csizma

2009-10 ŐszTéli divat

Daalarna 2009A 2009/10 Ősz/Tél abszolút trendszíne a piros, melyet viselhetsz akár tetőtől talpig, mert ebben a szezonban semmiből sem túl sok a túl sok. A másik trendszín a fekete, de főleg csak azért, mert ebben a színben mutat legjobban a szezon nagy visszatérője, a bőr. Ami viszont az elmúlt szezonokból maradt ránk, és még mindig abszolút trendi, az a fényes anyagok viselése - arany, ezüst, bronz, de akár a fémesen csillogó türkiz vagy lila - mind-mind trendben tart a hideg szezonban. A vállakra - akár a boldogan naív '80-as években, újra az óriás válltömések vagy akár a még mindig trendi félvállú szabás vonzza oda a tekintetet. A szemhéjpúder idén is füstösen jó, a száj azonban most nem természetesen, inkább túlhangsúlyos, akár a peremen kívülire is megnagyobbított, a kiegészítők pedig ugyancsak nagyok és minél több, annál jobb. Ahogy a '20-as, '30-as évek Nagy Gazdasági Világválságának divatja, a mostani válságé is a csillogásról, a túlzásról, a sosehalunkmeg!-ről szól.


TOTHBORI bemutatja a 20102011-es őszi-téli couture és prét à porter ko

TOTHBORI bemutatja a 2010/2011-es őszi-téli couture és prét à porter kollekciójátEgyedülálló bemutatónak lehettek szemtanúi a Millenáris Teátrumba látogatók 2010. szeptember 29-én, szerda este. Bár a meghívón az állt, hogy a TOTHBORI bemutatja a 2010/2011-es őszi-téli couture és prét à porter kollekcióját, azonban a vendégek nem sejthették, amit a tervezőnő az előtte tartott sajtótájékoztatón már ismertetett a megjelent újságírókkal. Hogy ez most más lesz, valami új, lendületes és fiatalos, mindazonáltal ez is ő, Tóth Bori. Aki tisztában van a márkára jellemző stílusjegyekkel, mint a visszafogott színhasználat, a klasszikus szabásvonalak és a business look szabályrendszerének fokozott szem előtt tartása, annak igencsak új és meglepő élményben lehetett része ezen az estén.


Fekete-fehér gumicsizma kollekciót készítenek a sztárok

Cipő designer-nek áll Kiss Ádám, Bartók Eszter, az Anti Fitness Club, Zimány Linda, Hujber Feri, Varga Viktor és Dér Heni. A sztárok nem mindennapi fekete-fehér gumicsizma kollekciót készítenek az esős, latyakos idő, na és Jack bácsi ihletésére.


A 200708 ŐszTéli divat

Árkád 2007Egyszínűen nagyszerű

Lássuk, merre vezetnek  most a divatvilág, azaz New York, Párizs, London és Milánó kifutói! A budapesti  ÁRKÁD bevásárlóközpont jóvoltából az alábbiakban pontos képet kaphatsz arról, melyek a 2007/08 Ősz/Téli szezon trendjei színben, textilben, kiegészítőben, sminkben és frizurában. Elöljáróban annyit, hogy az aktuális retro az 1940-es évekig repít vissza, de ellenpontként azért ott a High-tec is a divatpalettán. Színben a narancs, a rózsaszín, a kék, a szürke és a zöld megfelelő árnyalatait használd és lehetőleg nagy felületen, minta nélkül, óriási kiegészítőkkel tarkítva a hatást. Frizurád pedig - ha trendet akarsz - legyen raszta, kreppelt, vagy keményen vágott, de mindenképpen hullámos.


Arena Plaza 200910 ŐszTél Divathét lesz (október 9-18.)

