Divatbeszélgetés Dukai Regina, énekesnő-fotómodellel


Szépségemet egy mikrofonért…

Ki gondolná, hogy a Milánót megjárt, szikrázó szemű szépség, Dukai Regina életét a mesés véletlenek igazítják? Legyen az egy lemezszerződést biztosító reklámkampány, mint amilyen az üdítőitalos Ezüstlányság volt, vagy egy idejében leszerelt, rámenős, prágai fotós – a szerencse (vagy egy őrangyal?) mindig közbeavatkozik a fotómodell-énekesnő életében. Ami Regina szerénységét illeti, legendás, hajlandó már-már mindent a sors -és nem saját képességei - számlájára írni. Maximalista, aki dacára sikerességének, eleinte tehetségében is nehezen hitt. Csak a kudarc lehetett sajátja. Nemde, igazi művészlélek...



Intro
Reginával a hangulatos Bécsi Kávéházban beszélünk meg találkozót. Nincs szerencsénk, a vendéglátóegységet éppen felújítják, jobb híján a bevásárlóközpont egyik kültéri, ücsörgős, narancslézős büféjében kerítünk sort az interjúra.

Ősrégi igazság, hogy a szem a lélek tükre, de milyen igaz. Regina mosolyánál csak tekintete lehet beszédesebb. Fénnyel telik meg, mikor Sík Olga néniről, avagy édesanyjáról, családjáról mesél, szinte szikrát hány, amikor a modellkedés buktatói, hátulütői kerülnek szóba. Arcát impozáns karika fülbevalók szegélyezik, hosszú, szőke copfja vállára hull, miközben Milánóban szerzett élményeiről faggatom.

Meglepődve veszem tudomásul, mennyire nincs elszállva magától ez a huszonnégy éves, zárkózott lányzó, akinek csak kívülről tűnhet úgy, a műsorvezetéstől kezdve magazinok címlapfotójáig egy csapásra hullt az ölébe minden. Regina ugyanúgy küzd, mint mindannyian, akármibe is kezd, elsősorban önmagának próbál bizonyítani. Tehetsége mellett, elszántságáért csodálom!
Daloló ifjúság, szép remények…

MZ: Kapuvári származású vagy, Győrött jártál iskolába. Hogy kerültél ezek után Pestre?
DR: Olyan rég volt, nem is emlékszem pontosan. Azt hiszem, amikor a TV2 Kifutó című adása futott, amibe anyukám a tudtom nélkül nevezett be, akkor kezdtünk el Pestre járni a műsorral kapcsolatos felkészülésekre, meghallgatásokra. De ami igazából megváltoztatta az életemet, az tényleg Győrben történt. Az ottani színitanoda énektanárnője felhozott engem Budapestre Sík Olga nénihez, akihez hetente kétszer kellett járnom. Bár sokat hiányoztam az iskolából, megérte, mert nagyon sokat tanultam tőle. Lassan szükségessé vált, hogy kibéreljünk egy albérletet, először egy héten egyszer voltam itt, aztán egyre több ruhámat hoztam föl, szép lassan ideköltöztem.

Dukai ReginaMZ: A színitanoda után nem fordult meg a fejedben, hogy komolyabban foglalkozz a színészmesterséggel?
DR: Sosem színészkedtem, a színitanoda csak azért került szóba, hogy jobban boldoguljak a színpadon. Sokáig anyu már annak is örült, ha éneklés közben legalább az egyik kezemet megmozdítottam, annyira nem akartam mozogni. Ha gyors számot kell énekelnem, a mozgás mai napig gondot okoz. Azt gondoltuk, a színitanodában kicsit oldódik majd a hangulat, csak aztán nem nagyon változtatott rajtam, viszont tényleg nagyon sokmindenkit bevonzott az életembe. Olyan emberekkel találkoztam, akikkel később nagyon jó dolgokat hoztunk össze együtt.

MZ: Azért a Barátok Köztbe beugrottál vendégszerepelni…
DR: Az mindössze egy mondat volt, mintha meg sem történt volna. Nagyon jól esett, hogy rám gondoltak, de semmi extra. Bejöttem, kértem egy kávét és ennyi. Még csak színészkedésnek sem mondható.

MZ: Említetted a Kifutó című műsort, az első tévés szereplés mennyire determinálta a jövőd?
DR: Annak idején Pataki Attila volt a Kifutó műsorvezetője, egy Whitney Houston dalt énekeltem. Arra emlékszem még, hogy Náksi Attila és Vincze Lilla zsűrizte a produkciómat. De a legnagyobb meglepetést az okozta, amikor Gömöri Zsolt, az Edda billentyűse odajött hozzám, hogy az éneklést mindenképp tanulnom kellene tovább. Akkor kaptunk igazán ihletet. Félre ne érts, mindenképp énekesnő akartam lenni, semmi mást nem tudtam elképzelni az életemben, de Zsolt szava kellett ahhoz, hogy a vágyaimat komolyan is vegyem. Anyu mindig hitt bennem, de én magamban igazán sose. Zsolt biztatott, hogy mindenképp folytassam, hogy amit csak lehet, vállaljunk el, így maradtam az éneklésnél.
Az már más kérdés, hogy a modellkedésen keresztül kezdtem híres lenni, még akkor is, ha az összes versenygyőzelmet a véletlennek köszönhetem. 2001. szeptemberében megnyertem a Manhattan Cosmetics reklámarc-kereső versenyét, 2001. decemberében Év arca lettem, aztán három hónapra kikerültem Milánóba, majd amikor visszajöttem az Ezüstlányság is enyém lett. Szerencsém volt, hisz a Coca Cola annak idején úgy állt mellém, hogy szeretnének nekem lemezt kiadni. Tudták, hogy énekelek, énekeltem a versenyben is, tudták, hogy ez a vágyam, így összehozták a kellemest a hasznossal. A reklám betétdalát is én adhattam elő.
Nincsenek véletlenek?

