A Sziget 2009 kedvezményes lesz!

„Tavalyi térképpel könnyen lehet, hogy eltévednénk az idei Szigeten” – nyilatkozta Gerendai Károly főszervező 2009-es fesztivál első, április 9-i sajtótájékoztatóján


Sziget 2006 - Király Tamás„Tavalyi térképpel könnyen lehet, hogy eltévednénk az idei Szigeten” – nyilatkozta Gerendai Károly főszervező 2009-es fesztivál első, április 9-i sajtótájékoztatóján, arra utalva, hogy a megújulás jegyében számos programhelyszín átalakul, költözik, illetve olvad egybe az idei fesztiválon. Mindemellett komoly kedvezményt is igénybe vehetnek idén az egyetemista és főiskolás diákok, akik csoportokba szerveződve akár 50%-kal olcsóbban is hozzájuthatnak a Sziget hetijegyekhez. És újabb programhelyszínek is gazdagítják a programpalettát: egyebek mellett bemutatkozik a Sziget 2009-en a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa és jelen lesz a hazai kulináris, kézműves és iparműves termékeket felvonultató Hungarikum Falu is. Mindez 2009. augusztus 12-17 között, két bemelegítő nappal (az immár szokásos 0. és -1.) felvezetve.



Tizenhetedik alkalommal várja látogatóit idén a Sziget, ami ugyan nem jeles évforduló, de eljutott abba a korba kedvenc fesztiválunk, hogy érdemes egy kicsit átfazonírozni. Egyrészt a kultúrafogysztási szokások változását figyelembe véve, másrészt azon céllal, hogy a korábbi, már-már szinte túlzsúfolt fesztiválon nagyobb tereket nyerjenek, illetve megnöveljék a főbb utak áteresztő képességét, szellősebbé, átjárhatóbbá téve ezzel a Szigetet. A megújulás jegyében tehát több szempontból is jelentős változáson megy át a rendezvény. A szervezők szándéka szerint azonban úgy, hogy a Sziget nemzetközi védjegye, a kulturális sokszínűség csorbát ne szenvedjen, tehát a műfaji kínálat nem csökken. „Néhány programhelyszín iránt az érdeklődés elkopott, voltak műfajok, melyekből túlkínálat volt és néhány programhelyszínen a professzionális technika több idősávban kihasználatlan volt” – ismertette Gerendai a változások okát a Szigeten. A változások és újítások jelentős kedvezményekkel is társulnak az idén.

KEDVEZMÉNYEK A SZIGETEN

A magyar egyetemistáknak és főiskolásoknak nyújthat jelentős kedvezményt a Sziget hetijegyes akciója, de félárú napijeggyel is el lehet már vegyülni az éjszakai szigetes programkavalkádban.

Féláron a Szigetre!

Jelentős kedvezménnyel juthatnak Sziget jegyhez a felsőoktatásban tanuló diákok idén. Az akció keretében a tanulók olyan csoportos (ottalvós illetve hazamenős) bérleteket vásárolhatnak, melynél a kedvezmény a csoport létszámától függ. A maximum 50%-os árcsökkenést 46 fős csoporttal lehet elérni. A kedvezmény részleteit a www.sziget.meex.hu oldalon ismerhetik meg az érdeklődők. A szervezők szándéka szerint ezzel újra erősödhet a Sziget „diáksziget” jellege, annak dacára, hogy a jegyárakat kénytelenek emelni.

A pesti éjszaka legnagyobb bulija

Figyelembe véve az átalakuló szokásokat, hogy tudniillik a fiatalok késő este, akár 11 után indulnak el szórakozni, a napijegyek terén is kedvezményt vezetnek be idén a Sziget szervezői. Ennek értelmében este 11 után féláron jöhetnek be a látogatók és élvezhetik a Sziget adta – hajnalig tartó - buliforgatagot.

Üdülési csekkel Szigetre

A kedvezmények sorát szaporítja az is, hogy különböző csekkekkel és utalványokkal (Üdülési Csekk, Sodexo Pass, Accor Servicesis, Cadhoc művelődési csekk) lehet Sziget jegyeket vásárolni. Ez a lehetőség azonban nem kombinálható a többi kedvezménnyel.

ÚJDONSÁGOK A SZIGETEN

Számos újdonság is jelentkezik az idei Szigeten, és a program strukturálását is segítve, több fókuszpontot is választottak a szervezők.

