Zamárdi

Balaton Sound 2010 lesz (július 8-11.)

Balaton Sound 20092010. július 8-11. között ismét a Heineken Balaton Sound tölti meg élettel a Balaton déli partját. A legfrissebb hírek szerint már biztosan a nagyszínpad headlinerei között szerepel a CHEMICAL BROTHERS, amely 2010-ben csak néhány igazán rangos fesztiválon vállal fellépést. Sokak örömére Zamárdiba látogat JAMIROQUAI, az acid-jazz mozgalom legfontosabb követe. A tavalyi, közel félnapos szettet követően rajongók ezrei követelték SVEN VÄTH visszatérését, akárcsak a legaktuálisabb szupersztárt, a Berlin Calling című kultfilm főszereplőjeként híressé vált PAUL KALKBRENNER-t. Rajtuk kívül jelen lesz még a német dancemester, PAUL VAN DYK is a Heineken Balaton Soundon, melyet a Soundhead és az Antropos olvasói a tavalyi év legjobb fesztiváljának választották. Jegyek kedvezményes áron március 31-ig válthatók.


Újabb 12 név a Heineken Balaton Sound 2009-en (július 9-12.)

BalatonKevesebb mint ötven nappal az idei balatoni nyár legnagyobb eseményének kezdete előtt már megtekinthető a harmadik Heineken Balaton Sound (Zamárdi, 2009. július 9-12.) négy legjelentősebb színpadának részletes programja a fesztivál honlapján. A már korábban bejelentett világsztár fellépők és hazai fesztiváltársaik mellett a szervezők még 12 előadóval bővítették a 2009-ben négy napon át dübörgő, egyedülálló hangulatú esemény programját. Többek közt Richie Hawtin berlini udvartartásának legjobbjaival, Magdával és Heartthorbbal kiegészülve extra partyelemekkel kárpótolja rajongóit a tavaly elmulasztott klubórákért. Szintén ezen a helyszínen veszi majd le lábáról közönségét szépségével, turntable tehetségével és klubolásra született szerzeményeivel Csehország legnépszerűbb djane-je, Lucca, valamint itt mozgatja a potmétereket Ibiza kedvenc french touch dj-je, Richard Grey is.


1.000 hellyel több lesz a Balaton Sound 2010-en (július 8-11.)

BalatonAz utóbbi hetekben – a rossz idő ellenére is – felfokozott érdeklődés kísérte a Zamárdi szabadstrandján 2010. július 8-től induló Heineken Balaton Sound fesztivált. A szervezők ezért úgy döntöttek, ezer fővel növelik a fesztivál befogadóképességét, a korábbinál is nagyobb kempinget és ennek megfelelő infrastruktúrát építenek. Belépőjegyek 2010. július 7-ig még kedvezményes áron kaphatók. A legnagyobb érdeklődés a pénteki és szombati programokra várható, e két nap teltházasnak ígérkezik. Pénteken a Chemical Brothers, és Paul van Dyk, szombaton a Berlin Carling című film után világhírt szerzett Paul Kalkbrenner és David Guetta fellépését várják legtöbben. Utóbbi világszerte ma a legkeresettebb popsztárok egyike, a Balaton Soundról még éjjel helikopter szállítja át egy szerb fesztiválra. A nyitónapon, július 8-án a Pet Shop Boys mellett többek között Sven Vath és Paul Oakenfold is színpadra lép, míg vasárnap a 2many dj’s, John Digweed és Jamiroquai koncertjét várják legtöbben – no meg természetesen a foci VB döntőjét. Éppen ezért a legfontosabb koncertek a VB-döntő után kezdődnek, a rangadót pedig óriási kivetítőn, a Balaton partján ülve élvezheti a nagyérdemű.


Balaton Sound iPhone alkalmazás (július 8-11.)

BalatonA tizedik programfüzetet veszíted el? Nincs nálad táska? Vagy éppen csak védeni akarod a fákat? Akkor a Balaton Sound iPhone alkalmazást neked találták ki. Itt megtalálsz minden információt, amire a fesztivállal kapcsolatban szükséged lehet. Balaton Sound 2010 időpontok, helyszínek, fellépők. Mindez persze többféle módon kereshetően. Ez alap. Ennél jóval többet nyújt ez az app. Hiszen egy koppintás és megtudod, hol találod a hozzád legközelebb lévő bárt, kolbászsütőt vagy éppen mosdót. Azonnal értesülhetsz a legújabb hírekről is. Sőt, ezeket rögtön meg is oszthatod Facebookon vagy Twitteren. A számodra fontos fellépőket egy mozdulattal felveheted a kedvenceid közé, így nem kell újra és újra végigpörgetned az egész műsorfüzetet. És persze számos hasznos információt is összegyűjtöttünk a parkolással, belépéssel kapcsolatos tudnivalóktól a vendéglátóhelyek kínálatán át a kutyáddal kapcsolatos teendőkig. Így neked már nincs más dolgod, mint ellazulni és bulizni. És ne felejtsd el lefotózni a napfelkeltét a Balatonnál, mert az valami csodálatos...


