Fashion Trend 2008 divatkiállítás és vásár (április 25-26.)

A hazai divatvilág legnagyobb kiállításának címzett divathétvégének a Király utcában fekvő VAM Design Center adott otthont.


A kevesebb néha több?!

A hazai divatvilág legnagyobb kiállításának címzett divathétvégének a Király utcában fekvő VAM Design Center adott otthont. Hogy a divattörténeti előadásokkal, "Legyél Te is Fashion Trendi" átváltozásokkal spékelt, a Budapest Fashion Week fiatal és már bizonyított tervezőit plexikifutóra vonultató rendezvény, mennyire váltotta be a hozzáfűzött reményeket, arról bizonyosan megoszlanak a vélemények. Bár Sipos Andreának és Zsoldos Vandának, a projekt két irányítójának, talán nem sikerült vágyaikhoz híven átpozícionálni a honi divatpiacot, azért bizonyos lépéseket tettek ez irányba. Hogy Magyarországon igenis létezik egy réteg, aki kíváncsi, nyitott az újdonságokra, bizonyították. A hiányosságokat pedig - és itt most nem olyan huncutságokra célzok, mint Makány Márta kebelkivillantó selyemcsodája, vagy egy másik tour közbeni cipőlevétel, hisz ezek, hála a modellek profizmusának, egyenesen betervezettnek tűntek -, ha lesz legközelebb, a mostani esemény tapasztalatiból okulva még van, lesz idejük pótolni.



Intro

TrüffELLE!Elsőként a pénteki sajtó- és VIP nap alkalmával vetjük magunkat a monstre rendezvény eklektikus forgatagába. A termékmintákat rejtő ajándékszatyrok kiosztásával ekkor még kissé hadilábon állnak a hosztesek – nehezen tudják eldönteni kifelé, befelé nyomják-e a nagyérdemű kezébe -, másnapra a designos papírtáskák sorsa megpecsételődik, a méretes szütyők welcome meglepetéssé avanzsálnak. Nem gond. A pakkokkal tökéletesen lehet helyet foglalni a kifutó körüli székek „VIP” soraiban, már amikor szükség van a foglalásra.

Aki mégis inkább sétára adja a fejét, a divatbemutatók helyett az emeleti kiállítók portékáival szemezhet. Van illathoroszkóp, jóslás, sminktanácsadás, kis rábeszéléssel se perc alatt magunk is az Avon jólszituált tanácsadónői lehetünk, de vásárolhatunk a zsírégető kávéból, szemezhetünk a TrüffELLE! szemkápráztatóan lila kollekciójával, a FashionLab skiccelést segítő termékeivel magunk is divattervezővé válhatunk, mi több a tűzpiros Fiat 500-asba is be lehet csüccsenni, más szolgáltatásokkal ellentétben, pénztárcakímélő mód teljesen ingyen és bérmentve.

FashionLab

A kiállítás sűrűjébe vetve magam, Molnár Csikós Hajnalka divattervezővel, a divatrajz.hu megalapítójával beszélgetem, akik ruháikkal, a FashionLab tervezést segítő termékeivel az emeleti sarokban kaptak helyet.

HazaiDivat.hu: Annak, aki nem ismerné még a FashionLab-et, mesélj egy kicsit a közösségetekről!
Molnár Csikós Hajnalka:
A divatrajz.hu egy alkotói közösség, több mint két éve létezik már a honlap, mely fiatal divattervező palántáknak szól leginkább, de a tízéves korútól egészen a negyven, ötvenéves korú felhasználókig terjed a skála. Tehát a társaság egészen vegyes, ami mégis közös bennük, az az, hogy mindenki szeretne divattervezéssel foglalkozni valamikor majd profi szinten, vagy pedig saját örömére, hobbi szinten. Az évek folyamán kikristályosodott egy nagyon tehetséges mag, nagyjából egy olyan húsz fő, akik tehetségkutató pályázatunkon tűntek föl. Tavaly nyár óta rendezzük meg a Hónap Ruhaterve című pályázatot, melynek az a célja, hogy kiszűrjük a tehetséges tervezőpalántákat. Belőlük most hárman itt is kiállítanak. Úgy éreztük, elérkezett az idő, hogy nekik kicsit többet nyújtsunk, ezért alakult a FashionLab. Ez egy online alapokon működő divattervezőügynökség akar majd lenni a jövőben, most még tényleg nagyon friss a dolog. Elsősorban az indulásban szeretnénk segíteni a tervezőket, kivált, mert sok vidéki felhasználónk van, akik hiába ügyesek, kicsit azért el vannak zárva az eseményektől.

