fesztivál, koncert

Lesz divathelyszín a Sziget 2005-ön

Sziget FesztiválTrendkövetők, szigeteljetek! 

A legtöbb divatbemutatóról csak utólag értesülsz? Akkor vedd meg előre a jegyed a 2005-ös Sziget Fesztiválra, foglalj el egy kényelmes nyugágyat, és koktélt szürcsölve élvezd az augusztus 10-től 17-ig tartó non-stop divatbemutatót a Sziget 2005 Divathelyszínén.


Sziget 2004 lesz (augusztus 4-11.)

SzigetÚjra divathelyszínnel!

A tavalyi siker után nem is volt kérdés, hogy idén is lesz divat a Szigeten. A napernyőkkel és nyugágyakkal csalogató helyszínen divatbemutatók és hajshow-k váltották egymást kora délutántól éjszakába nyúlóan a fesztivál egy hete alatt. Az érdeklődés pedig felülmúlta a tavalyit: állandósult a teltház. A ’Kell egy hét együttlét’ szlogenje tehát a divatkedvelők szívébe is belopta magát. A Trend Sziget szerda délután iszapbirkózással nyitott. Az immáron hagyományos látványosság nagy népszerűségnek örvendett, és hangulatfokozó hatása is jól mérhető volt. Az íly módon bemelegített közönséget a Budapesti Divatiskola növendékeinek kollekciója kápráztatta el. Innentől pedig megállíthatatlan volt a divatbemutatók áradata: a jól ismert világmárkák legújabb darabjai, hazai divattervezők kollekciói, iparművészetisek álmai és mesterfodrászok keze munkái vonultak a kifutón. Két bemutató között go-go girl-ök tánca szórakoztatta a közönséget – amely szórakozott is becsülettel.


Kész a Nagyszínpad

Kész a NagyszínpadÚjabb fellépők mondtak igent a Sziget szervezők felkérésére: a Kaiser Chiefs, az Empire of the Sun, Kate Nash és a Prodigy fellépése vált biztossá az elmúlt napokban. Már csak kb. ötvenet kell aludni és jön kedvenc fesztiválunk.


Sziget 2011: Utazás a világzene körül

Sziget 2011: Utazás a világzene körülTeljes a Sziget világzenei programja, melyben idén is - a korábbi évekhez hasonlóan - a műfaj legfrissebb sztárjai és legnagyobb előadói kaptak helyet, földrajzi és stiláris határok nélkül, augusztus 10-15 között.


Design Hét Budapest 2010: Design - élj vele! Egy újabb sikertörténet

OperaA Design Terminál Nonprofit Kft., a Magyar Szabadalmi Hivatal támogatásával és a Magyar Formatervezési Tanács védnökségével idén hetedik alkalommal rendezte meg a Design Hét Budapest című eseménysorozatot. A város egészét behálózó, valóban fesztivál hangulattal csábító program október 1-10. között várta mind a szakma képviselőit, mind a nagyközönséget.

A 2010. évi rendezvény a design társadalmi és gazdasági hasznosságára, valamint problémamegoldásban játszott szerepére fókuszált, szlogenje a Design - élj vele! mondat volt. Az ebben az évben is közel 60.000 látogatót vonzó 10 napos programsor 190 együttműködő partnerrel valósult meg és a múlt évihez képest majd 40%-kal több, összesen közel 120 kiállítást, előadást, bemutatót és workshopot kínált több mint 100 helyszínen.


A Sziget Szervezőiroda gasztro-fesztivállal bővíti hazai portfolióját

Budai Gourmet 20112011-ben már a Sziget Kulturális Szervezőiroda rendezésében várja látogatóit a hazai gasztro-kulturális élet egyik kiemelkedő eseménye, a Budai Gourmet.

Miután az elmúlt években, mind a Sziget Szervezőiroda egyéb rendezvényein, mind a hazai rendezvénypiacon jelentős fejlődés és érdeklődés volt tapasztalható a gasztronómiai kínálat terén, a Sziget Kft. vezetői úgy döntöttek, hogy átveszik a nekik felkínált Budai Gourmet szervezését. A komoly hagyományokra visszatekintő eseményt - a korábbi értékeit megtartva - a meglévő gasztronómiai rendezvénypalettától jelentősen eltérő koncepció szerint kívánják a jövőben megszervezni.


Nemzeti Vágta 2010 (június 2-6.)

