Náray Tamás 2009 TavaszNyár szalonbemutató
Náray Tamás bár szezonról szezonra újat mutat nekünk, mégis magában hordoz valami állandóságot
Náray Tamás bár szezonról szezonra újat mutat nekünk, mégis magában hordoz valami állandóságot: vibráló, élénk színeket vagy épp pasztell árnyalatokat láthatunk a bemutatóin, s persze az elmaradhatatlan fekete-fehér-piros kombinációkból felépülő mesés ruhakölteményeket. Nem meglepőek tőle a szokatlan színpárosítások, mint például a 2008. szeptember elején bemutatott, 2009 Tavasz/Nyári kollekcióban szereplő rózsaszín farmer és piros top összeállítás, ahogyan a részletgazdag felület-kidolgozások és a kifejezetten nőies szabásvonalak sem, természetesen mindez a már megszokott stílusban, azaz a lehető legelegánsabban.
6-os villamoson kizárt!
Sosem felejtem el azt a mondatot, amely számomra, mint valami visszhang zeng a fejembe, ha Náray kollekcióról beszélünk. Jól emlékszem, amikor a tervező Ybl Palotában megrendezett bemutatója előtt az egybegyűltek elé lépett, s maga mondta el miről is szól az aktuális kollekció, majd viccesen hozzáfűzött még néhány gondolatot. Persze mindenki, aki ismeri Náray Tamás stílusát, jól tudja, hogy ruhái elegánsak, nőiesek, s ami elegáns és nőies az bizony ritkán kényelmes, de annál találóbban és humorosabban, ahogy ő megfogalmazta ezt a tényt, szerintem kevesen tudták volna szavakba önteni. Egyszerűen vállat vont, s csak annyit mondott: "Hát, igen, ezeket a ruhákat nem a 6-os villamoson való kapaszkodásra terveztem. Szépek, elegánsak, de valószínűleg cseppet sem kényelmesek és nem is ez a dolguk." Igen, hölgyeim, a szépségért és kifogástalan külsőért bizony meg kell szenvedni, de ezt már évszázadok óta tudjuk, s örömmel vállaljuk a mártír szerepet, ha megéri az áldozat.
Hideget, meleget egyaránt
A 2008/09 tavasz-nyár kollekciót a sokszínűség jellemezte. A melegebb árnyalatokat a homok, kvarc, barack, marokkói narancs, orchidea-rózsaszín és a bőr színének különféle árnyalatai képviselték, míg a hideg tónusokat Atlantis vízivilága ihlette. Emiatt került a palettára a tinta- és a királykék, a türkiz, a lagúna-, jade-, smaragd-, és üvegzöld karakteres tónusai valamint az opálarany és a csillogó ezüst. Így kaptunk hideget s meleget egyaránt ezen a bemutatón, miközben a tervező arra is gondosan ügyelt, hogy a színkombinációk kifejezetten választékos megjelenést kölcsönözzenek viselőiknek, s a hideg-meleg tónusok keverése miatt biztosan jól álljanak mindenkinek ezek az összeállítások. Alkalmi ruhákat, elegánsan fénylő nadrág- és szoknyakosztümöket, rövid miniket és extra maxikat is megcsodálhattunk ezen a bemutatón. Láthattunk klasszikus spagettipántos, szűk mell és derékvonalú alkalmi ruhát, melynek felső rétegét egy áttetsző, sötétebb árnyalatú csipkeréteg alkotta, a jobb mellrészen és a bal csípőn egy-egy hatalmas rózsával díszítve. Aki nem kedveli a rózsaszínt, az elmerülhetett egy csodásan szép kék árnyalatban játszó, fémesen fénylő, anyagában levélmotívumokkal rajzolt overallban, melynek kihajtott, széles gallérja és tenyérnyi öve még inkább hangsúlyozta extravaganciáját. Merész áttetsző csipkefelső, hatalmas harangszoknyával – ráadásul mindez feketében – vagy korallszín koktélruha, netán egy elegáns párhuzamnadrág decens kiskabáttal mindet megtalálhattunk ezen az estén, s még ennél is többet…