HazaiDivat.hu: Az itt kiállított ruhákat most meg is lehet vásárolni?
MCSH:
Igen, de csak záráskor lehet elvinni őket, mert ezek egyedi darabok, nincs belőlük több. Leginkább ezeket a kézzel festett dolgokat csodálják meg, ez most nagyon aktuális divattrend szinten is. Az alkotójuk Kálmán Szilvia.

HazaiDivat.hu: Hogy kerültél kapcsolatba a divatrajz.hu-val?
Kálmán Szilvia:
Két éve vagyok regisztrált tagja a portálnak. Tulajdonképpen Hajnival való összeismerkedésünk eredményeképp állíthatok most ki itt pár holmival. A ruháim általában egyszerű vonalvezetésűek, hordhatók, és a már emlegetett selyemfestéssel szeretném extrává, különlegessé tenni őket.

HazaiDivat.hu: Mióta foglalkozol selyemfestéssel?
KSZ:
Tíz éve foglalkozom képek, ruhák festésével, elvileg eddig hobbi szinten, de most már szeretném ezt a tudást anyagilag is kamatoztatni.

TrüffELLE!HazaiDivat.hu: Honnan szereztetek tudomást a Fashion Trendről?
MCSH:
Nemrégiben a Goethe Intézetben volt egy kerekasztal beszélgetés, ahol a szervező lányok is részt vettek, panaszkodtak, hogy nem tudják elérni a tervezőket. A kerekasztal beszélgetés után odamentünk hozzájuk és megkérdeztük, mi az útja, módja a kiállításon való részvételnek. Aztán nagyon gyorsan zajlottak az események, még egy hónapja sincs, hogy komolyan belevágtunk. Gyors elhatározás és kemény munka eredménye, hogy most itt vagyunk.

HazaiDivat.hu: Mi a véleményetek a kiállítás, a divatbemutatók színvonaláról?
MCSH:
A kiállításon eddig még csak körbefutni volt időnk, de a mellettünk lévő konkurens stand kiállított ruhái, szerintem eszméletlenül jók. Tegyük világossá, a TrüfELLE!-ről beszélünk. Igazából ezt a részleget említhetem csak, itt tartózkodunk leginkább, a többi részét a kiállításnak tényleg csak körbefutottam. A divatbemutatókat is innét fentről nézzük, sajnos a kihangosítás itt fent nem működik, nem halljuk a szöveget, de tegnap este bemutattak egy Ibiza nevű kollekciót, annak a közepe táján volt egy olyan rész, ami igazán tetszett.

HazaiDivat.hu: Ha jövőre is lesz Fashion Trend itt lesztek újra?
MCSH:
Ez még a mai és a holnapi nap eredményétől függ, de elvileg igen.

Budapest Fashion Week

A.kód és hajlékony hajadonokA pénteki nap csúcseseménye az 5. Budapest Fashion Week megnyitója – tudjuk meg a konferanszié szerepét magára vállaló, ex-Vivás Piringer Patríciától. Elsőként az  A.kód performer & hajlékony-hajadonok névre hallgató táncformáció örvendeztet meg bennünket kulturálisan zsúfolt performance-ával. A testfestékkel, póthajjal felékített táncosnő hastánca után, fekete arcú, buborékot fújó, fának álcázott fiúk sorakoznak be a színre, de megjelenik az egyiptomi Anubisz is, valamelyik kérészéletű fáraó társaságában. Az udvartartás csomagolópapírból készült ruhákban feszít, a plexikifutót preparált sólymok lepik el, és egy papírmasé, pettyes paripa is, mely majd később, a darab végén jut csak igazán szerephez.

Látomásszerű, szürrealista jelenetek bontakoznak ki egymásból, az egyiptomi szín hirtelen a civilizálatlan, „primitív” népek táborába vezet, van sámántánc, állatmaszkos, lepedőbe burkolt, furkósbotos figurák haláltáncolnak, a nyitókép hastáncosnője pedig egy jól irányzott mozdulattal megszabadul dereka köré csavart szoknyájától, indiai csörgőit egyre vehemensebben rázva. A fennebb emlegetett lovacskán kisvártatva lilaparókás királynőt vontatnak a porondra, aki az események gócpontjában csúfosan meg lesz szégyenítve. Értsd, elkobozzák díszes fejékét, a padlón rugdossák koronáját. Majd a „labdázós” felfordulásban a szereplők hirtelen megmerevednek, ez szó szoros értelmében, már a vég. A taps még szól, Patrícia már az impozáns fejdíszek készítőit sorolja, a vivát Mavrák Editnek és Bodnár Szabolcsnak is kijár.

