A Bodza csoport és Vágó Réka Canon-kiállítást megnyitó divatbemutatóján jártunk

Akinek a bodzáról csak az átható illatú cserje vagy a virágából készített tea jutna eszébe, frissítse fel szótárát!

We speak image

Akinek a bodzáról csak az átható illatú cserje vagy a virágából készített tea jutna eszébe, frissítse fel szótárát! Az összművészeti eseményekre szakosodott, 2002-ben alakult ötösfogatról még úgyis hallani fog. A MOME textil szakos hallgatóiból verbuválódott Bodza csoport 2007-es kollekciójáért máris Nívódíjat kapott: a Canon nemzetközi fotópályázatára, Vágó Réka cipőtervezővel kiegészülve, nyomathordozó textilcsodáikon keresztül kommunikálták, hogyan is fest Magyarország a képek nyelvén. A Design Hét 2007 záró rendezvényeinek sűrűjében járva a hangulat egyre forróbbá válik az Erzsébet téri éjszakában. Hogy a kialakult jókedvhez mennyiben járul hozzá az aperitívként kínált pálinka és bor csak sejteni lehet, annak viszont mindenki örül, hogy az utca hűvöséből az alternatív utcabútorokkal berendezett Design Lounge névre keresztelt helyiségbe húzódva, ismét tető van a feje felett.

Intro

A divatbemutató kezdetéig számos színes program vár az érkezőre, mielőtt sor kerülne a nagysikerű rendezvénysorozatot dokumentáló kisfilm levetítésére, ünnepélyes gong veri el, no nem az éjfelet, csak a design eseményekben bővelkedő hét végét. Jóleső főbólintással adózunk a Design Hetet "rekonstruáló" filmkockák élményzáporának, majd a tervezőkből alakult Horst Tappert Collective jazzbe hajló ritmusaival múlatjuk az időt a kiállítás-avató divatbemutató nyitányáig. Búg a szaxofon, reszket a zongora, a fiúk nem adják alább, míg a gyertyafényes asztalok törzsközönsége egyöntetű, szívből jövő tapssal nem jutalmazza őket. Megkapják!

Túl a couture-on is!

Néhány próbálkozás után, a magasított kifutó hátfalán rögzített projektor is megadja magát. A bemutató szerves részét képező, alkalmi mozi nem egyebet hivatott bemutatni, mint a különleges nyomathordozó textíliák születését, a háttérben a Canon nagyteljesítményű nyomtatója búg. A festék még meg sem száradt a gépből gördülő vásznon, értő kezek már aprítják, fonják, akárha búzakalászt. Néhány villanással odább, lélegzetelállító sminkek és frizurák készülnek, Nagy Viktor keze alól rokokót idéző, fonott kontyos, égbeemelt hajköltemények kerülnek ki. Mondanom sem kell, kellőképp fel vagyunk csigázva.

MZ: Hogy készültek ezek a fenomenális hajköltemények?
Nagy Viktor: A koncepciónk az volt, hogy fonat, de olyan sokféleképp tettünk már fel fonatot! Amikor megláttam a kollekciót, azt gondoltam, borzasztó színes és egy bizonyos eklektika fogalmazódott meg bennem, ezért próbáltam ezt a fonatot kicsit átvariálni, hogy aszimmetrikus legyen, ezáltal egy kicsit modernebb hatást tudtunk elérni. Különböző méretekben, színekben és vonalakban próbáltam ezt az egészet feltenni. Követve a haj vonalát, különböző kis kontyokat próbáltam formálni a póthajból és akkor ebből állt össze a kép. Szó volt arról, hogy naturalista hajak legyenek, de azt gondoltam, hogy ezek mellé a ruhák, meg cipők mellé naturalista dolgot nem érdemes készíteni. A csajokkal megbeszélve így láttam kézenfekvőnek, abban is maradtunk, hogy ez így szuper. És nagyon jó is volt, mind a fotózáson, mind a bemutatón egymást inspiráltuk. Persze menetközben majdnem beleestünk abba hibába, hogy túl sok lett. Bár az én mottóm az, hogy soha nem sok, most még magam is azt mondtam, hogy azért lehet, hogy egy picit vissza kéne venni…

