Sziget 2004 lesz (augusztus 4-11.)

A tavalyi siker után nem is volt kérdés, hogy idén is lesz divat a Szigeten. Divatbemutatók, hajshow-k, meg ami kell, az lesz.


SzigetÚjra divathelyszínnel!

A tavalyi siker után nem is volt kérdés, hogy idén is lesz divat a Szigeten. A napernyőkkel és nyugágyakkal csalogató helyszínen divatbemutatók és hajshow-k váltották egymást kora délutántól éjszakába nyúlóan a fesztivál egy hete alatt. Az érdeklődés pedig felülmúlta a tavalyit: állandósult a teltház. A ’Kell egy hét együttlét’ szlogenje tehát a divatkedvelők szívébe is belopta magát. A Trend Sziget szerda délután iszapbirkózással nyitott. Az immáron hagyományos látványosság nagy népszerűségnek örvendett, és hangulatfokozó hatása is jól mérhető volt. Az íly módon bemelegített közönséget a Budapesti Divatiskola növendékeinek kollekciója kápráztatta el. Innentől pedig megállíthatatlan volt a divatbemutatók áradata: a jól ismert világmárkák legújabb darabjai, hazai divattervezők kollekciói, iparművészetisek álmai és mesterfodrászok keze munkái vonultak a kifutón. Két bemutató között go-go girl-ök tánca szórakoztatta a közönséget – amely szórakozott is becsülettel.



Szombaton debütált a Szigeten a ’Spaceboy’, a Magyar Iparművészeti Egyetem elsőéves textil szakos hallgatóinak bemutatója. Aki azért érkezett a meghírdetett időpontban a Trend Szigetre, hogy csinos lányokban gyönyörködhessen – és akadtak ilyenek szép számmal -, azt kellemetlen meglepetés érte. Bár a divattervezők védelmében meg kell jegyezni, hogy a bemutató címe ezügyben beszédes (lsd. boy = fiú). A kifutóra lépő fiatalemberek űrruhái azonban marasztalták a méltatlankodókat is. A nejlonból és műanyagból ’varrt’ ruhadarabok némelyike ’Az ötödik elem’ című sci-fi-t idézte, de nem annyira Leeloo (Milla Jovovich), mint inkább a luxushajón éneklő díva kosztümjét. Némely kreáció egyszerre volt archaikus és rendkívül modern: korunk anyagát, a műanyagot használta törzsi viseletek felidézésére.  A sajátos kollekció még az elmaradhatatlan menyasszonyi ruhát is felvonultatta: félmeztelen férfimodellen érkezett a földig érő nejlon-szoknya és libbenő, műanyag fátyol.

A Chance divatiskola növendékei bemutatójuknak ’A romlás virágai’ címet adták (Baudelaire, Rimbaud és Verlaine után szabadon). A kifutón immár a hőn áhított csinos modell lányok lejtettek lenge, kihívó öltözetben, merész színkombinációkban. A stílusjegyül választott dekadenciát leomló kelmék használatával hozták házhoz a tervezők. A hatást tovább erősítette a szabásvonal, amely határozatlan, lágy kontúrt adott a ruháknak, megszaggatott hatást keltve. Viselőjük nőiességét a mély dekoltázs, a szabadon hagyott has és csípő, illetve az alig valamit takaró szoknyácska hangsúlyozta. A kollekciók között felvonult a domina is, aki fekete-vörös színkombinációval, és lebegő pelerinnel bűvölt. A tervezők egyébként is a harsányabb szineket választották: a trendi pink és a mindig divatos vörös az állatbőrt utánzó mintákkal vegyültek.

A Frenetic és a Miju a rózsaszín és rokonszíneinek minden árnyalatát felvonultatták. A vöröstől a pinken át a bordóig láthattunk merész színösszeállítású és szolid darabokat is. A ’könnyű és nyárias’ jegyében pántos miniruhák vonultak falatnyi sortok kíséretében. Ami nemrég ’tilos’ volt - úgy mint pirosat a lilával, narancsot a rózsaszínnel – az most hódít, sőt kifejezetten trendi. A keleties színkombinációk tehát betörtek a nyugati divatba. A vonalvezetés letisztult, inkább kényelmes, mint kihívó.

Ami trend, az idén is megfordult a Szigeten. Aki pedig megfordult a Trend helyszínen, sokat eleshetett abból, amit öltözködéskultúrának hívnak. Jövünk jövőre is. Trendületlenül.

    Fotók a Chance Divatiskola divatbemutatójáról - Sziget Fesztivál 2004   Fotók a Frenetic divatbemutatóról - Sziget Fesztivál 2004   Fotók a Mandu divatbemutatóról - Sziget Fesztivál 2004   Fotók a Muji divatbemutatóról - Sziget Fesztivál 2004
Írta: Darnyik Szilvia , Dátum: 2004-08-12






ALMAF