USE unused, tervezőcsoport

Díjakat díjakra halmoznak, pályázatokat nyernek gyors egymásutánban, akárha tündérmesében járnánk, ahol még a lehetetlen kívánságok is varázsütésre teljesülnek.


USE unusedKincset érő paradoxon

Díjakat díjakra halmoznak, pályázatokat nyernek gyors egymásutánban, akárha tündérmesében járnánk, ahol még a lehetetlen kívánságok is varázsütésre teljesülnek. De nem. A cég formájában épp egy éves fennállását ünneplő USE unused tervezőcsoport, Füzes Eszter, Godena-Juhász Attila és Tóth András triásza keményen megdolgozik a sikerért. Ha kell, kezük alatt roham sebességgel születik meg a legújabb kollekció, a jól összeszokott hármas kapkodni nem kapkod persze, a legapróbb részletekre is árgus szemekkel ügyel. A 2004-es és 2005-ös AZ Év Fiatal Divattervezői háromszor jártak a párizsi Fashion Weeken, meghódították Tokiót most pedig New Yorkot készülnek leigázni. Ötleteik tárháza kifogyhatatlan, előttük a jövő!



„ElsÅ‘ emelet”

Füzes Eszterrel és Godena-Juhász Attilával, a USE tervezÅ‘ csoport két tagjával, a 2006. szeptemberében megnyílt showroomjukban találkozom. A Nemzeti Színházzal szemben lévÅ‘ Hungária Malom épületegyüttesei kísértetiesen hasonlítanak egymásra, a létesítményrengetegben elsÅ‘re nehezen találom a helyes irányt. Csak a portás szívélyes útbaigazítása után lelek a megfelelÅ‘ házra, a feketében úszó, aprócska tábla – USE – valóban ott díszeleg a kapun. Az elsÅ‘ emeletre futólépésben szaladok fel, keresztülvágok a sötét folyosók egyikén, szinte labirintusban érzem magam, mire a vasajtó elé érek már semmit nem kívánok jobban, mint bejutni.

A tágas showroom fehérre meszelt falai, az ablakokon beömlÅ‘ napfény mindjárt barátságossá teszik a helyiséget. A terem falhoz támasztott regáljain csábos kollekciók várakoznak, az egyik sarokban szorgos varrónÅ‘ nyüstöli az „interlockot”, Godena-Juhász Attila a snittekkel, szabásmintákkal borított rajzasztaltól emelkedik fel jöttömre. Kisvártatva Füzes Eszter is csatlakozik hozzánk, Tóth András hiányában az üvegasztalhoz ülünk társalogni. A fiatalokból árad a szó, idÅ‘nként egymás szavába vágva rekonstruálják a múltat, hiába, ketten könnyebb emlékezni. Ambiciózusak, tettre készek, nem „szálltak el” a sikereiktÅ‘l. Tehetségük kellÅ‘ alázattal párosult, így aztán tudják, van még hová elÅ‘re…

Csoportszellem

MZ: Miért az angolosan jól csengÅ‘ USE nevet választottátok?
Godena-Juhász Attila: 2002-ben részt vettünk egy jeligés munkaruha pályázaton, ekkor találtuk ki a USE nevet, amiért bevált, ehhez nyúltunk vissza akkor is, amikor nevet kellett adnunk a tervezÅ‘csoportnak.

MZ: A  finn pályázat elÅ‘tt nem is ismertétek egymást?
Attila: Igazából én Eszterrel már találkoztam. Még régen, Kaposvárott jártunk egy suliba, de nem ismertük egymást, csak úgy látásból és nagyon futólag. A barátságunk végül is az egyetemi évekre vezethetÅ‘ vissza, egy évfolyamra jártunk. Végül is egy pályázat volt az, ami ezt a három önálló embert egy csoportba kovácsolta.

MZ: Nem gondoltatok arra, hogy egyenként is megmutassátok a tehetségeteket?
Attila: Å�szintén szólva megfordult már a fejünkben, sÅ‘t a ruhák között van is olyan, amelyikrÅ‘l egyértelműen meg lehet állapítani, ki tervezte, de úgy gondolom, hogy amíg jól működik ez a hármas, felesleges egyenként próbálkoznunk.