Szép egymásutánban érkeznek kifutóra a modellek, részletekbe menően finom, lélegzetelállító ruhakölteményben. Bár nincsenek sokan, így is időbe telik, míg magunkévá tesszük a látottakat. Megannyi piros, fehér, zöld csoda hullámzik, vibrál a színen, igaz, már az alsóneműk is beszédesek, a lányok testét tetőtől-talpig ennivalóan finom, hófehér csipke kezeslábasok borítják. Bodzáék bárányfelhős ege szétnyitható pelerinként kéklik-fehérlik a modell vállán, a tükör tiszta patakban fickándozó halacska egy piros szalaggal karcsúsított, elmés, fodros gallérú kabátka vezérmotívuma. Fény derül arra is, persze a textilköltemények formanyelvén elbeszélve, milyen az, amikor nem a kopár, szik sarja, a lángoló pipacsmező és a napsárga margarétaliget ég, izzik a napmelegtől.

MZ: Gondolom, kismillió fotó érkezett a Magyarország a képek nyelvén című pályázatra, de hogy lett ezekből aztán fodros szoknya, búzakalászként megfont nyakravaló?
Bodza: Augusztus közepén írta ki a Canon a We speak image nevű fotópályázatot, ami egy európai pályázat, tehát Európa szinte összes országában meghirdették. A lényege az volt, hogy mindenki a saját kultúráját felhasználva a beküldött fotókon keresztül valósítson meg egy divatbemutatót. Kitétel volt, hogy minimum 70%-ban fel kellett használni a Canon által előállított és használt anyagokat, tehát elsősorban vásznakra nyomtattunk fotókat és ezekből építkeztünk. Voltak olyan fotók, amiket egy az egyben felhasználtunk, volt amelyiket egy picit átírtuk és textilmintaszerűvé alakítottuk, úgyhogy különböző arányokkal dolgoztunk. Van amelyik elég jól felismerhető, remélem, hogy a nyertes majd örülni fog, ha látja a kollekciót és felismeri a saját fotóját a ruhában.

Szédítő a nyakba köthető, pipacsmintás ruhácska, elmés a hófehér csipkén általvetett táskaként és szoknyaként egyszerre funkcionáló, levegőtől-duzzadó szerkezet, a fantázia „szőtte” alkotások már-már minden határon túl merészkednek. Élő, izgató művészettel találja szembe magát a nagyérdemű, aki nem szűnik tapsolni s fejét forgatva követni útját a Design Lounge félhomályban úszó, tágas termében szabadjára eresztett modelleknek.

MZ: Mennyi munkaóra nyugszik ezekben a remekekben?
B: Ha a tervezést is beleszámítjuk két hónap volt maga a ruhakészítés, de párhuzamosan történt a Réka által tervezett cipőkével. Mi mint Bodza csoport külön készítettük a ruhákat, nekünk ez filozófiánk, illetve koncepciónk, hogy annak ellenére, hogy csoportként működünk, mindenki a saját egyéniségét vigye bele az alkotásokba, tehát felismerhetők az egyes tervezők a csoporton belül. Igazából több megbeszélést tartottunk, de külön dolgoztunk. Mindenkinek volt egy ruhája. Öten vagyunk, most az egyik lány nem lehetett itt, mert ő kint van Olaszországban, de mindenki egy külön ruhát tervezett.

"Hamupipőke csizmában..."

MZ: Avass be bennünk a lábbelik születésébe!
Vágó Réka: Ugyanúgy ahogy a ruhák, minden cipő nyomtatott vászonból készült, ebből a zászlóanyagból. Mindegyik meg volt nyomva, hisz a díjnyertes fotókat kellett megjeleníteni, de igyekeztem úgy használni ezeket a képeket, meg anyagokat, hogy azért a végeredmény mindenképpen divatos maradjon és olyan fazonokat használni, amik azért trendik meg up-to-date-ek. Annak ellenére, hogy bele kellett csempészni a folklórt, meg hogy Magyarország a pipacsos mezővel, amiket próbáltam megtartani, azért direkt fehér műanyag talpakat használtam, platformot, fémsarkat, ami a természetes anyagoktól egy picit elviszi ezt az egész dolgot, próbáltam egy picit high-tech-be rakni, de csak így finoman, tehát az anyagok szintjén, egyébként semmi high-tech nincs benne.

