Náray Tamás

Stylist, divatshow-rendező


Náray Tavasz

Náray Tamás 2010 TavaszTegnap este (2010. március 4.) Náray Tamás divatbemutatón voltam. Csepregi Éva világos blézerben és hölgytársasággal érkezett, Verebes István piros talpú, fekete Náray tűsarkút viselő karcsú, barna lányát kísérte el, Békés Itala színművésznő pedig az egész bemutató alatt a pillanatot igyekezett fémdobozba zárni. Az új Náray szalon maga is egy csodás ékszerdoboz: az impozáns, fehér, bőrbevonatú fal NARAY logós gombokkal tűzve középen és a pulton mozdulatlanná parancsolt, grapefruit méretű díszgömbök kényes egyensúlya a pulton mind azt sugallják: tökéletes helyre érkeztünk. Az öltöző azonban csajosan vidám, meleg fényei napmeleggel bíztatják a Náray ruhák közt vadászó amazont. A szalon elhelyezkedése pedig méltó közegbe helyezte a márkát: a sarkon Louis Vuitton szalon, szemben az Operaház - tehát az új helyszín a Budapest közepévé vált, a Váci utca hajdani szerepét átvett és újraélesztő Andrássy útról nyíló Hajós utca. Az a legjobb a Náray bemutatókban, hogy az ember ott fesztelenül lehet jólöltözött. Talán éppen azért, mert Tamás ruháival is és a minden nyilatkozatában, minden bemutató-felvezetőjében arról beszél, hogy szerinte a nő legyen nőies, ráadásul merészen vállalva annak kellékeit. 'Próbálkoztam a minimál dizájnnal, de nekem az nem megy. A ruhák most is díszesek, jól felcsicsáztuk őket' - készített fel Tamás most is a látványra, amit tőle egyébként is minden jelenlévő vár: a sok masnira, a kivül-belül más-más mintával díszített, kivarrott kézelőre, a rojtok és fodrok özönére - mely utóbbi egyébként is a 2010 Tavasz/Nyári trend egyik kulcsdarabja.

Folytatás a DarnyikSzilvia.hu-n


2010 Tavaszi divat a lá Náray Tamás

Náray Tamás 2008Íme egy kis előzetes arról, hogyan is fest a 2010 Tavaszi divat a lá Náray Tamás: "Az idei szezon mindent uraló divatirányzata a military, mely ez alkalommal teljes "harci díszben" mutatkozik meg. A keki, a sás- és nádzöld különböző árnyalataiból készült katonás hangulatú öltözékek szigorúságát jól oldják a francia buklé, a lágy selyem és az áttetsző krepdesign felhasználásával készült finom, nőies ruhadarabok. Sivatagi színek: a bézs, a homok, a kvarc és a kristály tónusai is megjelennek ebben a stílusirányzatban, ám a "női szakasz" elbűvölő rózsákat, hullám- és vízesésfodrokat, puha kasmír buklé kabátokat is kapott a "nehéz" terepkörülményekhez. Egy narancsliget pezsdítő energiája jelenik meg a színes, könnyed, városi jeans-ek és nappali összeállítások vidám forgatagában.


Mélyvíz, avagy kerekasztal-beszélgetés a magyar divatéletről (október 3.)

EMDSZ2009. október 3-án az Iparművészeti Múzeum üvegcsarnokában tekinthettük meg azt az installációt, amely a Budapest Couture keretén belül mutatta be a magyar haute couture divattervezők munkáit kortárs képzőművészeti alkotásokkal együtt. A kiállítás és a Budapest Couture programsorozat célja, hogy segítségével a divat itthon is a kultúra szerves részévé váljon – olvashattuk a sajtóanyagon. A múzeumban látott válogatás a haute couture tágabb értelmezését tárta elénk, amely bemutatta az alkotások gyűjtői, művészi értékét, társadalmi vonatkozásait, új kontextusba helyezve ezzel a haute couture divattervezők ruhakölteményeit. A kiállítást az EMDSZ által szervezett szakmai kerekasztal-beszélgetés egészítette ki, ahol a hazai divatélet fontos kérdéseire keresték a választ az egybegyűltek.


