farmer
75 éves a női Levis
75 évvel ezelőtt a Levi Strauss & Co. kockáztatott, és ezzel radilálisan megváltoztatta a női divat irányát. 1934 őszén - 14 évvel azután, hogy a nők nemzetközileg is elnyerték a szavazás jogát - a Levi's bemutatta a Lady Levi’s jeans-t, a világ első kizárólag nőknek gyártott farmerját. Az időzítés oka az volt, hogy bár a Levi's farmer 1873-ban férfi munkaruhaként került a piacra, a '30-as évek Amerikájában közkedvelt vakációs céllá váltak a vidéki farmok, a nők pedig ilyen kirándulások alkalmával szívesen vették fel a férfi Levi’s farmert. 1935-ben aztán megjelent egy újságcikk is a farmokra járó turistákról, és az illusztráló fotón két nő szerepelt Lady Levi’s jeans-ben. Ez aztán elindította egy divathullámot az amerikai keleti parti nők körében, melynek hatása azóta már nemzetközi méretűvé nőtt. Olyannyira, hogy a mai szabásvonalak és anyagok már kifejezetten a női piac elvárásainak kielégítésére lettek kifejlesztve, így válhatott a farmer világszerte alap divat darabbá. 2000-ben pedig a női farmerek eladása túlszárnyalta a férfi farmerekét, és így mára az USA-ban a nők váltak a farmerek vezető vásárlóivá.
Gaudí Jeans: már nem csak interneten
Egy hete megnyitotta első magyarországi üzletét a közkedvelt olasz divatmárka a Gaudí, teljes nevén a Gaudí Jeans & Style üzlet az Arena Plaza emeletén. Megalapítása óta a Gaudí márka neve egyet jelent a minőséggel. A több mint 20 éves múltra visszatekintő márka 140 nm-es budapesti üzletében azok a nők és férfiak találják meg ruháikat, kiegészítőiket, akik merész, egyedi stílusukkal szeretnének kitűnni a tömegből.
Retro Jeans szalonbemutató az ÁRKÁD-ban (június 30.)
Modellek az üzletben
A Retro Jeans divatcég terjeszkedik: már 400 négyzetméteren várja a farmer rajongóit a budapesti ÁRKÁD bevásárlóközpontban. Az új bolt 2006. június 30-i Opening Party-ján a HazaiDivat.hu is jelen volt. A Retro Jeans célja a fából vaskarika: egy rendkövető, mégis múltidéző, retro stílus megteremtése, mely által egyedi divatirányzatot kíván létrehozni, mégpedig az elmúlt idők megfiatalításával. Mottója: légy szexi, kihívó és eredeti! A minibemutató kezdetéig, azaz 15.00 óráig a Groovehouse dedikálta ’Ébredj mellettem!’ című albumát, így a jó hangulat már adott volt a későbbi divatbemutatóhoz. Az üzletben DJ húzta a talpalávalót, és hogy ne lankadjon a hangulat a népszerű popcsapat távozta után sem, lemezlovasunk magasan tartotta a hangerőt. Így aztán a divatbemutató alatt beszélgetni nem, viszont ritmusra vásárolni annál inkább lehetett.
A Sentiments divatbemutató ünnepi backstage-e (december 13.)
(Jég)királynő születik
A Joó Betrix és az egykor S.Hegyi Lucia tervezőpartner Kovács Andor, divattervezők nevei által fémjelzett Sentiments 2006/07 Téli divatbemutatójának rendhagyó helyszíne akadt: a Városligeti Műjégpálya. De backstage-e ennek is van... Érkezésem pillanatában a modellek még odakint állnak az előtérben, a Topmodell-es Papp Valentina vezérletével éppen a cigarettájukat nyomják el, s sietnek az ideiglenesen öltözőnek kikiáltott szalonterembe. Farmert, testhez álló szövetkabátot viselnek, ki-ki az egyéniségéhez mérten alacsonyabb, magasabb talpú, térdig érő csizmát. Így is dekoratívak, hát még a Sentiments lélegzetelállító, haute couture gyöngyszemeiben, melyeket hamarosan felvonultatnak majd a Sentiments 2006/07 Téli divatbemutatóján.
Herczeg Zoltán
GAS 2006 Nyár divatbemutató a siófoki Beach House-on (július 15.)
