szoknya

Ágoston Stefánia, azaz Ticci 2008 TavaszNyár bemutató a Symbolban

Vissza a múltba

Reneszánszát éli a retro, s ezt mi sem mutatja jobban, mint az, hogy lépten-nyomon a múlt darabkáiba botlunk, legyen szó zenéről, bútorról vagy akár a divatról. Megidézhetjük a '70-es, '80-as évek frizuráit, ruháit, de mehetünk még ennél is tovább, s előszedhetjük a legendás 50-es, 60-as évek Amerikáját, a pörgős szoknyák, lófarkak, beállított sérójú ifjak fénykorát, ahogy azt Ágoston Stefánia, a Ticci tervezője is teszi már régóta, s tette most is a 2008. március 30-án, a Symbolban megrendezett divatbemutató alkalmával. Ám nem csak ennyiből állt az este: ruhamustra előtt a Jumpers tánctörténeti csoport hozta hangulatba a közönséget, míg utána a The Prison Band zenekar lemezbemutató koncertje tüzelte tovább a kedélyeket. Tüll alsószoknyák, lakkcipők, vadító vörösre festett ajkú lányok, s persze az elengedhetetlen rock&roll este héttől kifulladásig.


2009-10 ŐszTéli divat

Daalarna 2009A 2009/10 Ősz/Tél abszolút trendszíne a piros, melyet viselhetsz akár tetőtől talpig, mert ebben a szezonban semmiből sem túl sok a túl sok. A másik trendszín a fekete, de főleg csak azért, mert ebben a színben mutat legjobban a szezon nagy visszatérője, a bőr. Ami viszont az elmúlt szezonokból maradt ránk, és még mindig abszolút trendi, az a fényes anyagok viselése - arany, ezüst, bronz, de akár a fémesen csillogó türkiz vagy lila - mind-mind trendben tart a hideg szezonban. A vállakra - akár a boldogan naív '80-as években, újra az óriás válltömések vagy akár a még mindig trendi félvállú szabás vonzza oda a tekintetet. A szemhéjpúder idén is füstösen jó, a száj azonban most nem természetesen, inkább túlhangsúlyos, akár a peremen kívülire is megnagyobbított, a kiegészítők pedig ugyancsak nagyok és minél több, annál jobb. Ahogy a '20-as, '30-as évek Nagy Gazdasági Világválságának divatja, a mostani válságé is a csillogásról, a túlzásról, a sosehalunkmeg!-ről szól.


Madarász Melinda és Szurdi Kata Szűr-Realizmus

Nem csak dalban mondják el!

Nem csak dalban mondják el!Különös dologra vállalkozott Madarász Melinda öltözéktervező és Szurdi Kata öltözködési formatervező és ruhaszobrász, amikor a zsúfolásig telt Nádor terem vájt fülű közönsége elé sorjáztatták zömében a magyar népi hagyományban gyökeredző ruhakollekciójukat. A hagyományőrzés címén, nem csupán a magyar népi viseletek díszítőművészete, motívumkincse elevenedett körénk - bár éppenséggel finom hímzésekből is kijutott -, míg Madarász Melinda öltözékeinek felépítése, szerkezete is az ősökéhez hasonlított, Szurdi Kata jóvoltából az épp uralkodó trendekbe oltott tradíciókból, impressziókból kaptunk ízelítőt.


Náray Tamás 2007 TavaszNyár divatbemutató Debrecenben (február 24.)

Náray Tamás 2007 tavasz/nyár DebrecenbenPremier a szülővárosban

Náray Tamás Debrecennek ajándékozta 2007 Tavasz/Nyári kollekciójának premierjét. Hogy miért épp a cívisváros lett a kivételezett? Hát csak mert a tervező szülővárosát tisztelhetjük benne. A HazaiDivat.hu pedig exkluzív cikkében tudósíthat az eseményről, melynek apropója, hogy a Himnusz költőjének egykori háza helyén épült Kölcsey Központ idén ünnepli egyéves fennállását. A négynapos születésnapi ünnepségsorozat részeként vonultatta fel Náray Tamás a nagyasszonyok leendő, tavasz/nyári ruhatárát.