Náray Tamás 2009 Tavasz/Nyár szalonbemutató

Náray 2009 tavasz-nyár

Náray Tamás bár szezonról szezonra újat mutat nekünk, mégis magában hordoz valami állandóságot: vibráló, élénk színeket vagy épp pasztell árnyalatokat láthatunk a bemutatóin, s persze az elmaradhatatlan fekete-fehér-piros kombinációkból felépülő mesés ruhakölteményeket. Nem meglepőek tőle a szokatlan színpárosítások, mint például a 2008. szeptember elején bemutatott, 2009 Tavasz/Nyári kollekcióban szereplő rózsaszín farmer és piros top összeállítás, ahogyan a részletgazdag felület-kidolgozások és a kifejezetten nőies szabásvonalak sem, természetesen mindez a már megszokott stílusban, azaz a lehető legelegánsabban.


Náray Tamás „Royal Court” 2008/09 Ősz/Téli nagybemutatója (szeptember 27.)

Náray

Fantázia, utazás, luxus. Romantika, harmónia, szépség. Kell ennél több? Egy szemet gyönyörködtető divatbemutatóhoz biztos, hogy elég! Náray Tamás 2008. szeptember 27-én egy virtuális világ körüli útra hívta meg a budapesti Corinthia Grand Hotel Royalban gyülekező kíváncsi publikumot. S hogy hova utazhattunk a 2008/09 Ősz/Téli kollekciót felvonultató nagybemutatón? A tradícióit őrző Londonba, a jeges Északra, a mesés Keletre, a buja Afrikába, körbe a fél Földön a divattervező ruhái által. S míg tájról-tájra vándoroltunk a kifutóra libbenő csodás kreációkban gyönyörködve, beleleshettünk kicsit Náray Tamás gondolataiba is, hiszen most az ő szemével nézhettünk körül a nagyvilágban, bepillantást nyerve talán még a tervező álmaiba is, melyekből - ahogy mondani szokta - a valóságát építi.


Náray Tamás 2008 Ősz-előzetes bemutatóján jártunk (szeptember 4.)

NárayMajdnem '80-as évek 

Az ősz beköszöntével nem csupán az iskola kezdődött el újra, de a divatvilág is ismét felélénkülni látszik a hosszú, forró és pihentető hónapok után. Náray Tamás divatbemutatója sem késlekedett sokat, alig ért véget a nyár, ő máris a nagyérdemű elé tárta intenzív, 2008 Ősz-előzetes kollekcióját az Ybl Palota falai közt berendezett, modern hangulatú szalonban, 2008. szeptember 4-én. Mint később megtudtam Náray Tamástól, ez a divatbemutató valóban csupán előzetes volt: egy kis ízelítő az ősz derekára tervezett nagyszabású divatshow előtt. S hogy mit hoz a jövő? A múltat, felidézve a ’80-as éveket, persze új szemszögből, új módon tálalva azt, mert bár a divat is örök körforgás, ez a kígyó sosem harap a saját farkába, sosem tér vissza pont ugyanoda.


A Webszerelem regényhőseinek esküvője (augusztus 9.)

Webszerelem esküvő2x is kimondták a boldogító igent

2008. augusztus 9-én az Európa hajón örök hűséget fogadott egymásnak a Webszerelem könyv két főhőse. Nem, ez nem mese, ez a való: Viát (a HazaiDivat.hu főszerkesztője :) - a  szerk.) főváros XIII. kerületének plébániatemplomában vezette oltár elé Arab Herceg, hogy aztán hosszú sorokban kígyózó, vadul tülkölő autókonvojukkal, a járókelők lelkes integetése közepette átvágjanak a belvároson, és az Európa hajó fedélzetén, anyakönyvvezető előtt is igent rebegjenek. A lakodalom hajnali fél négyig tartott.


