Madarász Melinda és Szurdi Kata Szűr-Realizmus – Klasszikus dal- és etno divatestjén jártunk

Különös dologra vállalkozott Madarász Melinda öltözéktervező és Szurdi Kata öltözködési formatervező és ruhaszobrász


Nem csak dalban mondják el!

Nem csak dalban mondják el!Különös dologra vállalkozott Madarász Melinda öltözéktervező és Szurdi Kata öltözködési formatervező és ruhaszobrász, amikor a zsúfolásig telt Nádor terem vájt fülű közönsége elé sorjáztatták zömében a magyar népi hagyományban gyökeredző ruhakollekciójukat. A hagyományőrzés címén, nem csupán a magyar népi viseletek díszítőművészete, motívumkincse elevenedett körénk - bár éppenséggel finom hímzésekből is kijutott -, míg Madarász Melinda öltözékeinek felépítése, szerkezete is az ősökéhez hasonlított, Szurdi Kata jóvoltából az épp uralkodó trendekbe oltott tradíciókból, impressziókból kaptunk ízelítőt.



Intro

Az orgonával, emeleti karzattal bíró, mozaikablakos Nádor terem már a maga szakrálisnak ható terével is mély benyomást gyakorol az egybegyűltekre. A hangos szó elhal, még mielőtt értesülnénk, ildomos, kéretik is csendben maradni, az estről ugyanis hangfelvétel készül.

Az egykori Jandó Jenő növendék, Pátkai Imre fenomenális zongorajátékát hallgatva, mely ütemről-ütemre Oláh Zsolt énekművész mesteri szólójával egészül ki, eszünk ágában sem áll megnyikkanni, de még a hangos lélegzetet is visszafojtjuk. Pláne, amikor a központi szerepet kapott kivetítő is veszteni kezd jelentőségéből, Schubert, Wagner, Csajkovszkij örökbecsű dallamai után, az alkalmi kifutón megjelennek Szurdi Kata első modelljei.

Szín kavalkád by Szurdi Kata

„Jöjj te drága lány!” – így a refrén, mire szép sorjában kifutóra is lejtenek a rendhagyó est mezítlábas, kontyos kis-nagyasszonyai. Szurdi Kata impressziókból építkező, lilás-rózsaszínes, zöldes, kékes, szürkés csodái teret engednek a testnek is, a szürke szoknyához épp csak mell alá eső felsőrész dukál, mely hátán úgy gabalyodnak a tüllrátétek, hogy tüllfejdíszes, kocka hasát büszkén domborító viselője, egyszerre tetszik angyalnak és az emberiség létezése óta ketrecbe zárni kívánt Boldogság kék madarának is.

A fehér, bő ülepű caprinadrág a rózsaszín kiegészítők révén érvényesül igazán, nemcsak a formabontó övecske, a modell mellkasán, kereszt alakban futó sál és az apró kockákkal operáló táska is a fenn nevezett színben pompázik.

Az aranyban, ezüstben játszó, nemes brokátból felemás hosszúságú szoknya és bő ülepű, háromnegyedes nadrág is készül, melyek elmaradhatatlan kiegészítője a virágot, koronát egyként imitáló, méretes, mégis finom bőröv, a hosszúszárú bőrcsizma. A variációk végtelenek, akár fekete pántnélküli toppal viseljük őket, akár hófehér, környakú zakóval, melynek vállán jégvirágokra emlékeztető ezüst girlandok futnak, a hatás így-úgyis nőies lesz, lehengerlően az.

Madarász Melinda

Jó darabig elnéznénk még a projektoron futó képsorokat, melyek hol az alkotók öltözékeit, hol az épp felcsendülő dalokhoz illő hátteret, temetőt, templomot varázsolják körénk, ha nem szólna közbe a szünet. Igaz, a tétlenül töltött percek sem telnek élvezet nélkül, ki-ki a látottak, hallottak hatása alatt áll még, szinte észre sem vesszük, kisvártatva ismét a teremben ülünk.

Madarász Melinda kollekcióit gyakran állítják párhuzamba Bartók és Kodály műveivel, s bár a művésznő túlságosan is hízelgőnek találja a hasonlatot, a célkitűzés közös voltát nem tagadja, hagyományunk értékeit megőrizve kíván modernet és közérthetőt alkotni. Ami a felcsendülő, érzékletes Kodály dalokra, valljuk be, sikerül is neki.

MZ: Arról, hogy elsősorban a népművészet inspirál már hallottunk, hol s mikor "fertőződtél" meg ennyire a népi hagyományokkal?
Madarász Melinda: Ha igazán átgondolom, azt kell, hogy mondjam: gyerekkoromban és azóta folyamatosan. Nagymamám sokat hímzett és riseliőzött, én pedig kisebb nagyobb sikerrel követtem ezt a példát. Arra emlékszem 6-7 éves koromból, hogy szinte minden nadrágomon lógott egy terítő, mert elfelejtettem a hímzendő anyagot felemelni, és jó maximalista módjára csak a végén vettem észre, hogy hozzáhímeztem a nadrágomhoz a terítőt!

