S. Hegyi Lucia, divattervező

Egyike hazánk vezető divattervezőinek. Tüzes, határozott asszony, ami nem is csoda, hiszen a Nyilas jegyében született

Egy lélekszabászról

Egyike hazánk vezető divattervezőinek. Tüzes, határozott asszony, ami nem is csoda, hiszen a Nyilas jegyében született, 1959. december 17-én. Magáról, a múltról nem szívesen beszél - untatja, mondja -, pedig abból az elmúlt 20 évből táplálkozik a Luan by Lucia divatház Horoszkóp kollekciója, vagy a legújabb, a Freskó, és az a segítő energia is, mellyel a szárnyukat bontogató divattervező tanoncokat tanítgatja a repülés művészetére. S. Hegyi Lucia tervezett már filmre is, olimpiára is, de alkalomtól függetlenül mindig a lelkeket szabja.

HazaiDivat.hu: Miért neveznek lélekszabásznak?
S. Hegyi Lucia: Igazából nem csak engem, hanem minket, a cégem összes munkatársát nevezik így. Ez a mi vezérfonalunk, a mi küldetésünk. Azért neveznek így minket, mert mi először megpróbáljuk az embereket belülről megismerni, és csak aztán segítünk nekik a külsejüket, az öltözködésüket illetően.

HD: Hogyan jellemeznéd a Lucia stílust?
SHL: Az abszolút nőiességet és férfiasságot próbálom belecsempészni a szabásvonalaimba. Szerintem az a nő, aki nagyon tudja, mit szeretne, határozott és vállalja önmagát a szépségével, a csúnyaságával, a bármilyével együtt, az jól érzi magát a bőrében. És ugyanez igaz a férfiakra. A ruháimmal ezt próbálom megtámogatni.

HD: Különleges a neved. Miért pont Lucia? És mit takar az S?
SHL: Az S. a férjem, Sümeghy Béla (jelmeztervező) vezetéknevének kezdőbetűje. A Hegyi a szüleim révén kapott név. A Lucia névnek pedig az a története, hogy a magyar nagyszülők magyar nevet szerettek volna, az ukrán nagyszülők meg ukrán nevet, az anyukám pedig úgy döntött, hogy egy olasz színésznő neve után Luciának nevez el. Így aztán nem lettem se Erzsike, se más, hanem Lucia. A luce szó egyébként napsugarat, fényt jelent.

HD: Ukrán nagyszülők?
SHL: Igen. Óvodába is Ukrajnában jártam, általános iskolába viszont már Prágába, mert a külkereskedő szüleimet oda rendelték kiküldetésbe. Prágához szép élmények kötnek, ott alapoztam meg a gyermekkoromat. Gimnazista is ott voltam, a Szilágyi Erzsébetben 1974-től ’81-ig.

HD: Biztosan a divattervezés ötlete is ehhez az időszakhoz kötődik...
SHL: 14 éves koromban leszállt egy üzenet, hogy divattervező legyek, de aztán elfeledkeztem erről. Viszont én egy olyan ember vagyok, aki nyitott a változásokra, nyitott az emberekre, és egy váratlan ihlet, meg az élet odasodort, és úgy alakította, hogy semmiképp sem mehettem más pályára. Hiába szerettem volna én villamosmérnök lenni... Ráadásul, ha ma elképzelem magam villamosmérnökként, hát, elég érdekes.... Amúgy imádom az áramköröket, meg szeretek bütykölni, kiskoromban is inkább bütykölős típus voltam, nem babázós.