Náray Tamás évadzáró bemutatója az Ybl Palotában (június 13., péntek)

Náray 2008Metál mánia 

2008. június 13-án, pénteken az Ybl Palotában tartotta meg Náray Tamás a szezon utolsó divatbemutatóját. Mint említette, az év nála – akárcsak az iskolásoknál – szeptembertől szeptemberig tart, így nem is meglepő, hogy a nyári szünet előtti utolsó megnyilatkozását igazán csillogóra tervezte. Aranyban, ezüstben, bronzban pompálló ruhaköltemények kerültek ki a mester keze alól, mind-mind csupa ragyogás, exkluzív tündöklés. S hogy valóban mesés és királyi legyen az évtől való búcsúzás a bemutatót valódi királynők zárták, ugyanis kifutóra libbentek a 2008-as év dobogós vagy inkább koronás szépségei is: Freire Szilvia (Miss World Hungary), Dammak Jázmin (Miss Universe Hungary) és Polgár Krisztina (Miss Earth Hungary) valamint a versenyen induló hölgyek közül még jó néhányan, hogy igazán közelről is megcsodálhassuk azokat a ruharemekeket, amelyeket a döntőre szintén Náray Tamás tervezett számukra.


Náray Tamás 2008 Nyári kollekciójának szalonbemutatóján jártunk (április 17.)

A nagy visszatérés

„A tavasz/nyári kínálat olyan szélesre sikerült” – kezdi Náray Tamás – „hogy muszáj több részletben bemutatni a kollekciót.”. A kijelentést megerősítő taps követi, a közönség egyáltalán nem veszi rossz néven, hogy újabb, színes csodákkal farkasszemezhet közel 45 percen keresztül. Míg a praktikus nyári ruhák 20 féle fazonban készültek, lenge muszlinból, finom lenből, selyemből, a halásznadrággal, miniszoknyával viselt csinos blézerek arcot keretező, dekoratív gallérmegoldást kaptak. Dögivel sorjáztak elénk a fekete, fehér remekek némi pirossal vegyítve, de a napsárgát a türkizzel, a meggypirosat a fűzölddel házasító kreációkból is kijutott, ahogy az elbűvölő lazacban, málnában, puncsban úszó ruhácskákat sem kellett nélkülöznünk. Ismét leckét kaptunk abból, hogyan lehetünk egyszerre feltűnőek, meghökkentők és elegánsak. A divatbemutató ráadás meglepetéseként Náray örömmel jelentette be: „visszatért az én arcom”. Nála már csak a nagyérdemű lehetett boldogabb, ki-ki alig-alig tudta lekapni tekintetét a főmodellként masírozó Epres Panniról.


Hajas László, mesterfodrász

Akit maga Vidal Sassoon is elismert!

A magyar fodrászat emblematikus kulcsfigurája a hetvenes években kezdte pályafutását. Családi indíttatásra végezte el a Fodrász Akadémiát, majd versenyezni kezdett, 1982-ben hetedik helyezést ért el a párizsi fodrász világbajnokságon. Rá egy esztendőre nyílt első szalonja, melynek abban az időben a belsőépítészek is csodájára jártak. Szakmai sikerein túl, az első közép-kelet európai fodrász, aki Tony Rizzótól meghívást kapott a londoni Alternative Hair Showra, majd az országjáró Wella turnék oszlopos tagjaként öregbítette hivatása becsületét, rengeteg külföldi vendégszereplésnek tett eleget, többek közt Cannes-ban, az utánpótlás kinevelésére is gondot fordít. Nem csupán a Magyar Fodrász Kozmetikus Egyesület elnökeként fontos számára a fiatalok istápolása, növendékei évről-évre ringbe szállhatnak a Hajas Kupáért, mi több, az általa létrehívott Intercoiffure Hungary szervezet is fejlődésüket segíti. Hajasnak persze nemcsak a fodrászolló áll jól a kezében, de a fakanál és a mikrofon is, ha kell, táncol és van olyan fok, ahol még retteg is. Igaz, a médiaszerepléseket nem tartja lételemének, mint mondja „jópofa kiruccanások” csupán, melyeket szeret és élvez, első helyen a hivatása áll. Hol egy-egy szépségverseny királynőjelöltjének álmodik új hajkoronát, hol a honi művészek és politikusok szépülnek kezei között. Dávid Ibolyától, Claudia Schifferig bezárólag, sokan hálásak neki ápolt, gondos frizurájukért.