Farmerben, szinesben
Homokos tengerpart, szikrázó napsütés - egy júliusi divatbemutató ideális körülményei. Lennének... Dehát kit érdekel, hogy a balatoni tengerparttá alakított siófoki Beach House-on reggel óta vadul süvölt a szél, és hogy az arcunkba sorozó tengerparti homokot munkások hordták a Balaton partjára? Az elszánt nyaralókat biztosan nem, ők ugyanis este nyolcra mintegy négyszázan a nagyszínpad köré gyűltek, hogy megtudják, mi a trend a GAS szerint 2006. nyarán. Laza, sportos, de van stílusa. Kedvence a farmer, de szívesen hord más, természetes alapanyagú textileket is, köztük a pamutot. Ilyen a GAS rajongó idén nyáron. A kantáros nadrág idén a lányok közt sláger, jól mutat alatta a testhez simuló, szűk, rövid ujjú póló. A nadrágok még mindig a csipőnél végződnek, a GAS élénk színű öveivel, vagy kendőivel smimíthatod őket szorosan a testedhez. A divatbemutató médiatámogatója a HazaiDivat.hu volt.
Herczeg Zoltán Rock&Roll Collection Fashion Show-ján jártunk
Mr. Rock&Roll
Aki a tavalyi, 10 éves jubileumi divatshow után azt képzelte, több, színesebb már nem rejtőzhet Herczeg Zoltán kreativitásra hajló elméjében, nemes egyszerűséggel, tévedett. A Rock&Roll kollekciót bemutató, kőkemény „ereszd el a hajamat” divatshow-nak a Budapest, Teréz krt. 35. szám alatti gangos bérház adott otthont. A körfolyosón egyetlen öregasszony sem kísértett békebeli porolójával, ellenkezőleg, az udvaron gatyaszaggató rockbanda nyüstölte a dobot, zúzta a gitárt a félkör alakú kifutó melletti pódiumon.
Dukai Regináé lett az egyik aranygombos Levis 501®-es (október 30.)
Farmerrel az AIDS ellen
Az Andrássy úti exkluzív Levi’s® üzletben 2008. október 30-án jótékonysági árverésen 150.000 forintot ajánlottak fel egy Levi’s® 501®-es Gold Edition farmerért. Nem véletlenül, hiszen ez egy igazán különleges darab: gombjai 24 karátos aranyból készültek. A nadrágot ráadásul a legfinomabb farmeranyagból varrták, majd gondosan koptatták - így egyesítve benne a luxust a mindennapi egyszerűséggel. A boldog tulajdonos pedig nem más, mint Dukai Regina, aki a saját tervezésű kollekciójából befolyt összeget ajánlotta fel az 501® aranygombos Levi’s® farmernadrágért. Az aukció során befolyt összeget a Levi’s® az AIDS Segély Alapítvány javára ajánlotta fel, ezzel is folytatva azt a hagyományt, hogy küzd az AIDS terjedése ellen.
Levis kontra AIDS Segély Alapítvány (augusztus 10.)
A HazaiDivat.hu Szerkesztőségébe a mai napon, 2010. augusztus 10-én egy e-mail érkezett az AIDS Segély Alapítványtól. A levélben arról tájékoztatnak, hogy a mai napig nem érkezett meg hozzájuk az a felajánlás, melyet a Levi's(R) tett 2008. október 30-án a budapesti Andrássy út exkluzív Levi's(R) üzletben tartott jótékonysági árverésén - melyről a HazaiDivat.hu is tudósított - , melyen Dukai Regina 150.000 forintért licitált egy Levi's(R) 501(R)-es Gold Edition farmerért, s mely összeget a cég, az eseményen történt bejelentése szerint az AIDS Segély Alapítványnak szánta. A lassan két éves késlekedés alatt nem született megoldás, ezért az Alapítvány - levele szerint - peres eljárást kezdeményez az ügyben. Amennyiben a Levi's(R) vagy az Alapítvány alább közölt e-mailjében szintén megemlített rendezvényszervező, a Próbafülke Produkció Kft. is meg kíván szólalni az ügyben, természetesen nekik, mint a másik félnek is felületet biztosít portálunk. Alább az AIDS Segély Alapítvány teljes levele:
Levis kontra AIDS Segély Alapítvány (augusztus 10.) 2.
