Tóth Bori 200607 ŐszTéli kollekciójának divatbemutatója (augusztus 19.)
Mitől lesz más a megszokott? Miben különbözik az idei, az örök fekete-fehér a tavalyitól?
h2>Tóth Bori és a magyar Topmodell
Mitől lesz más a megszokott? Miben különbözik az idei, az örök fekete-fehér a tavalyitól? Az ördög Tóth Borinál 2006 Ősz/Telén a kiegészítőkben s a páratlan variációkban lakozik. A felöltőként viselt kabátkákról már nem is beszélve. Legyen az szoknya vagy nadrág, egyaránt nőies, nagyvilági. A fiatal tervezőnő kreációit korát meghazudtolóan kifinomult ízlés, rafinált szabásvonalak, merész kivágások fémjelzik. Brokát, csipke, muszlin, él minden darab, amin kézjegyét hagyta. Ezúttal az őszt és a telet álmodta meg helyettünk, 2006. augusztus 19-én a budapesti Grand Café Oktogonban elénk is tárta, így nekünk már nincs más dolgunk csak figyelni rá, a hideg évszak beköszöntével, ki tudja, mire nem vihetjük még egy pettyes selyemsállal…
Tóth Bori 2006 ősz/téli kollekciójának bemutatójára 2006. augusztus 19-én került sor. A látványos divatbemutatónak ezúttal az impozáns Grand Café Oktogon adott otthont. A boltíves helyiség romantikus háttérül szolgált, a sötét falakra futatott szikrázó égősorok, az asztalokon elhelyezett gyertyák sejtelmes szórt fénye bensőséges hangulatot teremtett. A helyszín megválasztása aligha sikerülhetett volna jobban. A fenséges márványoszlopok, a mélybarna padló és bútorok, a hosszú zsinegeken függő csillárok mind-mind emelték az enteriőr varázsát. A nyilvános premier szép számmal vonzotta is az érdeklődőket, a közönség soraiban a szakmából ismert jeles személyiségek, modellek is feltűntek.
De az óriási érdeklődés talán nem csak a ruháknak, a modelleknek is szólt. Nem, nem vonult kifutóra Naomi Cambell, viszont az utódja talán igen. Ugyanis Tóth Bori 2006/07 őszi/téli kollekciójának ízelítőjét a ’Topmodell’ című TV-sorozat (VIASAT3) tíz, még versenyben lévő topmodell-jelöltje mutatta be. Így tehát nem csak divatbemutató, de egyúttal próbatétel is volt ez az este: a lányokak bizonyítaniuk kelett kifutóra termettségüket.
És hogy miben? Tóth Bori továbbra is kitart az elegancia mellett, kollekcióját ismét a nőiesség jegyében álmodta meg. A tél uralkodó színe elsősorban a klasszikus fekete, melyet a merész vágások, átlátszó, sejtelmes csipkebetétek tesznek egyedivé. Az elől, hátul mélyen felsliccelt szoknyákat, ki-ki alkatához mérten még megbolondíthatja egy mély bordó vagy éppenséggel tűzpiros harisnyával.
A blúzok mélyen dekoltáltak, ugyanakkor magasan záródnak, a masnik a nyakban szinte kötelezőek, de a kézelőkön is feltűnnek díszítésként. A fekete mellett a fehér is örök visszatérőnek számít, már csak a kontraszthatás kedvéért is szerepelnie kell a színpalettán. A végig gombos, fehér, brokát ingruha a derekára csatolt széles, fekete gumiövvel még inkább kiemeli a test vonalát.
A tavaszi kollekcióban már sikert aratott pöttyös anyagok a téli kreációkban is visszaköszöntek, ahogy láttunk egy-egy pliszírozott szoknyát is és a muszlin se ment ki még a divatból, sőt. Fekete alapon fehér, fehér alapon fekete pettyek, a fodros nyakú, babos selyemblúzokat rafinált megoldással ékíthetjük, ha övként használjuk az ellenkező tónusú, pettyes selyemsálakat.
Ami a kabátokat illeti, a hosszú fekete brokát, vagy éppenséggel a rövidállású, fényes anyagú blézer többrétegű fehér, fekete tüllszoknyával kombinálva, ugyancsak a tél nagy slágerei.
Az est fénypontjának mindenképp a vállakat fedetlenül hagyó, hosszú, fekete nagyestélyi számított, a közönség tapsát, elismerését is kivívta a múltat idéző krinolinmegoldással a fenékrészén. De a habos-babos, sok fodros szoknyáról és a kisestélyikről sem szabad megfeledkezni. A fekete és a fehér mellett feltűntek még a jégcsapok olvadását idéző, gyönyörű égszínkékek, utóbbi pillangómintás muszlin anyag, melyből blúz és ruha egyaránt készült. A partiruhák csillogását nemcsak a flitter és a gyöngydíszítés adja, a fehér selyemruhát feldobja az aranyszínű stólabetét, ahogy a gyönggyel hímzett aranybrokát is trendi. Idén a különleges részleteken van a hangsúly.
Aki mégis jobban szereti a nadrágot, mint a szoknyát, annak sem kell megijednie. Az idei őszi/téli kollekció igencsak változatos, a fiús öltözet előkelőségét felesleges hangsúlyozni. A halszálkás és hosszú, egyenes szabású, fekete selyemnadrágok, magasított derékmegoldással készültek, amire Kate Moss is esküszik, így optikailag karcsúbbnak mutatják a csípőt. A nőiesség természetesen ezúttal sem sikkadhat el, a nadrág bátran viselhető a szoknyáknál már leírt elegáns selyemblúzokkal, akár halvány rózsaszín árnyalatban is. Nadrágot vagy szoknyát, szabad a vásár, de viselj mindent szigorúan magas sarkúval! Jó hír azoknak, akik tűsarkakon már nem tudnak megállni, az egybe talpú cipők ismét fénykorukat élik.
Ami a téli frizuratrendet illeti, a modellek arcát hangsúlyozó, praktikus hajfonatok könnyen megvadíthatók kevés zselével s egy kis kézügyességgel, bárki elkészítheti maga is, otthon. Legyen rövid vagy akár hosszú a copf, garantált a siker. A szexi macskaszemeknek senki sem tud ellent állni.
Írta: MZ , Dátum: 2006-08-20
- Divatbemutató
- Divatipar
- Divattervező
- Modellverseny
- Rendezvény
- Topmodell
- Riport
- Augusztus
- Budapest
- Grand Café Oktogon
- Téli divat
- Tóth Bori
- őszi divat