Norman Gábor, ex-modell, divatbemutató rendező, látványfelelős

Kisfiúként táncos és színész karrierről álmodott, de egy váratlan sérülés kis híján derékba törte pályáját.

„Tervezem, hogy sűrűbben járjak haza!”

Kisfiúként táncos és színész karrierről álmodott, de egy váratlan sérülés kis híján derékba törte pályáját. Norman Gábor persze nem adta fel, bár kereset kiegészítésnek indult, iskolái mellett a bécsi modellvilág krémjébe csöppent. Később az Offline produkciók rendezőjeként vívott ki elismeréseket, többek közt dolgozott a nyafkaságáról hírhedt szupermodellel, Naomi Campbellel is, majd 2000-ben ismét új vizekre evezett. A Los Angeles-i egyetem elvégzése után most hollywoodi csúcsprodukciók látványtervéért felel. Noha jövőjét továbbra is filmes vonalon képzeli el, a divatbemutatóknak sem intett végleg búcsút. Idehaza a Werk Akadémia fiataljaiba csöpögteti a rendezvényszervezés csínját-bínját, egy-egy nagysikerű rendezvény erejéig keresztapaságot vállal, vagy a magyar közízlést fejleszti, építgeti.

Intro

Norman Gáborral a gurmandok egyik törzshelyén, a Gerlóczy Kávéházban beszélünk meg találkozót. Az asztalok többsége most is foglalt, a jóízű ebédre vágyók, légyenek franciák, angolok, vagy nemes egyszerűséggel honfitársaink, úgy adják egymás kezébe a kilincset, mintha valahányan nem is az étkezés gyönyöreiért, fontos találkozóra sietnének a vendéglátóegység meghitt falai közé. Bár ki tudja?

Igaz, Gábor ezúttal velem szemben foglal helyet, egy-egy töredék mondatot falatozás közben szomszédaink is elcsíphetnek, izgalmas szómorzsáink akár desszert gyanánt is beillenek. Személy szerint Gábor mosolya fog meg, az a nyitottság, ami ritkán jellemző hazánk fiaira, ahogy természetessége is lehengerlő, siker ide, siker oda, nem az a fajta, akivel elszalad a ló. Fordulatokkal teli életpályája izgalmas, világról alkotott nézetei megszívlelendők!

"Tűzoltó vagy katona, vadakat terelő juhász?"

MZ: Rengeteg állomása volt az életednek, mintha ösztönösen valósítanád meg álmaidat. Gyerekkorodban mi szerettél volna lenni?
Norman Gábor: Gyerekkoromban először színész szerettem volna lenni, utána táncos. Az is lettem, de aztán eltörtem a medencecsontom, és színész lettem, amiről kiderült, hogy nem nekem való, inkább a másik oldalon szeretek lenni, a kreatív oldalon. Így alakítottam ki végül is azt, ahol most vagyok, ami máig egy fejlődő folyamat – nevet.

MZ: Ha jól tudom, a család is meghatározó szerepet játszik fejlődésedben. Mindig támogattak?
NG: Nagymamám 97 éves lesz, a mai napig, ha bárkiről bármit szeretnék tudni a családban csak fel kell hívnom őt. Nagyi a mai napig főz és összetartja az egész családot, egy konkrét szeretetbomba. Ugyanez vonatkozik édesanyámra és a nővéremre is, nagyon-nagyon meghatározták az én saját fejlődésem, kreatív fejlődésem, soha, semmiben nem lettem meggátolva. Ők mindig hittek bennem, mindig pártolták azt, amit éppen csináltam, még akkor is, amikor nem értettek egyet azzal. Azt mondták, hogy nézd, csináld és majd meglátod. Szerintük ez és ez lesz, de próbáld ki - bíztattak, mert nem tudjuk biztosra, hogy mi lesz a következménye. Ez a nyitott világszemlélet rám is rám ragadt, én is így kezelem a világot és addig, amíg valaki vagy valami nem árt nekem vagy másnak, addig elfogadom és próbálom az ő szempontjából nézni azt a bizonyos dolgot, ami mentén vizsgálom az illetőt. Ezt tőlük örököltem, tőlük kaptam, és ezért hálás vagyok.

