Rózsaszín

2010 TavaszNyári divat

Arena Plaza 2010A 2010 Tavasz/Nyár a military, tehát a katonai viseletet idéző stílus jegyében telik. Alternatívaként ott a natúr divat, a testszínű, törtefehér vagy púderrózsaszín, egyszerű vonalvezetésű ruhák vagy a nagyon fodros, nagyon virágos, full-romantikus, már menetszélre is engedelmesen libbenő ruhácskák. Ha pedig kéket választasz - égszínt, tengert vagy királyt - nem tévedhetsz, ez most a kék szezon. A '80-as évek megaválltömései helyett jött, a shakespeare-i kort idéző, csúcsos vállkiemelés kitart, de félvállról is veheted a divatot: az asszimetrikus vállmegoldás is maradt. A szezon újdonságaként a lovaglónadrág és a sort került terítékre, llletve az anorák alkalomra is, hétköznapra is. A virágminta - mely most informatikia segítséggel stilizált - mellett a párducpöttyök, az etno-díszítések és a múlt szezonról ittmaradt, csíkos kelmék is menők. A cipők most robosztusak: magas talpú és sarkú, a bokára fölkúszó darabok, a kiegészítők továbbra is feltűnőek és nagyok. A frizurák hullámosak, világosak (szőkék vagy vörösek, esetleg vöröses-szőkék) és rakoncátlan tincseket lobogtatnak vagy decensen hátrasimítva követik a fej vonalát, a smink rószaszín, hangsúlyos ajkakkal.


Szín, anyag, minta, stílus


Náray Tamás 2009 TavaszNyár szalonbemutató

Náray 2009 tavasz-nyár

Náray Tamás bár szezonról szezonra újat mutat nekünk, mégis magában hordoz valami állandóságot: vibráló, élénk színeket vagy épp pasztell árnyalatokat láthatunk a bemutatóin, s persze az elmaradhatatlan fekete-fehér-piros kombinációkból felépülő mesés ruhakölteményeket. Nem meglepőek tőle a szokatlan színpárosítások, mint például a 2008. szeptember elején bemutatott, 2009 Tavasz/Nyári kollekcióban szereplő rózsaszín farmer és piros top összeállítás, ahogyan a részletgazdag felület-kidolgozások és a kifejezetten nőies szabásvonalak sem, természetesen mindez a már megszokott stílusban, azaz a lehető legelegánsabban.


Cosmopolitan Bikinishow 2008 (április 17.)

Cosmopolitan Bikinishow 2008Szomjazol a divatra?

Nemcsak a fürdőruha bemutató helyszíne új, a meglehetősen nedvesre sikeredett koncepció is talányosabb a tavalyinál. A COSMO idei bikini kavalkádja az üvegtetős VAM Design Centert duzzasztotta óriási akváriummá. Hála a színpadon megállíthatatlanul zubogó esőfüggönynek, mely a strandi zuhanyzók békebeli hangulatát is felidézte, nemcsak az asztalokon elhelyezett üvegcsékben és a modellek kezében kapálóztak aranyhalak, a nagyérdemű és a kíváncsi celeb társaság, Már Róbert stylisttól Zimány Lindán át Gáspár Győzikéig bezárólag, is úgy érezhette magát, mint uszonyos, pikkelyes bajtársaik a vízben. Az élelmiszeripart kis túlzással lefedő főtámogatók tourjai után (Cherokee, Bonbonita, Flora, Coca-Cola Light) az est gyöngyszemei is színpadra vonultak. A hol esernyővel, hol öntözőkannával felszerelt modellek többek közt a Nike, a Calzedonia és a Just Cavalli, olykor kisebb vagyonokat kóstáló falatnyi csodáiban, vagy merész vágásokkal tarkított egyberészeseiben cikáztak a kifutón, hogy végül átadják helyüket a kék összes árnyalatát felvonultató, rojtos strandkendőkbe burkolt sztároknak. A barna bombázó, Ebergényi Réka topmodell vezényletével Ada, Dér Heni, Dombóvári Vanda, Erdőhegyi Brigitta, Horváth Éva és Pokrivtsák Mónika „szellőztette meg” formás bájait.





ALMAF