Smink

Smink

Sminkmester, smink


2010 Tavasz/Nyári divat

Arena Plaza 2010A 2010 Tavasz/Nyár a military, tehát a katonai viseletet idéző stílus jegyében telik. Alternatívaként ott a natúr divat, a testszínű, törtefehér vagy púderrózsaszín, egyszerű vonalvezetésű ruhák vagy a nagyon fodros, nagyon virágos, full-romantikus, már menetszélre is engedelmesen libbenő ruhácskák. Ha pedig kéket választasz - égszínt, tengert vagy királyt - nem tévedhetsz, ez most a kék szezon. A '80-as évek megaválltömései helyett jött, a shakespeare-i kort idéző, csúcsos vállkiemelés kitart, de félvállról is veheted a divatot: az asszimetrikus vállmegoldás is maradt. A szezon újdonságaként a lovaglónadrág és a sort került terítékre, llletve az anorák alkalomra is, hétköznapra is. A virágminta - mely most informatikia segítséggel stilizált - mellett a párducpöttyök, az etno-díszítések és a múlt szezonról ittmaradt, csíkos kelmék is menők. A cipők most robosztusak: magas talpú és sarkú, a bokára fölkúszó darabok, a kiegészítők továbbra is feltűnőek és nagyok. A frizurák hullámosak, világosak (szőkék vagy vörösek, esetleg vöröses-szőkék) és rakoncátlan tincseket lobogtatnak vagy decensen hátrasimítva követik a fej vonalát, a smink rószaszín, hangsúlyos ajkakkal.


Esküvői nyílt nap az Európa hajó fedélzetén (március 7.)

Esküvő az Európa hajónEsküvőre készültök? Szeretnétek, ha minden tökéletes lenne a nagy napon, de mégis a lehető legjobb áron? Elegetek van már a rohangálásból, a szervezésből, a véget nem érő egyeztetésekből? Az Európa hajó esküvői nyílt napján, 2010. március 7-én 10:00-től 14:00-ig gyönyörű hajós esküvői helyszínek és profi esküvő szolgáltatók várnak. És bár a nyílt napot az Európa hajóra hirdették a szervezők, azért az Európa Group összes esküvői hajóját megnézhetitek, mert vasárnap mindannyian ott horgonyoznak majd az Európa mellett. Sőt, a szervezők szívesen látnak egy rövid sétahajókázásra is.


2009/10 Ősz/Téli divat

Daalarna 2009A 2009/10 Ősz/Tél abszolút trendszíne a piros, melyet viselhetsz akár tetőtől talpig, mert ebben a szezonban semmiből sem túl sok a túl sok. A másik trendszín a fekete, de főleg csak azért, mert ebben a színben mutat legjobban a szezon nagy visszatérője, a bőr. Ami viszont az elmúlt szezonokból maradt ránk, és még mindig abszolút trendi, az a fényes anyagok viselése - arany, ezüst, bronz, de akár a fémesen csillogó türkiz vagy lila - mind-mind trendben tart a hideg szezonban. A vállakra - akár a boldogan naív '80-as években, újra az óriás válltömések vagy akár a még mindig trendi félvállú szabás vonzza oda a tekintetet. A szemhéjpúder idén is füstösen jó, a száj azonban most nem természetesen, inkább túlhangsúlyos, akár a peremen kívülire is megnagyobbított, a kiegészítők pedig ugyancsak nagyok és minél több, annál jobb. Ahogy a '20-as, '30-as évek Nagy Gazdasági Világválságának divatja, a mostani válságé is a csillogásról, a túlzásról, a sosehalunkmeg!-ről szól.


Találd meg a színeidet!

Találd meg a színeidet!Elégedetlen vagy a külsőddel? Ugyanazt a rúzst használod évek óta? A végén mindig feketébe bújsz, mert az a biztos? A Találd meg a színeidet! c. könyv megmutatja, hogyan szabadulhatsz meg régi énedtől, és hogyan változhatsz egy teljesen új, neked is, környezetednek is jobban tetsző nővé. A könyv szakértői segítenek kiválasztani a hozzád legjobban illő színeket és fazonokat, megtanítanak viselni a ruháidat, tanácsot adnak arról, milyen smink és frizura áll a legjobban neked, milyen kiegészítők illenek hozzád. Ígéretük szerint, ha tanácsaikat megfogadod, önbizalmad megnő majd, és nem győzöd fogadni a bókokat. Változtasd meg a külsődet - változtasd meg az életedet!


Stylist kézikönyv

Stylist kézikönyvA Stylist kézikönyv egy átfogó munka első része, melyben az olvasó megismerkedhet a felsőruházat és fehérneműk elemeivel és stílusirányzataival, a különféle divat-kiegészítőkkel. Ezt egészíti ki a smink- és fodrászati alapismeretek körébe tartozó fejezet, valamint egy átfogó színelméleti rész. A könyv újdonságértékét nem csak az adja, hogy hatalmas képanyag és ismertető ábra teszi közérthetővé a fejezeteket, hanem az is, hogy új felismerésekre épülő, stylist szakmai kérdésekben igen alapos tudásanyagot nyújt át az olvasónak.

