Sziget 2010 backstage

Hajógyári-sziget 76 hektáros területén 15 nap alatt 6.000 ember (ez valamivel több, mint 545 focicsapatnyi ember) építette föl a Sziget fesztiválvárost


Sziget <a href='/2009.html' title='2009'>2009</a> Fotó: Glódi BalázsA Hajógyári-sziget 76 hektáros területén 15 nap alatt 6.000 ember (ez valamivel több, mint 545 focicsapatnyi ember) építette föl a Sziget fesztiválvárost, ahol naponta az 55 helyszínen 200-250 program illetve a Mínusz Egyedik napon a Kispál búcsúkoncert, a Nulladik Napon Reggae Ska örömünnep, Cseh Tamás emlékest és a II. Magyar Jazz Napja szórakoztatja majd a nagyérdeműt. A felépülő sátrak összterülete mintegy 30.000 m2, legnagyobb közűlük a A38-Wan2 3.300 m2-es nagysátra (melybe a PeCsa nagyterme 3.5-szer férne bele), melyeknek tartozékait 12 kamion szállított a helyszínre. A Sziget 2010-en cca 400 zenekar és DJ lép fel 2010-ben, ebből 140 külföldi, ők 32 országból érkeztek.



A Sziget főbb útvonalaira 12 kamionnyi műanyag burkolatot fektetnek le, míg a sátrakban 25.000 m2 fa burkolattal borítják a talajt, mindezeken túl nagyobb igénybevételnek kitett utakon fém „szőnyeget” borítanak le. 180 kamion szállított ki konténereket a rendezvényre, ezek közül 140 db vizes és kazánkonténer, 215 iroda, raktár, öltöző, tároló és egyéb. 25 kamionban kerítés és kordon érkezett, 5 kamion kábelt és kapcsolószekrényt hozott a Hajógyári-szigetre.

A pénteki özönvízszerű eső újabb kihívás elé állította a Sziget szervezőit, azonban a korábbi évek hasonló, az esőzés következményeiből valamint az árvízi védekezésből fakadó tapsztalatai már sokat segítettek a mostani probléma megoldásában. A sártenger-dagonya eltüntetésére 100 m3-t is meghaladó földes homokot terítettek le, mely munkálatokat 60 munkás 14 munkagéppel végezte az elmúlt két napban. A fesztivál után természetesen a Sziget szervezői, mint ahogy minden évben - vállalt kötelezettsékükként - helyreállítják a területet.

A folyóvizes konténer-wc-kből 5 centrumot alakítanak ki, ahol minden egyes centrumban 45-50 kivilágított WC lesz, állandó takarító személyzettel, folyamatos takarítással. A mobil WC-kel és a korábban is használt konténer WC-kel valamint az épületekben lévő illemhelyiségekkel együtt idén cca 1550 ülőke áll a látogatók rendelkezésére. Tovább fejlesztették a közvilágítást is: a meglévő és tavaly a szervezők által kiépített 3 kilométernyi állandó közvilágítás mellett, csak a fesztivál idejére további több kilométeres szakaszon bővítik a világítást.

37 elefánt súlyú Nagyszínpad

8 napon át 100 ember és 4 targonca építi a színpadokat, melyekhez a hozzávalókat 20 kamion szállította a Szigetre. A legnagyobb színpad, a 900 m2–es 16 m magas (majd’ mint a Budavári Nagyboldogasszony-templom, azaz a Mátyás templom főhajójának magassága), 20 tonna teherbírású Nagyszínpad (ez azt jelenti, hogy egyszerre több mint 300 átlagos súlyú embert bírna el) melynek súlya több majd’ 100 tonna. (A nagyszínpad súlya annyit nyom, mint 37 db afrikai nőstényelefánt ). A Nagyszínpadon 5 tonnányi (ez csak 2 elefántnyi súly) világítás biztosítja a koncertek látványosságát, 450.000 wattnyi teljesítménnyel, 100, nagy teljesítményű intelligens lámpával. A Nagyszínpadon idén is a legmodernebb technikai kihívásoknak is megfelelő digitális hangkeverő pultokat állítanak be a rendszerbe.