Nemzeti Vágta 2010Vasárnap este befejeződött a magyar városok és falvak ünnepe, a 2010 június 2-6. között zajló Nemzeti Vágta 2010. A budapesti Hősök terén, a 2010. június 6-i döntőn Demecser település versenyzője, Gajdos Zsolt emelhette magasba a bajnoki cím dicsőségének szimbólumát, a Nemzeti Vágta díszkardját, és vihette haza nevezőjének a 20 millió forintos fődíjjal együtt. A második helyet Érsekhalma, a harmadik helyet pedig Bordány szerezte meg. Az ötnapos országimázs-fesztivál minden eddigi nézői rekordot megdöntött. Nem is csoda, hisz az időjárás is kegyes volt, a többtízezeres tömeg verőfényes napsütésben drukkolhatta végig a Döntőt. Bizonyára ennek is köszönhető, hogy a VIP tribün közönsége készségesen betartotta a dress code-ot, és a meghívónak megfelelően kalapot öltött, ahogy azt hagyományosan a lovasrendezvényeken szokás. A hírességek közt 'kalaposkodott' Détár Enikő és Rékasi Károly, az ex-férjének és jelenlegi színházi kollégájának nem is eredménytelenül drukkoló Janza Kata, a Vágtát megelőző kalapbemutatón is felvonuló Debreczeni Zita, valamint a kocsitoló versenyben is szerepet vállaló Keresztes Ildikó és Dombóvári Vanda. De baseball sapkában, sportos öltözetben tiszteletét tette a filmproducerré avanzsált ex-modell, Pataki Ági és producertárs férje, Kovács Gábor is. Igaz, kalap nélkül, de a VIP tribünnön ült Herczeg Zoltán is kedvesével. A megjelentek közt nagy sikert aratott az Andrássy úti Vágta Korzó, ahol az induló települések mindegyike megmutatta legjobb ízeit, kézműves portékáit, programjait, nevezetességeit. Az 56-osok terén felállított Országkonyhában minden ínyenc megkóstolhatta milyen is az alföldi, a felföldi, a dunántúli vagy akár az erdélyi ízvilág.


Sziget 2010 részletes programajánló MINDEN helyszínről (augusztus 9-16

SzigetA Sziget 2010 házigazdái május 13-án tárták a sajtó elé, mi mindenre számíthat az a párszázezer ember, aki augusztusban szigetlakóvá, de legalábbis szigetjáróvá avanzsál. Lesz minden a Hajógyári-szigeten. Mínusz egyedik napi Kispál búcsúkoncerttel, nulladik napi megakoncert sorozattal, benne a Reggae és Ska ünnepével, Cseh Tamás emlékkoncerttel és egy harmadik helyszínen pedig a magyar jazzélvonal és nemzetközi sztárok fúziójával. És természetesen a további öt napon kedvenc fesztiválunk megannyi programjával, 2010. augusztus 9-16. között. Részletes programajánló MINDEN Sziget helyszínről!


Szigetfone a Vodafone-tól a Sziget 2010-en (augusztus 9-16.)

Sziget 2009 Fotó: Már AndrásA Sziget fesztivál többszázezer fős, zene- és 'technológia rajongó’ (early adopter), kommunikációra éhes közössége elsőként próbálhatja ki a kifejezetten sziget-látogatóknak szánt Szigetfone-t, a hasznos helyszíni információkkal szolgáló ingyenes Sziget InfoSMS-t és a kártyás fizetést is. A minden heti- és napijegyes számára járó Szigetfone készülék és VitaMAX Sziget tarifa nemcsak egyedülállóan alacsony percdíjjal segíti a fesztivál belföldi és külföldi közönségének kommunikációját, hanem küllemében a trendi zenei stílusoknak megfelelően formálható is.


Utcaszínház a Sziget 2010-en (augusztus 11-16.)

Sziget 2009 Fotó: Meggyesi BálintA hajó a városod utcáin úszik. Titokzatos legénysége az ismeretlen vidék felfedezésére indul. Ahol a hajó megáll, a város feléled és átformálódik: kertek válnak át paradicsomi öböllé, egy tér csodálatos korallzátonnyá, és talán még egy kincses szigetté...' A Sziget idei utcaszínház- szenzációja, a Malabar társulat csodákat művel, s repíti a szigetlakókat a humor és az álmok világába 2010. augusztus 11-16. között, minden nap, este 10 órától. A dél- franciaországi utcaszínház és cirkusz-művészet nagykövetei, a Malabar társulat 1981-es alakulása óta a világ 43 országának 1153 városában tartott lenyűgöző előadásokat, s most végre itthon is szemtanúi lehetünk e csodának. A nemzetközi artistákból álló együttes egyrészt a Le Voyage des Aquarêves című előadással érkezik Budapestre. Minden este 22 órától egy 16 méteres holdfényszínű hajó sodródik a Sziget 2010-en. Titokzatos legénysége az ismeretlen vidékek felfedezésére indul. A misztikus atmoszférában úszó „vízi álmodozók” humorral és költőiességgel keltik életre a csodákat. Majd a hajó lehorgonyoz s a finálé gólyalábasokat, kaszkadőröket, akrobatákat, zsonglőröket, pirotechnikusokat szerepeltető, álomszerű képpel zárul. A végén a játéktér megtelik habbal és a közönség is részévé válik a záróképnek... A parádé minden este 10-kor indul. Finálé a Dombnál. A társulat még két meglepő megjelenéssel lepi meg a Sziget lakóit: a naprendszerünk legfontosabb égitestét megjelenítő NapŐrökkel és a butaságot és maradiságot bíráló, vándorló zenés vígjátékkal, az éneklő rizsporos márkízokkal, hol itt, hol ott, a Szigeten.