 

A Libri.hu-n további infókat találsz a könyvről, és kedvezményes áron meg is rendelheted


Színpompás szemek - Trendi smink 2009 Tavasz/Nyár

2009 Tavasz/Nyári trendi sminkA 2009 Tavasz/Nyári szezonban akkor lehetsz igazán trendi arc, ha sminkedben izgalmas, vibráló színeket használsz. A szemhéjadon legyen figyelemfelkeltő púder, mellyel a szemhéjtusod harmonizál, arcszíned viszont maradjon természetes, és csak ajkaidat fesd csábítóra. Ezzel a tanáccsal fogadnak majd a nagy milánói kozmetikai cég, a Pupa sminkesei, ha ellátogatsz a Mammut 2009. április 3-án induló Tavaszi Divat-, Szépség- és Egészségnapjaira.


Smink képzés indul Tombor Sarolta sminkmesterrel a KREA-ban (2008. november)

Tombor Sarolta smink - KREATombolj a make-upban!

Tombor Sarolta, make-up artist vezetésével 2008. november 11-től alapozó smink kurzust indít a KREA Kortárs Művészeti Iskola és Műhely. A kurzus időtartama 10 hét: 2008. november 11-től 2009. január 27-ig tart. Az oktatás két részből áll: szombatonként 9.00-től 13.45-ig gyakorlati oktatás Tombor Saroltával, a többszörösen díjnyertes make-up artist-tal; keddenként pedig 16.30-tól 18.45-ig (esetenként 16.30-tól 21.15-ig) öltözködéskultúra, kortárs divat és trendek, stílustervezési gyakorlatok, személyi styling előadások. Előadók: Kiss Szilárd divattervező és stylist, Schön Edina divattervező és szakvezető és Mali Ildikó személyi stylist. 


Kátai-Pál Edina, az Országos Tanuló és Felnőtt Sminkverseny tanuló kategóriájának győztese

Három (modell, kozmetikus, sminkes) az egyben

Modellnek lenni csupa móka és kacagás. Szép ruhák, csodás sminkek, pazar hajköltemények, s a kifutó, amelyen ritmusosan lépdelnek a lányok. Lábuk előtt hever a közönség, ők pedig csak kacéran mosolyognak vagy fensőbbséges tekintettel néznek el a fejük felett. Ugyan ki törődik azzal, ha túl nagy vagy épp túl szoros a cipő – s nekik mégis kecsesen kell lejteniük benne -, hogy előtte órákat ülnek a sminkben, hogy már délután a helyszínen kell lenni, akkor is, ha maga a bemutató csak éjfélkor kezdődik, s azzal, hogy a fiatalság múlandó, s vele együtt a modellkarrier is hamar elillan. Egy okos modell mindezt tudja, s még időben elkezdi keresni az utat, amelyet a „móka és kacagás” után fog bejárni. Közülük sokan maradnak a szakmában, csak épp átlépnek a túloldalra, s mint szervezők, fotósok, fodrászok vagy sminkesek érvényesülnek, ahogyan azt Kátai-Pál Edina – modell, tanuló kozmetikus és Sipos Zita sminkes tanítványa - is tette, nem is kis sikerrel, hiszen élete első ilyesfajta megmérettetésén azonnal el is vitte a pálmát, azaz a tanuló kategória első helyezését az Országos Tanuló és Felnőtt Sminkversenyen.


A Nation & Fashion olasz divathétvége sajtótájékoztatóján jártunk (május 8.)

Két nap, nyolc felejthetetlen óra a talján nagyágyúkkal!

A kétnapos eseménysorozat sajtótájékoztatójának a Hősök tere ékszerdobozkája, a Műcsarnok biztosított helyszínt. A tervek szerint évente megrendezésre kerülő divatprogram nem titkolt célja, hogy Magyarországot az európai divatélet aktív vérkeringésébe kapcsolja, szezononként más-más ország kiemelkedő divatházainak kollekcióit prezentálva. Elsőként, a Reneszánsz Év kapcsán, olyan olasz tervezők munkáit ismerheti meg a nagyközönség, mint a legendás Ferre-é, de ízelítőt kaphatunk a Juventus focistáit és Justin Timberlaket egyaránt ruházó kanadai születésű ikerpár, a Dsquared2 első vonalas költeményeiből is. Az esemény megálmodója, Szabó Pálma szerint: „ezek a márkák eddig a divatbemutatókon is csak egy szűk rétegnek voltak elérhetőek, a Nation & Fashion viszont nem egy VIP rendezvény”. Olyannyira nem, hogy a látogatóknak mindössze napi 2500 Ft-jába kerül az egészestés szórakozás, de potom 4000 Ft-ért már kétnapos belépőjegyet is vásárolhatnak.