MZ: A táncos, színész múlt után, hogy esett a választásod a modellkedésre?
NG: Táncos voltam és eltörtem a medencecsontom egy előadáson, ezért pályát kellett módosítanom. Először a Nemzeti Színházban voltam egy évig nemzeti stúdiós, amivel egy időben jelentkeztem a Színművészeti Főiskolára, ahová Vámos tanár úr vett fel, és nyaraltam kint Bécsben, ahol megláttam a felírást, hogy felvételi van a konzervatóriumba. Bementem, felvettek. A Főiskolára is felvettek itthon, de akkor még ilyen előfelvételivel vettek fel, elvileg, el kellett volna, menjek katonának, de mivel volt ez a sérülésem, ezért nem vittek be, volt egy üres évem. Megvolt a kinti felvételim is és úgy döntöttem, hogy jó, akkor kimegyek. Ez volt az utolsó éve a szocializmusnak, vagy kommunizmusnak, már nem tudom pontosan, mi volt, tehát még mindenféle engedélyeket be kellett szereznem, úgyhogy az utolsó pillanatig nem tudtam, sikerülni fog-e vagy sem, de aztán sikerült, így kerültem ki, így kezdődött az egész modellkarrier. A bécsi konzervatóriumba jártam és az ottani tanulmányaimat fedezendő kezdtem bele. Aztán hazajöttem Magyarországra, tanultam egy kicsit a Színház és Filmművészetin is, de úgy összejöttek kint a modellmelóim, hogy olyan öt évig modellkedtem kint.

Ej élet, modellélet!

MZ: Modellként melyik munkádra vagy a legbüszkébb?
NG: Mint modell valószínűleg az Offline-ok voltak a legemlékezetesebbek életemben. Az Offline sorozaton először, mint modell indultam, utána lettem a produkciók asszisztense, majd a végén pedig már, mint rendező működtem közre. Az Offline munkákat szerettem a legjobban és éltem egy félévet Tokióban is, ott is voltak jó munkáim, például Gaultier fotózás a Comme des Garcons-nak voltam modellje, az volt az egyik legjobb talán.

MZ: Mégis tovább nyargaltál, divatbemutató rendező lett belőled!
NG: Öt év után úgy éreztem, hogy bár én nagyon szeretem a modellkedést, mert utazhattam vele, nagyon jól kerestem, és egy nagyon szabad életforma volt, egész Európában mindenhová eljutottam, Ciprusra és aztán végül is Tokióba, ahol befejeztem, de úgy éreztem, hogy most már ideje valami komolyabb dolgot csinálni. Mint modell bekerültem az Offline Divatszínházba és aztán ott elkezdtem már mondogatni, hogy itt az ideje, szeretnék egy kicsit komolyabban, más területeken dolgozni. A rendező felajánlotta, hogy legyek az asszisztense. Elfogadtam az ajánlatot és két évig asszisztense voltam. Utána ő abbahagyta a szakmát, úgyhogy átvettem nagyon sok kliensét és megalapítottam a saját cégem Magyarországon, elkezdtem rendezvényeket, elsősorban divatbemutatókat szervezni, tehát gyakorlatilag ez volt az átmenet.

MZ: Apropó Offline, a mostani Fashion World Offline 2007 rendezésében is részt veszel?
NG: Nem. Miután befejeződött a nemzetközi nagy Offline, aminek négy nagy állomása volt, Bécs, Budapest, Berlin és Hamburg, leállítottuk, más dolgokat csináltunk és csak, ha jól emlékszem 1998-ban elevenítettük fel egy Online Offline sorozattal, amit két éven keresztül rendeztem. Utána azt abbahagytam, többek között azért, mert elköltöztem, másrészt meg azért, mert nézeteltéréseink voltak a producerekkel, akik ezt most továbbviszik. Tehát ez egy olyan dolog, amiben én már nem veszek részt, de attól függetlenül, hogyha még ugyanúgy csinálják, - az Offline-nak az volt a szemlélete, hogy új divattervezőket mutasson be a sajtónak és a nagyközönségnek - ezt csak pártolni lehet. Tudod, a kezdőknek nincs igazán pénzük arra, hogy a saját marketingjüket kifizessék, divatbemutatókat szervezzenek maguknak. Én ezt mindig támogattam, támogatom és támogatni is fogom.

Víz nélkül semmi sincsen!