Sziget 2010 Party Aréna program (augusztus 11-16.)

Sziget 2009A Balaton Sound 2010 után még várja egy nagy megmérettetés a partyzókat: hatvanezernél is több lemez található annak a DJ-nek a gyűjteményében, aki 2010-ben útjára indítja az öt napon át dübörgő Party Aréna programjait az idei Szigeten. A hírek szerint a formabontó, stílusteremtő és előremutató elektronikus zenék előállításában mindig is élen járó DJ Shadow már régóta dolgozik új lemezén, így a Party Aréna közönsége nemcsak a downtempo elektronika legismertebb hangmintáira, hanem a több mint húsz éve alkotó elektronikus zenész legújabb sampler fantázáira is rápöröghet majd 2010. augusztus 11-én, este fél nyolctól.


Balaton Sound 2010 lesz (július 8-11.)

Balaton Sound 20092010. július 8-11. között ismét a Heineken Balaton Sound tölti meg élettel a Balaton déli partját. A legfrissebb hírek szerint már biztosan a nagyszínpad headlinerei között szerepel a CHEMICAL BROTHERS, amely 2010-ben csak néhány igazán rangos fesztiválon vállal fellépést. Sokak örömére Zamárdiba látogat JAMIROQUAI, az acid-jazz mozgalom legfontosabb követe. A tavalyi, közel félnapos szettet követően rajongók ezrei követelték SVEN VÄTH visszatérését, akárcsak a legaktuálisabb szupersztárt, a Berlin Calling című kultfilm főszereplőjeként híressé vált PAUL KALKBRENNER-t. Rajtuk kívül jelen lesz még a német dancemester, PAUL VAN DYK is a Heineken Balaton Soundon, melyet a Soundhead és az Antropos olvasói a tavalyi év legjobb fesztiváljának választották. Jegyek kedvezményes áron március 31-ig válthatók.


Újabb 12 név a Heineken Balaton Sound 2009-en (július 9-12.)

BalatonKevesebb mint ötven nappal az idei balatoni nyár legnagyobb eseményének kezdete előtt már megtekinthető a harmadik Heineken Balaton Sound (Zamárdi, 2009. július 9-12.) négy legjelentősebb színpadának részletes programja a fesztivál honlapján. A már korábban bejelentett világsztár fellépők és hazai fesztiváltársaik mellett a szervezők még 12 előadóval bővítették a 2009-ben négy napon át dübörgő, egyedülálló hangulatú esemény programját. Többek közt Richie Hawtin berlini udvartartásának legjobbjaival, Magdával és Heartthorbbal kiegészülve extra partyelemekkel kárpótolja rajongóit a tavaly elmulasztott klubórákért. Szintén ezen a helyszínen veszi majd le lábáról közönségét szépségével, turntable tehetségével és klubolásra született szerzeményeivel Csehország legnépszerűbb djane-je, Lucca, valamint itt mozgatja a potmétereket Ibiza kedvenc french touch dj-je, Richard Grey is.


Sziget 2010 nulladik nap (augusztus 10.)

Cseh TamásKét felejthetetlennek ígérkező megakoncerttel jelentkezik a Sziget (2010. augusztus 11-16.) a már hagyományos „nulladik” napon, azaz 2010. augusztus 10-én. A Nagyszínpadon a jamaicai zenék fiesztája, a Reggae-Ska Ünnep – Bob Marley születésének 65. jubileumát ünnepelve - zajlik majd, a műfaj itthoni alapvetéseivel és nemzetközi sztárokkal. A Világzenei Nagyszínpadon pedig a hazai világ-, és rock zenei színtér legrangosabb képviselői Cseh Tamás emléke előtt tisztelegnek, felidézve a tavaly elhunyt dalnok életművének  legjelesebb állomásait. A Reggae-Ska Ünnep 14 órától a Cseh Tamás emlékkoncert 18 órától kezdődik majd. Mindkét koncert – csak úgy mint a mínusz egyedik napi (2010. augusztus 9.) Kispál búcsú – az ottalvós hetijegyeseknek ajándék, különben pedig félárú, azaz 6.000 forintos napijeggyel élvezhető.