Dukai ReginaMZ: Véletleneket említettél. Hogy is volt ez a Manhattan Cosmeticssel?
DR: Testvérem hozott el Pestre a Manhattan Cosmetics válogatására, nagyon sok lány volt. Reggel nyolctól este tízig vártunk a sorunkra, mire kiderült, hogy még az első húszban sem vagyok benne. Nagyon-nagyon sírtam, egész hazáig, 170 kilométert végigbőgtem. Hazaérve ekkora fejem lett – mutatja – a szemem vörös volt, a testvérem azt sem tudta, hogy vigasztaljon. Aztán abban a pillanatban, ahogy beálltunk a ház elé, megszólalt a telefonom. Az egyik szervező hívott, hogy egy lány, akit beválogattak, visszamondta a szereplést, nem vállalnám-e helyette. Természetesen igent mondtam, aztán meg is nyertem a versenyt.
A következő versenyem, Az év arca, megint csak hasonlóan alakult. A Manhattan Cosmetics révén voltunk Münchenben, a kinti versenyen, ahonnét szintén sírva jöttem haza, mert természetesen nem jutottam tovább. Be kellett menjünk az ügynökségre beszámolni, hogy mi a helyzet. Ékes János, az ügynökség vezetője kérdezte, hogy miért nem indultam el Az év arcán. Úgy gondoltam, a két verseny kizárja egymást. Megnyugtatott, hogy nem így van, biztatott, hogy induljak el. Megkérdeztem, mikor lesz a felkészítő tábor, mire azt a választ kaptam, holnap. Ez volt csütörtök délután ötkor, másnap reggel tízre már ott kellett lennem a Népstadion Szállóban. Úristen, milyen ciki – gondoltam – nem is válogattak be, én meg odamegyek. Mondták, hogy nem baj, induljak csak el. Ránéztem apura. Már indultunk is haza, hogy másnap reggelre visszaérjünk. Ez is teljesen véletlenül alakult, elindultam, és megnyertem.

MZ: Aztán a győzelem után három hónapot töltöttél Milánóban! A legtöbb modellpalánta erről álmodik…
DR: Mielőtt kikerültem volna Milánóba, mindig azt mondtam, el akarok költözni Magyarországról, Miamiban akarok lakni. Már kívülről fújtam Miami utcáit – nevet – teljesen fanatikusan állítottam, hogy nem akarok itt élni, ez nekem nem jó. Aztán kikerültem Milánóba három hónapra. Életem legrosszabb pillanata volt, amikor anyuék magamra hagytak, csak azt láttam, ahogy az autó elmegy. Olyan érzés volt, mint amikor egy kutyát kiraknak az útszélre, pedig én hisztiztem ki magamnak, hogy kimehessek modellkedni. Csak azt nem vettem számításba, mennyire fontos számomra a megszokott környezetem, hogy a barátaim, a családom mellettem legyenek. Nem igazán szeretek változtatni.
Dukai Regina Ráadásul Milánóban a társaságért sem rajongtam túlzottan. Gyönyörű lakásba laktunk volna, ha… Amikor megérkeztem, az edények majdhogynem kimásztak a mosogatóból, a szobatársaim meglepődtek, amikor nekiálltam mosogatni, hogy most ezt mért csinálom, heti egyszer jön a takarító. Na igen, de amikor tízen laknak egy lakásban. El lehet képzelni, mit tud csinálni tíz fiatal lány! Borzalmas volt! Drogoztak, ittak, reggel sokszor arra ébredtem, hogy a mellettem lévő vécében öklendeznek. De a kaput mégiscsak azt tette be, amikor három hónap után negyven fokos lázzal nyomtam az ágyat - soha nem volt még negyvenfokos lázam, nekem már 37,5-nél végem van -, az ügynökség pedig nem küldött ki hozzám orvost. Azt gondolták lógni akarok, hiába sírtam, hogy nagyon rosszul vagyok. Akkor hívtam fel anyuékat, jöjjenek értem azonnal, vigyenek haza. Végül is így történt, azóta Magyarországon akarok élni! – nevet.
„A kopasz énekesnő”

MZ: A rossz tapasztalatokon túl, akadtak pozitív élményeid is. Szerepeltél a milánói Elle-ben…
DR: Igen, az egyik legmeghökkentőbb képsorozat készült akkor rólam. Giovanni Castellnek, a milánói ELLE fotósának volt egy elborult ötlete, kopasz lányokra rakosgatott ide-oda egy kis hajpamacsot. Valójában nem kellett leborotválni a hajunkat, csak egy színházi maszkkal fedték le a fejünket. Bár sokaknak nem teszik a végeredmény, én mégis büszke vagyok rá. Nem mindenkinek adatik meg ilyen neves művésszel együttdolgozni.