Ticci

TicciA táncszínház bemutatkozása után Ágoston Stefánia következik. A rockabillyre szomjas közönség a Ticci 2008 tavasz/nyári tengerész csíkos, horgonnyal ékített vagy harapnivaló meggyekkel telehintett kollekciójában merítkezhet meg. Igaz, a piros tűzéssel vadított, tüllkészségekkel viselt bikinik terén az állatminta is játszik.

A forró sortokhoz laza trikó, magas sarkú szandál és nőies kiskesztyű dukál, de a fodrokkal ékített minik, a paszpólós türkiz tütü is jól mutat egy csíkos ujjatlannal. A deréktól bővülő, pántnélküli ruhák, ha távolról is, de még mindig Marilyn Monroe-t idézik, díszítse őket, akár hatalmas, vörösben játszó vasmacska, akár pici állatfigurák mell tájt. Uraknak a belőtt séró mellett, farmer, rövid ujjú, mintás ing jár s bár szó se róla, táncos lábúak, fényes lakkcipő helyett ezúttal sportos torna dorkó.

Bitemystyle

BitemystyleA horvát tervező Trans Ibiza névre keresztelt rikító, ciklámenes, csillámokkal operáló kollekciója első hallásra is meglepetést okoz. A spanyol sziget forróságát transzportálják-e a VAM Design kifutójára, avagy a trans szócska valami egész Mást jelent? – töprenghetünk. A nyitányból úgy tűnik, utóbbinak van létjogosultsága. Király Tamás kígyóboás nagyasszonya, alias Viktor siet a színre, úgy fest, mint egy óriás Barbie baba. Míg kezében ciklámen színű legyező himbál, szőrpapucsba bújtatott lábán fukszia fuszekli feszül. De elragadó, jobb jelzőt nehezen találnék, egyberészes, feszes mini ruhácskája is, ahogy stólája és a rózsaszín kiskesztyűje is teljesen a helyén van.

A folytatás sem nélkülözi a szivárvány minden színében úszó, blézerekkel kombinált miniket, de csíkos, citromsárga ruhából is kijut, ahogy a neonszínekben, sárgában, zöldben úszó bikini sem hiányozhat a palettáról, melyet meglepő módon, szürke, kapucnis kardigánnal visel tulajdonosa. Az elől cipzáras farmerruhácska különlegességét az anyagrátétek adják, hatalmas száj, szem mered az említett darab frontvonalán. A Bitemystyle a kiegészítők terén is a színekre esküszik, a horvát tervező csupa flitteres, kockás, több anyagból építkező táskával rukkolt elő, melyet a manökenek grasszálás közben hányavetin himbálhattak kacsójukban, avagy lezseren, tarisznyaként vethettük keresztül vállukon.

Kenguru

KenguruA Budapest Fashion Week megálmodóját, Mayer Balázst, aki idestova 13 éve foglalkozik ruhatervezéssel, ezúttal a ninják világa inspirálta, terepmintás egyberészeseiért – hallottuk Patríciától - a Harcművészetek Boltjának tartozik külön köszönettel.

HazaiDivat.hu: A Budapest Fashion Weekkel eddig az Ybl Palotában találkozhatott a közönség, mi az oka a helyszín váltásnak?
Kenguru:
A tavalyi évet elnézve az Ybl Palotában, már egy kicsit szűkösnek tűnt a hely, ezért úgy gondoltuk, változtatunk ezen. Így került képbe a VAM Design Center, ami végül is adottságaival abszolút megfelelő a Budapest Fashion Weeknek, ráadásul most készültek is egy Fashion Trend nevű divatkiállítással, így fuzionálva hoztuk létre ezt az első, közös rendezvényt.

HazaiDivat.hu: Hogy állítjátok össze a fellépő divattervezők névsorát?
Kenguru:
Eleve több évre visszamenőleg ismerünk rengeteg tervezőt, de a meghívásuknál ismét fontos volt, hogy új kollekcióval rendelkezzenek, legalább legyen egy tíz, húszdarabos kollekciójuk. Illetve jelentkeztek újabb tervezők is, akik vagy hallottak a rendezvényről, vagy valamelyik tervező ajánlotta a másiknak, ők így kerültek be a csapatba.

KenguruHazaiDivat.hu: Évről-évre te is saját kollekcióval rukkolsz elő, a mostanit a ninják inspirálták…
Kenguru:
Igen, ez a ninja téma már régóta izgatott, először szamurájban gondolkodtam, de aztán jött a ninja, merthogy ez most abszolút aktuális. Az alapötletet, az az érdekes lábbeli adta, amit a nagylábujjat különválasztva lehet hordani, igazából ez adta az inspirációt, ehhez jött aztán az ötlet, a terepanyagok, a buggyos nadrágok, kicsit ez a ninja stílus. Kardokat is beszereztünk, de valójában szamuráj kardok voltak, azért nem mutattuk be őket.

