Balaton
Miss Balaton 2006 elő- és középdöntő lesz Siófokon (július 15.)
Királynő kerestetik!
Immár nyolc éve rendezik meg Siófokon a Miss Balaton szépségversenyt, amit tavaly Gombosi Ardrienn nyert meg. Ha másért nem, a kellemes balatonparti buli kedvéért érdemes elindulni, a vadonatúj autóról nem is beszélve. A szervezők minden évben arra törekednek, hogy a legmagasabb színvonalon rendezzék meg az eseménysorozatot, amelyre már csak négy napig, azaz 2006. június 30-ig várják a jelentkezőket 18-26 éves korintervallumon belül. Feltételek közé tartozik, hogy gyermektelen hölgyekre számítanak, akikről nem jelentek meg kompromittáló felvételek. Fantasztikus nyeremények közt ott csillog egy vadiúj Skoda Fabia személygépkocsi is. További jó hír, hogy minden döntőbe jutott versenyző egy HP Photosmart 475 mobil fotónyomtatót kap ajándékba, illetve további több millió forint értékű nyereményeső vár a döntőben a királynőjelöltekre.
A Sió Miss Balaton 2007 döntősei
Két mezőnynyi szépség
A Sió Miss Balaton 9. elődöntője is olyan népszerű volt, mint a korábbiak: több, mint 250-en jelentkeztek a szépségversenyre. Mivel idén 30 éves a Sió, ünneplésére a 30 éves hölgyeknek külön mezőnyt indítottak: az 1977-ben születetteknek szóló kiírásra összesen 45-en jelentkeztek, melyből 8 gyönyörű hölgy jutott tovább, akik között augusztus 3-án, a Siófoki Szabadtéri Színpadon megrendezésre kerülő döntőn kiválasztják a Sió arcát. Ugyanezen a döntőn a 18 és 26 év közöttiek mezőnyéből valaki elnyeri a "Balaton királynője" címet és a vele járó fődíjat, egy új Skoda Fabia-t.
A Sió Miss Balaton 2007 szépségverseny sajtótájékoztatóján jártunk
Szépnek születtek
Végy huszonnégy, arany és ezüst bikiniben pózoló, tökéletes alakkal megáldott, szép arcú királynőjelöltet, válassz pazar helyszínt, mint amilyen a feszített víztükrös medencével büszkélkedő, légkondicionált Európa hajó, támogasd meg egy értékálló szponzorral, akárcsak a Sió – távaltokban így hangzanék egy rangos szépségverseny sajtótájékoztatójának receptje. Hogy az említetteken túl mi minden szükségeltetik még a sikerhez? Egy Modoroczky Tímeához hasonlóan elszánt versenyigazgató biztosan…
A Sió Miss Balaton 2007 szépségverseny döntője (augusztus 3.)
Dr. Balaton
2007. augusztus 3-án, a Siófoki Szabadtéri Színpadon az új királynő fejére került a díszes korona, kezébe pedig a vadiúj Skoda Fábia slusszkulcsa. De nem csak a Balaton szépe, hanem a 30 éves Sió arca is megválasztatott a '77-ben születettek mezőnyében indulók közül. A zsűri elé 16 + 8 kifogástalan külsejű lány vonult, Szűts Judit ki is jelentette, legközelebb aligha vállal bíráskodást szépségversenyen.
A Sió Miss Balaton szépségverseny jubileumi meglepetése!
Bűvös 10-es, avagy utolsó esély az érettebb korosztálynak!