HD: Milyen úton indultál el a divattervezés felé?
SHL: A Vámos Ilona Szakközépiskola, ruhakészítő szakára jártam 1979-től 1981-ig. Viszont ha valaki a ’80-as években kisiparos szeretett volna lenni - márpedig én abban az időben már eldöntöttem, hogy a divattervezés lesz az én utam -, ahhoz egy mestertől kellett elsajátítani az alapokat, a szabás-varrást és a modellezést. Ezért elkezdtem tanulni Hajdú Józsi bácsitól, aki akkor Magyarország legöregebb és legügyesebb szakembere volt, ő tanított meg a szabászat trükkjeire. Az alapok egyébként a mai napig ugyanazt jelentik: angol és francia szabászatot. Az angol nehéz kidolgozású, kosztümös irányvonal, a francia pedig a könnyű, lágy kidolgozású. Az angol számít komolyabbnak, mert az klasszikus, kézimunkával kidolgozott terméket jelent, míg a francia szobakosztümöt, azaz légies csipkeruhákat, muszlinokat, fodrokat.

HD: Te az angol vagy a francia szabászatot képviseled?
SHL: Mindkettőt. ’81-től ’85-ig tanultam, és azután is több éven át gyakoroltam az angol és a francia szabászatot is. De a szívemhez az angol áll közelebb, mert kézművesebb, gazdagabban kidolgozott és bonyolultabb. A két vonal mellett párhuzamosan elvégeztem a bőrszabászatot is, ami aztán a szerelmemmé is vált. A bőr, meg a szőr a szerelmem.

HD: 1986-ban a Művészeti Alap tagja lettél, mint divattervező iparművész...
SHL: Minden évben volt felvételi a Fiatal Művészek Stúdiójába, ahová azok jelentkezhettek, akik autodidakták voltak. Ha az illető kivételes tehetségnek bizonyult, akkor felvették. Sok mai művész lett úgy iparművész, hogy felvételt nyert a Magyar Művészeti Alapba.

HD: 1987-ben a Május 1. Ruhagyárban külföldre tervezhettél bőrkollekciókat. Hogy sikerült ez a kiugrás?
SHL: Ez egy érdekes történet. A Május 1. Ruhagyárban folyamatosan kellett kollekciózni, ezért én ott kisiparosként rendszeresen saját kollekciókkal rukkoltam elő. Egyszer egy ilyen bemutatón figyelt fel rám egy svéd hölgy, aki megkérte a ruhagyárat, hogy keressenek fel engem és terveztessék velem azt a bizonyos bőrkollekciót. A kivitelezést a Május 1.-ben végeztük, a ruhák pedig Svédországba, Ausztriába, Finnországba, Libanonba és Olaszországba jutottak el. Ez a történet is igazolja azt a nézetemet, hogy a sors mindig odasodorja az embert, ahol helye van.

HD: A rendszerváltás előtt milyen lehetőségei voltak egy divattervezőnek?
SHL: Megmondom őszintén, az volt az a mosógép-korszak. Az Iparművészeti - akkor még - Főiskola megpróbálta segíteni a fiatal művészeket pályázatokkal, külföldi ösztöndíjakkal, de igazán nem voltak kiugrási lehetőségek. Volt egyfajta divatélet, mert például sok butikos, kisiparos tudott bemutatni, de - ha belegondolunk - Kitty Lauro, Lőrincz Zsuzsa, a Váczi 10, a Pataki Ágiék vonala, ők voltak akkoriban a nagy hazai divatdiktátorok.

HD: 1991-ben megalapítottad a Luan by Lucia márkanevet...
SHL: A ’80-as évek közepén már létezett a Luan márkanév, amit Kovács Andor divattervezővel alapítottunk. Aztán a ’90-es évek elején különváltunk, és én megalapítottam a Luan by Lucia márkanevet. A szétválásunknak hosszú a története, fiatalok voltunk, tehetségesek, de mindketten saját magunkat szerettük volna megvalósítani, és saját vonalat képviseltünk. Ő ma is társsal - Joó Beatrix-szal (a szerk.) - tervez, Sentiments márkanéven alatt. Én viszont nem vagyok alkalmas arra, hogy társas kapcsolatban alkossak egy másik tervezővel, mert elég öntörvényű típus vagyok.