HazaiDivat.hu: A ninjavilágon túl, mi az, ami mostanában foglalkoztak. Vannak már kész terveid a jövőt illetően?
Kenguru:
Most még a szombat és a vasárnap előttünk áll. Egyelőre azon dolgozunk, hogy ez minél sikeresebb legyen.

Angyalbőrbe varrt démonok szalutálnak kezeslábas harci zubbonyaikban, melyekhez lapos talpú, térdig érő, fekete csizmát passzított megálmodójuk, avagy hosszított fazonú, de még terepmintás, csak épp a kék árnyalataiban játszó, neonbilloggal illetett zakóban és bő ülepű naciban róják a kifutóhosszakat. A sorba időnként egy-egy svájcisapkás, mellényes „főtörzs” is becsatlakozik, csakhogy rendben legyen a nemek aránya. „Tisztelegj!” – adhatná ki Kenguru a parancsot a közönségnek, de erre igazán semmi szükség. A csíziót magától érti mindenki. Mi több, akinek kedve van egyszerre lépni, az egyelőre ugyan rétes nélkül, de a Neo koncertje után bekapcsolódhat a bulimenetbe is. Az este a szerencséseknek, after party jelleggel a Dokkban folytatódik tovább.

Trendi vagy divatos?

Árkád tavaszi <a href='/divathet.html' title='divathét'>divathét</a> 2008A szombat délutánt Ács Klára divatszakértőnek, a Magyar Divat Szövetség főtitkárának divattörténeti előadása nyitja, igaz, a beígért alapanyag irányzatok helyett, fogalommagyarázattal kezdünk. A projektornak nem tesz jót a szembe fény, a designos üvegtető ezúttal több kárt okoz, mint hasznot, a vetíteni kívánt képek láthatatlanul tompává válnak a beszüremlő napsütésben.

A trend – mondja Ács Klára – hivatalosan az egy-másfél év múlva beköszöntő divatot jelöli, ami épp aktuális, az nem lehet trendi, csak divatos. A divat, mint komoly gazdasági tényező, két évvel a szezon előtt kezdődik. Az Intercolor nemzetközi színbizottsága, akik már jóval előre meghatározzák a majdan uralkodó divatszíneket, 36 ország képviselőjét gyűjti táborába. A globalizáció, a felfokozott globalitás, mint téma a divatiparágban is fontos inspirációs forrás – derül ki a továbbiakban – tervezéskor előtérbe kerülnek a különböző népek, etnikumok viseletei. Ami a 2009-es trendeket illeti, előjáróban annyi kiderül, a fiatalos utcai irány meghatározóit a japán tinédzserek adják majd.

A magyarok ismét renitensek?

Fashion TrendMíg Ausztriában Divattitkárság, Németországban a Divatintézet, illetőleg különböző stílusirodák felelnek azért, hogy a kínálatból az adott nemzet sajátosságaira jellemzően válasszanak, nálunk Magyarországon sok tervező tagadja a trendek létezését, s próbál inkább egyéni látásmódjára támaszkodni. Ez csak részben lehet így – fűzi tovább Ács Klára mondandóját – a felhasznált külföldi anyagok miatt, az alkotás csak trendi lehet. Egy kivétel van, ha költségkímélés címszóval a tervezők az olcsóbb raktárkészleteket vásárolják fel.

Hogy a rendszerváltás óta egyetlen lépést sem tettünk előre, az talán túlzás, de ami lemaradásunkat illeti a Nyugathoz képest, az a divatkövetést illetően nem változott, akkor is, most is pontosan két év volt.

Divatpiramis

A divat piramisrendszer-szerűen épül fel. Csúcsán az haute couture divatházak állnak, például Nina Ricci, Ungaro. A trendeket ők is figyelembe veszik, a különbség inkább a ruhakészítés módjában ragadható meg, az haute couture kézműves remekekből gyakran csak egyetlenegyet varrnak, és még a gombokat, a flittereket is egyenként, külön készítik. A nagy divatházak életében gyakran előfordul, hogy több anyagot vásárolnak fel, mint amire ténylegesen szükségük van, csakhogy a konkurencia meg ne tudja, a későbbiekben, melyiket használják majd.

Az haute couture alatt áll a pret-a-porter vonal, mellyel a nagy divatházak is rendelkeznek. A ruhákat ebben az esetben még mindig divattervező készíti, jellemző rájuk a magas minőség, de gazdaságosabbak, mint a couture költemények. A legtöbb nagy ház parfümkollekcióval is rendelkezik, talán ez a legjobban értékesíthető termékük. A piramis alján a konfekció áru áll, Nyugaton ezt is tervezők készítik, többek közt Lagerfeld is adta már a nevét ilyen termékekhez, de Londonban is gyakori és bevett ez az eljárás.

