Hajas László, mesterfodrász a 200607 ŐszTéli konty- és frizuratrendről (november 5.)

Hajas László tud táncolni és nemcsak a loknijainkat igazgatja, csavarja, tekeri mesterien, de a szavakkal is szívesen zsonglőrködik.


Némi hajcihő Hajas László, mesterfodrásszal

Hajas LászlóHajas László tud táncolni és nemcsak a loknijainkat igazgatja, csavarja, tekeri mesterien, de a szavakkal is szívesen zsonglőrködik. Láttuk a tévében is, milyen jól kimagyarázza magát, ha netalántán a foxtrottnál a nyaka körül szorul a hurok, vagy ne adj’ isten Südi Iringó, a szépséges versenytáncos vért izzasztó próbái alól kíván kibújni. De hogy nevetni is tud, szívből, lélekből, azt igazán az interjú során tapasztaltam. A színpadon még javában folyt a kontyshow fináléja, az ötvenöt modell mind egyszerre riszált a felcsendülő dallamokra, mire odalent, a pódiumtól távol, a munkában megfáradt fodrászok már javában szedelőzködtek. Hajas László is a pakkjába kapaszkodott, ment volna, amikor megszólítottam. Rövid szabódás után mégis vállalta, hogy mond néhány szót az előttünk álló évszak konty-, és hajtrendjéről. Hallgassuk!



Kérdésemre először is elkacagta magát, "hát nem nézted a kontyshow-t?" – kérdezte álmélkodva, majd a nevetést még mindig folytatva, hozzátette - vagy összezavart a dolog? Próbáltam érvelni, hogy a kontycsodákat, amiket az est folyamán láttunk nem igazán az előttünk álló trend ihlette, inkább a fodrászok fantáziája szülte az extrémebbnél extrémebb hajkölteményeket, mire Hajas László is nagy nehezen igazat adott nekem. "Persze, persze" – bólogatott – "végül is két gondolat találkozott az este, az egyik oldalon klasszikus kontyok voltak, a másikon egy visszaemlékezés a múltra." Némi töprengés, hezitálás után kezdett bele a saját, Hajas-ízű megfogalmazásába.

"A divat" – indította - "én ezt mindig úgy szoktam megfogalmazni, hogy az a divat, ami jól áll. És ez nagymértékben az alkalomtól is függ. Egyébként is egy eléggé összetett dolog. Ha a kontyoknál maradunk, ahhoz hogy valakinek kontyot csináljak, ahhoz tudnom kell, hogy milyen alkalomra készítem, milyen ruha lesz az illetőn, aki viselni fogja a remeket. Ahogy egy fodrásznak azt is tudnia kell, milyen a vendége egyénisége, hogy jelen esetben, milyen hajjal, milyen nyersanyaggal dolgozik és ennek megfelelően tud majd a különböző technikákkal egy éppen klasszikusan fésült, konzervatív kontyot vagy egy modernebbet, egy úgy nevezett látványt kialakítani, tehát egy más stílusú játékot űzni a hosszú hajjal. Mindig, minden a körülményektől függ. Mindig változik a trend, nem lehet azt mondani, hogy most csak egyféle konty van divatban, hogy mindig csak egy irányban hatnának az irányzatok, ugyanúgy, ahogy a hajvágás esetében sem. Annál is ugyanúgy az a lényeg, hogy kinek milyen egyénisége van, hogy milyen nyersanyagból dolgozik az ember, mindig ezeknek megfelelően kell kitalálni a megrendelő frizuráját."

Úgy látszik, a fodrászatban, most tényleg ez a trendeken is túlmutató trend kezd kibontakozni, „pozícionálni a vendégeket”. Legalábbis az „üzletasszony frizura” névre keresztelt 30 perces workshop keretében Kucsera Zsolt, mesterfodrász, a L’Oreal Professional művészeti csoportjának egyik tagja is ilyesmiről próbált meggyőzni bennünket. A fodrászatban „total look” – nak nevezik azt a nem is annyira új keletű elképzelést, irányzatot, miszerint a megrendelővel kapcsolatban mindig az összképre kell figyelni. Fontos, hogy milyen ruhát hord az illető, hogy, hogy sminkeli az arcát és mind az összes többi külsőségek. „Hisz vághatok valakinek bármilyen extrém és divatosnak mondható frizurát, ha abban ő nem érzi jól magát, ott ette meg a fene az egészet!” – és ezt már ismét csak Hajas László mondta, a L’Oreal ritka fajokat bemutató hajshow-ján.

Ha a hajshow-t figyeltük, mondhatnánk a népszerű mesterfodrász leleplezte magát, mégiscsak van valamiféle trend, legalábbis, ami a hajszíneket illeti. A L’Oreal, a haj világának legnevesebb „divatháza”, évente kétszer alkotja meg a maga hajszínkollekcióját, mellyel divatformáló szerepet vállal a fodrászatban – tudtuk meg többek között. Másrészről, hogy a 2006/07 ősz/téli kínálatban az irizáló, izgalmasan, fémesen csillogó türkiz és zöld tincseké lesz a főszerep. Ahogy a frizurák terén - jegyezte meg ugyancsak Hajas László, Andrew Barton mesterfodrászra hivatkozva – a klasszikus, lépcsőzetesen vágott bob (ilyet visel most az ex Spice Girl, Victoria Beckhem is) és a Sassoon mester által kifejlesztett vágás különleges variációi. Hajas a hajvágási technikák közül az alulról fölfelé haladó, csúsztatott hajvágást emelte még ki, mely a haj hosszát meghagyja ugyan, mégis különlegessé teszi a frizurát. És hogy a trendeket, a divatot illetően önmagának se mondjon ellent, hozzátette még: a technika csak egy dolog, fontos az is, milyen szögben, milyen merészen alkalmazzuk.

Vagyis „total look” ide vagy oda, nemcsak a megrendelő, de a fodrász egyéniségétől is nagymértékben függ, milyen konttyal, frizurával, mekkora megelégedéssel távozunk a fodrászszalonból. Az mindenestre megnyugtató, hogy Hajasék maximálisan odafigyelnek ránk. Ahogy az is, hogy frizurák terén nem kell egyéniségünket meghazudtolva, mindenáron trendinek lennünk. De ha mégis elég merészek lennénk hozzá, nosza elő a kékes feketékkel, a zöldekkel, ürüljenek azok a festéktubusok, a tél szépségei többek között a pitonlányok, a szkarabeuszok, a pávahölgyek lesznek, legalábbis a L’Oreal szerint...


Írta: MZ , Dátum: 2006-11-12






ALMAF