MZ: Divatbemutató rendezőként, melyik produkciódra gondolsz vissza a legszívesebben?
NG: Azt hiszem, a legkedvencebb rendezvényem, amit valaha tető alá hoztam az az utolsó Offline volt 1999 tavaszán, az úgynevezett vizes Offline, amikor egy vízesés volt a háttér és a legutolsó számnál még a kifutón is eleredt az eső. Minden egyes tourba, mindegyikbe bele tudtuk építeni a vizet, vagy mint jég, vagy mint zselé, vagy mint parfüm, szóval valamilyen formában behoztuk és egy nagyon kreatív, abszolút színházi látványokat talán még néha túl is haladó rendezés lett a végeredmény. Nagyon szerettem, és nagyon szerette mindenki, aki abban részt vett.

MZ: Kit tekintesz mesterednek ezen a pályán?
NG: Robert Scheut, aki a bécsi De Meonak volt a tulajdonosa és művészeti vezetője, az Offlineoknak pedig rendezője. Tőle nagyon sokat tanultam, mert látványban is nagyon-nagyon korát meghaladó volt akkoriban, üzleti szemléletében és zeneválasztásában is. Tőle tanultam meg, hogy kell minden zenét ráhúzni minden egyes képre és nemcsak zenéket egymás után vágni. Megtanultam, hogy minden egyes bemutatónak fel kell építeni a zenei ívét, előtte azt se tudtam, hogy van zenei íve, hogy, hogy kell fényeket választani, beépíteni, színpadtechnikát, úgyhogy én őt tartom abszolút példaképemnek.

MZ: Külföldi sikereid közül, melyik maradt a legemlékezetesebb?
NG: Talán a Hermes bemutató Salzburgban, a salzburgi alagútban 1998-ban, azt hiszem. Naomi Campbellel dolgoztunk együtt az alagútban, nagyon meghatározó divatélményem volt - nevet, az volt azt hiszem az első eset, hogy szupermodellel dolgoztam. Nagyon jóban voltunk akkor, azon a rendezvényen, úgyhogy mint jó emlék maradt meg, de azért emlékszem, hogy nem volt egy egyszerű bemutató.

MZ: Szóba került már a szocializmus, kommunizmus, a rendszerváltás előtt, milyen volt a modellélet Magyarországon?
NG: A rendszerváltás előtt teljesen más volt a mentalitás és más volt a hozzáállás a divathoz, nem volt ennyire trendi, egyáltalán nem akart senki ennyire modell lenni, mint most. Kicsit, hát nem mondom azt, hogy mellőzött szakma lett volna, mert azért az akkori modelleknek is, Diós Katinak, Pataki Áginak megvolt a saját maguk varázsa és renoméja, de valahogy mégse volt ez a tömeges modellhisztéria mint, ami manapság van. Valamilyen szinten talán könnyebb volt modellnek lenni, de nehezebb is, nehezebb szakma volt.

Egy kis Újvilág szimfónia a lá Norman

MZ: Visszatérve hozzád, 2000-ben aztán ismét váltottál, filmes karrierbe kezdtél. Hogy jött az ötlet?
NG: 2000-ben megint úgy éreztem, hogy mivel 12 éve csinálom a rendezvényeket és a divatbemutatókat, egy kicsit váltanom kell, kicsit valami mást csinálni, legalább egy kis pihenést beiktatni. Los Angelesbe, a Dél-kaliforniai Egyetemre (UCLA) mentem filmes produkciótervezést tanulni, gondoltam, egy kicsit belenézek a filmes világba és most ott is ragadtam. Nyolc éve ezzel próbálkozom.

