Dévényi Kathy sminkmester Guiness rekord kísérlete napról-napra

Dévényi Kathy nemcsak az éjszakát vészelte át bámulatos teherbíróképességével, de bizony a majd kétnapos sminkmaraton 27. órájában is vitézien állta a púderfelhőket.


Holtpont kiiktatva

Dévényi KathyDévényi Kathy nemcsak az éjszakát vészelte át bámulatos teherbíróképességével, de bizony a majd kétnapos sminkmaraton 27. órájában is vitézien állta a "púderfelhőket". Állta? Táncolta, ahogy mondom. Míg az időközben a szalon elé állított hangszóró feledhetetlen ABBA slágereket visszhangzott, a kirakatba csempészett diszkólámpa kék, sárga, piros, zöld fényeket szórt, Dévényi Kathy és az éppen szépülő Koós Réka kórusban énekelte az újraélesztett dallamokat és ropta a '80-as évek slágereire.



Sokoldalú sztárok

A fáradhatatlan sminkmester arcvonásait egyetlen kialvatlanságtól keletkezett karika sem árnyékolta be, továbbra is szikrázó mosollyal fogadta sztárvendégeit, nyilatkozott két sminkremek között a televíziónak. Kiderült, nemcsak a leggyorsabb mester a szakmában, de bizony, ami őt illeti, a világon az első is, aki ilyentén maratoni sminkrekordba vágta-mártotta púderecseteit.

Hogy szépülni nemcsak a hölgyeknek, de bizony az uraknak is illdomos, azt a jóstehetségéről elhíresült Frabato bizonyította, aki non-figuratív fekete ábrákkal ékített make-upban rótta a jó húsz négyzetméteres helyiséget vagy épp levegőzni szaladt ki a szalon elé. Koós Réka ellenben énektudását csillogtatta meg, a dalolást csak néhány perc erejéig hagyta abba, míg Dévényi Kathy az alapozás fontosságáról beszélt.

Miért fontos alapozni?

"Bár a nőknek lenne rá igénye, hogy sminkeljék magukat, nem nagyon van, akitől útmutatást kaphatnának" - jegyezte meg a 15 éve szakmában lévő sminkmester, aki a professzionális sminkremekek elkészítése mellett a hölgyek szépítésére tette fel életét.

"Napi 10-15 percen múlik, múlna a szépségünk" - tette még hozzá. Egy otthoni sminkremek elkészítésekor is az alapozásra kell helyeznünk a hangsúlyt, az apró bőrhibák elfedése csodákra képes. "A szemhéjra maximum két színt vigyünk fel" - tanácsolta továbbá a nyilatkozat közben épp csak lélegzethez jutó Dévényi Kathy - " a megfelelő alapozó használatán túl, szájunkat és szemünket is hangsúlyozzuk.".

Nem ígéret, bizonyíték

Hogy a gyakorlatban is megállnak tanácsai, nemcsak az éppen elkészült Koós Réka make-upja, de Sárközi Anita, Bayer Ilona, a helyszínre fiával érkező Ungár Anikó sminkjei is bizonyították. A stafétabotot egymásnak adó sztárvendégek kivétel nélkül szikrázva, csillogóan hagyták el az aprócska szalont, ahol szívük szerint, maradtak volna még. Zene, tánc, móka, kacagás, ötös ikrekről szóló történetek - hol máshol kaphatnának ennyi mindent egy varázsos sminkremeken túl?

A szőlőcukor mázsa-, a kávé, tea továbbra is literszám fogyott. Előbbit Dévényi Kathy, utóbbit vendégei fogyasztották előszeretettel. A Guiness sminkben pompázó művészek finom csokikkal megrakott, köszönő ajándékcsomaggal hagyták el a helyiséget, ki-ki részvételét tanusító, névreszóló emlékplakettet is kapott.

Emberfeletti kitartás

A celeb nap valóban meghozta a kívánt érdeklődést, fotósok serege zsúfolódott az utcáról is nem kis feltűnést keltő szalonba. A járókelők, akik csak bekukkantani mertek az üvegkirakaton által, el sem hitték, hogy épp egy rekordkísérlet tanúi. A helyiségben uralkodó jókedv, a kihallatszó kacagás keltette fel érdeklődésüket.

Hogy Dévényi Kathy átjutott-e már a holtponton? Nem is egyen. Tudja, hogy a hátralévő órákban lesz még jó néhány, de nem esik kétésgbe, nem adja fel. Nemcsak vendégei tartják benne a lelket, de segítő bírái, valamint Gerényi Katalin is, no meg lelkiereje, ami úgy tűnik, kiapadhatatlan.

Képek Dévényi Kathy rekordkísérletéről

További képek a témában:
Képek Dévényi Kathy új Guiness rekordot köszöntő sajtótájékoztatóról - Dunapark Kávéház, 2007-03-29


Írta: MZ , Dátum: 2007-03-29






ALMAF