Epres PanniMZ: Külföldön is castingokra jár az ember lánya, vagy mi úton-módon szerzi meg az ilyen rangos munkákat?
DR: Ilyet még nem is láttam! Az első nap, azt sem tudtam, mi, merre található Milánóban, mire az ügynökségen kezembe nyomtak egy térképet, hogy na most akkor induljál, nyomás a 12 casting. Itt jó, ha egy hónapban van annyi, ott naponta volt. 19 éves voltam, életemben még nem jártam sehol, azt sem tudtam merre kell elindulni. Bolyongtam az utcákon a város egyik végéből a másikba, metróval, busszal, akárhogyan. Szinte minden héten dolgoztam, de általában a hajammal akartak valamit babrálni, volt rövid, hosszú, zöld, sárga, a szivárvány minden színében pompáztam. Mindig adódott valami, de ez nem az én világom. Amúgy se modell akarok lenni, utálom azt, amikor bizonyos lányokra, köztük rám is azt mondják, modell vagyok. Ha én modell vagyok, akkor Epres Panni, vagy Ebergényi Réka, micsoda? Én nem vagyok az, hobbiszinten műveltem a modellkedést, imádom a szép képeket, imádtam együtt dolgozni Tombor Zolival, Nánási Palival, akik baromi jó fotósok, de én akkor sem vagyok modell. Reklámarc talán. De azért én inkább énekelek, ha lehet.

MZ: Reklámarcságból kijutott. Milánó után az Ezüstlányság következett…
DR: Az első versenyt nem nyertem meg, amit szintén teljes kiborulás követett. Majd egy bevásárlóközpontban találkoztam a 2002-es győztessel, Molnár Évivel, ő biztatott, miért ne indulnék el a következőn is. Azt mondta poénként kell felfogni, ott leszünk a táborban, ha tovább jutsz, tovább jutsz, ha nem, nem, lesz egy jó heted. Rábólintottam. Pont egy olyan lánnyal kerültem össze, aki szintén részt vett már az első fordulóban, úgyhogy ez még inkább megerősített. Megint a véletlen műve volt, elindultam és megnyertem. Azt vettem észre, az élet előbb padlóra ejt, jön a teljes kiborulás, de aztán mindig felemel. Anyunak és a barátaimnak is azt szoktam mondani, hogy nem szabad annyira elkeseredni, biztos, hogy az élet mindenkire csak annyi terhet rak és olyan formán, amennyit elbír, tuti, hogy a pechsorozat után ismét olyan jó dolog következik, aminek köszönhetően az illető már nem is gondol a rosszra.
Popsztárként is elbűvölő!

Dukai ReginaMZ: A lemezed megjelenése után ismét a szépségversenyek vízére eveztél…
DR: 2004-ben jött ki a lemezem, 2005-ben indultam el a Popsztár szépségversenyen, ami nem volt egy olyan hú de nagy volumenű rendezvény, de mégis a magamnak való bizonyítás megint csak benne volt. Végül is elindultam rajta és megnyertem. Abból a szempontból tényleg nagyon jó dolog volt, hogy Havas Henrik nagyon pozitívan nyilatkozott ott rólam. Valamelyik nap a TV2-ben is találkoztunk és mondta, hogy bizonyos emberek mást szerettek volna kihozni győztesnek, aki nem is élőben énekelt, de ők nagyon-nagyon támogatták, hogy ezt megnyerjem. Hihetetlenül jól esett, pláne, hogy Henriktől azért sokan félnek. Félrehívott és azt mondta, maga sztár lesz itthon. Szerintem ez azért nem fog bekövetkezni, de jól esett, hogy így gondolja.

MZ: Ennek a szépségversenynek volt egy külföldi döntője is, ha jól emlékszem Franciaországban…
DR: Nem, arra nem mentem el, még pedig azért nem, mert megtudtam, hogy az egyik szervező nagyon gusztustalan emailt váltott a kinti szervezővel. Nem vagyok prostituált, nem fekszem le pénzért senkivel, mert az egésznek ez lett volna a lényege. Az derült ki, hogy valószínűleg lehetséges velünk ilyesmit kezdeni. Ezért aztán visszamondtam. Igazából ennek a versenynek semmi nyereménye nem volt, kaptam egy nagyon szép órát az egyik designertől, de semmi egyéb.
Milánóban sem fenékig tejfel…

