Náray Tamás 2008 Nyári kollekciójának szalonbemutatóján jártunk (április 17.)

„A tavasznyári kínálat olyan szélesre sikerült” – kezdi Náray Tamás – „hogy muszáj több részletben bemutatni a kollekciót.”


A nagy visszatérés

„A tavasz/nyári kínálat olyan szélesre sikerült” – kezdi Náray Tamás – „hogy muszáj több részletben bemutatni a kollekciót.”. A kijelentést megerősítő taps követi, a közönség egyáltalán nem veszi rossz néven, hogy újabb, színes csodákkal farkasszemezhet közel 45 percen keresztül. Míg a praktikus nyári ruhák 20 féle fazonban készültek, lenge muszlinból, finom lenből, selyemből, a halásznadrággal, miniszoknyával viselt csinos blézerek arcot keretező, dekoratív gallérmegoldást kaptak. Dögivel sorjáztak elénk a fekete, fehér remekek némi pirossal vegyítve, de a napsárgát a türkizzel, a meggypirosat a fűzölddel házasító kreációkból is kijutott, ahogy az elbűvölő lazacban, málnában, puncsban úszó ruhácskákat sem kellett nélkülöznünk. Ismét leckét kaptunk abból, hogyan lehetünk egyszerre feltűnőek, meghökkentők és elegánsak. A divatbemutató ráadás meglepetéseként Náray örömmel jelentette be: „visszatért az én arcom”. Nála már csak a nagyérdemű lehetett boldogabb, ki-ki alig-alig tudta lekapni tekintetét a főmodellként masírozó Epres Panniról.



Intro

Minden bizonnyal nemcsak az égimeszelő barnaság, Náray törzsközönsége is időről-időre úgy érzi, az Ybl Palotába egy-egy divatbemutató erejéig újra és újra hazatalál. Hála a figyelmes személyzetnek, a névre szóló üléseknek, az ínycsiklandó welcome drinkeknek és a regálokon sorakozó szemkápráztató kollekció gyöngyszemeinek, a fényektől a zenéig bezárólag, mindig minden az utolsó részletig rendben van. A kezdést illető szokatlan ráhagyást is a közlekedési dugók kívánják ki, a sztrájk előszele már csütörtök este végigseper a békés szalonon. „Jó, ha holnap kilenckor el tudjuk kezdeni a hét órás bemutatót!” – üti el a dolog élét Náray egy jóízű poénnal.

Majd a kollekció felvezetéseként elárulja, a ruhákon túl a cipő és táska választék is megújult, a 12-14 centiméteres sarkak után, idén nyáron kényelmes, lapos sarkúak is színesítik a palettát. A díszítésben szabad a masni, a ragyogó Swarovski kristály és a finom hímzés is, ahogy ezeket az apró, de releváns finomságokat már megszokhattuk. Ami a modellek sminkjeit illeti, Sipos Zita mesteri make-upjai is a tavasz divatszíneiben kápráznak, sárgában, lilában, zöldben játszanak. A Rózsa Erzsi által kreált frizurák pedig, ezúttal nedves, borzas hatást öltenek, a fodrászvirtuóz „homamade” copfokat, kontyocskákat csavart a modellek tarkójára.

Fekete-fehér-piros

NárayA virágékes nyitány kezdeteként Epres Panni fekete-fehér, masnikkal ékített blézerben és virágmotívumos miniszoknyában lejt végig a kifutón, melyhez lángoló piros bőrtáska társul. A virágmotívumos textíliából készült ujjatlan ruhácska is, a test vonalát követő fazont egy alsó fodor bontja meg, ornamensként piros virágdísz szolgál.

A tour csillogó különlegességei a futurisztikus, fekete lakkbőr kabátkák, melyek sötét színén a fehér, vagy piros szegélyek és tűzések lágyítanak. Alattuk egy-egy 60-as éveket idéző klasszikus, Jacky Kennedy, Audrey Hepburn féle ujjatlan, felül zárt kisruha bújik meg, melyeket a virágos anyagba beékelődő fordított, fehér háromszög tesz optikailag is különlegessé.

NárayTermészetesen a nadrág szerelmesei sem maradnak választási lehetőség nélkül, pirosat vagy feketét óhajtanak, rajtuk áll, egy aranycsatos öv, egy álló nyakú, tüzes blézer persze így is, úgy is, mindenképp jó szolgálatot tehet.

A februárban bemutatott kollekció továbbépítéseként a fekete körökkel, csigákkal teliszórt, op-artos motívumokkal ékített piros blézerek, csónaknyakú ruhák is látványos színfoltjai a nyári kínálatnak, akárcsak ezek éjfekete változatai. A nadrág játékosságát egy piros csatos, pettyes öv s egy ehhez dukáló, piros füles, fekete-fehér pettyes lakkbőr táska emelheti hatványára.

Az ujjatlan, végig gombos mellényruhácskát aranyhímzései, nyakmegoldása teszi lezseren elegánssá, hasonlóképp a jeans vonal impulzív pantallóit, melyeknek farzsebén táncol az aranyban úszó Náray  logó.