Herczeg Zoltán Rock&Roll Collection Fashion Show-ján jártunk

Herczeg Zoltán 2007Mr. Rock&Roll

Aki a tavalyi, 10 éves jubileumi divatshow után azt képzelte, több, színesebb már nem rejtőzhet Herczeg Zoltán kreativitásra hajló elméjében, nemes egyszerűséggel, tévedett. A Rock&Roll kollekciót bemutató, kőkemény „ereszd el a hajamat” divatshow-nak a Budapest, Teréz krt. 35. szám alatti gangos bérház adott otthont. A körfolyosón egyetlen öregasszony sem kísértett békebeli porolójával, ellenkezőleg, az udvaron gatyaszaggató rockbanda nyüstölte a dobot, zúzta a gitárt a félkör alakú kifutó melletti pódiumon.


A 200708 ŐszTéli divat

Árkád 2007Egyszínűen nagyszerű

Lássuk, merre vezetnek  most a divatvilág, azaz New York, Párizs, London és Milánó kifutói! A budapesti  ÁRKÁD bevásárlóközpont jóvoltából az alábbiakban pontos képet kaphatsz arról, melyek a 2007/08 Ősz/Téli szezon trendjei színben, textilben, kiegészítőben, sminkben és frizurában. Elöljáróban annyit, hogy az aktuális retro az 1940-es évekig repít vissza, de ellenpontként azért ott a High-tec is a divatpalettán. Színben a narancs, a rózsaszín, a kék, a szürke és a zöld megfelelő árnyalatait használd és lehetőleg nagy felületen, minta nélkül, óriási kiegészítőkkel tarkítva a hatást. Frizurád pedig - ha trendet akarsz - legyen raszta, kreppelt, vagy keményen vágott, de mindenképpen hullámos.


Üzletben a b.boom 2010 őszi kollekció (augusztustól)

b.boom 2010 őszRagyogó színű heal topok, vagány és szexi leggingsek, pazar tunikák és szoknyák - ezt kínálja a b.boom kismamaruha üzlet 2010. őszén Budapesten, a Mammut bevásárlóközpont közelében. Simogatóan melengető, puha kötött kardigánok, melyek tökéletesek a hűvösebb nyár végi és a verőfényes kora őszi napokon. Keki és barna vászon kismamanadrágok kirándulásra vagy hosszú, hétvégi sétákra az erdőben vagy a városban. Csodás őszi színekben pompázó heal topok, hosszúujjú pamutfelsők galambszürke, levendulakék és halványpiros színekben. Lassan vége a nyaralásnak is, és újra megkezdődnek a dolgos hétköznapok: irodába, tárgyalásra praktikusak lehetnek az egyenes szabású, fekete nadrágok és szoknyák, a puha anyagú, fehér blúzok, melyeket csillogó övekkel, izgalmas mintájú harisnyákkal dobhat fel a trendi kismama.


Ruha, cipő, ékszer, kiegészítő


Mayo Chix 2006 Nyár divatbemutató (június 24.)

Mayo Chix 2006Szexis kényelem

A Mayo Chix divatmárka 2006. június 24-én mutatta be 2006 Nyári kollekcióját a margitszigeti Copacabana Beach-en. Az 1989-ben alapított divatmárka idén is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy megfeleljen vevői minőségi elvárásainak. Jelszó: nőiesség minden mennyiségben, néha még egy kicsit több is... A divatcég naprakészen követi a trendeket: kollekciójuk egyik alap darabja a farmerruha újraálmodva, csipetnyi western stílussal megfűszerezve. Mivel a Mayo Chix ruciknál a fő szempont a kényelem és a minőség mellett a vadóc nőiesség, így a 2006-os nyári kollekcióban szerepet kaptak a szexi farmersortok, illetve a farmer miniszoknyák is - a férfiak legnagyobb örömére. Az eseményt egy izgalmas táncbemutató tette még színesebbé: bájos angyalkák és fáklyákkal varázsoló ördögök bűvölték a közönséget. De akinek ez még nem volt elég, az profi go-go táncösnők barnára sült, formás idomaiban is gyönyörködhetett.





ALMAF