Ungarische Wirtschaft

Újítás például a Hungarikum Falu, mely az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága támogatásával, a LEADER Program keretében jöhet létre idén. A több mint egy hektárnyi területen a hazai kulináris, kézműves és iparműves termékek széles skálája vonul fel, népzenei programokkal övezve, ráirányítva a figyelmet a meglévő és születőben lévő vidéki értékekre.

Pécs2010 a Sziget fesztiválon 2009-ben

A Sziget szívesen állt a Pécs2010 program mellé, hisz a kulturális turizmus, az országimázs mindkét szervezet számára közös ügy. A fesztiválon 2009-ben több művészeti ágban és több helyszínen, két színpad elnevezésében is megjelenik a Pécs2010 program. Az egyik az Amfiteátrum – Pécs2010 színpad (a korábbi Színház és Tánc Szabadtéri Színpad). A „Pécs, a balkán kapuja” vagy a „legmediterránabb város” jelzőket mindenki ismeri, a Pécs2010 program alcíme pedig „Pécs, a határtalan város”. A színpad főleg magyar, balkáni és mediterrán produkciókat vonultat fel. A másik a Meduza-Pécs2010 helyszín, mely szintén a fenti kulturális főváros mottóra építve, az aktuális hazai és nemzetközi underground és elektronikus zene különböző műfajainak ad otthont. Egyéb helyszínek – pl. Roma sátor, mr2 Petőfi színpad, Octopus Összművészeti Helyszín - programja között is kiemelt szerepet kapnak a pécsi előadók, s lesz pécsi borozó, valamint a Pécs210 Infosátor, ahol megismerhetik a látogatók a Pécs2010 teljes programját.

Német, japán, izraeli és katalán fókusz

A figyelemfelhívás középpontjába aktuális kulturális témákat választott a Sziget. 2009-től azt tervezik a szervezők, hogy minden évben választanak néhány olyan eseményt, régiót vagy országot, ami a program összeállításánál külön hangsúlyt kap. Idén Németország, Japán, Izrael és Katalónia kerül fókuszba.

Die Berliner Mauer, azaz a berlini fal 1961 és 1989 között létezett. A hidegháború alatt Európa megosztottságának egyik fő szimbólumává vált. ’89-es lerombolása a hidegháború befejeződésének emblematikus dátuma. A húsz évvel ezelőtti jeles eseményre emlékeztet a Szigeten a Német Nagykövetséggel együttműködve felállítandó Fal, mely egy egyedi képzőművészeti alkotássá válik az ARC és a Sziget közös produkciójaként.

2009-ben a diplomáciai kapcsolatok 140 éves felvételének és újrafelvételének 50. évfordulója kapcsán japán-magyar kulturális évad zajlik mindkét országban. A budapesti Japán Alapítvánnyal és a Japán Nagykövetséggel együttműködve és támogatásával számos tradicionális japán program jelenik meg az idei Szigeten.

Hasonló apropóból választották az izraeli fókuszt a szervezők, a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének 20. évfordulója kapcsán, az Izraeli Nagykövetség támogatásával.

A Katalán régió fókuszként választásánál szerepet játszott a Sziget tervei mellett, az ebből a tartományból érkező fiatalok megszólítása. Szerencsésen találkoztak a Sziget elképzelései és a budapesti Spanyol Nagykövetség kulturális támogatási szándéka is, így idén számos, Magyarországon korábban nem láthatott produkciót mutat be a Sziget Katalóniából. Ilyen lesz például a rendkívüli szenzációnak számító nagy utcaszínházi előadás is, melynek művészi vezetője a májusi sajtótájékoztatón személyesen is részt vesz.

Mínusz egy és nulla

Mint az már ismeretes, a mínusz egyedik napon a 20 éves Tankcsapda nagy születésnapi buliját tartja a Szigeten, egyedi fénytechnikával és direkt erre az alkalomra épülő színpadi díszletekkel. Míg tavaly a Sziget a magyar dal ügyének is helyt adott a fesztivált felvezető egyik napon ( s a Magyar Dal Napja más formában és helyszíneken él ezentúl tovább), idén a tolerancia jegyében zajlik majd a nulladik nap, a Rock Against Racism szervezőivel karöltve.