A hangszigetelő sátrakban éjszaka is működő programhelyszínek hangszint-beállításához természetesen idén is lesz hangpróba, a környező kerületek illetékeseinek részvételével. Korábban már bevált, ezért idén is alkalmazzák azokat a zajlimitáló technikai eszközöket, melyek a hangberendezésekre kötve, emberi közreműködés nélkül, automatikusan lehalkítják a hangot, ha valaki megpróbálná túllépni a megengedett tartományba beállított hangerőt. Ezeket minden jelentős, éjszaka is működő programhelyszínen, sőt a hangosabb vendéglátó egységeknél is felszerelik. Mindezeken túl egy olyan rendszert is alkalmaznak a szervezők, mellyel a fesztivál környező területeiről pontosan lehet lokalizálni a zenés helyszíneket, s azonnal intézkedni, ha valamelyik a határértéket átlépné.

Szintén korábban beváltotta a hozzáfűzött reményeket az új fejlesztésű anyagból készült zajszigetelő fal, mely a korábbinál nagyobb hatásfokkal képes a zajokat tompítani. A már bevált rendszerek mellett idén egy akusztikai elmélet gyakorlati megvalósításárta is sor kerül, mely kitűnően vizsgázott korábbi fesztiváljainkon. A rendszer lényege, hogy a bizonyos irányba terjedő hangokat vele szembe menő hangokkal korlátozzuk.

A Szigeten 400 fős egészségügyi szolgálat látja el feladatát, köztük az ambulancián 16 orvos, 50 nővér, 12 fős motoros és 110 fős gyalogos járőr, ápolók és betegkísérők valamint 1 rohamkocsi, 4 esetkocsi és 3 mentőkocsi. (Ez egy közepes magyar város rendelőintézetének, a mentőszolgálat pedig egy nagyobb magyar városénak felel meg). A Szigeten lesz természetesen gyógyszertár, azonban azok a szigetlátogatók, akik betegségük okán folyamatosan gyógyszert szednek, hozzák magukkal saját gyógyszerüket, melynek tárolását az egészségügyi bázison megoldják.

Az idei Szigeten a rendőrökön mellett, 1.200 biztonsági őr, valamint több száz jegyellenőr és belső forgalom irányító segíti a rendfenntartást. Idén is érkeznek angol, francia, német és holland rendőrök. A rendőrőrs kibővült és új helyszínen az internet sátor mellett, egy konténerekből épült „irodaházban” működik majd, 24 órás szolgálattal, többnyelvű tolmácsokkal. Az útlevelekkel esetlegesen felmerülő problémákat ugyanitt a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalmunkatársai orvosolják.

Esznek, isznak

TAVALY: annyi sör fogyott a Szigeten, amennyit egy kis vidéki falusi kocsmában tíz évig kortyolgat el a helyiek. Elfogyott annyi pizzaszelet, amennyit Szentendre lakossága fogyasztana el, ha minden szentendrei kapna egyet. Annyi kolbász fogyott, amennyit 66 átlagosan fejlett disznó súlya nyom. És annyi üdítő oltott szomjat, mintha Debrecen város összes lakosa lakos két-két palackkal ivott volna.

IDÉN: Az idei Sziget minden igényt kielégítő ételkínálatot sorakoztat fel: a Bio-Vega bárban humusz, zöldség grill, sült vega virsli, zöldségnyárs, pirított sült tészta, parajos és zöldséges hasé várja a vegetáriánusokat. Lesz zöldség-gyümölcs stand, frissen facsart gyümölcslevek, pizza, lángos, grillételek, palacsinta, héjában sült krumpli, Churros, tömő és New York hot-dog, lángos, kenyérlángos, főtt- és pattogatott-kukorica, pékség, falafel, panini. A széles hal ételkínálaton felül, tengeri herkentyűk hekk, békacomb, csiga várja a kísérletező kedvű látogatókat. A nemzetközi konyha részen arab, görög, kínai, erdélyi, balkáni, indiai ízeket lehet kipróbálni. Továbbá 12 borozó, kolbászstand, valamint 80 söröző/pub várja majd a vendégeket! A kempingek közvetlen közelében 3 db ABC-ben lehet majd vásárolni.