Persze egyetlen ruha sem volna meg Vágó Réka mesebeli topánjai nélkül. A lábbelik ez esetben nem kiegészítőkként szolgálnak, szerves részét képezik a textilkölteményeknek, legyen szó akár a hátul nyitott, folklór motívumokkal gazdagon díszített cipőcskékről, akár a szürke-fekete csíkos, hátul fűzős, hosszúszárú csizmáról. Akár a fonott hajkorona a főnek, egytől-egyig fejedelmi ékei a lábnak.

MZ: Mennyi munkaóra szunnyad egy-egy ilyen mesés topánban, csizmában?
VR: Nagyon sok, nem tudnám megmondani. Külön történt a nyomtatás, akkor utána a szabásminták elkészítése. Ki kellett próbálni, hogy ez az anyag mennyire használható, egyáltalán fára lehet-e húzni, meg lehet-e formázni úgy, hogy nem lesz semmi baja. Kicsit azért más az az igénybevétel, amit a cipőknél bír el egy anyag, mint a ruháknál Ez mind-mind külön fázis volt, utána elkészültek a cipők, utána következett még a díszítés, tehát elég macerásan zajlott. Kicsit munkásabb volt, mintha átlagos anyagokat használtam volna, de egyébként, amikor láttam, hogy használható az anyag, akkor azért már gyorsabban ment.

MZ: Talán a csizma volt mind közül a legeslegmutatósabb, ami igazán levette a közönséget a lábáról!
VR: Igen, igyekeztem. Amikor végiggondoltam, hogy milyen cipők lesznek és nagyjából végigbeszéltük a lányokkal, hogy milyen fazonok, akkor arra gondoltam, hogy biztos, hogy szeretnék egy olyan cipőt csinálni, ami nagyon látványos és szembeötlő rögtön és nagyon nagy felületen látszik az anyag. Akkor adott volt, hogy ez egy hosszúszárú csizma lesz és aztán mivel itt olyan dolgokra is oda kellett figyelnünk, hogy a modellre passzoljon, tehát itt most nem az volt, hogy akkor akármelyik modell majd jön, jó lesz rá, ezért kellett nekem egy hátul fűzős csizmát csinálnom, hogy valahogy lábra állítható legyen a történet. Úgyhogy valahogy így alakult ki ez a fazon, a többi pedig mind olyan volt, ami egyrészt nőies, magas sarkú, divatos és még tologatni is lehet plusz, mínusz egy méretet, hisz hátul nyitott.

MZ: Végezetül áruld el, legközelebb hol találkozhat munkáiddal a nagyérdemű?
VR: Az biztos, hogy most készítettünk egy ékszerészfiúval egy ékszerszandált, széles közönség előtt legközelebb ez lesz látható, illetve ez megy majd külföldre is, egy nemzetközi versenyre. De hogy itthon mikor lesz bemutatóm, azt még nem tudom.

S ha vetítéssel kezdtük, miért is ne fejezhetnénk be vetítéssel? A finálét megelőző mozi a fotózás mikéntjéről tájékoztat, majd a csak néhány perce véget ért kiállítás-avató bemutató képsorait csodálhatjuk meg, ha csak másodpercekre is, magunk is a Canon-Bodza-történelem részeseivé válva. Ahogy kijár, a kifutóra vonuló tervezőket busásan megérdemelt taps jutalmazza!

Fotók a Bodza csoport és Vágó Réka Canon-kiállítást megnyitó divatbemutatójáról - Design hét 2007, 2007-10-14

Fotók a Bodza csoport és Vágó Réka Canon-kiállítást megnyitó divatbemutatójának backstage-éről, fellépőiről - Design hét 2007, 2007-10-14

Mindent a Bodza csoportról a HazaiDivat.hu portálon

Mindent a Vágó Réka, cipőtervezőről a HazaiDivat.hu portálon

Írta: MZ , Dátum: 2007-10-26