Az új kollekciók bemutatására a szakvásárokon kerül sor, melyek fő helyszíne Párizsban a Paris sur Mode, de hasonló célt szolgálnak a különböző Fashion Weekek is, ahol afféle „állásbörze” jelleggel a fiatal tervezők is megcsillogtathatják tehetségüket. A különböző vásárokon (Düsseldorf CPD, Milánó) csak előrendelni lehet, Magyarországon ez a rendszer még nem működik, a gyárak bezárásával sajnálatos mód az export is csökkent. Bár meg kell jegyezni – szúrja közbe Ács Klára – a butikáru nem rossz minőségű nálunk.

Búcsúzóul elárulja, a divatlapok is a piramisrendszer elvén működnek, a 120 ezer Ft-ot kóstáló trendkiadványok képezik a csúcsot, a mindenki számára hozzáférhető magazinok (Elle, Glamour) pedig a piramis alján helyezkednek el, nem trendik, „csupán” divatosak.

Budapest Fashion Week 2.

Vámos MagdaÉs ha már szó esett a Fashion Weekekről, az előadások, tombolahegyek és végül, de nem utolsósorban a Vámos Magda Eötvös-díjas divattervezőnek, a Magyar Divat Szövetség elnökének  szavaival kísért divatbemutatók után, melyek a dámákon túl az idősebb korosztálynak és a teltebb hölgyeknek is kívántak busásan alternatívát, mi más is következhetnék, mint a mi hazai divathétvégénk folytatása, avagy Budapest Fashion Week kifulladásig.

Le Corset

Le CorsetA fűzőkirály tudja, hogy a személyre szabott fazon mellett, legalább az igényes kivitelezés is épp oly fontos. A forma- és alaktartásról a míderekhez használt rozsdamentes acélmerevítők gondoskodnak, melyek nemcsak az alkalmi darabok esetében funkcionálnak, de egy-egy merészebb, fétis jellegű készséget is tartóssá tesznek.

Ennyi bevezetés után, meg is kapjuk a magunkét. Míg a buggyos fazonú miniszoknyához zöld bőrfűző csatlakozik, a farmerszoknyát egy ezüstben úszó alkalmatosság teszi különlegessé, a hozzá társuló ezüstcipellőkkel együtt. A szatén nadrágos, elegáns összeállításokhoz, derékfűző dukál, akár elől kapcsos, fehér bőr, akár türkizben, ne adj isten barnában úszó, aranygombokkal ékített darab. A fináléban hosszú, fekete szoknyás szépség tipeg elénk, már-már esküvőinek is beillő, hófehér míderében.

Tóth Mónika

Tóth MónikaA tervezőnő, ahogy arról Piringer Patríciától értesülünk a személyiségre helyezi a hangsúlyt, elegáns, nőies stílus, klasszikus vonalvezetés jellemzi. Elénk tárt mini kollekciójában a selyem és muszlin dominál, míg a virágékes textíliából, hol nyári ruhácskák, hol lenge blézerek születnek. Előbbieket egy kézelős muszlin poncsó, utóbbiakat citromszínű ceruzaszoknya teszi teljessé, a testhez simuló, esetleg tüllel alábélelt selyemestélyiken és koktélruhákon viszont már egy-egy masni, vagy méretes tüllrózsa egyensúlyoz, pompázzanak akár divatos sárgában, vagy zöldben, maradjanak a klasszikus pirosnál.

Elragadó babydoll fazon, vagy földet seprő, csipkerátétes nagyestélyi? – szabad a vásár, de egy-egy impozáns, hableányos tüllstóla is jó szolgálatot tehet. Nem kevésbé látványos, a kivételesen bézsszínű, keleties csipkepelerin, mely összedolgozva a ruha alapanyagával egyfajta lebegő ujjként funkcionál.

Nicole Design

Nicole DesignAmi a Nicole Design tavasz/nyári kollekcióját illeti, a ruhadarabok folytatják a Tóth Mónika által megkezdett muszlin/selyem vonalat. A virágékes, döntően pinkes árnyalatú, zsákfazonú tophoz narancssárga forrósort dukál, a kézbe pedig faalapú háncstáska illik, mely a divatbemutató során még egyszer-kétszer visszaköszön, a modellek lábát díszítő sarukkal harmonizálva. És ha már különleges faalapú kiegészítőkről esett szó, természetesen jöhet a szalmakalap és a szív alakú, fonott laptáska is, mely a sötétbarna övvel harmonizálva frappáns dísze lehet egy oversize nadrágos-topos összeállításnak.