Michelin-csillagos fesztivál

A Sziget fesztivál több mindenben kitűnik európai fesztiváltársai közül, amit a fesztivállátogatók tapasztalhatnak. A magyar fővárost kettészelő folyó egyik szép zöld szigetén, az erre a hétre a semmiből felépülő fesztiválváros kulturális sokszínűsége, változatos és színvonalas szolgáltatásai, a speciális „Sziget Feeling” és nem utolsó sorban a rendkívül kedvező ár/érték arány teszi népszerűvé szerte a világon ezt a multikulturális rendezvényt. Mostanra már a Nagyszínpad sztárjainak nyújtott szolgáltatásban is egyedülálló ez a fesztivál. A Sziget ugyanis az egyetlen megarendezvény a világon, ahol a legnagyobb színpad fellépőit kiszolgáló backstage-ben egy Michelin-csillagos étterem (2010 március 16-án Budapesten Costes kapta meg elsőként, egyetlen magyarországi étteremként a Michelin-csillagot) található, amely azért települ ki egy komplett éttermi konyhát felépítve, hogy a sztárok á la carte étkezhessenek. A szervezők a kiemelkedő színvonalú ellátással is igyekeznek a sztárok kedvében járni, hiszen a jó kedvű előadóktól, jobb hangulatú koncerteket remélhet a Sziget közönsége. Mivel a Nagyszínpad mellett található a közönség elöl elzárt területen is jelen lesz 6 asztallal a Costes, a fesztivál VIP vendégei, közreműködői és az akkreditált újságírók is megkóstólhatják a sztárok étkeit. Akinek jut asztal rendelhet a helyben frissen készülő kulináris remekművekből, amit ugyanúgy elegáns pincérek szolgálnak majd fel, mint a Ráday utcai anya étteremben. Az étterem főszakácsa, Miguel Rocha Vieira a fiatal portugál sztárséf, ki a 2008-as kezdetek óta alig másfél év alatt vezette sikerre a Costes konyháját, sajnos 2010 elején a lisszaboni Ritz szálló chef-je lett. A gasztronómia szerelmeseinek azonban jóhír, hogy júliustól ismét visszatért Budapestre, hogy a Michelin csillagos étterem konyháját ismét Ő vezesse. A backstage-ben található étterem vendégköre is meglehetősen egyedi lesz, hiszen itt csak a fellépő sztárok (és kiséretük) étkezhetnek majd. Azaz a Szigeten egy Michelin csillagos étteremben a Muse, a Faithless, az Iron Maiden, a Madness, a Kasabian és a többi fellépő zenekar tagjai fogyasztanak majd. Még jó, hogy időben foglaltak asztalt!

A percjeggyel egy koncert erejéig is megéri kimenni a Szigetre

Az idei évben a Sziget-látogatók két, merőben új, és előremutató fejlesztéssel is találkozhatnak a fesztiválon, melyek olcsóbbá, illetve kényelmesebbé teszik a fesztivállétet. Azon Vodafone-os előfizetők számára, akik csak bizonyos koncerteket akarnak megnézni a Szigeten, örömteli újítás lesz a percalapú mobilfizetéses rendszer. Eszerint a látogató egy központi számra küldött sms-re válaszként kap egy kódot. Erre az azonosító kódra, a Sziget "K" hídi bejáratánál lévő, erre a célra fenntartott konténernél megkapja a napi karszalagot és aktiválják a rendszert. Hogy a sorbanállással ne "ketyegjen" a látogató pénze, a percalapú fizetéses rendszert igénybe vevők számára ún. "expressz kaput" állítanak fel a szervezők. A látogató addig marad a fesztivál területén, míg kedvenc programjait megnézi, majd a távozáskor a kijáratnál állítják le a rendszert. A mobil parkoláshoz hasonló szisztéma bevezetésével tovább bővítették a szervezők a jegykedvezmények körét.