HD: Mikor és hol nyitottad meg az első szalonodat?
SHL: A rendszerváltás előtt, Budapest belvárosában volt a Luan nevű közös szalonunk Andorral, de azt a privatizációkor elvették tőlünk. A Luan by Lucia szalonunkat a ’90-es években nyitottuk meg a Bajcsy-Zsilinszky úton. (Budapest, V. Bajcsy-Zsilinszky út 62. I./7. - a szerk.)

HD: Első divatbemutatód?
SHL: Szintén a ’90-es évek elején lett lehetőségem saját divatbemutatókon megismertetni a kollekcióimat, de először csak külföldön. 1990-ben, Bécsben, az Offline divathéten debütáltam. Aztán a következő évben jött München és a Mode Woche, ’92-ben pedig a Düsseldorf-i Igedo. Itthon a budapesti Kempinski Hotelben tartottam először divatbemutatót ’Rózsák világa’ címmel. Ez 1993-ban volt. Így visszaemlékezve az akkori kollekcióimra érdekes látnom, hogy a Lucia stílus semmit sem változott azóta. Belülről visz valamilyen irány és én következetesen azt képviselem.

HD: A Barcelona-i Olimpiára utazó magyar csapat formaruháját te tervezted. Hogyan esett rád a választás?
SHL: Egyszerű: akkor is, most is pályázni lehet a feladatra. 1992-ben a Griff Gentleman’s - szel és Sütő Zoltánnal együtt mi nyertük a pályázatot. Nagyon szép munka volt, nagyon élvezetes, világraszóló esemény volt az életünkben. De többet mégsem pályáztunk, mert úgy gondolom, ennek az örömnek a lehetőségét meg kell adni másnak is.

HD: A Miniszter félrelép (1997) című film jelmeztervezője voltál. Hogy jött a filmes karrier?
SHL: Egy felkérésnek tettünk eleget. Mi nem vagyunk se filmes, se színházi jelmeztervező és -készítő cég, ez egy teljesen más szaktudomány, mint a divattervezés. Hogy mégis elvállaltuk Andy Vajna, annak az volt az egyik oka, hogy abban a filmben modern, hordható ruhákról volt szó. Középkori jelmezek megtervezését biztosan nem vállaltuk A miniszter félrelép volna. A másik ok az volt, hogy én mindenben azt nézem, hogy mit lehet belőle tanulni, merre lehet a segítségével továbblépni emberileg, szakmailag. A miniszter pedig ilyen szempontból is nagyon élvezetes és hasznos munka volt. Elsősorban azért vállaltuk el, mert

HD: Miért nem lett folytatása a filmes ruhatervezésnek?
SHL: Mert ez nem a mi területünk, és nem is szeretném, hogy az legyen. Ránk inkább a business vonal, tehát az arculattervezés a jellemző. Egy-két művész fellépőruhájának terevzését szívesen elvállaljuk, mert fontosnak tartom, hogy úgy, ahogy külföldön, itthon is jólöltözöttek legyenek a közélet szereplői. Ez azért fontos, mert az ugynevezett sztárok adnak képet az adott országról a külföldnek, és a hazaiak is őket figyelik, utánozzák. És hát itt annyira rosszul öltözködnek az emberek, hogy csuda.. Nézzük meg az oroszokat, a cseheket, hogy mennyivel jobban néznek ki.

HD: Kik a sztárkuncsaftjaid?
SHL: A legmaradandóbb emlék számomra Sophia Loren fiának az esküvője volt (Ifj. Carlo Ponti és Mészáros Andrea, 2004 szeptember 18. - a szerk.) A Luan by Lucia szalonban megfordulnak persze hazai hírességek is, de a mi ügyfélkörünkben az ismert emberek nem szeretik, ha elmondjuk, hogy hozzánk járnak. Ez elég furcsa, mert Nyugaton bevett szokás beszélni arról, kinek ki a kedvenc tervezője. Ott tök sima ügy, hogy egy divattervező segíti az adott közéleti szereplő életét, de a magyarok szerintem nem merik bevallani, hogy segítség kell nekik. Vagy ok lehet még a személyes féltékenység is, ami miatt az ügyfél esetleg nem szeretné, hogy a barátnője is idejárjon és jól nézzen ki. De ez csak találgatás, valójában nem tudom, hogyan működik ez. De azt látom, hogy mindig titokzatosnak kell lenni: kozmetikusát, fodrászát, divattervezőjét nem nagyon ajánlja a magyar nő.