A Nicole Design kétrétegű selyemruhái a narancsot és a zöldet házasítják össze, vagy a rózsaszín különböző árnyalataival dolgoznak, a háromszög alakú bikinifelsőre emlékeztető mellrész, darázsolt derékhoz kapcsolódik, melyből palástszerűen indulnak ki az élénkebb tónusú selyemrészek. A prímet így is, úgyis a zsákfazonú topok viszik, még forró sorttal kombinált egyberészes is készül belőlük, de, ha már a bő szabást emlegetjük, a finálé fekete szoknyájáról sem feledkezhetünk meg, melyhez a kontrasztok adta játékosságra építve, mindössze egyetlen, vékony, fekete pánt társul felsőrész gyanánt.

Makány Márta

Makány MártaA tökéletességre esküvő tervező ezúttal 2009-es tavasz/nyári kollekciójával lepett meg bennünket, a kreációk az haute couture jegyében különleges anyagokból, szikrázó Swarovski kristályok felhasználásával készültek. A döntően a sárga különböző árnyalataiból építkező, végül aranyba torkolló alkotások szintén nem hanyagolták a selymet és a muszlint, még a virágmintát sem, mégis sikerült újat, mást mondaniuk, mint elődeiknek.

A magas derekú, paszpólos selyemnadrághoz a romantika jegyében átlapolós, virágékes, fodrokkal ékített felsőrész társul, míg a modell lábán sárga vietnami papucs csúszkál. A lapos talpú lábbelik mutatós alternánsai a fekete, virágékes csipkével borított „surranók”, Makány Márta az "egyujjasokhoz" hasonlóan, szívesen élt velük.

Az oversize selyem ujjatlan, melyhez lábfejnélküli cicanadrágot és „szinte nem is látszik” forró sortot társított megálmodója, nyak tájt kibomló masniba torkollott, akárcsak a virágékes, sejtelmesen áttetsző, bő szabású muszlinruhácska.

A hosszú fazonú ruhák, tisztelet a kivételnek, többrétegűek, és ahogy láttuk, 2009-ben még mindig hódít majd a balerina-look. A sárga selyem masnival karcsúsított, barackszínű tülltütü alá fehér neccharisnyát húzzunk, párosítsuk testszínű ujjatlannal, és persze látványnak az sem utolsó, ha Makány Márta angyalaihoz hasonlóan, virágot a virágnak alapon, adott esetben magunk is egy csokor illatos tulipánba, nősziromba fogódzkodunk.

Gáncs Melinda

MixchelA Mixchel művésznévre hallgató tervező jelmeztervezőként már bizonyított, többek közt a Nemzeti Színháznak és az Operaháznak is készített ruhákat. Most bevállalós, mégis kifinomult kollekcióval lepett meg bennünket, melynek a „Red Black White” címet adta.

HazaiDivat.hu: A kollekciód címe „„Red Black White”, miért épp az örök klasszikusokat választottad?
Gáncs Melinda:
Engem minden szín inspirál, minden színt szeretek, épp csak a szalonnyitás miatt gondoltam, hogy beviszem a kollekcióba a cégem színeit. A sárga, zöld, pink, türkiz, mivel ezek most a divatszínek, egyébként is szinte minden tervezőnél megjelent. Másrészt számomra ez most tényleg egy bemutatkozás volt, így jött az ötlet, hogy az alapszíneket mutassam be. Azt nem mondom, hogy konzervatív vagyok, de mégiscsak egy szalont nyitok hamarosan. Persze csinálok én bármilyen jelmezt is, hisz ezek is gyönyörűek, amiket Krisztina (Martin Krisztina) csinál.

HazaiDivat.hu: Szalont?
GM:
Igen, jövő héten szeretném megnyitni a Mixchel szalont az Andrássy úton.

HazaiDivat.hu: Bemutatkozást említettél, ez az első alkalom, hogy részt vezsel a Budapest Fashion Weeken?
GM:
Igen, első alkalommal veszek részt a Budapest Fashion Weeken, eddig a Divatolimpián szerepeltem csak. Kenguruék minden évben hívtak, de mivel színházban dolgoztam, eddig nem igazán értem rá a saját ruhaterveimmel foglalkozni.

HazaiDivat.hu: Nevesítenél néhányat a színházi munkák közül?
GM:
Persze, nagyon sok, úgymond referenciám van, Operaház, Nemzeti Színház, Katona József Színház. Dolgoztam a Vámpírok Báljában, ami ismertebb lehet, vagy a Nabuccóban, a Rigolettóban, aztán csináltuk az Elfújta a szelet az Operaházban, de itt a díszítéssel foglalkoztam inkább.

