S. Hegyi Lucia, divattervezőt a Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tűntették ki (augus

Sólyom László, köztársasági elnök 2007. augusztus 20.-án a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét adományozta S. Hegyi Luciának


Kitüntető figyelem

S. Hegyi LuciaSólyom László, köztársasági elnök 2007. augusztus 20.-án a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét adományozta S. Hegyi Luciának, Magyarország egyik legjelentősebb divattervezőjének, aki az Első Magyar Divattervezők Szövetségének egyik alapító tagja és egyben alelnöke is. S. Hegyi Lucia a „divattervező-iparművész” kategóriában kapott kitűntetését Dr. Hiller István, oktatási és kulturális minisztertől vehette át ünnepélyes keretek között, az Iparművészeti Múzeumban, az államalapító Szent István ünnepén.



Lovagkereszttel a magyar kultúráért

„Mélyen meghatott és óriási boldogsággal töltött el az, hogy ilyen megtiszteltetésben lehet részem” – mondta el S. Hegyi Lucia. „A Magyar Köztársaság Érdemrendjének Lovagkeresztje még több erőt ad nekem ahhoz, hogy missziómat beteljesítsem. Munkám során legfontosabb célkitűzésem, hogy a megjelenés kultúrája, a közízlés visszanyerje a háború előtti értékrendjét, valamint, hogy a nehéz helyzetben lévő, ám sok lehetőséget rejtő magyar kézműves ruhaipart fiatal tehetségek felkarolásával az ő kezükbe adjam tovább.” – tette hozzá a tervezőnő.

S. Hegyi Lucia az egyik első olyan divattervező Magyarországon, akit a Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tűntettek ki. Munkássága nem csupán a mesterien elkészített egyedi viseletek megalkotására terjed ki, hanem csapatával évek óta foglalkozik személyre szóló és vállalati stílus- és arculati tanácsadással és kialakítással.

Szakma iránti elhivatottsága mindig is úttörő szerepet játszott a divatszakma összefogásában, így a 2006-ban megalakult Első Magyar Divattervezők Szövetségének alelnöki posztját tölti be.

S. Hegyi Lucia, divattervező címszavakban

Pályáját angol és francia női szabómesterként kezdte. Ruhái elsőként külföldön váltak ismertté. Önállóan tervezett kollekciókat Svédországba, Finnországba, Ausztriába a Május 1. Ruhagyár égisze alatt.

25 évesen a Magyar Művészeti Alap tagjaként, mint iparművész kezdett el az egyedi tervezésű ruhákkal, az haute couture-rel, azaz a művészi szintű szabászattal foglalkozni, mely a Luan by Lucia márkanevet viseli. Magyar tervezőként elsőként jelent meg olyan neves szakmai kiállításokon, mint a bécsi Offline, a müncheni Mode Woche, vagy a düsseldorfi Igedo.

Saját cégét, a Lucia Stúdiót 1990-ben alapította férjével. Azóta számos nagysikerű divatbemutatót tartott, a legutóbbit 2005-ben „Freskó” címmel.


Írta: Darnyik Szilvia , Dátum: 2007-09-10






ALMAF