HD: Kikből áll a vevőköröd?
SHL: Ez összetett kérdés, mert három márkanevet futtatok párhuzamosan, amelyekhez más és más vevőkör tartozik. A Luan by Lucia a minőségi anyagokból készült haute couture kollekcióim neve. Ennek vevőköre egy szűk, közéleti szereplést vállaló kör, a gazdasági élet döntéshozói, médiások, művészek. A Luan név egyébként úgy született, hogy az egykori tervezőtársammal összevontuk a keresztneveinket, és így lett Luciából és Andorból Luan. Később tudtam meg, hogy ez állítólag egy létező, kínai szó, és ’örökmozgó-t jelent. A pret a porter kollekcióm neve Wan by Lucia. Ez a márkanév egy elhallásból született: egy telefoninterjú során egy újságíró Luan-t Wan-nak értette, ami viszont nekem nagyon megtetszett, így maradt. Ebben kisszériás konfekciót kínálunk - nem titkolva a célt, a hazai konfekcióipar megreformálását -, a Luan-nál kedvezőbb áron. Vevői a piaci szereplők közül kerülnek ki. A Wan szócskáról persze megint kiderült a kínai eredet: szintén örökmozgót jelent, de a luannál intenzívebb értelemben. És végül ott van a Pelle by Lucia márkanév a bőrruhákért rajongóknak.

HD: Vannak visszatérő külföldi vásárlóitok?
SHL: Nem jellemző, de vannak olyanok, akik azért évente egyszer-kétszer eljönnek hozzánk. De egy divattervezőnek nagyon sokoldalúnak kell lennie, mert nem feltétlenül a ruhaeladásból él meg. Mi sem. Inkább a tanácsadásból, az arculat-kialakításból él a cég, merthogy a ruháinkat kevesen engedhetik meg maguknak, a tanácsadást viszont sokan igénybeveszik.

HD: Ezen gondolatok mentén jött a Luan by Lucia Lifestyle Bazaar ötlete is?
SHL: Igen, ez is egyfajta életmód- és stílusprogram hölgyeknek. Már jó pár éve csináljuk, elsősorban azért, hogy az ügyfeleinknek kedveskedjünk. Évente néhány nyílt nap keretében kényeztetjük őket a Lunartban, és tanácsokat adunk stílusban, divatban, sminkben, hajban. De a Lifestyle Bazaar nem csak a divatról szól, mindig résztvesznek rajta olyan - iparművészeti, gasztronómiai, szépségápolási - partnercégek is, amelyek a maguk területén ugyanazt a célt akarják elérni, mint mi, ugyanannak a célcsoportnak segítenek.

HD: Igényes a magyar nő ruhatára?
SHL: Nagyon kis réteg igényes. Magyarországon sznobéria van: még mindig ott tartunk, hogy ’Milánóban vettem ezt, vagy azt.’, vagy Londonban, vagy Párizsban, és azt hiszi a nő, hogy akkor ezzel kicsit más. És van hál’ istennek egy réteg, amelyik boldog és büszke a hazai dizájner által tervezett ruháira, és ezt a kicsi réteget kell kiszolgálni, és erre kell büszkének lenni. A magyar utcakép szerintem nem igényes, kivéve a huszonéveseket, akiken látszik, hogy a legutolsó divat szerint... Bár, mondjuk a trendkövetés, szerintem, kizárja az egyéniség megtartását, mert ha beállunk a sorba, akkor uniformizálódunk, miközben nem is biztos, hogy azt vesszük fel, ami jól áll. Ezért lennének a tervezők, hogy segítsenek kitalálni, kinek mi illik az egyéniségéhez - de ezt, sajnos, ma még nagyon kevesen igénylik Magyarországon. Tehát van egy kicsi változás pozitív irányba, de még nem adnék rá négyest, vagy ötöst.