MZ: Mik az elÅ‘nyei, hátrányai a csoportmunkának?
Füzes Eszter: Az elÅ‘nye a csoportmunkának az, hogy a sok munkát le tudjuk osztani. A hátránya pedig, hogy nem feltétlenül értünk mindig mindenben egyet. Pont most volt egy ilyen jellegű beszélgetésünk, hogy jobban le kellene osztani a dolgokat, tisztázni, hogy amit nyugodt szívvel rábízunk az egyikre, abba a másik kettÅ‘ ne szóljon bele minden egyes lépésnél. Szerintem ez a módja a fejlÅ‘désnek. Így fog megmaradni az a harmónia is, ami most jellemzÅ‘ a csoportra.

„Nehéz az iskola táska?”

USE unused 2007 tavasz/nyár kollekcióMZ: Mi vezetett benneteket a divattervezés felé?
Eszter: Én nem tudom, a divattervezésen kívül nem is akartam soha mással foglalkozni, nekem ez egyértelműen adott volt.
Attila: Én nagyon sok mindennel foglalkoztam elÅ‘tte. AlapvetÅ‘en kerámián végeztem még a középsuliban, aztán üveges voltam rá pár évig, majd szobrász. A kerámia és az üveg is mind térrel foglalkozó dolgok, gyakorlatilag a ruhatervezés ugyanez, esetében ugyanúgy térbeli kompozíciókról van szó, csak más anyagból készülnek a művek és embereken mutatod be Å‘ket.

MZ: Nem véletlen, hogy az Iparművészeti Egyetem öltözéktervezÅ‘ szakán kötöttetek ki. Tanáraitok közül akadt valaki, aki az indulásánál segített benneteket?
Attila: Ez egy kínos kérdés. Nem szeretnék senkit kiemelni, nehogy a többiek megsértÅ‘djenek.
Eszter: Azt mindenképpen szeretném megemlíteni, hogy Bárdos Katitól nagyon sokat tanultunk. Mind emberileg, mind szakmailag, mind kitartásban sokat segített.

MZ: Még javában az egyetem padsorait koptattátok, amikor 2003-ban Londonban, az ElsÅ‘ Európai Divat Parádén fÅ‘díjat nyertetek…
Eszter: A versenyt fehér ruhákra írták ki, mi akkor éppen kötÅ‘szakon voltunk csereféléven, és kizárólag csak fehér ruhákat terveztünk. Hatot készítettünk el a rajzok alapján, ezek közül kettÅ‘vel neveztünk be a versenyre. Kiutaztunk Londonba, ahol 24 országból 48 résztvevÅ‘ képviselte magát a versenyen, majd megnyertük az elsÅ‘ díjat.
Attila: Nagyon vicces, hogy ezt pont most említed, mert a napokban kapott Dorka, a menedzserünk az egyik internetes portálon keresztül Vivienne Westwoodtól egy e-mailt, hogy emlékszik ránk. Vivienne-nek gyakorlatilag az egyik munkatársa volt benne a zsűriben. Érdekes, hogy ennek még mindig van utóhatása.

MZ: Magyarországon, hogy fogadták a sikereiteket?
Attila: Itthon? Szerintem jól. A londoni verseny után számos újságban jelent meg rólunk cikk, talán ekkor kezdtek ránk jobban felfigyelni. Ekkor dolgoztunk elÅ‘ször azzal a fotóssal, Perlaki Mártonnal, akivel azóta is együtt dolgozunk és ennek kapcsán ismerkedtünk meg Halasi Ritával is, aki akkor anno az Átriumnak volt a fÅ‘szerkesztÅ‘je. Írt errÅ‘l egy cikket, késÅ‘bb a diplomamunkánknál is az egyik opponensünk volt és a mai napig szoros kapcsolat fűz hozzá. Tényleg nagyon sok szál indult el akkor, ami azért a mai napig megvan. Végül is az egyetem berkein belül voltunk még, amikor ez a helyezés hazai médiavisszhangot keltett, ennek köszönhetÅ‘en már nagyobb figyelmet tudott kapni a diplomamunkánk is.

