Magyar Divat Szövetség

Megnyílt a Divatolimpia 2006 kiállítás a Művészetek Palotájában

Haute couture ruhák pret-á-porter fotói

Divatolimpia 2006A Divatolimpia 2006 divattervezőverseny díjnyertes és döntőbe jutott kreációiból, valamint a meseszép ruhákról készült fotósorozatból nyílt kiállítás 2006. november 15-én a budapesti Művészetek Palotájának Zászló csarnokában. A tárlatot a verseny szervezői, a Magyar Divat Szövetség prominensei nyitották meg. Dacára, az egyre sokasodó vendégnek, az előkészületek még lázasan folytak a háttérben: néhány, a valódiakat meghazudtoló, nyughatatlan selyemrózsaszálnak sehogy sem akaródzott a vázában maradnia. Míg a közönség a bábukra húzott ruhakölteményeket, a falon körbefutó fotográfiákat csodálta, a mikrofonállványon is igazította.


A Divatolimpia dobogósainak bemutatója a WMN Hiúságok Vásárán

Ifjú magyar tehetségek egy debütáló rendezvényen

DivatolimpiaPret-á-porter, haute couture - ki hinné, hogy ezek egy olimpiával kapcsolatban felmerülő fogalmak? Pedig nem tévedés, 2006-ban harmadik alkalommal rendezte meg a Magyar Divat Szövetség a Divatolimpiát, igaz, az ott versengőket nem a sportlelkesedés, inkább a ruhák iránti elkötelezettség jellemezte. Idén a pályamunkák három témát öleltek fel: „Etnikum”, „Wellness” és „Üzlet”, amelyekből a Hiúságok Vására kifutóján - a zsűri által legjobbaknak ítélt divattervezők alkotásaiból - kaphattunk ízelítőt.


A Divatolimpia 2006 divattervező verseny részletes pályázati kiírása

Divatolimpia 2006Pályázz!

A Magyar Divat Szövetség harmadik alkalommal hirdeti meg divattervező versenyét. A Divatolimpia célja 2006-ban is az, hogy ismerkedési fórumot teremtsen a divatszakma kezdő és gyakorló szereplői, valamint a piaci szereplők, a kis- és nagykereskedők számára. A tehetségek kollekcióinak bemutatása pedig a hazai öltözködéskultúra fejlesztésére is kiválóan alkalmas. Az egyenként 500.000 Ft-os fődíjért három kategóriában - pret-a-porter, haute couture és formaruha - pályázhatnak a divattervezők, hogy milyen alapanyagokat használhatnak és miylen koncepció köré kell fantáziálniuk, arról lentebb. A pályázat feltétele a divat itánti elkötelezettség, valamint a szakiskolai végzettség, vagy folyamatban lévő divattanulmányok.

Divatolimpia 2006 döntő (október 5.)

Divatolimpia 2006Divatolimpikonokat avattak

Három a magyar igazság - tartja a mondás. A Magyar Divat Szövetség által szervezett Divatolimpia 2006 - amely ma a legnagyobb pénzdíjazású hazai divattervező verseny - a harmadik a sorban és idén is három kategóriában indulhattak a szárnypróbálgató dizájnerek, hogy elnyerjék a háromszor három- (azaz kilenc) -tagú, szakmai zsűri - köztük az Elite Magazin és a magyar GLAMOUR főszerkesztőinek, valamint Pataki Ági ex-modellnek - kegyeit. Idén az ’Üzleti Márkatermék’ kategóriában végül nem avattak győztest, a ’Wellness’-ben megosztották, az ’Etnikum’-ban pedig megkettőzték a fődíjat a szigorú itészek.


A Divatolimpia 2006 döntője lesz a Művészetek Palotájában

Divatolimpa 2006Divattervezők olimpiája

A Magyar Divat Szövetség immáron harmadik alkalommal hirdette meg országos divattervezőversenyét, a Divatolimpiát. A beérkezett pályamunkákból a szakmai zsűri 41-et talált méltónak a döntőben való részvételre. A végső megmérettetés 2006. október 5-én 17.00-kor veszi kezdetét, a budapesti Művészetek Palotája Üvegtermében, szakmai közönség előtt. A nagyközönség ugyanitt, a 21.00-kor kezdődő divatbemutatón belépőjegy ellenében csodálhatja meg a Divatolimpia 2006 termését. A pályázók 2006. április 30-ig postázhatták terveiket az MDSZ címére, hogy esélyt nyerjenek az egyenként 500.000 Ft-os fődíj elnyerésére, három kategóriában.


Mi az a Magyar Divat Szövetség?

Magyar Divat Szövetség története, céljai egy percben

A Divatolimpia idén (2006) harmadszorra került megrendezésre, és mint a legmagasabb pénzdíjazású divattervező verseny (kategóriánként félmillió forint) évről-évre nagyobb, országos érdeklődésre tart számot. De szervezőjéről, a Magyar Divat Szövetségről talán mégsem tudja mindenki, mi fán terem. Volt egyszer, hol nem volt... Volt egyszer egy Divatintézet. Magyarországon sok-sok éven át Divatintézet volt a divat fészke, ahol a szárnyukat bontogató divattervezők, modellek cseperedtek. Többek közt Náray Tamás, divattervező is innen röppent ki. Aztán a rendszerváltozás hozta új szelek felborították a fészket, és a sok tyúkanyó szerteröppent belőle. Míg aztán úgy döntöttek, nem jól van az, hogy a divatvilág tapasztaltjai szétszéledve élnek, és hogy összehozzák újra a kompániát. 2003. júniusában ezért megalapították a Magyar Divat Szövetséget. A Fővárosi Bíróság 10558. sorszám alatt jogerős végzéssel vette nyilvántartásba.





ALMAF