Andrássy út

Nemzeti Vágta 2010 (június 2-6.)

Nemzeti Vágta 2010Vasárnap este befejeződött a magyar városok és falvak ünnepe, a 2010 június 2-6. között zajló Nemzeti Vágta 2010. A budapesti Hősök terén, a 2010. június 6-i döntőn Demecser település versenyzője, Gajdos Zsolt emelhette magasba a bajnoki cím dicsőségének szimbólumát, a Nemzeti Vágta díszkardját, és vihette haza nevezőjének a 20 millió forintos fődíjjal együtt. A második helyet Érsekhalma, a harmadik helyet pedig Bordány szerezte meg. Az ötnapos országimázs-fesztivál minden eddigi nézői rekordot megdöntött. Nem is csoda, hisz az időjárás is kegyes volt, a többtízezeres tömeg verőfényes napsütésben drukkolhatta végig a Döntőt. Bizonyára ennek is köszönhető, hogy a VIP tribün közönsége készségesen betartotta a dress code-ot, és a meghívónak megfelelően kalapot öltött, ahogy azt hagyományosan a lovasrendezvényeken szokás. A hírességek közt 'kalaposkodott' Détár Enikő és Rékasi Károly, az ex-férjének és jelenlegi színházi kollégájának nem is eredménytelenül drukkoló Janza Kata, a Vágtát megelőző kalapbemutatón is felvonuló Debreczeni Zita, valamint a kocsitoló versenyben is szerepet vállaló Keresztes Ildikó és Dombóvári Vanda. De baseball sapkában, sportos öltözetben tiszteletét tette a filmproducerré avanzsált ex-modell, Pataki Ági és producertárs férje, Kovács Gábor is. Igaz, kalap nélkül, de a VIP tribünnön ült Herczeg Zoltán is kedvesével. A megjelentek közt nagy sikert aratott az Andrássy úti Vágta Korzó, ahol az induló települések mindegyike megmutatta legjobb ízeit, kézműves portékáit, programjait, nevezetességeit. Az 56-osok terén felállított Országkonyhában minden ínyenc megkóstolhatta milyen is az alföldi, a felföldi, a dunántúli vagy akár az erdélyi ízvilág.


Roberto Cavalli Boutique nyílt Budapesten (november 8. és 24.)

Roberto Cavalli 2008Az Andrássy úton, Budapest bevásárlónegyedének legújabb szívében, 2008. november 8-án megnyitotta kapuit a magyar főváros első Roberto Cavalli divatháza. 2008. november 24-én pedig Roberto Cavalli és Andy Vajna személyesen is megnyitották az Andrássy úti Roberto Cavalli Boutique-ot. A kétszintes, 260 nm-es Roberto Cavalli Boutique alsó szintje a női kollekcióké, itt Swarovski kristályokból készült függöny osztja két részre a teret, a padló anyaga műgyanta és aranypor, a falak pedig fehérarany és bronz csíkos díszvakolatot kaptak. Az emeletre, tehát a férfi kollekció felé vezető lépcsősort kristály és tükörzuhatag övezi Az egyéni vásárlói igények kiszolgálására a galérián VIP szobát alakítottak ki, amelynek meghatározó eleme az arany levélmotívummal díszített fal és a hatalmas, tükrös gardróbszekrény. Andy Vajna legújabb divatüzlete is része annak a globális terjeszkedésnek, melynek köszönhetően a világ Roberto Cavalli butikjainak száma immár 47-re nőtt. 2009 elejére pedig további 6 üzlet nyitása várható a világ legfontosabb nagyvárosaiban.


Dukai Regináé lett az egyik aranygombos Levis 501®-es (október 30.)

Dukai Regina

Farmerrel az AIDS ellen

Az Andrássy úti exkluzív Levi’s® üzletben 2008. október 30-án jótékonysági árverésen 150.000 forintot ajánlottak fel egy Levi’s® 501®-es Gold Edition farmerért. Nem véletlenül, hiszen ez egy igazán különleges darab: gombjai 24 karátos aranyból készültek. A nadrágot ráadásul a legfinomabb farmeranyagból varrták, majd gondosan koptatták - így egyesítve benne a luxust a mindennapi egyszerűséggel. A boldog tulajdonos pedig nem más, mint Dukai Regina, aki a saját tervezésű kollekciójából befolyt összeget ajánlotta fel az 501® aranygombos Levi’s® farmernadrágért. Az aukció során befolyt összeget a Levi’s® az AIDS Segély Alapítvány javára ajánlotta fel, ezzel is folytatva azt a hagyományt, hogy küzd az AIDS terjedése ellen. 