MZ: Nyugtass meg, külföldön azért nem fordul elő ilyesmi!
DR: De, sajnos találkoztam vele. Természetesen, ha valaki korrekt ügynökségen keresztül megy ki, akkor nincs ilyen. Másrészt, úgy gondolom, mindenkinek a saját döntése, belemegy-e ilyen dolgokba, olyan nincs, hogy valaki ezt nem tudja. Tudják, ezt lehet tudni. Én egyszer kerültem kényes szituációba, amikor Milánóban voltam. Egy prágai fotós válogatott ki, mondanom sem kell, nagyon boldog voltam. Prágába kellett volna utaznom, azt ígérték nagyon egyszerű munka lesz, a Szépítész Magazinba, egy ottani szaklapba kellene portrékat készíteni. Örültem neki. Azon a héten épp úgy volt, hogy meglátogat az akkori párom, én javasoltam neki, hogy ne is Milánóba jöjjön, hanem Prágába, ott is tudunk találkozni, amíg én dolgozom, ő várost néz majd.
Dukai Regina Fel is hívtam a fotóst, hogy megköszönjem, amiért engem választott, és elmondtam, hogy az a helyzet, hogy nem kell szállás, mert hogy a párom is jön. Az az ember olyan szinten kiborult, hogy én mit képzelek, miért választott ki engem. Ő azt gondolta, majd nála lakom, együtt alszunk stb. Akkor jöttem rá, milyen szerencse, hogy így alakult. Ha nem jött volna ki a párom, soha az életben nem jövök rá, hogy mit is akar. Ott ülök a lakásában és akkor döbbenek rá Prágában, hogy mi a helyzet.
Vannak gusztustalanok, de hál' istennek engem azért még ezen kívül nem találtak meg, nem tudok más olyan esetet említeni, hogy ilyen történt volna velem.

MZ: Életed első divatbemutatója?
DR: Hú, nem is emlékszem mikor volt, talán még gyerekkoromban. Azt tudom, hogy anyuék szerveztek valami május elsejét és akkor ott én is felléptem, de igazából csak képekből vannak emlékeim. Biztos nagyon izgultam.

MZ: Éneklés közben, a színpadon is izgulsz vagy menetközben sikerült levetkőzni a félelmeidet?
DR: Izgulok, persze, de ez abszolút normális. Pont mostanában beszélgettünk erről Csonka Picivel. Se ő, se én nem tudunk megnyugodni, azt gondolom, ez most már így is marad. Nem is foglalkozom vele, csak az a baj, hogy ez a torok kárára megy. Bizony előfordul, hogy nem tudok rendesen énekelni, mert annyira izgulok.

MZ: Erre való a hangképzés, nem?
DR: Most nem járok hangképzésre, de egyébként biztos, hogy tudnának segíteni.

MZ: Ha már itt tartunk, mikor hallgathatjuk az új lemezed?
DR: Egyelőre nem csinálok semmit. Persze akarok majd lemezt, de egyelőre várok. Sok ajánlatot, ígéret kapok, sok próbálkozás van, majd meglátjuk, mi sül ki belőle!
Lázban égve…

MZ: Szombat Esti Láz – a műsorban nemcsak tánctudásodból kaphattunk rövid ízelítőt, de a mesés toalettek is lenyűgöztek. Mennyi beleszólásod volt a fellépő ruhákba?
DR: Teljes mértékben megbízom Náray Tamásban, az egyik kedvenc magyar divattervezőm. Mindössze annyi beleszólásom volt a ruhákba, hogy elmondtam, mennyire szeretem az élénk színeket, a barna bőrömhöz jól állnak és kész. Igazából semmi más kérésem nem volt, ő tudta, hogy mi illik hozzám, én pedig elfogadtam az ő döntését, pedig ritka az, amikor én belenyugszom valamilyen ruhába. Nála fel sem merülhetett olyan probléma, hogy ne lettem volna elégedett azzal, amit kitalált.

Náray Tamás MZ: Náray legendás szigorúságáról, nem tartottál tőle?
DR: Sok rémisztőt hallottam róla a modellektől, az tény és való, sőt, én úgy is indultam neki, hogy na, majd biztos megmondja a magáét. De itt nem az ő bemutatójáról volt szó. Valószínű, hogyha az ő bemutatójáról lett volna, be sem hívott volna, az ő szintjének én vastag vagyok. Így viszont egy rendkívül kedves, mély érzésű, roppant vicces embert ismertem meg benne, rettentő pozitívan csalódtam a személyét illetően. Ebből is az látszik, minden jó produkcióból származik egy-két jó ismerős, akinél már az is jó érzéssel tölt el, hogy ott van mellettem. Azóta többször beszéltünk egymással telefonon, munkával kapcsolatban, mindig nagyon kedves. Szerintem nagyon melegszívű ember, tehát az, hogy ő szigorú a lányokkal az csak a precizitását, a maximalista beállítottságát tükrözi, azt, hogy ő mindig csak a legjobbat szeretné kihozni a showjából.