A Levi's-t képviselő Próbafülke Produkció portálunk megkeresésére pontosan 30 percen belül reagált egy banki bizonylat átküldésével, mely igazolja, hogy az átutalás a megkeresésünk napján, azaz 2010. augusztus 10-én megtörtént. Az ügy tehát rendben lezárult, az AIDS Segély Alapítvány hozzájutott a 2010. október 30-án a Levi's által neki felajánlott 150.000 Ft-hoz. E hír előzménye, hogy a HazaiDivat.hu Szerkesztőségébe ugyanezen a napon, tehát 2010. augusztus 10-én délután egy e-mail érkezett az AIDS Segély Alapítványtól, sérlemezve benne, hogy az elmúlt csaknem 22 hónap alatt nem érkezett meg hozzájuk a fenti felajánlás, melyet a Levi's a budapesti Andrássy úton nyílt exkluzív üzletében tartott jótékonysági árverésén tett, Dukai Reginának egy Levi's(R) 501(R)-es Gold Edition farmerért adott licitjét ajánlva föl az AIDS Segély Alapítványnak. Portálunk a másik felet, tehát a Levi's-t és hazai képviselőjét, az üzletnyitó-árverés szervezőjét, a Próbafülke Produkciót is meg kívánta szólaltatni az ügyben, erre a megkeresésünkre érkezett a fent nevezett banki bizonylat. Portálunk ezúton fejezi ki örömét, hogy a probléma ilyen rövid időn belül megoldódott, legalábbis ami a nyilvános tárgyalásának kezdetétől számított időt illeti.
A Levis önkéntes segítséget nyújt a Heim Pál Gyermekkórháznak
A Levi’s Magyarország munkatársai a Heim Pál Gyermekkórház épülete körüli kert rendezését vállalták önkéntes munka keretében. Társadalmi munkájukkal a Levi’s munkatársai példát szeretnének mutatni más cégeknek és közösségeknek az önzetlen segítségnyújtásra. Reményeik szerint a kezdeményezés követőkre talál. De nem csak Magyarország példa az önkéntes programra. A Levi’s a világon mindenhol végzi ezt a nagyon sikeres programot, mely Európában immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre. Világszerte közel 5000 ember vesz részt kb. 200 különböző projektben, így például Görögországban árva gyerekeknek szerveznek programot, Dániában a Vörös Keresztnél végeznek karbantartási munkákat, Csehországban pedig egy gyermekotthon lakóit viszik el egy állatkerti sétára.
A Jean Paul Gaultier Levis ikonokat interpretált a Párizsi Divathéten
Jean-Paul Gaultier együttműködött a Levi's-szel a francia divatház 2010 Tavasz/Nyári férfikollekciójánál. A francia divattervező - aki egyébként gyakran látható Levi's farmerben - a márka jellegzetes farmerstílusait interpretálta legújabb kollekciójába. A kézjegyével ellátott farmereket a Párizsi Divathét 2009 Ősz/Tél-en lehetett először látni. 'A Levi’s az amerikai álom, egy mítosz, számomra ez az eredeti farmer. Élmény volt az 501-esből elkészíteni a saját verziómat' - mondta Jean-Paul Gaultier. Négy Levi's 501 farmert és klasszikus farmerdzsekit alakított át a Jean Paul Gaultier, megjelenítve rajtuk a divatházra jellemző témákat, a tengerészcsíkokat és a kötéseket. A merev farmeranyagból készült kamionos Levi's dzseki elejét vágások és tengerészcsíkok díszitik, melyek az egyik 501-es farmer felhajtott szárán is szerepelnek. A nadrágok oldalsó varrásán kívül pedig egy textilszegély fut végig a kamionos dszeki merev farmeranyagából. A Levi's interpretációk a tervező kollekciójának elegáns, férfias darabjaival vegyítve vonultak fel a párizsi kifutón.
Szín, anyag, minta, stílus
2010 Tavaszi divat a lá Náray Tamás
Íme egy kis előzetes arról, hogyan is fest a 2010 Tavaszi divat a lá Náray Tamás: "Az idei szezon mindent uraló divatirányzata a military, mely ez alkalommal teljes "harci díszben" mutatkozik meg. A keki, a sás- és nádzöld különböző árnyalataiból készült katonás hangulatú öltözékek szigorúságát jól oldják a francia buklé, a lágy selyem és az áttetsző krepdesign felhasználásával készült finom, nőies ruhadarabok. Sivatagi színek: a bézs, a homok, a kvarc és a kristály tónusai is megjelennek ebben a stílusirányzatban, ám a "női szakasz" elbűvölő rózsákat, hullám- és vízesésfodrokat, puha kasmír buklé kabátokat is kapott a "nehéz" terepkörülményekhez. Egy narancsliget pezsdítő energiája jelenik meg a színes, könnyed, városi jeans-ek és nappali összeállítások vidám forgatagában.