Szombaton teltházas a Balaton Sound 2010 (július 8-11.)

Balaton Sound 2009 / Fotó: SzigetA Heineken Balaton Sound 2010 hivatalos programja csak 2010. július 8-án, csütörtök reggel indul, de szombatra már szerda este minden jegy elkelt. A többi napra jegyek és a fesztiválra bérletek még a helyszínen is kaphatók. A Balaton Sound esetében “hagyománynak” számít, hogy elővételben teltházasak bizonyos napok, s előfordult már olyan év is, amikor valamennyi bérlet a kapunyitás előtt elkelt. Idén a legnépszerűbbnek a szombati program ígérkezik, amikor a Nagyszínpad fő fellépője David Guetta lesz, előtte a Pendulum lép színpadra, a Burn Arénában pedig a kultikus német sztárt, Paul Kalkbrennert várják sokan. Erre a napra 25.000-nél is többen érkeznek Zamárdiba, hiszen a szombati jegyek már elővételben elkeltek. A szervezők felhívják mindenki figyelmét, hogy a fokozott érdeklődésre való tekintettel az M7-es autópályán és a fesztivál bejáratánál is jelentős, akár több órás várakozásra lehet számítani, ezért célszerű a meghirdetett koncertidőpontok előtt 1-2 órával a helyszínre érkezni.


A Heineken Balaton Sound 2009 sikeres endje

Balaton Sound 2009 Vámosi Vikivel a közönségbenErős kezdéssel, majd három teltházas nappal összesen 94 ezer látogatót számlált a harmadik Heineken Balaton Sound, melyen Vámosi Viki topmodell is ott mulatott. „Ilyen szép helyen még nem játszottunk”- nyilatkozta Zamárdiról a Sound egyik sztárja, az Orbital, de hasonlóan vélekedett majd’ az összes nemzetközi csapat, sőt a Black Cherry tagjai odáig jutottak, hogy mindenképpen visszajönnének, és akár itt is élnének. Több zenekart be is szippantott a soundos éjszaka, a pörgős buliban még hajnalban is lehetett találkozni, hol a Nouvelle Vague, hol az Ozomatli, vagy akár az Eskorzo tagjaival. A japán Kyoto Jazz Massive a közönségről áradozott, mint elmondták szerte a világban ritka ilyen vibráló hallgatóság előtt játszani. És nagy barátságok  is kaptak erőre a Soundon: David Guetta, ahogy végzett a Samsung Mobil Arénában, azzal a lendülettel át is ment a T-Mobile Teraszra, ahol Svan Vath-hez csatlakozva együtt táncoltatták a közönséget hajnalig.

A fellépők és a látogatók mellett úgy tűnik, a helyiek is elégedettek a fesztivállal, legalábbis ez tűnik ki Zamárdi alpolgármesterének szavaiból, aki úgy nyilatkozott, hogy  ötéves szerződést kötött a város a Sound szervezőivel. Mint elmondta, komoly anyagi bevétele származik a városnak a fesztivál létéből és természetesen a turisztikai vonzereje is jelentős. „ Azt reméljük, hogy aki itt jár, megszereti
Zamárdit és a Balaton legszebb panorámáját látva visszajár majd" -
fogalmazott Egyed Zoltán.


Heineken Balaton Sound 2009 lesz (július 9-12.)

BalatonKilenc világsztár már biztos fellép Zamárdiban, a Heineken Balaton Sound-on 2009. július 9-12 között. MOBY, KRAFTWERK, UNDERWORLD, THIEVERY CORPORATION, RÖYKSOPP, ERICK MORILLO, CARL COX, RICHIE HAWTIN valamint DAVID GUETTA fellépése azt is sejteti, hogy a tavalyihoz hasonlóan most is elfogyhatnak - már a kapunyitás előtt - a jegyek. És ez még nem minden: a szervezők további sztárokat is ígérnek a - négynaposra bővülő - fesztiválra.


Heineken Balaton Sound 2008 (július 10-13.)

Balaton Sound 2007Világsztárok Zamárdiban

Tavaly hatalmas sikerrel debütált, s adott új értelmet a „balatoni nyár” fogalmának a Sziget Szervezőiroda új fesztiválja, a Balaton Sound. A négynapos rendezvény második felvonása 2008. július 10-én nyitja meg kapuit a Balaton egyik legszebb partszakaszán, Zamárdi szabadstrandján. A minőségi szolgáltatásokat ígérő esemény számos színpadán fellépő világsztárok közül egyelőre 13 nevet hoztak nyilvánosságra a szervezők. Elsőként lép a hazai közönség elé FATBOY SLIM, itt lesz többek között a MASSIVE ATTACK, és a világ első számú DJ-je, ARMIN VAN BUUREN és DAVID GUETTA is. A minőségi programkínálat mellé minőségi sör is társul: a rendezvényhez a Heineken - az idei évtől - névadó szponzorként csatlakozott.





ALMAF