MZ: Észrevettél valami különbséget a milánóiak, a külföldiek és a magyarok trendkövetése között?
DR: Persze, itthon, ha az ember egy kicsit is merészebben öltözködik, azonnal leszólják, kinevetik, miközben lehet, hogy egy hét múlva ugyanúgy felveszik az általa viselt cuccot. Ami már más, az rossz. Kint azt szeretem, hogy akárhogyan is öltözködsz, elfogadják. Amikor Koppenhágában voltam az unokatestvéremnél órákat ültem a főtér padján, mert egyszerűen olyan figurák voltak. Senki rá nem nézett a másikra, nem szólta meg, nem nevette ki. Amikor megvettem az első nagy lencsés napszemüvegemet, hónapokig nem mertem felvenni, hogy mit szólnak majd az elmebetegek, akiknek igazából semmi stílusérzékük nincs, de vég nélkül kritizálják a másikat.
Zimány Linda Szóval szerintem ez a borzalmas Magyarországon, hogy mindig a másikkal vagyunk elfoglalva és nem magunkat nézzük. Vagy hogy névtelenül, arc nélkül szólogatunk be internetes portálokon… Velem sokszor előfordul, hogyha olyan ember van reggel a tévében, akit szeretek, küldök neki egy smst, hogy jaj de szép vagy. Akár Zimány Lindáról (Sió Miss Balaton 2006 - a szerk.) van szó, akár valamelyik transzvesztita barátnőmről. De az, hogy én rávegyem magam arra, hogy valakinek ocsmánykodó levelet írjak, az elképzelhetetlen. Nem is tudom, milyen ember, aki megteszi. Nekem ez furcsa. De hál' istennek a mai technika már annyira fejlett, egy perc alatt utána lehet járni ezeknek az embernek. Én is kaptam elmebeteg leveleket, de szerencsére ezeket aztán le lehetett rendezni könnyedén.

MZ: Apropó melegek, a Mr. Gay verseny vezetését is az irántuk érzett szimpátia miatt vállaltad el?
DR: Igen, a két évvel ezelőtti versenyt vezettem, mivel nagyon közel állnak hozzám a melegek. Nagyon sok meleg és transzvesztita barátom van, ezért kértek fel, de azóta is rendszeresen vezetünk műsort az Alibiben Amandával vagy Ninával (Nina Rich, transzszexuális előadóművész - a szerk.). Legutóbb például én énekeltem és Zimány Linda vezette a műsort, de nagyon sok ilyen közös munkánk van.
Blogmánia

MZ: Visszatérve a támadásokra, ezek talán a nyíltságodnak is köszönhetők, gondolok itt a weboldalad naplórovatára…
DR: Most már nem vagyok annyira nyílt, sokan szólnak is, hogy megváltoztam. Pedig csak elegem lett abból, hogy bizonyos újságírók odaszoktak, és elkezdtek onnan kivenni idézeteket, miközben nem adtam rá engedélyt. Erre kicsit bezárkóztam. Aki elolvassa az elmúlt egy év bejegyzéseit, az észreveszi minden egyes apró lelki rezdülésemet, változásomat, ami nem feltétlenül jó. Nem is tudnék még egy olyan magyar celebet mondani, aki ilyen szinten kiadta volna magát, ilyen szinten foglalkozott volna a naplójával. Szerintem még így is túl sokat árulok el. A családomról most már egyáltalán nem akarok beszélni, a magánéletemről tényleg nincs értelme. Tibivel (Tóth Tibi, Hooligans – a szerk.) más volt, őt nem is lehetett volna letagadni, de most már inkább védekezésből is felszínesebb dolgokról írok, ezáltal gondolják, hogy én is felszínes lettem, közben csak nem akarom, hogy az újságírók onnan csemegézzenek.

Dukai ReginaMZ: Utólag megbántad, ráfizettél az őszinteségedre?
DR: Nem, mert nagyon sokan így kerültek hozzám közel. Eleve úgy gondolom, Magyarországon nem igazán léteznek sztárok, nincs még olyan nagy kultusz, Madonnaszintű őrület itthon, legfeljebb celebek, hírességek vannak. Utálom, amikor azt gondolják, mi milliomosok vagyunk, vagy, hogy mi nem eszünk ugyanúgy, vagy nem szeretjük az akciós dolgokat, csak a drágábbakat. Ez nem igaz, többször is megírtam, hogy velem is előfordult már, hogy összesen kétszáz forint lapult a zsebemben, hogy nekem is vannak problémák az alakommal, hogy én is ugyanúgy szeretek kétezer forintért megvenni egy farmert harminc helyett. Teljesen zavarodott képben élnek az emberek, azt gondolják, mi minden újságcikkért pénzt kapunk, közben pedig elég sok mindent megcsinálunk ingyen. Azért ez a „sztárság” nem úgy működik, ahogy ők hiszik. Ezt az általuk felvázolt képet akarom egy kicsit lerombolni.
Kendőzetlenül

Dukai Regina a CKM férfimagazinbanMZ: Elsőként a CKM, most pedig a Playboy kedvéért szabadultál meg a ruháidtól, immáron másodízben. A meztelenség mennyire fér össze a magadról közvetített képpel?
DR: Szerintem a Playboy-ban szerepelni nem ciki. Nagyon jó dolog, hogy a férfimagazinok szívesen hívnak és nekem azért megvan a stábom, akikkel együttdolgozom, ha ők a háttérben vannak, nekem már jó. Persze sokan támadnak, hogy miközben, azt vallom, szégyenlős vagyok, mutogatom magam, de ez más. A fotózáson sem premier plánban teszi közszemlére magát az ember, ott is rajta van a törölköző, csak amikor fotó van, akkor dobja le magáról és pózol. Szinte senki nem lát semmit. Szeretem a szép képeket és persze jobb lenne, ha ezekben a magazinokban bikiniben lehetne pózolni, de sajnos ez nem működik. Igazából, ha egyszer már levetkőztél, onnantól fogva mindegy, utána még hányszor teszed meg.

