Schön Edina

KREA Kortárs Művészeti Iskola bemutatja: STYLISTOLOGY

KREA diplomaA KREA Kortárs Művészeti Iskola STYLISTOLOGY című fotókiállításán a másod- és harmadéves stylist szakos hallgatók 2009/2010-es tanév folyamán készült munkái lesznek bemutatva a Fotóhónap keretében.

A KREA iskola divatstylistnak készülő diákjai a tavalyi év során változatos témájú feladatokat kaptak, mint például őselem, természeti kép vagy népviselet témákban kreatív styling megtervezése, majd a teljes, profi fotózás megszervezése. A kiválóan sikerült fotósorozatok egy részével néhányan már találkozhattak egy korábbi iskolai rendezvény során, de most kibővített válogatás látható az Ötkert nevű népszerű belvárosi szórakozóhelyen november 19-től két héten keresztül. A hallgatók a divatanyagok elkészítése során Kreás fotósokkal, sminkesekkel, divattervezőkkel dolgoztak együtt, de külsős kreatív alkotói segítséget is igénybe vettek. A kiállítást Schön Edina, divattervező, a KREA Kortárs Művészeti Iskola divat és stylist szakvezetője nyitja meg. Az ünnepélyes vernisszázst követően a kellemes hangulatról az Ötkert DJ-i: Superman és Garfield gondoskoskodnak.


Smink képzés indul Tombor Sarolta sminkmesterrel a KREA-ban

Tombor Sarolta smink - KREATombolj a make-upban!

Tombor Sarolta, make-up artist vezetésével 2008. november 11-től alapozó smink kurzust indít a KREA Kortárs Művészeti Iskola és Műhely. A kurzus időtartama 10 hét: 2008. november 11-től 2009. január 27-ig tart. Az oktatás két részből áll: szombatonként 9.00-től 13.45-ig gyakorlati oktatás Tombor Saroltával, a többszörösen díjnyertes make-up artist-tal; keddenként pedig 16.30-tól 18.45-ig (esetenként 16.30-tól 21.15-ig) öltözködéskultúra, kortárs divat és trendek, stílustervezési gyakorlatok, személyi styling előadások. Előadók: Kiss Szilárd divattervező és stylist, Schön Edina divattervező és szakvezető és Mali Ildikó személyi stylist. 





ALMAF