2008-ban tíz éves a Sió Miss Balaton, a sokak által legnívósabbnak tartott, leginkább mérvadónak számító szépségverseny. A verseny szervezői az elmúlt évben, a főtámogató Sió 30. születésnapját ünnepelve, a hazai szépségversenyek világában egyedülállónak számító újdonsággal rukkoltak elő. A Sió ’77 Miss Balaton mezőnyét a tavaly épp 30 éves hölgyeknek hirdették meg. A szépségek versenyében a hagyományos korosztály gyõztese, a Balaton királynõje, és egy vadonatúj Skoda Fabia tulajdonosa dr. Finta Eszter lett. A harmincas szépségek közül az aranyszínû koronát és a Sió Arca címet Kávási Anikó nyerte el. Idén a szervezők a verseny 10. születésnapján a 10-es szám jegyében hirdetnek ismét külön versenyt az érettebb szépségeknek, akik, a hallgatólagosan kialakult korosztályi határokon túl szeretnék megmutatni és megmérettetni magukat egy igazán rangos versenyen.
Sikerrel zárult a 10. Sió Miss Balaton elődöntője (július 15.)
„Sajtból van…?”
Nagy sikerrel zárult a Sió Miss Balaton szépségverseny jubileumi elődöntője július 12-én a siófoki Hotel Azúr strandján. A nagy sikerre való tekintettel a szervezők úgy döntöttünk, meghosszabbítják a nevezési határidőt, így aztán az elődöntőn is lehetett nevezni! A verseny nemcsak a jelentkezők, az elődöntőre ellátogató nézők számában is rekordot döntött. Hogy a 26 csinos lány közül, végül kiknek a fejére kerül az arany, illetve az ezüst korona, az az augusztus 8-i döntőn derül majd ki, amely 21.00 órától veszi kezdetét a siófoki Kálmán Imre Szabadtéri Színpadon. A gyönyörű döntősök mellett a szépségverseny sztárvendége Demjén Ferenc lesz. Jelenleg a döntősök katalógusfotózása zajlik a siófoki Hotel Azúrban.
GAS 2006 Nyár divatbemutató a siófoki Beach House-on (július 15.)
Farmerben, szinesben
Homokos tengerpart, szikrázó napsütés - egy júliusi divatbemutató ideális körülményei. Lennének... Dehát kit érdekel, hogy a balatoni tengerparttá alakított siófoki Beach House-on reggel óta vadul süvölt a szél, és hogy az arcunkba sorozó tengerparti homokot munkások hordták a Balaton partjára? Az elszánt nyaralókat biztosan nem, ők ugyanis este nyolcra mintegy négyszázan a nagyszínpad köré gyűltek, hogy megtudják, mi a trend a GAS szerint 2006. nyarán. Laza, sportos, de van stílusa. Kedvence a farmer, de szívesen hord más, természetes alapanyagú textileket is, köztük a pamutot. Ilyen a GAS rajongó idén nyáron. A kantáros nadrág idén a lányok közt sláger, jól mutat alatta a testhez simuló, szűk, rövid ujjú póló. A nadrágok még mindig a csipőnél végződnek, a GAS élénk színű öveivel, vagy kendőivel smimíthatod őket szorosan a testedhez. A divatbemutató médiatámogatója a HazaiDivat.hu volt.
Balaton Sound 2010 lesz (július 8-11.)
2010. július 8-11. között ismét a Heineken Balaton Sound tölti meg élettel a Balaton déli partját. A legfrissebb hírek szerint már biztosan a nagyszínpad headlinerei között szerepel a CHEMICAL BROTHERS, amely 2010-ben csak néhány igazán rangos fesztiválon vállal fellépést. Sokak örömére Zamárdiba látogat JAMIROQUAI, az acid-jazz mozgalom legfontosabb követe. A tavalyi, közel félnapos szettet követően rajongók ezrei követelték SVEN VÄTH visszatérését, akárcsak a legaktuálisabb szupersztárt, a Berlin Calling című kultfilm főszereplőjeként híressé vált PAUL KALKBRENNER-t. Rajtuk kívül jelen lesz még a német dancemester, PAUL VAN DYK is a Heineken Balaton Soundon, melyet a Soundhead és az Antropos olvasói a tavalyi év legjobb fesztiváljának választották. Jegyek kedvezményes áron március 31-ig válthatók.