Fehér-homok

NárayA vakítóan fehér, vékony tweedkabát és pantalló együttesét egy nyakba masnizható muszlin ujjatlan teszi romantikusan bombasztikussá, az elől, hátul mélyen dekoltált ruhán, hímzett, kristályokkal teliszórt bézsvirágok bontják szirmaikat. A költemény egyik alternánsához hímzett organza ujjak csatlakoznak, továbbemelve a légies kreáció finomságát.

A megunhatatlan fehér blézer is végeláthatatlan változásokon mehet keresztül, hála a frappáns kiegészítőknek, hol egy méretes arany rózsa, hol egy vállon átvetett homokszínű, aranyfüles, kígyóbőr táska teszi egyedivé.

Míg a safari hatású aranyszínű selyemtophoz homokszínű nadrág és hasított bőr táska dukál, az aranygombos fehér matrózkabát piros „poggyászért” kiált.

Virágba borulva

NárayA következő tour a romantika jegyében andalító, francia sanzonokkal nyit, hatásukra egyenesen a tavaszt, a nyarat lehet szippantani, tapintani, érezni az éterben. Aipli Ági virágékes selyemszoknyában és zöld blézerben érkezik a kifutóra, mely alatt leheletfinom, masnis, piros muszlin ujjatlan búvik meg.

A fejen szélellenzőként körbeívelt, zöld rózsával rögzített, piros sál már a legendás színésznőt, Liz Taylort is felidézi. Ám a zöld ruhácskának a kendőn túl is akadnak látványos kiegészítői, jelesül, néhány vastag, pirosban, zöldben szikrázó karperec.

Sarnyai Eszter piros virágos, mell alatt zöld, piros betéttel ékített ruhájához finom muszlinujjak csatlakoznak, melyeket kedve szerint pofozhat az üde, tavaszi szellő. Nem vitás, mind a hátul mélyen dekoltált virágbetétes zöld ruha, mind a virágos blézer tapsra s viselésre született.

Tündöklő türkiz napsárgával vadítva, avagy minden kabát alatt más-más csoda

NárayA menetközben felöltőiktől szabaduló modellek játszi könnyedséggel gombolkoznak és zipzáraznak a közönség pillantásainak kereszttüzében. Szégyenlőségnek helye nincs, itt és most, a mutasd, mi rejlik a blézered alatt az úr.

Míg a türkizben úszó jeanskabát alatt muszlinujjas, pettyes ruhácska rejtőzik, az aranyszegélyes tweedblézer csipkeujjas sárga csodát, korongokból építkező arany nyakéket bujtat. A Napra lehet nézni, de az ezüstkristályokkal varrt sárga gallérokra, türkiz sállal bolondított, rövid ujjas, hátul gombos, sárga ruhácskára csak némi hunyorgás árán. Persze megérik a fáradozást mind, egytől-egyig!

L’amour a ruhák nyelvén

NárayNem csupán a fülbemászó, duruzsló dallamok, de a málna, puncs, lazac árnyalataiban úszó, állatmintás vagy ezüst kiegészítőkkel, betétekkel operáló remekek is a szerelem nyelvén szólnak. Epres Panni empire-fazonú, rövid ujjas, virágékes ruhácskáját a mellrészen futó, apró ocelotminta avatja különlegessége, Sarnyai Eszter halásznadrágjához párosított muszlinblúza különleges. Az ingujjak a vállakat szabadon hagyják, mintha ki lennének harapva, az alkarra viszont védőn borulnak az ingujjak, a csuklóra az apró gombocskák.

Fekete-fehér

NárayA finálé fekete-fehér kontrasztra épülő, 60-as éveket idéző, geometrikus koktélruhái az op-art és a bauhaus teljesen világosra szerkesztett funkcionális formáival hódítanak. Az egyenes vonalú, hátul finoman sliccelt kis feketét vízszintes fehér csíkok, a pántnélkülit, glóriaszerű nyakmegoldás teszi minimalizmusában is vibrálóan kifinomulttá. A mélyen dekoltált, mellnél húzott fehér alól kiragyog éjszínű bélése, míg a hátravetett, sötét gyöngysor a hátsó dekoltázst díszíti. A pántnélküli mellig hófehér csoda, fekete organzás, tüllös aljban végződik, a sejtelmesen áttetsző fekete-fehér virágos darabot mell alatt futó, vastag fekete pánt keretezi.

A toalettek teljességéhez aprócska táskák, egy-egy gyöngyökből építkező, avagy hosszan lógázó ezüst fülönfüggő is hozzájárul. Fonyó Barbara operaénekesnővel együtt, mindenki egy emberként tapsol. Ennyi szépség láttán, csoda, hogy a nagyérdemű is csak nehezen bírja elereszteni a kifutó végében felsorakozott hölgykoszorút?

Fotók:

Fotók Náray Tamás nyári kollekciójának szalonbemutatójáról - Ybl Palota, 2008-04-17

Fotók Náray Tamás nyári kollekciójának szalonbemutatójáról - Ybl Palota, 2008-04-17

További cikkek a témában:

Portréintejú Náray Tamás, divattervezővel

Portréinterjú Epres Panni, topmodellel

Portréinterjú Sipos Zita, kozmetikus, világbajnok sminkmesterrel

Portréinterjú Sarnyai Eszter, topmodellel

Portréinterjú Aipli Ági, topmodellel

Mindent Náray Tamásról a HazaiDivat.hu portálon


Írta: MZ , Dátum: 2008-05-29






ALMAF