Majdnem ikrek

MZ: Sok szó esett már a „jó emberekről”. Legendás barátság fűz Zimány Lindához, hogy ismerkedtetek meg?
DR: Lindát Debreczeni Zita mutatta be nekem, még jó pár évvel ezelőtt, igaz, akkor még nem volt annyira szimpatikus, nagyon sokat beszélt, feleslegesen. A dologhoz hozzátartozik, hogy én sem voltam akkor valami jó passzban, nem is igen érdekelt a locsogása, mondtam is Zitának, hogy na ezt a lányt mostanában nem szeretném a környezetemben látni. De mivel Linda akkor Kefírrel volt együtt, én meg Tóth Tibivel, elkerülhetetlen volt a találkozás, valamilyen zenész rendezvényen gabalyodtunk össze és azóta nincs is olyan nap, amikor ne beszélnénk. Ma már beszéltünk, de ma még legalább ötször fogunk, olyan szinten egy hullámhosszon vagyunk… Ma reggel például azért hívtam fel, mert holnap megyünk a Reggelibe. Zimány Lindá és Dukai ReginaMondom figyelj Linda, beszéljünk már meg, mit veszel fel, mert az elmúlt egy hétben, akárhányszor összetalálkoztunk, egy az egyben ugyanúgy voltunk felöltözve, anélkül, hogy összebeszéltünk volna. Nem majmoljuk egymást, azért vagyunk barátnők, mert annyira egyformák vagyunk. Bár nem ugyanaz a márka van rajtunk, de ugyanaz a szürke felső, arany öv, fehér nadrág… Amikor szőke voltam, mindig azt mondták, olyanok vagyunk, mint két tojás. Volt úgy, hogy megkérdezték ikrek vagyunk-e, pedig szerintem annyira nincs köztünk hasonlóság, csak nagyon jóban vagyunk. Ő az igazi celeb barátnőm, de Anita és Anetta, akik már elég régóta a barátaim közé tartoznak, is nagyon fontosak számomra. Két felnőtt lányról beszélünk, ők harminc év körüliek, így anyáskodhatnak rajtam. Én meg Lindán, mert ugye fiatalabb nálam. – teszi hozzá mosolyogva.
Regina ruhatára

MZ: Mi a helyzet a mesés sapkagyűjteményeddel?
DR: Ez már régi dolog, baseball sapkákat néha-néha felveszek még, de ez három évvel ezelőtt volt igazán jellemző rám, most már télen is úgy kell őket ráimádkozni a fejemre.

MZ: Nélkülözhetetlen ruhadarabjaid?
DR: Ami nálam ezer meg egy van otthon, azok a sima, bordás trikók, mindenféle színben. Imádom őket, szinte minden nap ebben lennék és farmerben. Szeretem a szép cipőket, táskából szintúgy rengeteg van, de a farmer és a póló az igazi favorit.

MZ: Ha shoppingolni indulsz, mit vásárolsz a leggyakrabban?
DR: Trikót. Most már azért igyekszem megállni, hogy ne vásároljak mindent össze-vissza. Nagyon sokáig rengeteg pénzt költöttem hülyeségekre, olyanok ruhákra, amiket nem is hordtam, nem is kellett volna megvennem őket. Ha le volt árazva valami, nem tudtam ellenállni. De fejlődöm, azt vettem észre, hogy amit mostanában veszek, azt ronggyá is hordom, azok tényleg olyan darabok, amikért hajlandó vagyok akár kétszer is visszamenni az üzletbe. Egy drágább, jó minőségű darab kedvéért inkább másról mondok le. Van olyan farmerom, aminek már foszlik a hátulja, de annyira imádom, hogy egyszerűen nem vagyok hajlandó kidobni.

MZ: Kedvenc márkáid?
DR: Nagyon szeretek olcsón vásárolni és ha már olcsón vásárolok, akkor nagyon szeretem a Zarát, a H&M-et, a New Yorkert, a MANGO-t, a Tally Weiljt. Leginkább a H&M lehet mindenki számára elérhető, náluk már kétezer forintért kapsz egy pólót, talán már a kínai piacon sem találsz annyiért. Ha pedig nagy márkákról, álmaim márkáiról beszélünk, akkor Dolce&Gabbanát és Chanelt említeném, ha egyszer megtehetem, bizonyára sok olyan cuccom lesz.

MZ: Külföldi divatbemutatók kapcsán meg adatott a kegy, hogy ilyen luxusmárkákat viselj?
DR: Nem, sajnos, ahhoz túl alacsony (174 cm) és túl széles vagyok.