Forma-, és anyagtrend
A nőiesség dominált ebben a kollekcióban is, azaz a sziluettek homokórát és amforát idéztek, amelyeknek köszönhetően - az eddig oly divatos mell alatti vonalak végre lejjebb tolódtak - így ismét hangsúlyossá váltak a karcsú derekak. Extramini vagy térdig érő fazon, mind helyett kapott a kifutón, ahogy a sportosabb összeállítások is, melyeknél a vezető szerepet az O formájú felsőrészek kapták. Extraminiből láthattunk óaranyat egészen zárt felsővel; halványlilát váll nélkül, különálló puffos ujjal, amely a könyök felett kezdődött és a csuklóig tartott; bordó alapon fekete örvénymintásat, a mell alatt széles éjszín selyemsávval, masnival, és persze feketét több fazonban. Mind kiderült, az idei tavasz-nyár igazi favoritjai az egyberuhák lesznek mindenféle formában: kompléként, magában, drapériázott, raffolt vagy ún. pillangófazonban. Elénk is libbent nem egy ezekből a ruhakölteményekből estélyi, koktélruha és business-viselet formájában egyaránt. Egy fekete elegáns, mégis bohókás estélyi különösen megragadta a figyelmemet. Az érdekességet nem az jelentette, hogy fekete volt, nem is az, hogy a díszítése piros, hanem az, hogy a modell vállpántját és a mell alatti részt szorosan egymás mellé illesztett masnik alkották oly módon, mintha viselőjének egy hatalmas masnifűzér díszítené a nyakát.
Mit hoz a tavasz?
A tervező szerint kiemelt hangsúlyt kapnak idén a „kis fekete” nyári változatai is és újdonságként jelennek meg a reveres mellényvonalak a különféle öltözékekben. Tavaszra bukléba, noppos tweedbe és matt selyembe álmodta Náray Tamás a hölgyeket, nyárra pedig muszlinba, organzába, nyomott mintás selyembe öltöztette őket megbolondítva mindezt sok-sok csillogó pajettel, flitterrel és rengeteg szikrázó kristállyal is. Nem csodálkoztunk így sem az élénk rózsaszín csupa fodor mellrészű, szűk derekú, A vonalú szoknyás, ’50-es éveket idéző modellen, sem az ezüstszállal kivarrt koktélruhán átlapolós, megkötős kabátkájával. Az aranyszín blézer sem hökkentett meg senkit fodros, könyéknél kezdődő és masnival díszített mandzsettájával, hisz mind a luxust, a csillogást testesítették meg, azokat a fogalmakat, amelyeket a Náray-modellek szinonimájaként tartunk számon.
S hogy mindezekhez milyen kiegészítőket válasszunk? Viseljünk bátran magasított talpú, gömbölyített sarkú cipőket, extra nagy vagy épp ellenkezőleg, minifazonú táskákat, a nyakunkkban, fülünkben, csuklónkon pedig féldrágakövekkel díszített vagy egzotikus kivitelű nagyméretű ékszereket, bizsukat valamint a ruha anyagából készült öveket.
Ha mindezeket a tanácsokat megfogadjuk, biztosan elegánsak ugyanakkor szexik leszünk, pont olyanok, amilyennek Náray Tamás álmodta meg - 2008/09 tavasz-nyár kollekciójában - a NŐT.
Fotók:
Náray Tamás 2009 tavasz-nyár szalonbemutató
További cikkek a témában:
Náray Tamás Royal Court 2008/09 ősz/tél nagybemutatója (szeptember 27.)
Mindent Náray Tamásról a HazaiDivat.hu portálon
Írta: Ekhó , Dátum: 2009-03-09
- Divatbemutató
- Divatház, - márka
- Divatipar
- Rendezvény
- Riport
- 2009 TavaszNyár
- Elegáns
- Haute Couture
- Náray Tamás
- Nőies
- Piros
- Rózsaszín
- Szalonbemutató
- Szexi
- Ybl Palota
- Zöld