Sziget 2010 Nagyszínpad program (augusztus 9-16.)

Sziget 2005Nemzetközi fesztiválporond aktuális sztárjai, korábbi évek Szigeteinek legnagyobb bulijait tartó közönségkedvencek és itthon kevésbé ismert, de a nemzetközi színtéren egyre népszerűbb produkciók jellemzik a Sziget 2010 Nagyszínpadának programját. A mínusz egyedik napon itt lesz a Kispál búcsú, a nulladikon pedig Reggae-Ska Örömünnepen vehetnek részt a szigetlakók. Kész a Sziget Nagyszínpadának programja, azaz hogy mire fogsz zúzni a budapesti Hajógyári-szigeten 2010. augusztus 9-16-ig.


1.000 hellyel több lesz a Balaton Sound 2010-en (július 8-11.)

BalatonAz utóbbi hetekben – a rossz idő ellenére is – felfokozott érdeklődés kísérte a Zamárdi szabadstrandján 2010. július 8-től induló Heineken Balaton Sound fesztivált. A szervezők ezért úgy döntöttek, ezer fővel növelik a fesztivál befogadóképességét, a korábbinál is nagyobb kempinget és ennek megfelelő infrastruktúrát építenek. Belépőjegyek 2010. július 7-ig még kedvezményes áron kaphatók. A legnagyobb érdeklődés a pénteki és szombati programokra várható, e két nap teltházasnak ígérkezik. Pénteken a Chemical Brothers, és Paul van Dyk, szombaton a Berlin Carling című film után világhírt szerzett Paul Kalkbrenner és David Guetta fellépését várják legtöbben. Utóbbi világszerte ma a legkeresettebb popsztárok egyike, a Balaton Soundról még éjjel helikopter szállítja át egy szerb fesztiválra. A nyitónapon, július 8-án a Pet Shop Boys mellett többek között Sven Vath és Paul Oakenfold is színpadra lép, míg vasárnap a 2many dj’s, John Digweed és Jamiroquai koncertjét várják legtöbben – no meg természetesen a foci VB döntőjét. Éppen ezért a legfontosabb koncertek a VB-döntő után kezdődnek, a rangadót pedig óriási kivetítőn, a Balaton partján ülve élvezheti a nagyérdemű.


Balaton Sound iPhone alkalmazás (július 8-11.)

BalatonA tizedik programfüzetet veszíted el? Nincs nálad táska? Vagy éppen csak védeni akarod a fákat? Akkor a Balaton Sound iPhone alkalmazást neked találták ki. Itt megtalálsz minden információt, amire a fesztivállal kapcsolatban szükséged lehet. Balaton Sound 2010 időpontok, helyszínek, fellépők. Mindez persze többféle módon kereshetően. Ez alap. Ennél jóval többet nyújt ez az app. Hiszen egy koppintás és megtudod, hol találod a hozzád legközelebb lévő bárt, kolbászsütőt vagy éppen mosdót. Azonnal értesülhetsz a legújabb hírekről is. Sőt, ezeket rögtön meg is oszthatod Facebookon vagy Twitteren. A számodra fontos fellépőket egy mozdulattal felveheted a kedvenceid közé, így nem kell újra és újra végigpörgetned az egész műsorfüzetet. És persze számos hasznos információt is összegyűjtöttünk a parkolással, belépéssel kapcsolatos tudnivalóktól a vendéglátóhelyek kínálatán át a kutyáddal kapcsolatos teendőkig. Így neked már nincs más dolgod, mint ellazulni és bulizni. És ne felejtsd el lefotózni a napfelkeltét a Balatonnál, mert az valami csodálatos...


Szombaton teltházas a Balaton Sound 2010 (július 8-11.)

Balaton Sound 2009 / Fotó: SzigetA Heineken Balaton Sound 2010 hivatalos programja csak 2010. július 8-án, csütörtök reggel indul, de szombatra már szerda este minden jegy elkelt. A többi napra jegyek és a fesztiválra bérletek még a helyszínen is kaphatók. A Balaton Sound esetében “hagyománynak” számít, hogy elővételben teltházasak bizonyos napok, s előfordult már olyan év is, amikor valamennyi bérlet a kapunyitás előtt elkelt. Idén a legnépszerűbbnek a szombati program ígérkezik, amikor a Nagyszínpad fő fellépője David Guetta lesz, előtte a Pendulum lép színpadra, a Burn Arénában pedig a kultikus német sztárt, Paul Kalkbrennert várják sokan. Erre a napra 25.000-nél is többen érkeznek Zamárdiba, hiszen a szombati jegyek már elővételben elkeltek. A szervezők felhívják mindenki figyelmét, hogy a fokozott érdeklődésre való tekintettel az M7-es autópályán és a fesztivál bejáratánál is jelentős, akár több órás várakozásra lehet számítani, ezért célszerű a meghirdetett koncertidőpontok előtt 1-2 órával a helyszínre érkezni.