MZ: Közben azért Magyarországon is tevékenykedsz, fiatalokat oktatsz egy korszerű akadémián!
NG: A Werk Kommunikációs és Stílus Akadémián tanítok, ebben a szemeszterben rendezvényszervezést, a jövő szemeszterekben pedig amerikai stábstruktúrát, amerikai művészeti vezetést, art directiont, és filmes produkciós tervezést fogok tanítani. Nagyon-nagyon élvezem, mert a Werk az az iskola, ahol arra törekszenek, hogy mindent gyakorlatban tanítsunk. Például a rendezvényszervezést én most konkrét rendezvény kapcsán.
A hétvégén lesz egy nagy divatesemény, amin a Werk tanulói közül bárki részt vehetett. Talán nyolcvanan vannak és nagyon nagy számban részt is vesznek a szervezésben és a rendezésben. Négy csoport van, kommunikációs, marketing, dekor és gyártási csoportok, mindenki abba a részébe tekinthet bele a szervezésnek, rendezésnek, amibe akar, és ami érdekli. Nagyon boldog vagyok, hogy ezt csinálhatom, mert mindig is akartam tanítani és azt hiszem, hogy ennek ez a legjobb formája, mert nem száraz, nem unalmas és sokkal több gyakorlati dolgot ölel fel. Ugyanis konkrétan ezzel a rendezvénnyel kapcsolatban annyi probléma bukkant fel, mint amennyi minden más normális rendezvény körül felbukkan, és a tanítványok végigkísérhették azt, hogy ezeket hogy oldjuk meg közösen. Tehát mi soha nem oldottuk meg helyettük a problémákat, hanem segítségüket, tanácsukat kértük, hogy ők ezt, hogy tennék meg. Nagyon sok eset volt, amikor az ő megoldásukat választottuk, tehát mindjárt sikerélményhez is jutnak, és egyből bele is pillanthatnak, eldönthetik, hogy tetszik-e nekik vagy sem, tényleg ezt akarják-e csinálni. Nagyon örülök, hogy ebben részt vehetek.

MZ: A Backstageparty 2007-ről beszélünk!
NG: Igen, egy furcsa ötletünk támadt, az történt, hogy barátok felhívtak az iwiwre, felmentem és régi modellektől kaptam üzeneteket, mikor jössz, üljünk be egy italra, üljünk be egy kávéra. Mindenkinek megírtam, persze, már ezzel is összejöttem, menjünk el, csináljunk egy bulit. Amikor már száz körül voltunk, akkor egyszerűen megbeszéltük, hogy jó akkor hozzunk össze egy partit. Nem is rendezvényt, egy partit. A modellek mellett, szóltunk divattervezőknek, sminkeseknek, fotósoknak, fodrászoknak, mindenkinek, aki egy divatbemutató backstage-én előfordulhat és ezért el is neveztük Backstagepartynak az eseményt, aztán valahogy magát adta a dolog. Kialakult, hogy egészen friss modellektől korunk legnagyobb, legismertebb modelljeiig mindenki ott lesz, el akar jönni. Sokan öt-tíz éve nem találkoztak, ez egy remek alkalom arra, hogy kapcsolatokat felelevenítsenek, ahogy remek lehetőség arra is, hogy új ismeretségek szülessenek, a divattervezők, modellek, a fotósok és sminkesek között. Remélem, hogy ezt a rendezvényt évente meg tudjuk ismételni. Elsődleges célunk az, hogy egyszerűen jól érezzük magunkat. A party sem egy bankett fogadás lesz, habár a Viper Lounge nagyon kegyesen felajánlott egy csomó dolgot, a Törley pezsgők mellett, forralt bort fogunk inni, tehát egy buli hangulatot szeretnénk és nem egy elegáns, megszokott bankett hangulatot. És persze rengeteg közéleti személyiség is ott szeretne lenni, mert hát ez a divatszakmával együtt jár. A gyerekeknek pedig, akik ezt szervezték, nagyon-nagyon jó alkalom volt arra, hogy abszolút egyből a mélyvízbe ugorjanak, hisz azért ennek van egy nagyon komoly szervezési oldala, protokoll része is, hogy mit, hogy lehet és hogy nem.

MZ: Ha ennyi minden köt Magyarországra, nem tervezed a kétlakiságot?
NG: Nem, mert most is, hála a jó istennek, júniusig már le vagyok foglalva kint, tehát megvannak előre a munkák, de azt viszont tervezem, hogy sűrűbben járjak haza, és egy kicsit jobban tartsam a kapcsolatot Magyarországgal, Európával. Illetve tervezem, hogy esetleg a későbbiek folyamán közösen valami nagyobb divatrendezvényt is létrehozzunk.

MZ: Mégpedig?
NG: 2009-re tervezünk az Operaházba egy nagy divateseményt, de ez egyelőre még titok.