Zimány Linda, Baráth Laci, Dukai ReginaMZ: Van stylistod?
DR: Olyan nincs, aki minden nap öltöztet, de egy emberhez ragaszkodom, ő Baráth Laci, aki nem csak a ruháimra, a megjelenésemre figyel, de a hajamat is ő készíti a fotózásokon. Fodrász és stylist egy személyben. Mondanom sem kell semmit, tudja, mit akarok. Bódy Szilvit is ő öltözteti, Sári Évit és Lindát is, ha olyan van, én viszont kimondottan hozzá ragaszkodom minden munkám során.

MZ: Kiegészítők?
DR: Karika fülbevaló. Nagyon sokáig mindenféle fülbevalót hordtam, de most már szinte csak karikát, akár ezüstből van, akár aranyból.

MZ: A parfüm is öltöztet?
DR: Tonnányi van otthon – nevet. Legújabban a Clinic-től a Happyt használom, két fajtám is van belőle, a rózsaszín és a piros. Ami nagy kedvenc még az az Armani Mania. Az a baj, hogy imádom a parfümöket. Nekem nem szabad repülőtérre mennem, mert akkor azonnal elcsábítanak az illatok. Versaccétől a rózsaszín Blue Jeans, vagy Yves Saint Laurent Cinemája, minden megtalálható a polcomon. Inkább a púderesebb illatokat szeretem, meg a kicsit frissebb, nyári illatokat.
Test-kérdés

MZ: Egy modell-énekesnő számára rendkívül fontos a külső. Csak egészséges ételekkel lehet levenni a lábadról?
DR: Nem, nagyon-nagyon szeretem a sushit, az olasz konyhát, a krumplit bármilyen formában, a rakott krumpli a nagy kedvencem, a sajtokat, a krémleveseket. De ha úgy adódik, megeszem a szalonnát is, vagy azt, amihez éppen kedvem van, még akkor is, ha tényleg sokszor érzem azt, hogy nem kéne, hogy kicsit kezdek puhulni. Annyira szeretek enni, hogy a finom falatokról nem vagyok hajlandó lemondani.

Dukai ReginaMZ: A sport mellett/helyett alakformáló szalonba jársz. Ha úgy adódik, később a plasztikára is igent mondanál?
DR: Igen. Semmi elől nem zárkózom el. Kaptam is olyan levelet, hogy milyen rossz példát mutatok a rajongóimnak, amikor azt írom, hogy szalonnát eszem, miközben fogyasztószalonba járok. Nem értem, hogy ez miért rossz. Eleve rám kíváncsiak, akkor miért gondolja más, hogy neki kéne megmondania, mit írjak. Nem azt mondom, hogy drogozzatok, hányassátok magatokat, fogyózzatok, csak zsírszegény dolgokat egyetek, semmi ilyet nem propagálok, pont ezért nem értettem, mi volt a probléma. Erre a testkezelésre egyébként barátnőként hívtak a szalonba, ingyen kezelnek, bár most már le is szúrtak, amiért hetek óta nem voltam. Valahogy nincs energiám felkelni időben, de ősszel biztos, hogy újra kezdem a kezeléseket. Ez egy tök jó dolog, nem káros, nincs semmiféle rossz hatása, kikapcsol, ráadásul egy kicsit még a formákon is alakít.
Kedvencek

MZ: Kedvenc divatlapod?
DR: Szinte minden hónapban bevásárolok belőlük. Amit mindenképpen megveszek az a Joy, Cosmo, Glamour, Elle. Az Elle-t azért szeretem nagyon, mert komolyabb témákkal foglalkozik, nem olyan kis szeleburdi, mint a többi. Viszont, ha külföldön járok, szinte mindenhol megveszem az adott ország Vogue kiadását.

MZ: Kedvenc énekesed, példaképed?
DR: Kifejezetten példaképem most nincs, de nagyon szeretem Jessica Simpsont, Hillary Duffot, Ashley Simpsont, Aratha Franklint és régen, amikor még jó formában volt, nagyon szerettem Whitney Houstont is, sok kedvencem van.

Naomi CampbellMZ: Kedvenc modelled?
DR: Epres Pannit nagyon-nagyon kedvelem, Adrianna Lima gyönyörű, és ott van Christe Turlington, Naomi Campbell, Cindy Crafword, a régi nagy csapat.

MZ: Rajongással említetted Epres Pannit, hozzá személyes ismeretség fűz?
DR: Igen, ugyan nem vagyunk barátnők, de tényleg nagyon kedvelem és tisztelem őt, szerintem az egyik legszebb magyar nő. Nagyon jól csinálja a dolgait, számomra az teszi különlegessé, hogy soha rosszat nem hallottam róla, ami nagyon ritka.
Divatszociológia