Nagypapám testvére Árvai Ferenc (festő és szobrászművész) sokat utazott le Géderlakra és vitt magával. Családi gyökereink ehhez a vidékhez kötnek. Anyai dédnagymamám híres kalocsai pingáló asszony volt. Nagypapám és testvérei sokszor csodálkozva néztek rám, és döbbenettel a hangjukban mondták, hogy nagyon hasonlítok az édesanyjukra. Érdekelt, ki lehetett ez az asszony és milyen lehet az a vidék, ahonnan származott.

Többször utaztam Kalocsára és belekezdtem egy népművészeti gyűjtésbe. Ez egybeesett a diplomamunkám témájának választásával is. Budapesten tanultam középiskolás korom óta és zavart, hogy hazánk népművészetét sok külföldi az utcákon, boltokban kapható árukkal azonosítja be tévesen.( Pl.: giccsesebbnél giccsesebb színes hímzésű terítők tömkelege, melyeknek szinte már köze sincs az eredeti népművészethez). A külföldiek mentségére mondom, sokszor mi sem vagyunk ezzel másképp. A turisták részére fenntartott és üzemeltetett boltok legfőképp Kalocsa népviselete, pingálása, színes hímzése utánzására specializálódtak. Érdekelt mi az igazság, mi az, ami mindebből jellemző Kalocsa népművészetére és mi az, ami egyáltalán nem. Így választottam népművészeti témát diplomamunkámnak, és talán valahol itt kezdődött a felvállalt „megfertőződés”. Aztán jött a többi terület feldolgozása: Mezőkövesd, Szentistván, Tard, Kalotaszeg.

Mi tervezők olyan sokszor és előszeretettel nyúlunk más nemzetek, országok népviseletéhez, formavilágához, díszítőművészetéhez inspirációul. Talán sokszor azt gondoljuk a másé izgalmasabb, különlegesebb, egzotikusabb, eladhatóbb, stb... Sajnos sok rossz előképünk, próbálkozásunk, kudarcunk van, mely szintén eltántorít a magyar kultúra, népművészet felvállalásától. Hiszem, hogy nekünk magyaroknak is éppannyi értékünk van, mint más kultúráknak, csak meg kell találnunk azt az utat, mely által kellőképp tudjuk ezt közvetíteni.

Az első „tourban” földet seprő ruhákat kapunk, melyeket nem csupán a hímzett mellénykék, pruszlikok és a fekete csipkeujjak tesznek egyszerre autentikussá és újszerűvé, de a szabásvonalak is. A fekete betétekkel tarkított, szőrmegalléros, piros kabátkához, narancsos, pirosas betétekkel variált hosszú alj társul, a tánccal kísért narancs-barna, narancs-fekete költeményeket tűzések, hímzések teszik egyedülállóvá. Utóbbiak leleménye a kötényszerű alj, mely néhány jól irányzott forgás után szabadon lecsatolható.

MZ: Rengeteg finomsága volt kreációidnak, mesélnél egy picit ezek technikájáról?
MM: A magyar népművészet nagyon gazdag. Bámulatos számomra az, hogy egy viseleten belül mennyi technikát, anyagminőséget és színt alkalmaz (ráncolás, darázsolás, piék varrása, gyöngyözés, hímzés, rojtozás, stb...) szinte ösztönszerűen, érzések által megalkotva. Mindezt úgy teszi, hogy a funkciót mindvégig szem előtt tartja és abszolút anyagtakarékos. Ezek azok az elvek, melyek alapján igyekszem én is ruháimat tervezni, elkészíteni.

Tiszteletben tartom a motívumok elhelyezését, formáját, öltéstechnikáját. Ez nem jelenti azt, hogy egy az egyes átvételeket csinálok. A hímzések kézzel „írott” szabálytalanságát és elhelyezését a ruhán megtartom, de átteszem mai anyagokra és gépi hímzésre. Mindemellett nem száműzöm a kézi, aprólékos munkát sem (gyöngyözés, flitterezés, hímzés, ringli beütés, stb…). Ebben a munkában és kísérletezésben nagyon sokat segít Andrássyné Zsuzsa, aki profi gépi hímző. Sokat kell kísérletezni egy –egy hímzéssel, mire mindketten rá tudunk bólintani. Nem beszélve arról, hogy minden anyagon, minden egyes minta és öltéstechnika másképp viselkedik. Hímeztünk már elasztikus organzára matyó mintát, ami nem kis feladat volt.