MZ: Mesélj egy kicsit a filmes munkáidról!
NG: A legutóbbi film Amerikai kankalin (American cowslip) címmel futott, egy sötét komédia, morbid komédia, ami valószínűleg a legjobb forgatókönyv, amit az elmúlt tíz évben olvastam, és ezért nagyon lelkesen is vágtam bele. A nagy hollywoodi legendák jöttek el forgatni, akár egy napra is a filmbe, mert mindenki szerette a forgatókönyvet. Magyarországon közülük a legismertebb Peter Falk, Val Kilmer, de olyan nagy amerikai színészek, mint Rip Torn, Priscilla Barnes, Diane Ladd, vagy Cloris Leachman, akiket itthon talán annyira nem ismernek, de kint nagyon-nagyon nagy nevek, elsősorban a tehetségük miatt hoztak létre egy olyan filmet, ami Cannes-ban fog debütálni majd most májusban, és ami reményeim szerint nagyon sok fesztivált meg fog nyerni. Sikerült megszereznünk a Pink Floyd film, a Fall of the Wall grafikusát, aki azt az animációt készítette, Gerald Scarfe, úgy érzem, ettől egy nagyon értékes, nagyon jó stábbal készült, remek szereplőkkel és remek színészi munkával előadott produkciót csináltunk.

Aki a látványért felel

MZ: Mi a pontos feladata egy produkciós tervezőnek?
NG: A produkciós tervező feladata, hogy összehangolja a látványt, tehát minden hozzám tartozik, a díszlettől kezdve a kellékekig, a jelmezek, sminkek, hogy ez valahogy egy nagyon folytonos, egységes látvány legyen az egész film során. Bizonyára tudod, hogy nagyon sok filmben előre, hátra ugrálnak az időben, nagyon zavaró lenne, ha ez nem lenne összehangolva. Ha mondjuk húsz-harminc év távlata jelenik meg egy pár percen belül, a filmnek akkor is kell legyen egy egységes látványeleme, egységes színskálája, egységes harmonikus, vagy adott esetben diszharmonikus látványeleme, ezzel foglalkozom.

MZ: Régi barátság fűz Kemenesi Tünde divat-, jelmeztervezőhöz is, akit a Backstageparty művészeti vezetőjeként is megismerhetett a közönség. Honnét datálódik a kapcsolatotok?
NG: Kemenesi Tündi a legjobb barátom, minden kétséget kizáróan. Tizenöt éve vagyunk jóban, éjt, nappallá téve. Amerikából is tartjuk a kapcsolatot, az elmúlt nyolc évben szinte napi érintkezésben vagyunk, állandóan telefonálunk. Tündivel tudok a legjobban együttdolgozni, együttműködni, Tündiben minden megvan, ami bennem, még egy kicsit több is – nevet, sokkal jobb szervezői képességei vannak, sokkal jobban ért a logisztikához, ugyanakkor hihetetlenül kreatív. Mindig ugyanaz tetszik nekünk, mindig ugyanarra gondolunk, rengeteg időt megspórolunk azzal – nevet -, hogy bizonyos dolgokat nem kell, hogy megmagyarázzunk egymásnak. Már a múltban is nagyon sok nagy rendezvényt készítettünk együtt, rengeteg rendezvénytervünk volt, tehát a fiókunk teli van rendezvényötletekkel – nevet -, ezt a partyt se tudtam volna megcsinálni most nélküle. Ez volt az egyik motivációja, hogy belevágtunk, hogy végre megint együtt dolgozhatunk, valamit kivitelezhetünk és láthatjuk az eredményét is.

MZ: Nevesítenél néhányat ezek közül a régi produkciók közül?
NG: A Textilválokon kezdtük, amiken Szigeti Szilvivel dolgoztunk együtt. A Don Quijote de la Mancha musicalre építettünk egy tourt Tündivel, együtt dolgoztuk ki annak látványvilágát. Azóta folyamatosan együttműködünk, pár éve volt, még kintről jöttem haza, egy nagyszabású Wella rendezvény, amit szintén együtt csináltunk, tehát elég széles a spalettánk így az elmúlt pár évben. A Textilválra visszatérve, ami régen a textileseknek és a tervezőknek volt egy közös biennáléjuk, rendezvényük, amit kétszer rendeztünk meg, most Szigeti Szilvi próbája ezt egy kicsit feleleveníteni, elővenni és újra megcsinálni Made in Hungary néven, amiben remélem, hogy részt tudok venni, tavasszal lesz a következő.