Csiszár Jenő lőtte el a Kékszalag 2010 rajtját
A HazaiDivat.hu is meghívást kapott arra a hajóra, mely rádiótörténeti jelentőségű pillanatokra készült 2010. július 2-án, kora reggel. A jelenleg leghallgatottabb reggeli rádióműsor, a Class FM Morning Show-ja most nem a szokásos budapesti stúdióból, hanem egy hajón ringatózva küldött jelet az éterbe. A 42. Kékszalag T-Mobile Nagydíj hivatalos rádiója ugyanis előbb a füredi mólóról, majd a Balaton közepéről tudósította hallgatóit Európa legnagyobb és legrégebbi vitorlás versenyéről. A rekordmennyiségű, több mint 600 hajó pedig nem másnak, mint a Class FM tanácsadójának és műsorvezetőjének, Csiszár Jenőnek a startlövésére rajtolt. Rákóczi Ferenc és Vadon János Csiszár Jenővel kiegészülve - Sebestyén Balázs megérdemelt szabadságát töltötte épp - vezette a rendhagyó Morning Show-t a Balatonon ringatózó Jókai hajó fedélzetéről. 'Fáj a szívem, hogy idén nem lehetek Litkey Farkas kilencszeres Kékszalag győztes csapatában, ráadásul még dolgoznom is kell, méghozzá ezzel a két őrülttel.' – viccelődött Jenő, aki kétszer nyert eddig Kékszalagot Litkeyékkel.
Újabb 12 név a Heineken Balaton Sound 2009-en (július 9-12.)
Kevesebb mint ötven nappal az idei balatoni nyár legnagyobb eseményének kezdete előtt már megtekinthető a harmadik Heineken Balaton Sound (Zamárdi, 2009. július 9-12.) négy legjelentősebb színpadának részletes programja a fesztivál honlapján. A már korábban bejelentett világsztár fellépők és hazai fesztiváltársaik mellett a szervezők még 12 előadóval bővítették a 2009-ben négy napon át dübörgő, egyedülálló hangulatú esemény programját. Többek közt Richie Hawtin berlini udvartartásának legjobbjaival, Magdával és Heartthorbbal kiegészülve extra partyelemekkel kárpótolja rajongóit a tavaly elmulasztott klubórákért. Szintén ezen a helyszínen veszi majd le lábáról közönségét szépségével, turntable tehetségével és klubolásra született szerzeményeivel Csehország legnépszerűbb djane-je, Lucca, valamint itt mozgatja a potmétereket Ibiza kedvenc french touch dj-je, Richard Grey is.
1.000 hellyel több lesz a Balaton Sound 2010-en (július 8-11.)
Az utóbbi hetekben – a rossz idő ellenére is – felfokozott érdeklődés kísérte a Zamárdi szabadstrandján 2010. július 8-től induló Heineken Balaton Sound fesztivált. A szervezők ezért úgy döntöttek, ezer fővel növelik a fesztivál befogadóképességét, a korábbinál is nagyobb kempinget és ennek megfelelő infrastruktúrát építenek. Belépőjegyek 2010. július 7-ig még kedvezményes áron kaphatók. A legnagyobb érdeklődés a pénteki és szombati programokra várható, e két nap teltházasnak ígérkezik. Pénteken a Chemical Brothers, és Paul van Dyk, szombaton a Berlin Carling című film után világhírt szerzett Paul Kalkbrenner és David Guetta fellépését várják legtöbben. Utóbbi világszerte ma a legkeresettebb popsztárok egyike, a Balaton Soundról még éjjel helikopter szállítja át egy szerb fesztiválra. A nyitónapon, július 8-án a Pet Shop Boys mellett többek között Sven Vath és Paul Oakenfold is színpadra lép, míg vasárnap a 2many dj’s, John Digweed és Jamiroquai koncertjét várják legtöbben – no meg természetesen a foci VB döntőjét. Éppen ezért a legfontosabb koncertek a VB-döntő után kezdődnek, a rangadót pedig óriási kivetítőn, a Balaton partján ülve élvezheti a nagyérdemű.