HD: Elégedett vagy a hazai divatélettel?
SHL: A hazai divatélettel egyáltalán nem vagyok elégedett, mert azt kell mondjam, hogy nincs hazai divatélet. Össze kellene fognunk, együtt kellene működnünk, büszkéknek kellene lennünk egymásra. Ha ez egyszer végre megszületik az emberek fejében, akkor lesz hazai divatélet. Addig, ameddig széthúzás van, addig nincs magyar divatélet. Széthúzás pedig azért van, mert kicsi a piac, nincs fizetőképes kereslet, és ráadásul mindenki divattervező, kozmetikus, vagy fodrász szeretne lenni. Így aztán túl sokan vannak a kínálati oldalon, míg a keresletin lévő többsége nem látja a minőségbeli különbségeket. Nincs ilyen irányú neveltetésük, ismeretük. És amikor ebbe a közegbe bejön a kínai dömpingáru - aminek a nyomott áraival nem lehet versenyezni -, akkor az átlag vevő nem nézi, hogy mit húz magára, csak örül, hogy olcsón tud öltözködni. Emellett pedig bejönnek a nemzetközi vonalak is, mint a Zara, vagy a MANGO, amelyek tovább szűkítik a magyar divattervezők potenciális vevőkörét. Nézd, Magyarországon, akkor lesz divatélet, ha lesz divatkultúra, ha lesz ízlés, és ha az emberekben megfogalmazódik az igény arra, hogy hazai divattervezők munkáit viseljék. Alsó hangon öt évet adok ennek, miközben mi is minden erőnkel ezen dolgozunk. Hát, kemény fába vágjuk a fejszénket, igaz? Pedig vannak országok, ahol a helyi dizájnerek szalonjainak külön utcájuk van, és sikk odamenni vásárolni.

HD: Nem gondoltál arra, hogy külföldön próbálj szerencsét?
SHL: Nem, de ebbe nem akarok mélyebben belemenni, nehogy azt higgyék az emberek, hogy politizálok. A lényeg, hogy nekem ez az ország fontos, ezért itt szeretném végigcsinálni azt, amit elterveztem. A divat más országokban gazdaságilag is húzóágazat, mindenféle ipar tud hozzá csatlakozni, és ez lenne fontos, hogy az ország segítse a kreatív embereket, ez a hosszútávú tervem.

HD: Kik a kedvenc külföldi, illetve magyar kollégáid?
SHL: Sokan vannak. Külföldi kedvencem a Gainfranco Ferré, a Claude Montana, a Thierry Mugler és hát Armanit, Gallianot imádom. A magyarok közül is sok kedvencem van: Mihalkovics Edina, a USE, a volt társamék (Sentiments - a szerk.) is nagyon ügyesek, vagy Németh Anikó, tehát nagyon sok tehetséges tervező van, akinek a munkája izgalmas, érdekes. És különösen nagyon sok a tehetség a fiatal magyar divattervezők között.