A Sziget 2010 mínusz 1. napján búcsúzik a Kispál és a Borz

Sziget 2009 Fotó: Glódi BalázsNemcsak a Kispál és a Borz népes rajongótábora készül nagy erőkkel 2010. augusztus 9-ére, amikor a Sziget Nagyszínpadán egy egyedi megakoncert keretében elbúcsúzik közönségétől Lovasi András és zenekara, hanem a rangos esemény híres hazai írókat, költőket, zenészeket és újságírokat is megmozgatott, akik az egyik legkedveltebb magyar együttesről szóló gondolataikat az enkispalom.blog.hu weboldalon osztják meg az érdeklődőkkel. Látogassatok el az enkispalom.blog.hu-ra, ha kiváncsiak vagytok rá, mit gondolnak a magyar közélet népszerű figurái a Kispál és a Borzról.


Sziget 2010 – EU Trió Fókusz (augusztus 11-16.)

SzigetAz Európai Unió elnöksége alatt, 2010 és 2011-ben három ország adja egymásnak a stafétabotot. 2010. január 1. és június 30. között Spanyolország, 2010. július 1. és december 31. között Belgium, valamint 2011. január 1. és június 30. között Magyarország tölti be az EU soros elnökségi posztját. A Trió elnökség kapcsán a Sziget programszervezői meghívtak számos kiváló spanyol, belga és magyar előadót, hogy az Európában egyedülálló rendezvényen hangsúlyosan mutathassák be kortárs művészeti életüket. A Sziget 2010 EU Trió Fókusz programjában több közös produkciót hoznak létre, melyek a fesztiválon láthatóak és élhetőek át először.


Sziget 2010 backstage

Sziget 2009 Fotó: Glódi BalázsA Hajógyári-sziget 76 hektáros területén 15 nap alatt 6.000 ember (ez valamivel több, mint 545 focicsapatnyi ember) építette föl a Sziget fesztiválvárost, ahol naponta az 55 helyszínen 200-250 program illetve a Mínusz Egyedik napon a Kispál búcsúkoncert, a Nulladik Napon Reggae Ska örömünnep, Cseh Tamás emlékest és a II. Magyar Jazz Napja szórakoztatja majd a nagyérdeműt. A felépülő sátrak összterülete mintegy 30.000 m2, legnagyobb közűlük a A38-Wan2 3.300 m2-es nagysátra (melybe a PeCsa nagyterme 3.5-szer férne bele), melyeknek tartozékait 12 kamion szállított a helyszínre. A Sziget 2010-en cca 400 zenekar és DJ lép fel 2010-ben, ebből 140 külföldi, ők 32 országból érkeztek.


Időben érkezz a Kispál búcsúra! (augusztus 9.)

Kedves Emberek! Kispál rajongók! Kispál búcsúztatók! Induljatok időben! 2010. augusztus 9-én, tehát ma 20:00-kor kezd - utoljára ebben a formában  - a zenekar, hisz’  11-kor véget kell érnie a majd’ 3 órás búcsúkoncertnek. A Kispált megelőzi - előzenekarként – az Esti Kornél, akik 19:00-kor kezdenek. Ma, a Sziget Mínusz Egyedik napján, a Kispál rajongók mellett azonban a Szigetre beköltöző vendégek is nagy számban érkeznek a Hajógyári-szigetre, így a bejutás ideje is várhatóan meghosszabbodik. Ezért a Sziget 2010 szervezői arra kérik a Kispálra érkezőket, hogy időben induljanak el, nehogy a várható nagy tömeg miatt lemaradjanak az utoljára hallható első számokról!


Vihar után tank és vasszűz zúz majd a Szigeten (augusztus 13. és 14.)

Sziget 2009Hatvanhatezren (66.000) töltötték a pénteket a Szigeten, ahol a tizenharmadika is szerencsés. Szombatra már csak a híre marad az éjszakai zuhénak, nyoma nem. Ma lesz az egyik leglátványosabb program: a Nagyszínpad előtt – délután 3-kor - többezer ember perdül majd egyszerre táncra.


Sziget 2010 összegzés (augusztus 11-16.)