Balaton Sound iPhone alkalmazás (július 8-11.)
A tizedik programfüzetet veszíted el? Nincs nálad táska? Vagy éppen csak védeni akarod a fákat? Akkor a Balaton Sound iPhone alkalmazást neked találták ki. Itt megtalálsz minden információt, amire a fesztivállal kapcsolatban szükséged lehet. Balaton Sound 2010 időpontok, helyszínek, fellépők. Mindez persze többféle módon kereshetően. Ez alap. Ennél jóval többet nyújt ez az app. Hiszen egy koppintás és megtudod, hol találod a hozzád legközelebb lévő bárt, kolbászsütőt vagy éppen mosdót. Azonnal értesülhetsz a legújabb hírekről is. Sőt, ezeket rögtön meg is oszthatod Facebookon vagy Twitteren. A számodra fontos fellépőket egy mozdulattal felveheted a kedvenceid közé, így nem kell újra és újra végigpörgetned az egész műsorfüzetet. És persze számos hasznos információt is összegyűjtöttünk a parkolással, belépéssel kapcsolatos tudnivalóktól a vendéglátóhelyek kínálatán át a kutyáddal kapcsolatos teendőkig. Így neked már nincs más dolgod, mint ellazulni és bulizni. És ne felejtsd el lefotózni a napfelkeltét a Balatonnál, mert az valami csodálatos...
Szombaton teltházas a Balaton Sound 2010 (július 8-11.)
A Heineken Balaton Sound 2010 hivatalos programja csak 2010. július 8-án, csütörtök reggel indul, de szombatra már szerda este minden jegy elkelt. A többi napra jegyek és a fesztiválra bérletek még a helyszínen is kaphatók. A Balaton Sound esetében “hagyománynak” számít, hogy elővételben teltházasak bizonyos napok, s előfordult már olyan év is, amikor valamennyi bérlet a kapunyitás előtt elkelt. Idén a legnépszerűbbnek a szombati program ígérkezik, amikor a Nagyszínpad fő fellépője David Guetta lesz, előtte a Pendulum lép színpadra, a Burn Arénában pedig a kultikus német sztárt, Paul Kalkbrennert várják sokan. Erre a napra 25.000-nél is többen érkeznek Zamárdiba, hiszen a szombati jegyek már elővételben elkeltek. A szervezők felhívják mindenki figyelmét, hogy a fokozott érdeklődésre való tekintettel az M7-es autópályán és a fesztivál bejáratánál is jelentős, akár több órás várakozásra lehet számítani, ezért célszerű a meghirdetett koncertidőpontok előtt 1-2 órával a helyszínre érkezni.
COSMOPOLITAN Bikini Rekordkísérlet lesz Siófokon (augusztus 7.)
A siófoki Coke Club strandon 2010. augusztus 7-én nagyszabású bikinifotózás lesz, melynek során ha 2353-nál több bikinis lánynak sikerül kirakni a „COSMO” szót egy fotó erejéig, akkor megdől a tavalyi Guinness-rekord, amit a szerb COSMO olvasók állítottak fel. A Bikini Rekordkísérlet világszerte az egyik legnépszerűbb hagyomány a magazin háza táján. A rekordkísérleten túl számos izgalmas program várja a COSMO-lányokat, lesz táncoktatás sztárokkal, aqua dance, zumbabemutató, mosoly- és lábszépségverseny is. A 2010. augusztus 7-én 10 órakor kezdődő bulira 10 órakor 3000 lány számára biztosít ingyenes belépést a COSMOPOLITAN: azoknak akik bekerültek a magazin portálján az első 1500 regisztrált közé, és további 1500 lány részére a helyszínen.