Árkád Tavaszi Divathét 2008 VIP bemutató (április 4.)

Tavaszi pezsgés a lá Tokió!

Az immáron nyolcadik alkalommal megrendezésre került divatesemény megnyitóján mindenki megmártózhatott a jövő fővárosának pezsgő trendjeiben. A látványosságokban bővelkedő ÁRKÁD divatshow háziasszonya, Ördög Nóri is tokiói sminkben köszöntötte a díszes egybegyűlteket. A VIP eseményen önkormányzati képviselők, az ÁNTSZ, a rendőrség, a tűzoltóság és a budapesti bevásárlóközpont üzleteinek illusztrisai lubickolhattak a kulturális élményfürdőben. A színpadon a Kill Billből szökött Uma Thurman ereszkedett hídba, majd gésák tipegtek, Arany Sárkány rázta bozontos fejét, kardművészek aprították a dexionsalgó állványokat. A japán hangszerelésű kollekciókat többek közt a C&A, a Champion, a Reserved, a Marks&Spencer és a Budmil biztosította. Míg a mesteri koreográfia Seres Évát, a látványfrizurák Rózsa Erzsi és Karika Zsolt mesterfodrászokat dicsérték, a varázsos make-upokért Sipos Zita és Gubán Bíborka felelt.


Tavaszi megújulás a Mammutban a Douglasszal (március 30.)

MammutA szépség ünnepe

Az immáron hagyománynak számító, tavaszi divatprogram során a Mammut Bevásárlóközpont prémium márkáinak kínálatával (Mexx, GAS, Replay, Persona ésatöbbi) ismerkedhetett meg a nagyérdemű. A stylistok által összeállított kollekciók zenés, táncos, showfényekkel és füsttel operáló körítést kaptak, hogy a látvány valóban hatásos legyen. A sportos összeállításoktól a klasszikusig terjedő választék, a fehérneműket és a fürdőruhákat sem hanyagolta, ahogy estélyi- és menyasszonyi ruhakölteményekből is kijutott. A profi modellek mellett, a legapróbbak is bizonyíthatták tehetségük, a kislányoknak pazar, habos rózsaszín ruha, a kisfiúknak lezser ing dukált. A szépségipar szerelmeseit a bemutató sorozathoz szervesen kapcsolódó programok nyűgözték le, a Douglas Parfüméria jóvoltából többek között a legújabb illatkreációkat is kipróbálhattuk. Mi több, a vállalkozó szellemű hölgyek legszerencsésebbjei három napon át maguk is sztárrá változhattak a meghívott szakemberek segítségével. A leglátványosabb átalakulásokat 25.000 Ft-os Douglas ajándékutalvánnyal, és Joy előfizetéssel honorálta az avatott zsűri.


FASHION TREND divatkiállítás és vásár - 2. nap (április 25-27.)

FufaviHelyszíne: VAM Design Center (1061 Budapest, Király utca 26.)

A programról: FASHION TREND divatkiállítás és vásár (2008. április 25-27.) - Divatba hozzuk Magyarországot!

A hazai divatvilág legnagyobb kiállítására április végén kerül sor a Király utcában fekvő, 11.000 négyzetméteres  VAM Design Center-ben. Az exkluzív környezet rusztikus falaival, üvegtetőjével is hozzájárul a rendezvény sikeréhez, mely eddig hiányzott a hazai palettáról. A FASHION TREND a magyar divatszakma és szépségipar közös bemutatója, kiállítása és workshopja lesz. A nagyszabású esemény két és fél napján keresztül, napi 2500-3000 látogatót várnak a szervezők. Sipos Andreának és Zsoldos Vandának, a projekt két irányítójának mintául, a milánói vagy párizsi divathét szolgált.

FASHION TREND divatkiállítás és vásár - 1. nap (április 25-27.)

Orosz RékaHelyszíne: VAM Design Center (1061 Budapest, Király utca 26.)

A programról: FASHION TREND divatkiállítás és vásár (2008. április 25-27.) - Divatba hozzuk Magyarországot!

A hazai divatvilág legnagyobb kiállítására április végén kerül sor a Király utcában fekvő,11.000 négyzetméteres  VAM Design Center-ben. Az exkluzív környezet rusztikus falaival, üvegtetőjével is hozzájárul a rendezvény sikeréhez, mely eddig hiányzott a hazai palettáról. A FASHION TREND a magyar divatszakma és szépségipar közös bemutatója, kiállítása és workshopja lesz. A nagyszabású esemény két és fél napján keresztül, napi 2500-3000 látogatót várnak a szervezők. Sipos Andreának és Zsoldos Vandának, a projekt két irányítójának mintául a milánói vagy párizsi divathét szolgált.

Tartalom átvétel