A szoknyákat, ha megfigyelted a mai és a régi szoknyaszabások variálásával alakítom. Említettem, hogy a magyar népi öltözékek elkészítésekor, nem dobtak el egy fikarcnyi anyagot sem. Igyekszem én is téglalap alakú anyagok felhasználásával építkezni, ezeket variálom.

A régi viseletek funkciója, a népi kisközösségek felbomlásával együtt tűnt és tűnik el sajnos. Nyilván nem elvárható, hogy egy ma élő nő ugyanazok az értékrendek alapján élje életét, hiszen a társadalomban elfoglalt szerepe gyökeresen megváltozott. Próbálom ruháim tervezésekor egy mai nő életmódját, kényelmi szempontjait figyelembe venni. Nem vagyok nadrágellenes, de kollekcióm nagy része szoknyás összeállítás, hiszen tudjuk, hogy egy nő, csak szoknyában igazi nő!

És mindezek a tervezési elvek mellett az a legizgalmasabb, hogy területenként eltérőek a népi viseletek és azok díszítései! Fontosnak találom, hogy ne csupán a díszítőművészetet vegyem át értékként, hanem a régi viselet felépítését, szerkezetét is, hiszen a kettő elválaszthatatlan egymástól. Így készítek ma is hordható új fazonokat!

A csipke, a szőr és a gazdag hímzés szinte elmaradhatatlannak tetszik Madarász Melinda kreációiról, nagy-nagy sikert igazán mégis a refrén sugallta menyecske arat. A kontyos szépség – a hajköltemény Földesi Szilvia mesterfodrász műve – garbó nyakú, ujjatlan ruhácskája hófehérben úszik, mell alatt futó, piros virághímzések ékítik, hozzá intenzív pirosban úszó harisnya és csatos, piros szandál illik. A darab különlegessége, hogy a játékra épp elég alkalmat, indokot szolgáltató zenére, leleményes szabása okán, szoknyarésze előre és hátra is köthető, más-más fazont produkálva ezzel a minden ízében különleges öltözéknek. Természetesen a pirosat és fehéret is lehet variálni, a hímzésekkel, csipkebetétekkel díszített, részlet gazdag szoknyácskához piros blúz dukál.

MZ: Mennyi idő elkészíteni egy ilyen hímzésekkel gazdagon ékített darabot?
MM: Őszinte leszek, sosem számoltam még össze, hány munkaóra van benne. Nem kevés, az biztos! A 6 darabos minikollekciók évente készültek, de más munkákkal párhuzamosan.

MZ: Mesélnél egy picit az anyagválasztásról is?
MM: Szeretem keverni, összepárosítani a más-más minőségű anyagokat. Különleges anyagtársításokra törekszem, melyek példázzák a hagyományost és a mait is (Pl.: filc és taft). Általában nem elégszem meg a készen vett méteráruval, hanem továbbdolgozom azt. Bársony és szatén szalagokkal, csipkékkel, hímzéssel, gyöngyözéssel, aplikálással, ringlikkel gazdagítom felületüket.

A finálé előtt, Mocskonyiné Nagy Emese koreografálta néptánc produkció következik a „Csak az jöjjön katonának…” dallamára. Nemcsak a legény, a piros pántlikás menyecske is elragadó!

MZ: 2006-ban megnyerted a Magyar Formatervezők Nagydíjának különdíját, mivel járt ez a díj és oda mivel készültél?
MM: Három év munkáját adtam be (kalocsai, matyó és kalotaszegi kollekció), erre kaptam a díjat. Elismeréssel, pénzjutalommal, és további megjelenési lehetőségekkel járt ennek a díjnak az elnyerése. 2008 februárjától novemberig a Magyar Formatervezési Tanács vándorkiállítást szervez, ami annyit jelent, hogy az elmúlt 5 évének díjazott munkáit, Budapesten kívül, 4-5 regionális központban állítja ki. Ezek szintén újabb kiváló lehetőségek a megjelenésre.

Zárlat

Az utolsó kör remekei közös munka gyümölcsei, egyaránt dicsérik Madarász Melinda és Szurdi Kata formaérzékét, leleményét.

MZ: Mikortól datálódik a barátságotok Szurdi Katával? Ez volt az első közös produkciótok, a sikerre való tekintettel a jövőben terveztek még hasonló közös esteket?
MM: 2007 tavaszán ismertük meg egymást Katával. Egyszerűen felhívott telefonon, mondván, hogy a médiában látta a munkáimat és milyen jól kiegészítenénk egymást szakmailag. Egy pályázatra invitált, amiben hárman vettünk volna részt, de végül nem valósult meg.

Látván Kata szoborszerű, bátor és izgalmas szövött felületű ruhakölteményeit, arra gondoltam, miért ne próbálhatnánk meg, egymást kiegészítve, közösen alkotni.