NUBU Special by NIVEA Soft tánc- és divatbemutató (július 29.)
A Balaton fővárosa, Siófok legnépszerűbb homokos partján, a Coke Clubban 2010. július 29-én mutatta be a NUBU 2010 Tavasz/Nyári kollekcióját, amelynek egyik fantáziadús darabját a megújult NIVEA Soft inspirálta. A NUBU Special by NIVEA Soft nem egyszerű divatbemutató volt, hiszen a kifinomult nagyvárosi stílusáról és formabontó egyediségéről híres magyar divatmárka kollekciójának felvonultatását egy lendületes kortárstánc bemutató előzte meg. Az előadásra a táncosok egyedi, külön erre az alkalomra készült ruháiban a NIVEA Soft termékcsalád könnyed, üde stílusa és színei köszöntek vissza. A csütörtök este nagy meglepetése, először a Coke Club színpadán látható limitált szériás, variálható ruhadarab volt, melyet a NUBU kifejezetten a NIVEÁ-nak készített.
RiseFM NiteRise Party (augusztus 20.)
Magyarország egyetlen dance rádiója, a RiseFM 2010. augusztus 20-án elhozza a nyár utolsó NiteRise Party-ját, melynek hangulatfelelősei a már bizonyított NiteForce DJ alakulat: Roberto, Nikola, Davis és Andro, valamint a house zene egyik legnagyobb mestere, a hazánkban már jól ismert Thomas Gold lesznek. A nagyszabású party ceremóniamestere a RiseFM kiváló műsorvezetője, Timo. Az esti house őrület előtt a RiseFM rádió összes műsora a siófoki Coke Clubból jelentkezik majd, ezért a rendhagyó nap keretein belül számos meglepetés vár a hallgatókra és azokra, akik a rádió műsorvezetőivel szeretnének felkészülni a szezonzáró party-ra. Exkluzív kiadással jelentkezik a Morning Call és a Daylight Show is, akárcsak a Kívánságműsor, melyben 15.00-tól a NiteForce DJ-k teljesítik majd a hallgatók kéréseit, felkészítve őket az esti zenei őrületre.
A Heineken Balaton Sound 2009 sikeres endje
Erős kezdéssel, majd három teltházas nappal összesen 94 ezer látogatót számlált a harmadik Heineken Balaton Sound, melyen Vámosi Viki topmodell is ott mulatott. „Ilyen szép helyen még nem játszottunk”- nyilatkozta Zamárdiról a Sound egyik sztárja, az Orbital, de hasonlóan vélekedett majd’ az összes nemzetközi csapat, sőt a Black Cherry tagjai odáig jutottak, hogy mindenképpen visszajönnének, és akár itt is élnének. Több zenekart be is szippantott a soundos éjszaka, a pörgős buliban még hajnalban is lehetett találkozni, hol a Nouvelle Vague, hol az Ozomatli, vagy akár az Eskorzo tagjaival. A japán Kyoto Jazz Massive a közönségről áradozott, mint elmondták szerte a világban ritka ilyen vibráló hallgatóság előtt játszani. És nagy barátságok is kaptak erőre a Soundon: David Guetta, ahogy végzett a Samsung Mobil Arénában, azzal a lendülettel át is ment a T-Mobile Teraszra, ahol Svan Vath-hez csatlakozva együtt táncoltatták a közönséget hajnalig.
A fellépők és a látogatók mellett úgy tűnik, a helyiek is elégedettek a fesztivállal, legalábbis ez tűnik ki Zamárdi alpolgármesterének szavaiból, aki úgy nyilatkozott, hogy ötéves szerződést kötött a város a Sound szervezőivel. Mint elmondta, komoly anyagi bevétele származik a városnak a fesztivál létéből és természetesen a turisztikai vonzereje is jelentős. „ Azt reméljük, hogy aki itt jár, megszereti Zamárdit és a Balaton legszebb panorámáját látva visszajár majd" - fogalmazott Egyed Zoltán.
