Esküvői ruha divat 2010 á la Navona by Pastell

Átállítottuk óráinkat, elővettük a tavaszi kiskabátot, élvezzük a napsütést, a tavaszt.


Navona by Pastell 2010Átállítottuk óráinkat, elővettük a tavaszi kiskabátot, élvezzük a napsütést, a tavaszt. A kora nyári esküvők szervezése is kezd a finisbe érni, meghívók kiküldve, helyszín, zenekar, álomruha lefoglalva. Ám ha bérelt helyett mégis saját menyasszonyi ruhát szeretnénk és a násznépet is szeretnénk valmilyen koncepció mentén egységesen felöltöztetni, hogy a lehető legjobban mutassunk majd együtt a közös fotókon, akkor még mindig nem késő felkeresni egy szalont. Ruhát, de milyet? A barokkos, királynői stílus nem trendi ma már se a menyasszonyi, se a koszorúslány ruhák esetében. Az abroncsos báliruhának leáldozott - azon túl, hogy lehetetlen volt benne tömegben közlekedni, külön segédet kellett keríteni, ha az ara a mosdóba készült. Ehelyett ma a menyasszonyi ruháknál szinte láthatatlan merevítéseket alkalmaznak a divattervezők vagy éppen semmit, hiszen a lenge, a test vonalát követő, szolidabb modellek vannak ma divatban, amelyek nem is igényelnek komolyabb merevítést. E könnyed hatás ellenére még a legegyszerűbb ruha mögött is sokórányi tervezés van, hiszen szinte mérnöki pontosság és átgondolás kell ahhoz, hogy a ruha ott emeljen ki, vagy épp ott takarjon, ahol szükséges. A szalonban igyekszünk megtalálni a legelőnyösebb fazont, hogy a méretrevarrás után tökéletes legyen a ruha és a megjelenés is – avat be a műhelytitkokba Megla Rózsa, a Navona by Pastell divattervezője, aki nem csupán a leendő menyasszonyoknak, de az örömanyáknak és a koszorúslányoknak is kínál trendi megoldást a nagy napra.



Koszorúslány módi

Az összeöltöztetés a koszorúslányoknál alap. A barátnőket vagy fiatal lány családtagokat előre készítsük fel arra, milyen színű, fazonú ruhák jöhetnek szóba, hogy a parttalan vitáknak elejét vegyük. A variációk száma végtelen, az egységes megjelenésnek csak a fantázia és az esküvői költségvetés szab határt, ezért érdemes az ’egyszerű és nagyszerű’ elvet követni. Ezért is kedvelik a hölgyek a NAVONA fényes, mégis természetes alapanyagú modelljeit, amelyek önmagukban is elegáns hatást keltenek. A hagyományos barack-rózsaszín-pink-lila színek mellett a szokatlanabb türkiz, királykék, fukszia, napsárga és almazöld árnyalatokban is gondolkodhatunk, mindenképp vegyük figyelembe a lányok haj- és szemszínét.

Örömanyáknak kosztümöt!

A lehető legegyszerűbb és leghasznosabb választás az, ha az örömanyáknak kosztümöt varratunk. Lehetőleg hasonlót. Ezt később még ki tudják használni, bevállalósabb, lezserebb anyukák természetesen ruhában is gondolkodhatnak. A leendő anyóst és vendégeit összeöltöztetni a mi násznépünkkel viszont elég nagy kihívás, és az esküvői előtti összeveszést is magában rejti. Hát kinek hiányzik ez? Nem is kell egyformaságra törekedni - ennyi nővel egyezségre jutni valószínűleg képtelenség is -, viszont az árnyalatok, a szoknyák hossza, a kosztümök szabásvonala, díszítése legyen összhangban. Ne feledjük: a fotókon mindenképp egymás mellé kerülünk, jó, ha ezek az alapvető „formaságok” összhangot tükröznek. A tavaszi-nyári kollekcióinkban évek óta, rendre felvonultatunk olyan darabokat, a nagy fehér álomruha mellett, amelyeket kifejezetten a násznépnek szánunk, idősebbeknek és fiatalabb hölgyeknek egyaránt. Olyan ruhákat, amelyeket később alkalmi ruhaként is bármikor hordhatnak – mondja Megla Rózsa.

Mi a trend?

2010ben inkább a szabás, a vállak, dekoltázsok vonala lesz érdekesebb: az asszimetria jegyében, a harántvonalas, félpántos felsőkialakítású ruhák fognak hódítani. Ismét előkerül a fodor és a csipke, amit esküvői öltözetekhez egyébként is többet használnak a kreátorok, de idén még inkább hangsúlyosak. A legfontosabb az, hogy csak minőségi, természetes alapanyagokat válasszunk, olyanokat, amelyek hírből sem ismerik a műszálat, mert egy naphosszat tartó elegáns eseményen kell megjelennünk.

Forrás: Navona by Pastell


Írta: HazaiDivat.hu , Dátum: 2010-04-11






ALMAF