Ízléskommandó

MZ: A magyar tervezők között van olyan, akinek elismered a munkásságát?
NG: Nagyon sok magyar divattervező van, szinte nem is szeretnék kiemelni senkit közülük, de hát a médiában folyamatosan szereplő divattervezők mellett, Lucia, Zoób Katti mellett, azért vannak olyan divattervezők, mint Németh Anikó, Anda Emília, vagy akár a Tünde, a volt Orlandósok – Benes Anita, Halász Éva, az újak, akiket még nem is ismerek, csak a munkáikat látom, hogy mennyire fantasztikusak. Bármelyik New York-i nagyáruházban a Bernie’s-ben vagy a Sax’s Fifth Aveneu-ban helyük lenne és lehetne is, és szerintem lesz is. Most, hogy már internet van, sokkal egyszerűbb világszerte elismertnek lenni. Például ezzel a partival is, ahol egy kicsit jobban meg tudjuk ismertetni, be tudjuk kötni a magyar divattervezőket a nemzetközi élvonalba, szeretném elérni, hogy a magyar közönség is jobban megszeresse az ő munkáikat. Tehát, hogy a természetes nagy marketingkampányok mellett, ami elsősorban a Dieselnek, a Replaynek és a nem tudom én melyik farmercégnek szól, mert egyértelműen az a cool és trendi, amellett jó lenne, ha elindulna egy olyan folyamat, amely mindenkivel megértetné, hogy a mi tervezőink legalább olyan jókat csinálnak. Egy kicsit eredetibbek tudnánk lenni, kicsit jobban kialakulhatna a saját hazai stílus öntudatunk, ami kint rendesen megvan gyakorlatilag minden országban. Ha megnézed mondjuk a Diesel kollekcióját, az is országokra szabott. Országok ízlései meghatározóak és úgy érzem, hogy nekünk nem szabad elvesztenünk a saját országunk ízlését, ki kell erőszakolni, hogy a Diesel ide is egy külön kollekcióval készüljön. Ezt csakúgy tudjuk elérni, ha hagyjuk a magyar vezető divattervezőknek és stylistoknak, hogy kialakítsák ezt az ízlést, mi pedig hordjuk az ő termékeiket, amit én meg is teszek, amikor csak lehet. Amikor kint a nagy premierekre megyek, akkor én magyar divattervezők ruháiban járok. Kemenesi Tündi csinált nekem egy olyan szmokingot, ami úgy nézett ki, mint egy Adidas melegítő, mivel nem egy, három csík volt a karján és a lábán, amire Kira Knigthly azt mondta, hú ez mennyire jó, kinek a terve. Mondtam, hogy ez egy Kemenesi design, mire megkérdezte, hogy ez egy új japán tervező? Mondtam, hogy nem, hanem magyar tervező és annyira jó volt kimondani ezt, hogy szeretném, hogyha ez a folyamat elindulna.

MZ: Ami a közeljövőt illeti, gondolom teli vagy tervekkel!
NG: A jövőben szeretnék internetre áttérni, mint producer szeretnék dolgozni, filmanyagot készíteni, sorozatokat talán és kiaknázni azt a rengeteg lehetőséget, amit az internet nyújt. Azzal, hogy egyből világszerte forgalmazod saját magad, és nem kell különböző forgalmazó cégeken keresztül menned ez egy sokkal nyitottabb és versenyképesebb világ lesz mindenkinek, a kreatívabbnak is, és nem fogják lefedni a nagy tévés stúdiók és társaságok a kisebbeket, akik esetleg leleményesebbek, úgyhogy errefele tendálok most.

MZ: Végezetül, annyit beszéltünk már a sikeres produkciókról, van esetleg olyan rendezvény, ami nem sikerült, épp a kudarc miatt maradt feledhetetlen?
NG: Kudarcok igazán csak azok, amik nem valósultak meg, az mind benne van Tündi fiókjában, vagy most már két fiókjában. Annyi ötletünk volt, amit nem sikerült kivitelezni idő-, vagy pénzhiány miatt. De ezeket szép lassan vagy elővesszük, vagy átformáljuk olyanná, ami már kivitelezhető vagy megvalósítható. Remélem, pár év múlva kiürül az a fiók!

Képek Norman Gábor ex-modell, divatbemutatórendező, látványfelelősről

Írta: MZ , Dátum: 2008-01-15