COSMO bikini rekordkísérlet a siófoki Coke Clubban (július 4.)
Heineken Balaton Sound 2009 lesz (július 9-12.)
Kilenc világsztár már biztos fellép Zamárdiban, a Heineken Balaton Sound-on 2009. július 9-12 között. MOBY, KRAFTWERK, UNDERWORLD, THIEVERY CORPORATION, RÖYKSOPP, ERICK MORILLO, CARL COX, RICHIE HAWTIN valamint DAVID GUETTA fellépése azt is sejteti, hogy a tavalyihoz hasonlóan most is elfogyhatnak - már a kapunyitás előtt - a jegyek. És ez még nem minden: a szervezők további sztárokat is ígérnek a - négynaposra bővülő - fesztiválra.
Górcső alatt a Sió Miss Balaton 2008 Szépségverseny döntősei
Bemutatkoznak az idei balatoni sellők
Plusz 10 szépséggel ünnepli 10. születésnapját a Sió Miss Balaton Szépségverseny! Idén a normál mezőny felső korhatáránál 10 évvel idősebb, vagyis 26-35 éves korosztály jelentkezőiből 10 főt választott a szakértő zsűri a Sió Miss Balaton Plusz mezőnyébe, így a döntőn már 26 gyönyörű versenyző kápráztathatja el a siófoki Szabadtéri Színpadhoz látogatókat. Míg a normál mezőnyből 16-an versenghetnek tovább a fődíjért, egy vadonatúj Skoda Fabia-ért, amely örökre a királynőé marad, a Plusz mezőny győztese értékes HP ajándékokkal, utazással, a High Care Center Arc- és Testkozmetikai szalon egyéves kezelésével, a BKF és a Dover Nyelvi Centrum képzésével, illetve Dr. Fekete Attila plasztikai sebész felajánlásával is gazdagodik. Mindezeknek természetesen a normál mezőny királynője is örülhet a lélegzetelállító autó mellett!
Sió Miss Balaton 2008 Döntő (augusztus 8.)
Augusztus nem múlhat el Miss Balaton nélkül
Mint már jó néhány éve, idén sem maradhatott el a bikinis lányok felvonulása a Siófoki Szabadtéri Színpadon, ahol a 26. életévüket még be nem töltött hajadonok léptek színpadra a vadonatúj Skoda Fabia-ért, s persze a vele járó koronáért, hírért-névért, dicsőségért. A tavalyi nagy sikerre való tekintettel azonban idén is indult egy második mezőny, a Plusz 10, mivel a Sió Miss Balaton Szépségverseny idén ünnepelte kerek 10. évfordulóját. Ennek alkalmából, a 25 év feletti hölgyek is színpadra léphettek, s bebizonyíthatták, 2008-ban sem csak a húszéveseké a világ! A 26-35 év közötti versenyzők közül 10-en vonulhattak a zsűri elé augusztus 8-án, míg a normál mezőnyben 16 lány versengett a királynői címért, s a számos ajándékért.
Heineken Balaton Sound 2008 (július 10-13.)
Világsztárok Zamárdiban
Tavaly hatalmas sikerrel debütált, s adott új értelmet a „balatoni nyár” fogalmának a Sziget Szervezőiroda új fesztiválja, a Balaton Sound. A négynapos rendezvény második felvonása 2008. július 10-én nyitja meg kapuit a Balaton egyik legszebb partszakaszán, Zamárdi szabadstrandján. A minőségi szolgáltatásokat ígérő esemény számos színpadán fellépő világsztárok közül egyelőre 13 nevet hoztak nyilvánosságra a szervezők. Elsőként lép a hazai közönség elé FATBOY SLIM, itt lesz többek között a MASSIVE ATTACK, és a világ első számú DJ-je, ARMIN VAN BUUREN és DAVID GUETTA is. A minőségi programkínálat mellé minőségi sör is társul: a rendezvényhez a Heineken - az idei évtől - névadó szponzorként csatlakozott.