Sziget 2009 Fotó: Már AndrásA sztárfellépők a világ legjobbjának tartott Glastonbury fesztiválhoz hasonlították a Szigetet, az itt lévő nagykövetek szerint nincs is jobb Európában, a nemzetközi újságírók le voltak nyűgözve a változatosságától és hangulatától, a magyar politikusok pedig az egyik legvonzóbb hungarikumnak tartják kedvenc fesztiválunkat. 382 ezren voltak, békében, boldogságban. “Átfutottam a programfüzetet, és láttam milyen arcok vannak itt a Szigeten. Varázslatos ez a közeg! Talán ez a világ legnagyobb fesztiválja, valahol még a Glastonburyt is felülmúlja” - mondta Sister Bliss, és neki igazán elhihetjük, hiszen a Faithless többször is járt már a Szigeten. Vele összhangban James Ford, a Simian Mobile Disco tagja így nyilatkozott: “Nagyon szeretnénk visszajönni máskor is, olyan ez a fesztivál, mint a Glastonbury. Nagy és rengeteg program van.”


A Heineken Balaton Sound 2009 sikeres endje

Balaton Sound 2009 Vámosi Vikivel a közönségbenErős kezdéssel, majd három teltházas nappal összesen 94 ezer látogatót számlált a harmadik Heineken Balaton Sound, melyen Vámosi Viki topmodell is ott mulatott. „Ilyen szép helyen még nem játszottunk”- nyilatkozta Zamárdiról a Sound egyik sztárja, az Orbital, de hasonlóan vélekedett majd’ az összes nemzetközi csapat, sőt a Black Cherry tagjai odáig jutottak, hogy mindenképpen visszajönnének, és akár itt is élnének. Több zenekart be is szippantott a soundos éjszaka, a pörgős buliban még hajnalban is lehetett találkozni, hol a Nouvelle Vague, hol az Ozomatli, vagy akár az Eskorzo tagjaival. A japán Kyoto Jazz Massive a közönségről áradozott, mint elmondták szerte a világban ritka ilyen vibráló hallgatóság előtt játszani. És nagy barátságok  is kaptak erőre a Soundon: David Guetta, ahogy végzett a Samsung Mobil Arénában, azzal a lendülettel át is ment a T-Mobile Teraszra, ahol Svan Vath-hez csatlakozva együtt táncoltatták a közönséget hajnalig.

A fellépők és a látogatók mellett úgy tűnik, a helyiek is elégedettek a fesztivállal, legalábbis ez tűnik ki Zamárdi alpolgármesterének szavaiból, aki úgy nyilatkozott, hogy  ötéves szerződést kötött a város a Sound szervezőivel. Mint elmondta, komoly anyagi bevétele származik a városnak a fesztivál létéből és természetesen a turisztikai vonzereje is jelentős. „ Azt reméljük, hogy aki itt jár, megszereti
Zamárdit és a Balaton legszebb panorámáját látva visszajár majd" -
fogalmazott Egyed Zoltán.


Lesz rock a Sziget 2009-en (augusztus 12-17.)

Tankcsapda a Sziget 2008-onA Szigetben - kedvenc fesztiválunkban - pont az a nagyszerű, hogy míg egyik helyszínen pörög a parti, a másikon világzenére mozdul a közönség, emitt lenyűgöző utcaszínház bűvöli el a nagyérdeműt, amott a nemzetközi romazene pörgeti fel a kedvet és még megannyi helyszínen megannyi stílus. Mindez augusztus második hetében. És persze rockban sem lesz hiány ezen a Szigeten sem. Lesz zúzás a Nagyszínpadon, hegesztés a rock színpadon, sikálás az A38-Wan2 színpadon és rázás-forgatás megannyi más helyszínen. A Nagyszínpad már a mínusz egyedik napon, azaz 2009. augusztus 10-én a rockereknek kedvez. 20 év terméséből válogatva, eddeigi fennállássának legnagyobb és leglátványosabb koncertjét adja az idén a második „X”-et ünneplő Tankcsapda. Lukácsék javában készülnek, állítólag olyan színpadképek váltják majd egymást, hogy már attól leülünk, vagy inkább csápolunk, pogózunk és üvöltjük majd a számokat torokszakadtából az Egyszerű daltól a komplikáltabbakig. És két meglepetés is lesz: az új lemezről élőben itt hallhatunk számokat majd először.


Hippi divatbemutató lesz a SZIN 2009-en (augusztus 26-30.)