HazaiDivat.hu: Fúrja az oldalam, hogy jutott eszedbe piros zoknikat és nyakkendőt társítani egy esküvői ruhához?
GM:
Mivel mindig azt hallom vissza, hogy túl konzervatívak az ötleteim, gondoltam, ezúttal viszek egy kis poént a kollekciómba. Mivel se piros, se fehér cipő nem volt itt kiegészítőnek, így maradtam a piros harisnyáknál. Ráadásul a cégemnél is a piros, fehér, fekete az alapszínek, így szinte kézenfekvőnek tűnt egy kis pirossal megbolondítanom a fehéret, hogy ne legyen annyira monoton.

HazaiDivat.hu: Mit gondolsz a többi tervező munkájáról?
GM:
Kedvenc tervezőmnek Krisztinát mondanám, vele fölléptem már a Divatolimpián is, és rajta kívül Tóth Mónikát, de mindenki munkájával meg vagyok elégedve, szerintem mindenki hozta a magáét.

HazaiDivat.hu: Mi a véleményed a Fashion Trend kiállítás színvonaláról?
GM:
Még nem volt időm körülnézni, mert reggelig dolgoztam. A terveimet nemcsak lerajzoltam, hanem meg is kellet valósítani őket. Nemcsak tervezem, de magam is készítem a ruhákat, most összesen egy segítségem volt, egyetlen varrónő, a másik beteg lett, úgyhogy nekem is éjjel-nappal a gép mögött kellett ülnöm.

HazaiDivat.hu: Legközelebb hol találkozhat munkáiddal a közönség?
GM:
Remélem, másfél hónap múlva a Palace Hotel megnyitásakor.

MixchelA nyitány amolyan huszonegyedik századian Julia Robertses, a napszemüveges feketeség pettyes kétrészest visel, az ujjatlan és hosszú szoknya kettősét áttetsző plexiöv fogja össze.  Idáig a romantikus vonulat! Vagy, ha nagyon ragaszkodunk hozzá, mondjuk úgy, némi rockos beütéssel megfűszerezve, továbbra is fellelhetjük nyomait. A félujjas fekete ruhácska organza alja, apró virágokkal van telihímezve, a nyakba kötős selymet alul fodor ékíti.

A klasszikus kis feketét rakások teszik egyedivé, derekán piros selyem masni táncol. A darab elengedhetetlen kellékének tetszik a vastag, hószínű gyöngysor is, de a modell bubifrizurája is sokat lendít a „maminak is tetszene”, szolidan renitens összeállításon. De burkolózhatunk csipkébe is, a fekete ujjas, piros kisruhát szintén selyem masnik ékítik, ahogy a gyöngysor is színen marad még, igaz, ezúttal pirosan izzik a piros-fekete stólával passzított fekete ruhácska nyakában.

A tourt abroncsos, virágékes, szőrboás mennyasszonyi költemények zárják, meglepetés gyanánt, végezetül egy piros fuszeklikkal, selyem nyakkendővel  párosított menyegzői ruha is felsejlik a kifutón.

Király Mónika

Király MónikaHa a csillagokat nem is hozta le nekünk az égről, a Napot, a Holdat, az eget és a földet ruhái nyelvén kifejezve, mindenestre lábaink elé helyezte a tervezőnő. Tulipánoktól ékes, a magyar népviselet jegyeit is magán viselő kollekciójának formavilágát és színeit a híres, számtalan díjjal kitüntetett építész, Makovecz Imre inspirálta.

Már maga a nyitány is truvájos, két ezüstbe öltözött, kupolaként magasodó palástjába kapaszkodó, narancsinges hölgy indítja a menetet, kíséretükhöz kisvártatva narancsszárnyait tárogató, ezüstruhás angyal csatlakozik.

A metálszínekből, fémes hatású anyagokból a folytatásban is kijut. Az aranyas hatású, hagymafazonú, tulipánnal ékített sortokhoz élénk, narancsos, pirosas felsőrészek csatlakoznak, az ezüstmellényhez piros tülltütü. A tulipánékes anyagból tüllel alábélelt, magas derekú szoknya, hosszú pantalló és elől fűzős felöltő is készült, a Nap és Hold tematikáját követve, az ezüstaljak türkiz felsőrészekkel, a tulipánosak égővörössel társulnak.

Az égitesteket szimbolizáló modellek selyemruhája és egyberészese, Phoebus esetében tüllpalásttal, Luna asszonyságéban pedig mozgatható tüllszárnnyal egyesül, hogy végül egy fekete selyempantalló és átlapolós selyemblúz nyelvén kifejezve, egyetemes sötétség köszöntsön mindenkire. A finálé fináléjaként türkizruhás kislány siet a színre, kísérője fekete bársonynépviseletben feszít.