Mobilfilm Fesztivál lesz a Művészetek Völgyében
Mobilozd le a hazai divatot!
Egyre többen fedezik fel a mobiltelefonokban rejlő lehetőségeket, s avatják készülékeiket hétköznapi kommunikációs használati tárgyból multimédiás alkotóeszközzé. A kereskedelmi tévék híradóiban többször láthattunk már mobillal rögzített bejátszást, 2004-ben Chicagóban, 2005-ben Párizsban és 2006 januárjában Lisszabonban külön fesztivált is szerveztek az ilyen alkotásoknak, Aryan Kaganof dél-afrikai rendező pedig már játékfilmet is forgatott maroktelefonjával. És most kedves Trendkövető, itt az idő és alkalom, hogy mobilt ragadj, és 2006. augusztus 4-ig leforgasd a mobilfilmed saját kollekciódról, esetleg fodrászodról munka közben, vagy egy divatbemutatóról. De forgathatsz klippet kedvenc divatmagazinodról is... A fesztiválra két témakörben lehet filmeket nevezni július 15-től: a Művészetek Völgye Fesztivál alatt készített film, valamint bármely szabadon választott témában készített film. (Utóbbi kategóriát javaslom a Trendkövetőknek - a szerk.)GAS 2006 Nyár divatbemutató lesz a siófoki Beach House Nagyszínpadán
Gáz lesz a bícsen
Ha esetleg nem tudnád még, mi a trend idén nyáron, ne keseredj, már holnap napnyugta előtt megtudhatod. Más dolgod nincs is, mint lejutni a Balatonra, és a siófoki Beach House vendégszeretetét élvezve jó helyet fogni a Nagyszínpad előtti homokon. Az emelvény ugyanis 2006. július 15-én 20.00-tól kifutóvá változik, és a GAS 2006 Nyári kollekció vonul majd rajta, profi modelleken. Ha tisztában vagy a trendekkel, élménynek akkor is élmény lesz, és ráadásul nyílvános, ami ritka a hazai divatbemutatók közt. A GAS ruhákon túl a cég kiegészítőit - táskák, övek és cipők - is szemügyre veheted, de némely modell lábán a márka sportosságával harmonizáló Converse csukát látsz majd. Egy nyári divatbemutató elképzelhetetlen napszemüvegek nélkül: La Perla, Police és Givenchy márkájúak csücsülnek majd a modellek orrán, a GAS jóvoltából. A divatbemutató médiatámogatója a HazaiDivat.hu.
Zimány Linda lett a Sió Miss Balaton 2006 (augusztus 4.)
Regnál a magyar Britney Spears
2006. augusztus 4-én a Siófoki Szabadtéri Színpadon került sor a Sió Miss Balaton 2006 várva várt döntőjére, melyet a hűvös idő ellenére is nagy érdeklődés övezett. A nyolcadik alkalommal megrendezett, színvonalas rendezvényen Zimány Linda (az itthon magyar Britney Spears-ként ismert szőkeség) fejére került a korona. Az est házigazdái, Varga Edit és Világi Péter tréfával igyekeztek oldani a lányok feszültségét, amely már a főnyeremény miatt sem lehetett kicsi: a korona mellett egy vadiúj Skoda Fabiért is mérkőztek a szépségek. A döntőt megelőzően a 16 királynőjelölt fotózásokon, televíziós szerepléseken, és egy öt napos felkészítő táborban vett részt, amelyen a lányok előadásokat hallgattak, valamint három fellépőruhájukhoz illő koreográfiát tanultak be.
Zimány Linda, a SIÓ Miss Balaton 2006 az októberi FHM-ben
Mit merészel a királynő?