Lukács Gabi és Lakatos Márk - Arena Plaza 2008A divat a múltból és a jelenből egyszerre inspirálódik, hogy élére álljon a jövőnek. A nemzetközi divatdiktátorok idén a '80-as évek elemeire építették a 2009/10 Ősz/Téli trendet. Újra szerephez jutnak a korszak gigantikus válltömései, szegecselt kesztyűi és elasztikus nadrágjai. 2009. október 9-18. között a te is ízelítőt kaphatsz a divatújdonságokból: Lukács Gabi, divatshow-rendező és Lakatos Márk, stylist az Arena Plazaba invitálnak egy időutazására, melynek során a hangsúlyos '80-as évek mellett felvonul majd az elmúlt évtizedek összes meghatározó eleme. A kiegészítők túlmutatnak majd szokásos funkciójukon, mivel idén a szegecselt- és bőrkesztyűk könyék fölé, a csizmák pedig combközépig is érhetnek, miközben tovább hódít az extrém méretű napszemüveg és a katonai stílusú sapka. A világ legrangosabb kifutóit megjárt modelleken túl a már jól ismert táncosok - köztük Karsai Zita és Szabó Tamás - hozzák kifutóra a trendi darabokat, melyek közül ha megtetszik valami, a divatshow után egy órán keresztül 20% kedvezménnyel megvásárolhatod azt a 'Happy Hour' akció keretén belül.


Ruha, cipő, ékszer, kiegészítő


Arena Plaza Divathét 2010 Tavasz (március 26-27-28.)

Arena Plaza 2010 TavaszMegérkezett végre a tavasz, a megújulás évszaka! Az új szezon pedig az Arena Plaza immár hagyományosnak mondható, stílusteremtő divatbemutatóit is magával hozza. A nemzetközi divatdiktátorok a mesék világából merítettek ihletet, amikor finom pasztellszíneket, élénk kiegészítőket és meghökkentő darabokat álmodtak meg tavaszra, hogy ennek szellemében stílusok, anyagok és minták izgalmas kombinációi varázsoljanak el idén mindenkit a kifutókról. A tavasz első hónapjának utolsó hétvégéjén (2010. március 26-27-28.) a hazai közönség is ízelítőt kaphat a nemzetközi divatújdonságokból: az Arena Plaza Wonderland című divatshow-ja nevéhez hűen egy varázslatos mesevilágba kalauzolja a látogatókat, melyben az igazi tavasz uralkodik izgalmas színeivel, feltűnő virágos és pöttyös mintákkal és romantikus összeállításokkal. Mint az a látványos show alatt kiderül, a divat szerelmesei idén bátran hordhatnak lovagló- vagy forrónadrágot, extrém térdzoknikat, blézert lezseren felgyűrt kabátujjal, nyitott orrú csizmákat vagy rojtokkal díszített cipellőket.


A Gucci divatház

Gucci 2006 Tavasz-NyárGucci, avagy egy olasz család tragédiája

A Gucci még ma is fogalom a divat világában, pedig a divatházat alapító család tagjai közül ma már senki sem tagja a részvénytársaságnak. Amúgy olasz módra kiperelték egymást az évi mintegy húszmillió dollár hasznot hozó cégből. A márka viszont él és virul, és az erotikus elegancia elsőszámú nagykövete.


33. Cipőbörze Nemzetközi Bőr- és Cipőhét Szakkiállítás lesz

Bőr- és CipőhétVásárra vitt bőrök

A 33. Nemzetközi Bőr- és Cipőhét Szakkiállításon és kísérőrendezvényén, a Moda-Tex Budapest Divat Szakkiállításon, 2006. szeptember 30. és október 2. között felsorakoznak a hazai és külföldi alapanyag- és késztermékgyártók, valamint szakmai képviseletek a budapesti SYMA Csarnok standjain. A cipőgyártók itt már jövő évi, 2007/08 Ősz/Téli modelleket mutatják be, ahogy a nagykereskedők is egy szezonnal előbbre járnak. És bár ez elsősorban szakkiállítás, ahol az üzletek nagyban köttetnek, azért nem érdektelen látvány kínálkozik a kívülálló cipőmániásoknak sem.


33. Nemzetközi Bőr- és Cipőhét (szeptember 30-tól október 2-ig)

MarcAranycipő, kókusztalpbetét

Krisztusi korba érkezett a Nemzetközi Bőr és Cipőhét nevű szakmai kiállítás. A cipő- és alapanyaggyártók, valamint a nagykereskedők igényes körülmények között mutathatták be a jövő évre szóló kínálatukat a budapesti SYMA csarnokban, 2006. szeptember 30-tól október 2-ig. Noha a kiállítás elsősorban a szakmának szól, és célja, hogy üzletkötések fóruma legyen, azért sz ideérkezőknek fontos szempont az információáramlás is. Csakúgy, mint a ruhaiparnak, a cipőgyártóknak is figyelemmel kell kísérniük a legújabb szín- és formatrendeket, ezért a helyszínen trendelőadás segítette a tájékozódást.