ÁRKÁD 2008 Ősz2009-ben Woodstockra emlékeznek a SZINesek: Jimy Hendrix, Janis Joplin és a The Doors dallamai is felcsendülnek egy-egy koncert erejéig az idei – immár ötnaposra bővült (2009. augusztus 26-27-28-29-30.) - Szegedi Ifjúsági Napokon. Hazánk legnagyobb hagygyományokkal rendelkező fesztiválja a most a 40 éves Woodstockra emlékezik. Bizonyára 10-ből nyolcan egyből rávágnák, hogy a Woodstock hamarabb volt, mint a SZIN, pedig az igazság az, hogy kicsiny hazánk ifjúsága már jól ismerte a Szegedi Ifinapokat, amikor is 1969. augusztus 15-én Bethelben megrendezésre került a háromnapos woodstocki zenei és művészeti fesztivál. A fellépők közt pedig Janis Joplin, a The Who, Joe Cocker, a Blood, Sweat & Tears, Jimi Hendrix és sokan mások, akiket a honi zenerajongók csak az Ifjúsági Magazinból ismertek. Trendkövetőknek jó hír, hogy a SZIN 2009-en minden nap lesz hippi divatbemutató.


Látogatószám rekorddal zárt a Sziget 2009 (augusztus 12-17.)

Táskák a Sziget 2009-enAz öt fesztiválnap látogatóival számolva és a Tankcsapdára összegyűlt tömeggel együtt összesen 390 ezren voltak a Szigeten, ami 5 ezerrel írta felül a korábbi években többször is beállított rekordot. A Fátnómore napján 68 ezren gyűltek össze a Hajógyári-sziget Nagyszínpada előtt, így megdőlt az elmúlt években többször is beállított nézőcsúcs, azaz összesen 390 ezren buliztak a Szigeten, mely így anyagilag is nyereséges fesztivált jelent. A trendkövetők, ha biciklisták is, mazsolázhattak: az Octopus Összművészeti helyszínén Bagaboo futárzsákjai, Bohus Tamás bakelit órái, Cangira biciklire szerelhető táskái, Dotty kitűzői, Koodform ékszerei, Mag Renáta (MaRabu) gyöngy és toll ékszerei, Magony Zsuzsanna - ARKA táskává alakítható pulcsijai és MUSU vidám ruhái várták őket.


A Sziget 2009 kedvezményes lesz!

Sziget 2006 - Király Tamás„Tavalyi térképpel könnyen lehet, hogy eltévednénk az idei Szigeten” – nyilatkozta Gerendai Károly főszervező 2009-es fesztivál első, április 9-i sajtótájékoztatóján, arra utalva, hogy a megújulás jegyében számos programhelyszín átalakul, költözik, illetve olvad egybe az idei fesztiválon. Mindemellett komoly kedvezményt is igénybe vehetnek idén az egyetemista és főiskolás diákok, akik csoportokba szerveződve akár 50%-kal olcsóbban is hozzájuthatnak a Sziget hetijegyekhez. És újabb programhelyszínek is gazdagítják a programpalettát: egyebek mellett bemutatkozik a Sziget 2009-en a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa és jelen lesz a hazai kulináris, kézműves és iparműves termékeket felvonultató Hungarikum Falu is. Mindez 2009. augusztus 12-17 között, két bemelegítő nappal (az immár szokásos 0. és -1.) felvezetve.


Sziget 2009 - MOME sátorral, táskagyárral és biciklis divatbemutatóval

Sziget 2009 MOME divatbemutatóÚj, megújult és a már megszokott programhelyszínek változatos kavalkádjával várja - immár tizenhetedik alkalommal - látogatóit a Sziget. A meanstream 5 nap - mely 2009. augusztus 12-17. között zajlik majd - előtt lesz megint mínusz egyedik nap speciális színpadra állított Tankcsapda koncerttel, ahogy nulladik nap is egy 10 órás koncertfolyammal az antirasszizmus jegyében. Jönnek nemzetközi sztárok, fellép a hazai élvonal, de szenzációs utcaszínház, sőt, társasjáték és póker sátor is vár majd rád. De ami portálunk Olvasóit leginkább érinti: jelen lesz a Szigeten a divat is. A MOME sátort állít az Octopus Összművészeti Helyszínen, a MakettLabor ugyanitt workshop keretében, előre szabott táskaalkatrészekkel várja a saját divat-használati tárgyaikat elkészíteni vágyókat, az Octopus Artshop pedig rendhagyó biciklis divatbemutatók során kínálja majd a fiatal magyar iparművészek munkáit.


Heineken Balaton Sound 2009 lesz (július 9-12.)