Mint ismeretes, csoportos diákjeggyel akár féláron is be lehet jutni a Szigetre illetve este 11-után már 50%-kal olcsóbb a Sziget napijegy. A percalapú mobil fizetéses rendszert felhasználóknak csúcsidőben, azaz 18-23 óra között 70, egyéb időszakokban pedig 35 Ft-ot kell fizetniük percenként. Azoknak sem kell félniük, akik a Sziget hangulatától elvarázsolódva az eredetileg tervezettnél sokkal tovább maradnak: a 12000 Ft-os határ elérésekor - egy 1500 Ft-os kényelmi díj felszámítása mellett - leáll a számláló, a percjegy innentől kezdve normál napijegyként üzemel tovább.

Szigetelés készpénzfizetés nélkül

További újítás a kártyás fizetéses rendszer. Eszerint egy ingyen kapott kártyára a fesztivál területén több ponton lehet pénzt feltölteni, mellyel egyszerűbbé válik a vásárlás. A Sziget VIP részlegében kizárólag csak kártyával lehet majd vásárolni, s egyelőre a többi vendéglátó egységben választható ez a lehetőség. Mint ahogy Gerendai Károly, a Sziget főszervezője elmondta: “Ezzel a szisztémával még komfortosabbá válhatnak a fesztiválok, kevesebbet kell sorban állnia a vendégeknek, nem kell a visszajáró pénzzel húzni az időt." A regisztrált kártyatulajdonosok a kártya esetleges elvesztéskor azt letilthatják, illetve a kártyán maradt pénzt a fesztivál végeztével a feltöltő pontokon vissza lehet váltani.

Szigetfone
Idén a Sziget szervezői és a Vodafone közös akciójának köszönhetően igazi újdonságokkal találozhatnak a szigetelők kedvenc fesztiváljukon. A Szigetfone készülékkel olcsón beszélhetnek a Szigetlátogatók.

A Vodafone Szigetfone-ja egy strapabíró készülék, amely egyedülállóan kedvezményes telefonálást nyújt a zenerajongók számára. A Szigetfone-osok percenként mindössze 10 Ft-ért hívhatják egymást, a külföldi vendégek otthon maradt barátaiknak, rokonaiknak 100 Ft-os percdíjon számolhatnak be legfrissebb élményeikről, egy üzenet elküldése pedig csupán 30 Ft-ba kerül számukra.

A napijegyesek 4.000, a hetijegyesek pedig mindössze 2.000 Ft ellenében juthatnak hozzá egy 2.000 Ft-tal feltöltött Vodafone 248-os készülékhez, amely különféle kiegészítők segítségével számtalan módon testre szabható. A Sziget tarifa tehát minden tulajdonosának 200 percnyi beszélgetést nyújt fesztiválozó társaival és barátaival, családtagjaival. Az alapkészüléknél többre vágyók 19.900 Ft ellenében a Vodafone 736-ost is választhatják, amely kifinomult dizájnja mellett e-mailezésre is alkalmas, míg a legigényesebbek a Google korszerű operációs rendszerével, az Androiddal rendelkező Vodafone 845-ös készüléket vásárolhatják meg 30.990 Ft-ért.

Szigetelőszalag a Szigetre

10 üveg ez 20 üveg az, ilyen juice, olyan tea, vegakaja, házikoszt – a Sziget idei sztárjainak kívánságai közt semmi kirívó nincs. Esznek isznak, mint a többi halandó. Bár van, aki határozottan kijelenti, hogy a helyi specialitásokat nagyon kedvelik, tulajdonképpen ezért is csinálják az egész turnét. „Ha hamburgert vagy fish and chips-et akarnák folyton enni, maradnánk otthon és hozhatnátok hozzánk a fesztivált“ – áll az idei nagyszínpad egyik sztárvendégének levelében. De akár hazai akár helyi  az étek, mindenképpen a mai pop-rock világ legnagyobbjai javarészt egészségesen étkeznek. „A zenekar meglehetősen egészségesen érkezik, ezt tartsátok szem előtt“ - írják és hozzáteszik „ No Fastfood please!”