A Sociéta 200607 ŐszTéli divatbemutatója a színfalak mögött

Sociéta 2006Modellek tortaevés közben

Nemcsak a kifutón követik egymást, a magánéletben is összetartanak. Lépteik összehangolásán túl, a szülinapi tortamajszolásban is megegyeznek. Odafent a megközelíthetetlenségig magabiztosak, földi halandóként bájosak, már-már messzemenőkig nyíltak és közvetlenek. Modellek és barátnők, barátnők és modellek, csak ahogy az élet hozza... Az első hely, ahová rutinosan benézek, a női mosdó. Úgy látszik, ez tényleg az a terület, az egyetlen fix pont, ahol tuti biztosra mehet az ember lánya, még abban a frivol esetben is, ha nem csupán folyóügyeit szeretné elintézni, de egyúttal történetesen riportalanyra is vadászik.


J-Lo cipőbemutató lesz a Mammutban (október 19.)

J-LoA magyar Topmodell valóságshow szereplői Jennifer Lopez tűsarkúira szavaznak

Csütörtökön minden cipőmániásnak a budapesti Mammut I. Bevásárlóközpontban a helye. Az I. emeleti J-Lo üzlet (balra, a sarokban) a jeles napon háromszor ismétli meg a Jennifer Lopez lábbelik 2006/07 Ősz/Téli kollekciójának bemutatóját, 16, 18 és 20 órás kezdettel. A nyilvános bemutatót pezsgős állófogadás követi, az üzlet vezetői mindenkit szeretettel várnak. A 1970-es születésű Lopez kisasszony, a 36 éves latin-amerikai popdíva, színésznő, nemcsak méretes hátsójával teremtett divatot, a nevével fémjelzett ruhák és kiegészítők éppúgy követőikre találtak a trendkövető amerikai vásárlók körében.


J-Lo cipőbemutató volt a Mammutban (október 19.)

J-LoTipegő R&B léptek

Mindegy, hogy farmer vagy kisestélyi, a tekintet előbb-utóbb úgyis a lábakra fókuszál. A körömráspolyt bizony a téli hónapokban sem száműzhetjük! Az ápolt, szexi lábfejek elő-elő kandikálnak a nyitott orrú, tűsarkú J-Lo szandálokból. Jennifer Lopez nem aprózza el, tudja, hogy az ördög mellett a tökéletesség is olyan parányi részletekben lakozik, mint a karcsú vádli, a finom boka, vagy egy csinos francia manikűr. És mindez még mindig szigorúan csak a nőiesség jegyében. 2006. október 19-én, csütörtökön, 16 órakor Jennifer Lopez 2006/07 Ősz/Téli cipőkollekciójának bemutatóját csodálhatta meg a nagyérdemű a J-Lo Footwear rendezésében. Az ízlésesen berendezett, szalonszerű helyiség üde színfoltja a hatalmas, lövőház utcai bevásárlóközpont tarka butikrengetegének. Még át sem léptük a küszöböt, már az üvegajtón keresztül látni a falak mentén körbehúzódó polcsorokat, melyeken a csinos cipő- és csizmaköltemények sorakoznak. 


A J-Lo cipőbemutató kulisszatitkai (október 19.)

J-LoJudy J-Lo csizmában, modellek balerinacipőben

Fiatal az este, a lázas előkészületek még folynak. Pezsgőspalackok durrognak, csinos modellek szaladgálnak az üzletből ki-be, ’gyertek vissza’ – szól a parancs, a sminkeken még igazítani kell. A frizura már rendben, a farmerszoknya viszont félrecsúszott, előbb azt kell a csípőre visszatornázni, aztán készülhetnek csak az első fotók. Lázas kattogás kezdődik, de mielőtt bárki hozzászokna a vakuvillanáshoz, a spanyolfal mögötti világ lassan beszippantja a lányokat, hogy a 2006. október 19-i J-Lo cipőbemutató kezdetéig mások kerüljenek reflektorfénybe... Elsőként a törékeny és örökké mosolygós énekesnő, Zséda érkezik a bemutatóra. Nehezen jut el a széksorokig, a fotósok útját állják, vége-hossza nincs a fényképeszkedésnek. A polcokról szép sorjában lekerülnek a J-Lo topánkák is, Zséda fekete csizmával pózol, miközben szüntelenül árad belőle a vidámság és a jókedv.





ALMAF