Oláh Zsoltot a Baptista József utcai gyülekezetből ismerem. Az ő húgának az ötlete volt, hogy álljunk össze és alkossunk valamit. Elsőre elég merész és meredeken új ötletnek tűnt a klasszikus zene és egy divatbemutató kombinációja; de mindkettőnk fantáziáját felcsigázta. Később, miután megszületett a döntés, hogy megpróbáljuk, szóltam Katának is és neki is tetszett. Zsolt pedig már elég régóta együtt dolgozik Pátkai Imrével, így született a négyes felállás.A munka megkezdtével, megbeszéltük, hogy mindannyian külön is alkotó művészek vagyunk, így ez a próbálkozás nem jelent teljes elköteleződést, de reméljük, hogy lesz folytatása.Célunk, hogy a “Szűr-Realizmus” klasszikus dal- és etno divatest Budapesten kívül más városokba is eljusson.

A szürke szövetnadrág felett, oldalt vágott, fehérben úszó, hosszú mellényruha párosul, alóla finom csipkeujjak kandikálnak, tetején bőrszíjas szürke-fehér pelerinszerűség magasodik.

A felül fekete-fehér csíkos ujjatlan ruhácska, alul fehérbe megy át, az anyag az impozáns ruhadarab közepén földet seprő, hímzett pánttá szélesedik, oldalt tütüre emlékeztetően gyűrődik, tekeredik felfelé. A szürke szoknyához párosított felsőrész vállánál találkozunk hasonló megoldással.

MZ: Kedvenc darabod a most bemutatott kollekcióban?
MM: Ez egy nehéz kérdés! Ha az embernek van mondjuk 5 gyereke, mind más és más személyiség, más individuum. Az egyiket azért szereti, mert ilyen, a másikat azért, mert amolyan. Mindegyik ruhában mást és mást kedvelek. A közös ruhákban is az tetszik, hogy érezhetően megjelenik Kata és az én kézjegyem is. Ettől tud mindinkább gazdagabb és színesebb lenni. A kollekciómról egy barátom egyszer azt mondta: “A kalocsai ruháid. olyanok, mint egy fiatal lány; a matyó ruháid olyanok, mint egy érett nő, és a kalotaszegi ruháid olyanok, mint egy férjes asszony”. Én pedig már titkon a torockói kollekciót kedvelem a legjobban.

A tourt gazdagon ékített, fehér mellénnyel passzított, hosszú, bő szabású csíkos alj zárja, a közönség sorait el-eluraló taps állandósul. Hiába érezzük, a látványt már nem lehet fokozni, Oláh Zsolt énekművész rácáfol minden előzetes várakozásunkra. Millöcker Koldusdiákjából Ollendorf belépője színészi játékra sarkallja a minden hájjal megkent előadót. Flörtöl, simogat, legszívesebben csókot lopna a még egyszer, utoljára színpadra sereglő modellektől. A tapsviharban úszó finálét, a tervezők színrelépése zárja.

MZ: Művésztanár is vagy végzettséged szerint, ez mit jelent, vannak tanítványaid is?
MM: Nagyon-nagyon szeretek tanítani és nagyon fontosnak tartom, hogy mindazt a képességet és tálentumot, amivel Isten megajándékozott, ne csupán magamnak akarjam megtartani, hanem át is tudjam adni. Jelenleg a Jelky András Ruhaipari Szakközépiskola művészeti osztályaiban tanítok, rajzot, tervezést és művészettörténetet, valamint a Rotschild Klári Szakközépiskolában művészettörténetet. Nagyon jó élmény, hogy már két érettségizett osztály is kikerült a kezem alól. Természetesen vannak „szívem csücskei“ diákjaim, akik nagyon tehetségesek. Egyikük pont a HazaiDivat.hu oldalon a Fashion World Offline verseny válogatottjai között van, Vékony Veronikának hívják.

Hogy az öltöző a nagysikerű est után is jó időre megközelíthetetlen marad, nem csodálkozunk, ki-ki egyenként igyekszik hátra gratulálni a fellépő művészeknek és az est megálmodóinak, Madarász Melindának és Szurdi Katának.

MZ: Hol s mikor láthat legközelebb a nagyközönség?
MM: A Magyar Formatervezési tanács vándorkiállításán és 2008. február 9-én a Nádor teremben. A nagy sikerre való tekintettel újból bemutatjuk a „Szűr-Realizmus” klasszikus dal- és etno divatestet. Ami pedig a jövőt illeti, nagy álmom, jó lenne, ha a mindennapi életbe, akár hálózat formájában többek számára elérhetővé válhatna egy magyar alapokból építkező kollekció.


Írta: MZ , Dátum: 2007-12-06






ALMAF