A férfiszívek számára nyílván rendkívül szép hagyomány, hogy a mindekori Miss Balaton győztes az őszi FHM címlapján és hasábjain pózol. Nos, uraim, jó hír, hogy ezt a jó szokásukat továbbra is megtartják a szervezők, így hát a magyar Britney Speras a férfimagazin októberi számában pózol. Bár az FHM-ben szereplő hölgyek köztudottan mindig kendőzik a lényeget, a SIÓ Miss Balaton igazgatója, Modroczky Tímea felhívja figyelmünket a tényre, mely szerint Zimány Lindáról ’ilyen merész képek még sehol nem jelentek meg’. Noshát, ha így van, akkor már csak ezért is érdemes őket megnézni.
A Miss Balaton döntősei az NB1-es focimeccsen (október 25.)
Havonta színre lépnek nyolc év Miss Balaton döntősei
A SIÓ Miss Balaton szervezői nem sajátítják ki csodaszép lányaikat. Ígérték, és be is tartják, hogy az elmúlt nyolc év döntősei hónapról hónapra megjelennek majd egy-egy eseményen, hogy jelenlétükkel emeljék a hangulatot. Az ötlet remek, és a megvalósításra sem kell sokat várni: 2006. október 25-én a szépségek a Ferencváros Üllői úti stadionjában szurkolnak majd a pályára lépő, NB1-es csapatoknak. Hogy a Fradinak vagy a PMFC-nek? Megtudhatod, ha MissBalaton.hu levelezőlistatagként meghívót kapsz a lányok VIP páholyába... A csapatos szépségkirálynő és döntős vonulásnak tehát előszőr az októberi focimeccsen lehetsz szemtanúja.
A Topmodell valóságshow 7. részéről (november 13.)
Nekik a Balaton a Riviéra?
Kilenc óra. Az egyik kezemben gőzölgő tea, a másikban üres cigarettás doboz, kényelmesen behelyezkedem az otthoni ott-még-nem-tartunk-LCD-képernyős tévé elé. Hátamat a rotyogó kályhának döntve lassan leereszkednék lótuszülésbe, ha... Szóval rajtam a jóga se fog. Hát így állunk! Negyed tíz és még mindig sehol senkik. Aztán hirtelen, csakis mintha megcsúfolásomra történnék az egész, bájos topmodell lánykáink helyett, a Helyszínelők zord és mogorva Gipsz(karton) felügyelői nyomozzák be magukat a monitorra. Hiába háborodom fel, van egy ajándékba kapott órám - ami úgy szakadt rám hirtelen, mint hazugra a plafon...(lehetne fokozni) -, amit kénytelen vagyok valahogy kibekkelni. Csak ne ragadna le másodpercenként a szemem. Nem bírja a krimit.
Veet Elite Model Look Hungary 2007 döntő (szeptember 14.)
Nyugalomsziget, Modellparadicsom
A divatszakma egyik legrangosabb modellfelfedező versenyének a Bed Beach (Hajógyári-sziget) adott otthont. A Veet Elite közel 40 országban képviselteti magát, Giselle Bündchen mellett Cindy Crawford, Claudia Schiffer is az EML csapatának köszönheti kezdeti sikereit. A Visage Model Management és a HD Group Kommunikációs Ügynökség szervezte hazai döntőn 10 város legszebbjei szálltak ringbe, akik közül a legattraktívabbnak választott Szikszai Johanna majdan a világversenyen képviselheti Magyarországot. Már maga a helyszínválasztás is pazar! Feszített tükrű medence, nyurga pálmafák, homokdűne fogad az előtérben, megnyugtatóan fehér ülőgarnitúra és vörös kárpit ízléses együttese gazdagítja, mécsesek milliói ragyogják tele a belteret. A minden exkluzivitást felülmúló Bed Beach lehetne akár a nyugalom, akár Prospero elvarázsolt szigete is, a Veet Elite Model Look döntőjén, mégis inkább felbolydult modellparadicsomra emlékeztet.