Mohari Kinga

Mohari KingaA hordható magas szabászat nevében Mohari Kinga a lila különböző árnyalataiból építette fel kollekcióját a hazai népművészet jegyeit stilizálva. A kreációkhoz csatlakozó, finom, pici, de míves ékszereket Diana Krausz biztosította.

Míg a virágékes tunikán a modell pantallójával harmonizáló, feketébe hajló lilás míder egyensúlyoz, melyet ezüsthímzések tesznek igazán rafinálttá, a fodros szoknyához, ezüstszegélyes téglalapokból építkező, puffos ujjú, álló nyakú blézer csatlakozik.

A hagymafazonú mininek hatalmas csepp alakú ezüstmotívum adja meg a maga bukéját, a kisruhának az egymással váltakozó sötétebb, világosabb lila betétek és a puffos ujjmegoldás. És ha már formatökély, az ezüst felsőkkel kombinált, magas derekú sortocskának hátul még a bugyivonala is kirajzolódik.

Mohari Kinga esetében a változó nagyságú pettyekkel telehintett lila anyagok is kitűnő alapanyagnak bizonyulnak, mellénnyel kombinált körszoknya, szalaggal karcsúsított ujjatlan is születik a látványosan egyedi textíliából.

A tervezőnő másik nagy dobása a pliszírozott kelmék színre vonultatása, legyen az egy paszpólos szoknya, avagy a visszahajtásoknak köszönhetően, felül fésűkagylót formázó, ekrü ruhácska, esetleg utóbbi földet seprő változata, egy széles, ezüstös-lilás övvel áthidalva, mind-mind egyedülálló a maga nemében.

Coterie Studio

CoterieMartin Krisztina öltözék-, és Schöff Mónika grafikai és cipőtervező remekeit legutóbb a Revansban nyílt alkalmunk megcsodálni, de izgalmas, esetenként mélyenszántó kreációikkal már a Király Tamás által szervezett Ifjú divattervezők éjszakáján sem igen tudtunk betelni.

Ezúttal az ősmagyar és űrruha keresztezéséből született kollekcióból kaptunk ízelítőt, mindezt csizma alá való "ufópisztikus" őrületre, melyeket a fekete-fehér, múlt és jövő kontrasztját boncolgató pret a porter kollekció gyöngyszemei tettek teljessé. Utóbbit alapvetően testre simuló, nőiességet kihangsúlyozó darabok jellemzik, inspirációjuk több tőről fakad.  Az építészet és a térbeliség a zsebeket, derékpántokat ihlette, a természet fa sziluettet csalt a fekete garbóra, a metamorfózis hernyó alakját rajzolta egy fekete pliszírozott ujjú blúzra, de a pillangó sziluett a plüssbársony bricsesznadrágokon is visszaköszönt.

És persze kijutott az ősmagyar díszítőelemekből is, sujtásokból, zsinórokból, melyek futurisztikus vállmegoldásokkal párosultak.  Az űrkollekciót uraló cyber hatás a fehér/arany kompozíciókra is rányomta bélyegét, a fémesen csillogó, elől nyitott, fűzős csizma a fehérneműnek és kimenőnek egyaránt beillő, garbós ujjatlan és sort kettősét varázsolta vérfagyasztóan szexissé.

CoterieAmi a tourokban felvonult mesebeli topánokat illeti, a fekete-fehér szandálkák, hegyes orrú, merész vágásokkal ékített topánkák mellett, ismét kifutóra került az űrkompozícióba álmodott, ezüstcsattal ékített, piros lakk csizmácska is, és a bumfordi, lapos talpú, fűzős ezüstbakancs, alias Holdtaposó.

A Coterie-re oly jellemző extremitást és avantgarde vonalat a divatbemutató fináléjában élvezhettük igazán. Az űrkollekciónál maradva, a Leila hercegnőt idéző nyakmerevítős, kötött és arany pároztatásából születő, ide-oda csavarodó pulóverujjakból álló remek, vagy az ezüstflitterekkel ékített, repülős sapkára emlékeztető, legombolható kapucni, mely vállra csapható táskaként is tökéletesen funkcionál, mind ezt az irányt fémjelezte. Igaz, a zebramintás szandálból induló, fukszia tüllfogódzók is elég szemkápráztató s meghökkentő ékei voltak a hagymafazonú ezüstös fekete ruhának.

Végtelen történet

És akkor a színpadon alul, vagyis a pincében zajló kiállításokról még szót sem ejtettem. Divattörténeti tárlat, a BME Alkotóhét BRUHAHÁZ díjnyert
Írta: MZ , Dátum: 2008-05-13






ALMAF