg a hajépítésben elmerült fodrászok egyikét a régi bakelites lemezjátszó ihlette meg, addig valaki más a modellje modern ruházatához egy a régi kort idéző magas kalapot formázott fondorlatos módon a hosszú hajából.

A nap végére tartogatott bemutató némi kikapcsolódást jelentett a kimerült versenyzőknek, de a hangulat jól esett az elfáradt közönség számára is. A felvonuló modellek háromféle kollekcióban jelentek meg az időközben kifutóvá átalakított versenytéren. Az először megjelenő, merész kivágású alternatív megjelenést idéző, de az egyhangú fekete szín miatt komor hangulatú ruhákat viselő lányokat a különböző hajköltemények tették színessé. Majd következtek a vidámabb, bézsbe hajló, már-már világosbarna göncök, szőke és vörös hajkoronával megbolondítva. Végül a sort egy vegyes felvágottként jellemezhető vidám, kék-sárga-lila kollekció zárta.

Kupaosztás

És végre eljött a várva várt eredményhirdetés. A hangulatot fokozandó, elsőnek természetesen a diákok kapták meg nyereményeiket egy kupával társítva. Különdíj mindenkinek járt, de csak az első nyolc legtöbb pontot kapott versenyző ért el helyezést. A feszültség által hosszúra nyúlt lista már-már elviselhetetlennek tűnt Az esélyesek számára, de végül elhangzott a győztes neve is. Héder Katalin vitte el az első díjat a fodrásztanoncok közül.

A hatodik helyről visszafelé haladva tudta meg a nagyérdemű a „Versenyek Versenye” junior helyezettjeit, melynek fődíját és a vándorkupát a Hajas Szalon fodrásza, Füzi Artúr kapta, vagyis magyar színekben Ő vehet részt a Párizsban megrendezett Intercoiffure Mondial-on. Legutóbb ugyanez a megtiszteltetés a Hajas Szalon munkatársát 2003-ban érte: akkor Kocka Bea vehetett részt a neves nemzetközi rendezvényen.

A képzeletbeli dobogó utolsó fokán a 2005-ös és a 2006-os verseny nyertese, Csóka Adina állt, őt követte Hartung Attila a győztes előtt közvetlenül, azonban jelentős különbséggel, közel 50 ponttal lemaradva. Ez azért is jelentős, mert a nyolcadik és a második helyezett között is csupán 40 pont volt a különbség.


Írta: EBK , Dátum: 2007-02-06






ALMAF