3. Fürdők Éjszakája a fővárosban

Az Est Media Group Kft. és a Budapest Gyógyfürdői Zrt. a 3. Fürdők Éjszakája szervezése és előkészítése során minden érintett szakhatósággal előzetesen egyeztetett


Az Est Media Group Kft. (EMG) és a Budapest Gyógyfürdői Zrt. közös szervezésében idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Fürdők éjszakája 2011. február 18-án.



A Múzeumok éjszakájának mintájára főváros szerte egész éjszaka nyitva állnak majd a gyógyfürdők, közülük legalábbis a Gellért, a Rudas, a Széchenyi, a Király és a Lukács fogadja majd a kulturált szórakozásra vágyó közönséget. Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is kiválóbbnál kiválóbb programok várják a látogatókat.

A programok az adott létesítményhez illeszkedően kerültek összeállításra, így a Lukács Fürdőben Dumaszínház és hanglemezbarát DJ szett is lesz, a Széchenyi Fürdőben az EST Music-os Zoohacker & Greg Note, a TMX, a Compact Disco valamint az Anima Sound System, a Rudas Füdrőben Volta Johntra & Paun & Rhina, Naga, Palotai és Karányi, a Török Fürdőben Keyser & Shuriken, illetve a Mana Mana, a Gellértben a David Yengebarian Trio, Infra Gandhi, a The Dj Bootsie Akoustic Big Band, és szabadstílusú Slam Poetry, míg a Király Fürdőben koedukált lounge szórakoztatja majd a megjelent közönséget.

Az EMG portfoliója mára a kultúra valamennyi területét felöleli. Ezért is tartjuk fontosnak a részvételt egy olyan kiemelkedő kulturális esemény szervezésében és beharangozásában, mint a Fürdők Éjszakája.

Az Est Media Group Kft. és a Budapest Gyógyfürdői Zrt. a 3. Fürdők Éjszakája szervezése és előkészítése során minden érintett szakhatósággal előzetesen egyeztetett a rendezvény biztonságos lebonyolítása érdekében.

Bővebb információ:
Nikolits Dóra, marketing vezető – EMG: nikolits.dora@emgmedia.hu
Budapest, 2011. február 9.


Írta: Est Media Group , Dátum: 2011-02-09






ALMAF