Divatbemutató a Cseszi Rock és Blues Fesztivál 2009-en (július 11.)
Érezd!
A Levi’s legújabb reklámkampányában vakok és gyengénlátók a modellek
Figyelemfelkeltés? Vagy valódi lépés a kirekesztés ellen? Egy biztos: hatásos reklámkampány. A Levi’s legújabb reklámkampányában vak és gyengénlátó modelleken mutatja be farmereit.
Mayo Chix 2006 Nyár divatbemutató (június 24.)
Szexis kényelem
A Mayo Chix divatmárka 2006. június 24-én mutatta be 2006 Nyári kollekcióját a margitszigeti Copacabana Beach-en. Az 1989-ben alapított divatmárka idén is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy megfeleljen vevői minőségi elvárásainak. Jelszó: nőiesség minden mennyiségben, néha még egy kicsit több is... A divatcég naprakészen követi a trendeket: kollekciójuk egyik alap darabja a farmerruha újraálmodva, csipetnyi western stílussal megfűszerezve. Mivel a Mayo Chix ruciknál a fő szempont a kényelem és a minőség mellett a vadóc nőiesség, így a 2006-os nyári kollekcióban szerepet kaptak a szexi farmersortok, illetve a farmer miniszoknyák is - a férfiak legnagyobb örömére. Az eseményt egy izgalmas táncbemutató tette még színesebbé: bájos angyalkák és fáklyákkal varázsoló ördögök bűvölték a közönséget. De akinek ez még nem volt elég, az profi go-go táncösnők barnára sült, formás idomaiban is gyönyörködhetett.
Roberto Cavalli, divattervező, cipő- és táskatervező
Szeretők tervezője
Régen volt ennyire trendi a közönségesség közelében táncoló szexi viselet, mint épp 2006. nyarán. Ennek, a nálunk a kelleténél népszerűbb stílusnak felsőbb osztálybeli istene, Roberto Cavalli, az olasz felső 100 szeretőinek kedvenc márkája. Ha durván szexis akarsz lenni és van aki jó sokat költsön rád (de nem ám csak szánalmas havi egy milkát mint Kanna Annára), na akkor ő a te terveződ. Apunak Armani, anyunak Donna Karan, a macának Cavalli!
Levis divatbemutató a Sziget 2006-on (augusztus 9.)
Farmersziget
Megint trendi a klasszikus, indigókék dzsinsz. De a szurokfekete és az élénkrózsaszín farmernadrág is divat. Ez derült ki a Sziget 2006 divathelyszínén tartott Levi’s 2006/07 Ősz/Téli divatbemutatóján. A vezető farmermárka cég a Sziget első napján vonultatta fel legfrissebb kollekcióját. Az új helyszínnek köszönhetően vagy 500-an tudták meg, hogy a klasszikussá vált 501-eséről híres farmermárka szerint a komor tónusok és a gyermekded színek, tehát a szélsőségek képviselik az őszi-téli trendet. Ami a fazonokat illeti, a farmernadrágok még mindig a csípőcsontra csúsznak, a fiúk esetében pedig - a szokásos rapper-stílusban - a lábszárköz alatt húsz centivel lifeg az ülep.
Farmerkiállítás nyílik a pápai Kékfestő Múzeumban (november 23.)
Lentről indult kékvérűek
2006. november 23-án nyílik a pápai Kékfestő Múzeum új kiállítása, melynek témája a farmer. S hogy miért a Kékfestőben kap helyet a tárlat? Nos, mert a két anyagot összeköti színezőfestékük, az indigó, és az, hogy bár mindkettő kék, igazán nem nevezhetjük őket ’kékvérűeknek’: lentről kezdték. A kékfestő a XVII. századtól az európai parasztság kedvelt textíliája volt, ruhaalapanyagaként és lakástextiként is használták. A farmer, melyet csak mi hívunk így, az amerikai munkásokat kiszolgálva kezdte pályafutását.
Levi Strauss nevéhez kötjük az erős, ötzsebes, szegecsekkel megerősített nadrág kitalálását. És hogy miért lett mégis jeans (ejtsd: dzsinsz) a népszerű nadrág neve? A válasz az anyag eredetéebn keresendő: Levi a farmernadrághoz való vitorlavásznat a genovai hajósoktól vette, a jeans elnevezés tehát az olasz kereskedőváros, Genova nevéből ered. a farmeranyagaot egyébként ma már denimnek mondja az angol.