És van, aki nem eszik meg mindent: „Tudassátok a főszakáccsal, hogy egy közülünk allergiás a sajtra“ – írják. 

Persze a kaján és pián kívül lényegesen nagyobb teret szentelnek a technikai kívánságoknak, kivéve egy dj-t, aki az alábbiakat kérte: 3 profi cd-lejátszó, egy keverőpult, egy-vagy két monitor, egy mikrofon egy jó erős asztal és néhány tekercs szigetelő szalag. Se kaja, se pia, se semmi több.

Hogyan jutsz el a Szigetre?

A tavalyi évhez hasonlóan Szervezők idén is kérnek minden Sziget-látogatót, hogy lehetőség szerint NE AUTÓVAL közelítsék meg a Sziget helyszínét, az Óbudai-szigetet. Ehelyett használják a tömegközlekedési eszközöket, valamint a Batthyány, Jászai és a Vigadó térről induló hajójáratot. Felhívják arra is a figyelmet, hogy pénteken és szombaton az Óbudai-sziget más szórakozóhelyei is működnek, ezért ezeken a napokon még nehezebb eljutni autóval a Sziget helyszínére. Ellenben lehet bringát bérelni! A Sziget kerékpárral megközelíthető a budai rakparton egészen a bejáratig. A fesztivál területén díjmentesen működő megőrzőnél (a megszokott helyszínen a Karaván Kempingnél lévő teniszpályán) kisebb javításokat, karbantartást is elvégeznek.

A hajójárat, buszjárat jegyárait és a taxi transzferárait azért próbálja a szervező iroda alacsonyan tartani, hogy ezzel is arra ösztönözzön mindenkit, h ne autóval érkezzenek. A tilosban parkoló autókat a rendőrség elszállítja! Az autókban hagyott értékekért senki nem vállal felelősséget!


BUSZJÁRAT - Minden nap este 23.30-tól reggel 5.00-ig folyamatosan közlekedik. A jegy ára 450.- Ft. Útvonal:
a Szigettől az Árpád híd budai hídfője – Nyugati Pályaudvar – Oktogon – Madách tér útvonalon a Móricz Zsigmond körtér végállomásig.

TAXI - Az elmúlt években megszokott módon, idén is tervezhető transzferárakon lehet igénybe venni.

TÖMEGKÖZLEKEDÉS - A Batthyány tértől HÉV-vel a Filatorigát megállóig, onnét pedig 5 perc séta.

HAJÓJÁRAT - Jászai Mari tér (Margit-hídtól északra 3., számozás szerint a 8. számú móló), valamint a Vigadó téren a 3/a móló (a SPOON és a Columbus hajók között), ezenfelül még a  budai oldalon a Batthyány tér és a Sziget között folyamatosan oda-vissza jár. A jegy ára 600.-Ft.
RIKSASZOLGÁLAT - A romantikus riksa utazás környezettudatos és vidám élmény, szintén igénybe vehető a Szigeten.

MÁV-START ALKALMI MENETTÉRTI KEDVEZMÉNY ÉS JEGYPÉNZTÁR - A MÁV-START Zrt. és a GySEV Zrt. jóvoltából bármely belföldi állomásról Budapest Keleti, Déli, Nyugati és Budapest Kelenföld pályaudvarra 50%-os alkalmi menettérti jegyet válthat a Sziget ideje alatt, kinek nincs más kedvezménye. Az alkalmi menettérti jegy visszautazásra a rendezvény helyszínén felállított MÁV-START pénztárkonténerben történő pecsételéssel együtt érvényes.

Forrás: Sziget


Írta: HazaiDivat.hu , Dátum: 2010-08-09






ALMAF