HD: Köztudott rólad, hogy nagyon fontosnak tartod a fiatal divattervezők felkarolását. Miért?
SHL: Valójában azért segítek nekik, mert nekem nagyon nagy szerencsém volt a pályám kezdetén az, hogy segítetséget kaptam az idős szakemberektől. Akkoriban még volt táptalaj, volt lehetőség a szakmai gyakorlatra. Ma viszont vannak a divatiskolák, a művészeti iskolák, ahol a fiatalok rengeteg elméletet tanulnak, meg terveznek is, de steril körülmények között, nincs betekintésük egy divattervező hétköznapjaiba, hogy mennyire sokoldalú munka ez. Amikor úgy döntöttem, hogy hozzám jöhetnek a fiatal divattervezők szakmai gyakorlatra, akkor magamból indultam ki, tehát abból, hogy nekem milyen jó lett volna, ha annó, kezdőként betekinthetek egy divatház életébe. Akkoriban Magyarországon még nem voltak divatházak, csak szalonok, meg gyárak, ezekben dolgozhattam, de még az is nagyon nagy segítség volt. Nincs bennem szakmai féltékenység sem, mert én abból indulok ki, hogy én én vagyok, az én stílusom, ha most egy tanuló ide is jön betekinteni, attól ő még ugyanúgy a saját stílusa marad. De legalább annyit segíthetek az életében, hogy irányt mutatok neki, és vagy meghozom a kedvét, vagy elveszem. Ugyanis volt olyan diákom, akinek elment a kedve a divattervezéstől, mert megijedt attól, hogy mennyi mindenhez kell érteni. De mielőtt elrohant, megköszönte nekem, hogy megszerezhette nálam ezeket a tapasztalatokat, mert ezáltal jó néhány elfecsérelt évet spórolt meg magának. Én valójában onnan közelítem meg a szakmai gyakorlat lehetőségének kérdését, hogy hány évet tudok spórolni egy embereknek azáltal, hogy átadom neki a húszéves tapasztalataimat. Nem lenne kötelességem, és ráadásul rengeteg energia is, de jó segíteni.

HD: A 2000-es Horoszkóp kollekciód nagy sikert aratott. Honnan meríted a témáidat?
SHL: Minden ötletemet megálmodom. A Horoszkóp kollekciónál is egyszerűen lejött az üzenet, hogy ezt kell csinálni. Azóta a kollekciónak folyamatosan születnek újabb és újabb darabjai. A legutóbbi kollekcióm szintén egy álom eredménye. A ’Freskó’-t 2005 december 7-én mutattuk be budapesti Festetich palotában. A reneszánsz hangulatát idézi, és a célja a minőség, a stílus, a luxus és a kézműves értékek megőrzése és az, hogy a jelenkor értékévé tegye a reneszánsz művészet sokszínűségét és gazdagságát. A divatbemutatót Németh Ákos, a Szekszárdi Német Színház művészeti vezetője rendezte, de volt korabeli szakrális muzsika kortárs zenével keverve Szakács Sára zenei szerkesztő jóvoltából. Nagyon sokat dolgoztunk rajta, szép és élvezetes munka volt. Most pihenünk is legalább egy évet, de hát reméljük, hogy nemsokára újra bemutatózunk.

HD: Hordod a saját tervezésű ruháidat?
SHL: Csak azokat hordom.

HD: A családtagjaid is hordják a Luan by Lucia ruhákat?
SHL: Ők is hordják. A lányom (1986-ban született - a szerk.) tervez is magának ruhákat, amit aztán mi megvarrunk neki. Ő amúgy nem tervezőnek készül, a Közgázra jár.

HD: Mi a mottód?
SHL: Harmónia, egyensúly, önmegvalósítás, türelem, alázat. Talán az alázat a legfontosabb.

Szilva&Via S. Hegyi Lucia kollekcióinak divatbemutatói

1990: Bécs, Offline divathét
1991: München, Mode Woche
1992: Düsseldorf, Igedo
1993: Budapest, Kempinski Hotel - Rózsák világa
1994: Budapest, Magyar Iparművészeti Múzeum - A gomb
1996: Budapest, Magyar Iparművészeti Múzeum - Ezredvégi Reneszánsz
1999: Róma, Római Magyar Akadémia - Tűz és jég
2000: Budapest, Gerbeaud - Horoszkóp kollekció
2001: London, Fashion Week - Sparkling Diamonds
2002: Burmingham, England - Sky collection
2004: Üröm, Reneszánsz Rt. - A természet adománya

2005: Budapest, Festetich palota - Freskó Fotók S. Hegyi Lucia, divattervezőről

Írta: HazaiDivat.hu , Dátum: 2006-10-01

S. Hegyi Lucia, divattervező

Egy lélekszabászról

DIVAT

SZÉPSÉG

DESIGN

STAR STYLE

TRENDAJÁNLÓ

PARTY