VIP kemping a Szigeten

Újdonság nem csak a programpontok, de a szolgáltatások közt is lesz. Így például a nemzetközi fesztiválporondon nem ismeretlen VIP kemping is várja már a látogatókat. Lényege, hogy a korábbi szolgáltatások mennyiségét és színvonalát nem csorbítva, a szervezők kialakítanak egy helyet, ahol koncentráltan lehet igénybe venni – amúgy a Sziget különböző területein meglévő - számos szolgáltatást. Az őrzött területen ABC, vendéglátás, internet-elérés, telefontöltő, éjjel-nappal nyitva tartó recepció, információ, mosoda, csomag és értékmegőrzés nyújt kényelmet az ezt igénybe vevő látogatóknak.

ÁTALAKULÁSOK A SZIGETEN

A megújulás jegyében megannyi változással találja magát szembe idén a látogató. Több helyszín műfajában azonos programkínálatot vonultatott fel, így a WAN2, az A38 illetve a mr2 Petőfi színpadának műfaji kínálata gyakorlatilag lefedte egymást. Az így kialakult túlkínálatot oldja fel a Sziget azzal, hogy a WAN2 nagysátra magába fogadja az A38 programjait, az mr2 Petőfi színpad viszont egy magyar nagyszínpaddá alakul, új helyszínen, ahol az aktuális hazai sztárok sora fog fellépni. Ezzel párhuzamosan átalakul, ha úgy tetszik nemzetközi nagyszínpaddá tisztul mostantól a Nagyszínpad, ahol már csak külföldi sztárok adnak koncertet.

Így immár három szabadtári nagyszínpadot számlál a Sziget: egy a nemzetközi előadóké, egy a világzenei művészeké és most egy a hazai zenészeké.
Szintén összeolvad a pop-rock illetve a metál helyszín. Az új nagysátorban a rockzene széles skáláját felvonultató hazai és nemzetközi koncertek szórakoztatják majd a nagyérdeműt. Néhány igazán nagy gyökeret vert örökzöld produkción kívül a Táncdalfesztivál Sátor már túl nagynak bizonyult az érdeklődéshez képest. Így a helyszíntől búcsúzunk, de a műfaj nagyjai a Sziget más helyszínein kapnak majd maguknak méltó helyet. Az utóbbi években lankadni látszott az érdeklődés a tehetségkutató helyszín iránt is. Ennek megszűnésével párhuzamosan a szervezők más struktúrában – például más tehetségkutatókkal kooperálva - igyekeznek a jövőben lehetőséget nyújtani az ifjú zenészeknek. Az olykor méltatlan érdektelenséggel szembesülő nagysátor helyett idén egy hangulatosabb „pub jellegű” helyszínre költözik a jazz műfaj a Budapest Jazz Klub szervezésében. Ugyanígy a blues műfaj is, mely szintén egy műfajkompatibilis blues kocsmában szórakoztatja rajongóit. A színházi programokat szervező csapattal egyetértésben több helyszínen is lesz az idén színházi és tánc előadás, ezzel párhuzamosan a korábbi – amúgy jelentős technikai költségvetéssel bíró helyszín – átalakul, illetve egy új programpontnak ad teret. A Vándorvurstli helyszíne pedig egy cirkuszi sátorral bővül. Az Open színpad átadja a helyét a magyar nagyszínpadnak, azonban fellépői a Civil Színpadon kapnak majd helyet. Szintén az átalakulás jegyében a szervezők jelentősen megnövelték a Roma színpad sátrát. A változások sorát zárja, hogy idén a szervezők úgy döntöttek, hogy a Party Aréna megasátrát, melyben csak este 11-től indult meg az élet, idén már az esti órákban élő produkciókkal töltik fel. Ezzel egyrészt számos fellépőnek tudnak a korábbinál jelentősebb befogadóképességű programhelyszínt biztosítani, másrészt az Aréna professzionális technikáját is jobban ki tudják használni.

NEMZETKÖZI GYORS

A kialakult gazdasági helyzetben nemzetközi szinten is állni kell a versenyt a Szigetnek. Ezt egyrészt azzal igyekszik megtenni, hogy a reklámköltést növeli a külhoni piacon és igyekszik felhívni a figyelmet a Sziget, még mindig nagyon kedvező, ár/érték arányára. Mindemellett egy új szolgáltatást is indít több európai nagyvárosból: speciális „bulivonatok” indulnak majd a Sziget felé augusztusban, melyen a hosszú utat különböző programok teszik majd vonzóbbá.

Forrás: Sziget


Írta: HazaiDivat.hu , Dátum: 2009-04-21






ALMAF