MZ: Mit gondolsz a divat társadalmi jelentőségéről?
DR: Bárhová megyek a világba, stílusos emberekkel találkozom, kivéve itthon. Ritkán fordul elő, hogy meglátok egy nőt, vagy férfit, akire azt mondhatnám, hogy hű de jól van felöltözve, hű, de jól néz ki. Nem adnak magukra az emberek. Pedig ez nem pénz kérdése, turkálókból is lehet nagyon jól öltözködni. Nem tagadom, hogy amikor tini voltam és elég kevés pénzből kellett kijöjjek, nekem is voltak használt gönceim, amikből igenis föl tudtam öltözni úgy, hogy divatos legyek.
Visszatérve külfödre, Dániában, Londonban, Párizsban jól néznek ki az emberek és rengeteg stílus jelen van. Ha bejön ide egy olasz, azonnal kiszúrom. Nem az arcáról, nem a szeméről, nem a hajáról, az öltözködéséről. Olyan ízlése van a pasiknak, hogy egyszerűen nem tudok szóhoz jutni! Itthon nem foglalkoznak ezzel. A boltokban is olyan árukat kínálnak, olyan pénzekért, ami egyszerűen nevetséges. Nem tudom, hogyan lehetne megszűrni, de nem tudnék tíz jól öltözött embert összeválogatni Magyarországon, míg Olaszországban azonnal. De nem is kell ilyen messze menni. Ha csak Ausztriából ruccan át egy idősebb házaspár, azt is azonnal észreveszed, ők is olyan szépen öltöznek fel. A szemüvegen, az ingen, mindenen érzed, nem is a luxust, de azt, hogy ízléssel válogatták őket össze, még a nagymamák is adnak magukra. Tehát nem kell rögtön Milánóba menni, elég a szomszédba, Pamhagenbe, - gyermekkoromban rengeteg jártam oda, mert ott lakom a közelben -, azonnal észreveszed, hogy más a helyzet. Itt nem érdekli az embereket a divat, az, hogy stílusosak legyenek, ami baromira zavaró.
Szépítkezünk…

Dukai ReginaMZ: A hétköznapok során mennyi sminket viselsz?
DR: Mivel nagyon-nagyon rosszul szoktam aludni, eléggé bucik a szemeim és néha karikásak is, ezért maximum a szemem alá teszek egy kis korrektort és szempillaspirált meg szájfényt használok hétköznap. Az alapozót nem bírom elviselni, ha rajtam lenne, egész nap piszkálnám az arcomat és a végére szerintem tök foltos lennék. Ráadásul nagyon-nagyon érzékeny a bőröm, valószínű pillanatok alatt kipattogna. Meg idegesít az, ha vigyáznom kell, nehogy maszatos legyek, pláne, ha fehér felső van rajtam. Szerintem annál undorítóbb nincs, amikor egy nő leveszi a pólóját és a nyaka púderos.

MZ: Az arcápolási termékek terén márkahű vagy, esküszöl valamire?
DR: Anyukám zepterezik, és mivel ez a cég nemcsak edényekkel és bioptron lámpákkal foglalkozik, de van egy kimondottan orvosilag kifejlesztett krémekből, kozmetikumokból álló termékcsaládja is, annak a nappali és éjszakai arckrémjét és szemkörnyék ápolóját használom. Nagyon-nagyon szeretem őket, valószínű, hogy velük együtt is fogok dolgozni a jövőben, mert ők tényleg nagyon-nagyon jók, hitelesek.

MZ: Kozmetikus?
DR: Havonta egyszer. Az a baj, hogy nekem nem ilyen brutál pattanásaim vannak, hanem amit itt is látsz, ilyen kis puklik itt-ott, amott, ezeket szoktuk kiműteni. Meg azért járok még oda, mert olyan jó a masszázs, nagyon szeretem.

MZ: Ami a legszembeötlőbb és amit a leggyakrabban is változtatsz, az a hajad!
DR: Azt betegesen. Ez nálam nem is pasi váltás vagy magánélet függő, persze van úgy, hogy az is közrejátszik a dologban, de többnyire a reggeli hangulatom befolyásol. Úgy kelek fel, hogy látok egy jó frizurát Jessica Simpsonnak, vagy mondjuk egy saját régi kép kerül a kezembe, ahol tök jó a hajam, és akkor jön az, hogy fú, na ilyen szeretnék lenni.

MZ: A hosszú vagy a rövid frizurát szereted inkább?
DR: A hosszút, inkább a hosszút. Ha mégis rövid, akkor viszont már legyen teljesen rövid, punkos. Potyó Józsinál nagyon jó emberre találtam, míg Baráth Lacus festi a hajam, ő hosszabbítja. Éjjel-nappal. Azon sem lepődik meg, ha holnap rövidet akarok. Ebből levághatok bármennyit, holnapra ugyanúgy meg lehet hosszabbítani. A Szombat Esti Lázba is levágtuk kleopátrára, aztán mikor két nap múlva mentem, már újra hosszú volt.

Jövő

Duka ReginaMZ: Rajongóid, hol találkozhatnak veled a közeljövőben?
DR: Sok dolog van kilátásban, de konkrét esemény annyira nincs. Az a baj, hogyha elkiabálom a dolgokat, akkor azok nem is sikerülnek, úgyhogy nem is szeretek róluk beszélni. Ha történik valami, az mindig ki van írva a weboldalamra, fellépések is, minden. Vannak nagy dolgok is, de azokról tényleg csak akkor beszélek, ha már túl vagyok rajtuk.


Írta: MZ , Dátum: 2007-09-07






ALMAF