Náray Tamás 2008 Tavasz/Nyári kollekciójának szalonbemutatóján jártunk (február 21.)

Harapnivalóan gyümölcsös!

Ha valaki a megszokások rabja, kerülje el messze az Ybl Palotát! Náray Tamás ugyanis nem az ismétlések híve, sokkal inkább, a vérpezsdítő újdonságoké. Az idei tavasz, nyár – mint mondta – a bizarr színpárosításokról szól, ha kicsit is adunk a divatra, párosítsuk a pisztáciát, az almazöldet, meggy-, vagy vérpirossal, a levendula lilát, ezüst, vagy gyöngy szürkével. Bakot persze akkor sem lövünk, ha a kifutó gazelláit követve, egy-egy szinte nonfiguratívvá oldott állatmintás kabátot öltünk magunkra a szeles napokon. De jöhet a viola lila és a sás zöld is, pláne, ha gyöngyökkel gazdagon díszített, kézműves ruhákról van szó. A koktélruhák viszont - bármennyire is nehéz volt nem alkalmaznia őket a tervezőnek – ez egyszer ment maradnak a klasszikus, a kedvenc pirostól, az optikai fehéret csillogó ezüsttel és ébenfeketével kombinálják, természetesen luxuskivitelben. S hogy a divatbemutatónak legyen még egy csavarja, Náray a fináléban a Csillag Születik aranytorkú énekeseit is felsorakoztatta a „jól bevált szüzek”, értsd, modelljei sorában.


Náray Tamás, divattervező

NárayTamásAki a rózsát szereti…

Alázat, fegyelem, tehetség, karizma… – sorolhatnánk, mind-mind a siker alapkövei. Náray Tamás külkereskedelmi közgazdászként főnöki javaslatra vágott neki az ipari formatervező szaknak. Eleinte divatbemutató rendezőként, a honi modellképzés úttörőjeként híresült el, neve hosszú időre összeforrt a Magyar Divatintézettel. Ösztöndíjasként került Ted Lapidus-höz. Párizsi karrierjének búcsút intve a rendszerváltás után tért haza, nem bánta meg, de azért mást várt. Húszéves pályafutása csúcsán, egy Lovagkereszttel a tarsolyában, még mindig azt vallja: „Egy divattervező akkor jó, ha megveszik és hordják a ruháit.”.


Lezárult a HazaiDivat.hu 'Ki/mi a kedvenc magyar divatterveződ/divatmárkád?' szavazása

18 425 szavazat alapján...

Egy éven át szavaztatok, szakadatlanul. Összesen 18 425 (!), azaz rengeteg szavazat érkezett a Ki/mi a kedvenc magyar divatterveződ/divatmárkád?  kérdésre 2007. január 2. és 2008. január 3. között a HazaiDivat.hu portálon. Köszönjük. Eredmények is születtek... Sőt. Új szakma szerinti szavazást is indítunk.


Backstageparty 2007 (december 16.)

BackstagepartyHeves-jeges, édes-savanyú

A Norman Gábor, a Griff Gentlemen’s és a Werk Stílus és Kommunikációs Akadémia hallgatói által tető alá álmodott esemény, a honi divatszakma identitás- és egységteremtő rendezvénye, egyúttal a Vörösmarty téri irodaház csupaüveg átriumában helyet kapott Viper Lounge avató bulijaként is funkcionált. A Wintergarten stílusú szórakozóhely különlegessége, hogy nincs teljesen elszigetelve a külvilágtól, így aztán az est folyamán a melegségről nem csak a kitűnő társaság gondoskodott, többek közt a Passport Magazin kitüntetettjei: Epres Panni és Kinter Oszkár, a beltéri fűtőelemek és a bögrében szervírozott, illatos forralt bor is jó szolgálatot tett. Bíró Ica és Sütő Enikő arcáról sem fagyott le a mosoly a magyar divat születésnapján!


Tartalom átvétel