BalatonKilenc világsztár már biztos fellép Zamárdiban, a Heineken Balaton Sound-on 2009. július 9-12 között. MOBY, KRAFTWERK, UNDERWORLD, THIEVERY CORPORATION, RÖYKSOPP, ERICK MORILLO, CARL COX, RICHIE HAWTIN valamint DAVID GUETTA fellépése azt is sejteti, hogy a tavalyihoz hasonlóan most is elfogyhatnak - már a kapunyitás előtt - a jegyek. És ez még nem minden: a szervezők további sztárokat is ígérnek a - négynaposra bővülő - fesztiválra.


A Sziget 2008 -1- ik napjának szentelt sajtótájékoztatón jártunk

Sziget -1 nap logóSzintén zenész! - Együtt ünneplik a magyar dalt a Sziget -1. napján

A dicső múltú Fészek Klub kerthelyiségében adott találkát egymásnak a honi zenészvilág apraja-nagyja, hogy a szeles csütörtök délelőtt a médiával is megossza Presser Gábor korszakalkotó ötletét: Minden szeptember harmadik vasárnapján a Magyar Dal Napját ünnepeljük a jövőben! A Sziget 2008, felismerve a kezdeményezésben szunnyadó lehetőséget, 2008. augusztus 11-én 7 órás monstrekoncerttel nyitja az idei fesztivált, ahol az elmúlt öt évtized beat-pop-rock daltermésének emblematikus szerzeményei csendülnek fel, a megszokottól némiképp eltérő köntösben. Nemcsak közös zenélésekre kerül majd sor, egy-egy dal az új hangszerelésnek köszönhetően lesz megismételhetetlenné – árulta el Gerendai Károly a Sziget Fesztivál főszervezője, aki a HazaiDivat.hu kérdésére a hajógyári divateseményeit illető változásokról is beszámolt nekünk.


Heineken Balaton Sound 2008 (július 10-13.)

Balaton Sound 2007Világsztárok Zamárdiban

Tavaly hatalmas sikerrel debütált, s adott új értelmet a „balatoni nyár” fogalmának a Sziget Szervezőiroda új fesztiválja, a Balaton Sound. A négynapos rendezvény második felvonása 2008. július 10-én nyitja meg kapuit a Balaton egyik legszebb partszakaszán, Zamárdi szabadstrandján. A minőségi szolgáltatásokat ígérő esemény számos színpadán fellépő világsztárok közül egyelőre 13 nevet hoztak nyilvánosságra a szervezők. Elsőként lép a hazai közönség elé FATBOY SLIM, itt lesz többek között a MASSIVE ATTACK, és a világ első számú DJ-je, ARMIN VAN BUUREN és DAVID GUETTA is. A minőségi programkínálat mellé minőségi sör is társul: a rendezvényhez a Heineken - az idei évtől - névadó szponzorként csatlakozott.


Sziget 2003 (július 30-tól augusztus 6-ig)

Volt egyszer, hol nem volt egy ötlet. Hogy mi lenne ha? Mi lenne, ha lenne egy nagy rét, rajta sok jó ember? Sok jó ember meg úgy élne ott egy hétig, mintha másból sem állna a világ, mint kaja, pia, zene, csajok, meg ami még belefér? Hátunk mögött hagyva a cudar világot, úgy élni akár egy hatalmas kommuna, étel- és élvezetközösségben, kicsapva a fűre, akár a vadlovak? És ha már így összejöttünk, zenéljünk is, legyen mitől pezsdüljön a vér!


Augusztus 10-én startol a Sziget 2005

Sziget Fesztivál Visszaszámlálás 14-től

A Trend Sziget idén már kiérdemli a hagyományos Sziget-program nevet, hiszen 3. alkalommal ülhetsz végig több tucat divatbemutatót a Hajógyári-sziget napernyői alatt. Már csak 14-et kell aludnod. A divathelyszínt idén mentos Trend Sziget név alatt találod a szokásos helyen (a Sziget Fesztivál térképén az 53-as szám jelöli). És hogy mi vár itt rád? Fiatal tervezők, ismert márkák divatbemutatói, mesterfodrászok haj-show-i egy héten át. Ha új frizura vágysz, add át magad a Fudge csapat kreatív kezeinek a fesztivál ideje alatt bármely nap 16.00-24.00 óra között.


Sziget Fesztivál 2006 lesz (augusztus 9-től 16-ig)

Sziget Fesztivál 2005 Jegyek és fellépők elővételben

Hány éve is már? Hát igen, tizennégy. A Sziget átlépte a serdülőkor küszöbét. A hetijegyesek pedig rendszeresen túllépik a sátorhely keretet. Ezért idén debütál a ’hazamenős - nem sátrazós’ hetijegy. Egyébként fellép a Radiohead, a Scissor Sisters és Robert Plant, a klegendás Led-Zeppelin legendás frontembere is.





ALMAF