Beszélgetés Egyedi Szilvi, modellel Szabados Iréne 200607 ŐszTéli hajshow-ján (november 12.)

Isten ments, hogy túltudományoskodjuk a backstage interjút!


Nomen est omen

Isten ments, hogy  túltudományoskodjuk a backstage interjút! De a Szabados Iréne hajshow-ján készült beszélgetés címéül választott latin közmondásnak (a név kötelez, ugye), mint majd reményeink szerint lentebb olvassa, kedves olvasó, fontos, sőt, meghatározó mondanivalója lesz hajmodellünk, Egyedi (nem elírás, valóban i a vége) Szilvi esetében.



Divatos frufru, sötétbarna, már-már ébenfeketébe hajló hajzuhatag, most éppen trendi kontyba tűzve, mosolygós szemek, vakítóan fehér fogsor, üde mosoly és közvetlenség, akár a bájos Hófehérkét is leírhattuk volna, de nem. Szilvi nem egy klasszikusnak számító mese főhőse, egy másik történet szereplője, amit akár - kis túlzással élve - nevezhetnénk még mesének is. Egyedi Szilvi a modellek nem éppen hétköznapi életét éli, idestova nyolc esztendeje, amibe időnként, ha csak egy-egy látványos konty erejéig is, a frizuramodellség is belefér. De erről meséljen inkább ő maga!

Szilvire Szabados Iréne 2006/07 ősz/téli haj-show-ját (november 12.) kettészelő szünet kellős közepén csaptam le. Eredetileg mosdóba indultam, már be is álltam a kilóméteres sor legvégére, amikor a kézmosó csapok rengetegében figyelmes lettem a citromsárga ujjatlanban, nyárt idéző, virágmintás caprinadrágban, csillogó ezüsttűsarkúban pompázó szépségre.

Nemcsak a fején tornyosuló banánkonty (Binder Géza, mesterfodrász alkotása) tette mindenki közül kimagaslóvá, ha még sokáig tartózkodtunk volna a közönség hölgytagjaitól zsúfolt helyiségben, előbb-utóbb szikrázó személyiségével is az érdeklődés középpontjába kerül. Közös megállapodásra kerestünk inkább csendesebb zugot, végül a ruhatár fogasainak árnyékában leltünk menedékre.

A mosolygós modellt elsőként arra kértem, mesélje el, modellségből, hogy is csöppent a hajmodellségbe. "Nem is tudom" – kezdte Szilvi - "még anno, egy olyan öt-hat éve történt, hogy elhívtak egy válogatásra. Onnantól kezdve, hát ha nem is mindig egy cégnek, de folyamatosan kaptam és vállaltam ilyen jellegű munkákat. Voltam  modellje a Wellának, a Schwarzkopfnak és a L’Orealnak is."

Kíváncsi voltam a nyolc éve modellkedő lány miben látja egy divatbemutató és egy fodrászbemutató főbb különbségeit, a továbbiakban erről faggattam tehát. A sötéthajú szépség szerint egy hajbemutatón igazából nem szükséges annyira részt vállalni magában a bemutatóban, mint mondjuk, egy fehérnemű- vagy egy divatbemutató esetében. Nem annyira a modelleken, sokkal inkább magukon a frizurákon van a hangsúly. Ezt persze gondolhattuk magunk is, de azt már nem biztos, hogy egy profi kontyfésülést micsoda „tortúra”, hajcihő előz meg.

A fodrászbemutató előtt a modelleknek sokszor napokkal, hetekkel korábban be kell csücsülniük a fodrászszalonba, ahol új hajszínt kapnak (ez most Szilvivel is így történt), no és persze az is előfordulhat, hogy a könnyebb kezelhetőség érdekében egy kicsit megigazítják a meglévő lobbonc fazonját, de egy kis kényeztető pakolással, balzsamozással, a haj kondícióját növelő ápolószerek bevetésével szinte minden alkalommal számolhatunk.

„Be kell ülni, megcsinálják a hajunkat és kész” – foglalta össze Szilvi, még mindig derűs mosolygás közepette. Ha valaki, ő tudja, egy modell sosem panaszkodik. Meg persze felfogás kérdése is. Ha jól ápoltságunk érdekében, mai, rohanós világunkban hajlandóak volnánk időnkből áldozni egy picit, bizonyára mi magunk, egyszerű földi halandók is élvezetesnek találnánk, hogy neves szakemberek bíbelődnek órákig a hajunkkal.

"Én egyébként is csak kontyot vállalok, mert nem vágatom a hajam, ez kicsit egyszerűbb." – toldja meg válaszát Szilvi, aki lévén, hogy imádja a hosszú hajat - talán mert ezzel még inkább hangsúlyozhatja nőiességét - állandó frizuranövesztésben van. Ha a hosszhoz mindenek felett ragaszkodik is, a hajszínét szívesen változtatja. "Nagyon szeretem átalakíttatni a hajam, mind formailag, mind hajszínileg, voltam már szőke, szőkésbarna, barna, vörös még nagyon rég, és hát sötétbarna is." – árulta el.

Egyedi Szilvi A felkészülésről annyit mondott, "mindössze három órát vett igénybe, amikor beszínezték a hajam és végül is nagyjából ennyi, na jó, betanultuk a koreográfiát is." Látszik rajta, neki az utóbbi már nem okoz gondot, rutinból megy, bár ahogy felvonult előttünk a kifutón, abból kitűnt az is, fogalmazzon bármily tömören is, komolyan veszi, amit csinál.

A fején tornyosuló, egyedi hajékkel (nomen est omen – céloztam rá) tökéletesen elégedett – számolt be róla beszélgetésünk során, és, hogy valóban tetszik neki a végeredmény, annak a rövid divatbemutató kapcsán mi is szemtanúi lehettünk. Ahogy korábban egyetlen arcrezdülés nélkül tűrte, hogy Binder Géza a homlokába hulló, hajsütővassal enyhén begöndörített,  „kreatív tincsekkel” korrigálja azt, ami esetleg korrekcióra szorul, a színpadon, a reflektorok kereszttűzében is helytállt magabiztos fellépésével.

Szilvi barátja révén - aki máskülönben személyi tréner - ismerte meg Binder Géza, mesterfodrászt. Barátja volt a hajszobrász személyi edzője is, valahonnét innét datálható kettejük kapcsolata. „Baráti szinten vagyunk, nagyon szeretem Gézát” – avatott a részletekbe.

A hogyan továbbra szűk szavúan azt felelte, egyelőre nem tudni, bár ő mindenesetre majd’ minden budapesti ügynökségnél nyilvántartásban van, majd’ minden válogatáson részt vesz, nem lehet előre kiszámítani, a közeljövőben épp melyik divatbemutatón lesz rá szükség. Ha jóstehetségem nem csal, még sok divateseményen fogunk találkozni vele, s mindez nem is annyira engem, jövőbelátó képességeim, egyedül Egyedi Szilvi kitartását, rátermettségét, szépségét dicséri.


Írta: MZ , Dátum: 2006-11-16






ALMAF