Levis kontra AIDS Segély Alapítvány (augusztus 10.)

Levi's Budapest Andrássy út 2008A HazaiDivat.hu Szerkesztőségébe a mai napon, 2010. augusztus 10-én egy e-mail érkezett az AIDS Segély Alapítványtól. A levélben arról tájékoztatnak, hogy a mai napig nem érkezett meg hozzájuk az a felajánlás, melyet a Levi's(R) tett 2008. október 30-án a budapesti Andrássy út exkluzív Levi's(R) üzletben tartott jótékonysági árverésén - melyről a HazaiDivat.hu is tudósított - , melyen Dukai Regina 150.000 forintért licitált egy Levi's(R) 501(R)-es Gold Edition farmerért, s mely összeget a cég, az eseményen történt bejelentése szerint az AIDS Segély Alapítványnak szánta. A lassan két éves késlekedés alatt nem született megoldás, ezért az Alapítvány - levele szerint - peres eljárást kezdeményez az ügyben. Amennyiben a Levi's(R) vagy az Alapítvány alább közölt e-mailjében szintén megemlített rendezvényszervező, a Próbafülke Produkció Kft. is meg kíván szólalni az ügyben, természetesen nekik, mint a másik félnek is felületet biztosít portálunk. Alább az AIDS Segély Alapítvány teljes levele:


Levis kontra AIDS Segély Alapítvány (augusztus 10.) 2.

Dukai Regina és Debreczeni Zita a Levi's jótékonysági árverésénA Levi's-t képviselő Próbafülke Produkció portálunk megkeresésére pontosan 30 percen belül reagált egy banki bizonylat átküldésével, mely igazolja, hogy az átutalás a megkeresésünk napján, azaz 2010. augusztus 10-én megtörtént. Az ügy tehát rendben lezárult, az AIDS Segély Alapítvány hozzájutott a 2010. október 30-án a Levi's által neki felajánlott 150.000 Ft-hoz. E hír előzménye, hogy a HazaiDivat.hu Szerkesztőségébe ugyanezen a napon, tehát 2010. augusztus 10-én délután egy e-mail érkezett az AIDS Segély Alapítványtól, sérlemezve benne, hogy az elmúlt csaknem 22 hónap alatt nem érkezett meg hozzájuk a fenti felajánlás, melyet a Levi's a budapesti Andrássy úton nyílt exkluzív üzletében tartott jótékonysági árverésén tett, Dukai Reginának egy Levi's(R) 501(R)-es Gold Edition farmerért adott licitjét ajánlva föl az AIDS Segély Alapítványnak. Portálunk a másik felet, tehát a Levi's-t és hazai képviselőjét, az üzletnyitó-árverés szervezőjét, a Próbafülke Produkciót is meg kívánta szólaltatni az ügyben, erre a megkeresésünkre érkezett a fent nevezett banki bizonylat. Portálunk ezúton fejezi ki örömét, hogy a probléma ilyen rövid időn belül megoldódott, legalábbis ami a nyilvános tárgyalásának kezdetétől számított időt illeti.


Louis Vuitton megnyitotta első budapesti üzletét (július 12.)

Louis Vuitton az Operaház tövében

Igen, igen, igen! 2006. július 12-én megnyílt az első Louis Vuitton szalon Budapest szívében! Vuitton táskái világhíresek, ezt mindenki tudja. Hivatalosan tegnaptól már Magyarországon is kaphatók a híres LV logóval fémjelzett utazótáskák, valamint kiegészítők. Vegye, vigye, aki tudja! Szerda délután 3 órakor népes tömeg gyülekezett az Operaház tövében a Hajós utca és Andrássy út sarkán. Vörös szőnyeg utalt a nem mindennapi eseményre, valamint a híres emberek jelenléte jelezte a nap exkluzivitását. Habár a megnyitón kordon szűrte a nem hivatalos látogatókat, csütörtöktől bárki betérhet a gyönyörű üzletbe egy ridikülre. A világ első Louis Vuitton üzlete 1854-ben nyílt a párizsi Operaház szomszédságában, így az Andrássy utat méltán érezhetjük a budapesti Champs Elysée-nek. Magyarországon kívül még 52 ország árulja a hagyományt és modernséget tükröző táskákat a világ 354 üzletében.





ALMAF