Nemcsak a szerelem városa: Párizs

MZ: 2004-ben a diplomamunkátokkal debütáltatok…
Attila: Igen. Gyakorlatilag elÅ‘tte még elmentünk egy szemeszterre Párizsba, ami rettentÅ‘en inspiratív volt, aztán hazajöttünk, és megcsináltuk a diplomát. A diploma után volt egy pici szünet, gyakorlatilag fél évig pihentünk és utána tavasszal mutattuk be a következÅ‘ kollekciót. Végül is kihagytunk egy szezont. Hivatalosan, tehát vállalkozás formájában, egy éve működik a cég, ami azt jelenti, hogy most volt a harmadik szezonunk a nemzetközi színtéren.

USE unused 2007 tavasz/nyár kollekcióMZ: A párizsi oktatás sokban különbözött a hazaitól?
Attila: Ott teljesen más az oktatási rendszer. Az az öt év Párizsban úgy oszlik meg, hogy a hallgatók csak hármat töltenek az iskola keretein belül, a maradék kettÅ‘t pedig gyakorlatban végzik. Mivel mi akkor már ötödévesként mentünk ki, azon a szakaszon, ahová Å‘k az elsÅ‘ három év folyamán eljutottak, már túl voltunk. A párizsiak mindenféle alapokat megtanulnak az iskolában, de magát a szakmát azt alapvetÅ‘en nagy cégeknél sajátítják el. Ez itthon eleve nem lehetséges, hisz nem igen léteznek ilyen nagy cégek, az iskolák sem szorgalmazzák, hogy gyakorlatra el tudjanak menni a hallgatók. Más a struktúra, ezért nem is nagyon tudtunk az Å‘ oktatási rendszerükbe beilleszkedni. Túlképzettek voltunk... Az a lehetÅ‘ség pedig, hogy mi is elmenjünk gyakorlatra kinti cégekhez, azért esett kútba, mert nagyon késÅ‘n, csak a helyszínen derültek ki ezek a struktúrabeli különbségek. Ezt már nem volt idÅ‘nk normálisan leszervezni. De a kint töltött szemeszter ennek ellenére nagyon hasznos volt, Párizs azért nagyon inspiráló város. FeltöltÅ‘désnek sem volt utolsó, olyan nyugodt életemben nem voltam, mint akkor – idézi vissza mosolyogva Attila.
Eszter: És tegyük hozzá, ott találtuk ki a diplomamunkánkat is. Meg azért a portfoliónkkal elmászkáltunk erre-arra.

MZ: Erre-arra?
Attila: Megnéztük, milyen ügynökségek, lehetÅ‘ségek vannak Párizsban – mondják szinte egyszerre. Voltunk trend elÅ‘rejelzÅ‘ ügynökségeknél, akik azzal foglalkoznak, hogy trendbookokat adnak ki, amik a következÅ‘ szezonoknak a szín és forma és egyéb elÅ‘rejelzését tartalmazzák. Nagyon tanulságos volt.

The Room & New York

MZ: Aztán jött az újabb elismerés, 2004-2005-ben az Év Fiatal TervezÅ‘je díjjal jutalmazták a USE-t…
Attila: Végül is az év fiatal tervezÅ‘je díj ezeknek a dolgoknak a folyománya volt. Azért folyamatosan cikkezett a média, hallottak rólunk, és hát mellette párhuzamosan kijött a Room magazin. The Room – javít Eszter. A The Room, aminek mi szintén alapítói voltunk és a The Room-os kiállítás, ami gyakorlatilag már hozzátartozik a magazin újabb és újabb számának a kijöveteléhez. A The Room ezzel a kis fogadással együtt elég jól beépült a szakmába, azért ennek is köszönhetÅ‘, hogy folyamatosan lehet rólunk hallani, és fotóanyagainkat látni a magazinon keresztül. Meg azért igyekszünk divatbemutatókat is csinálni...

MZ: Hogy kerültetek aztán New Yorkba?
Attila: Ez volt ugye egy évvel ezelÅ‘tt. Tehát most vagyunk a cégalapításnál. Az oka az volt, hogy megismertük Orsós László Jakabot.
Eszter javít: Orsós László Jakab, aki egyébként a Magyar Kulturális Intézet vezetÅ‘ igazgatója New Yorkban, minket onnan ismert meg, hogy ott volt a diploma-bemutatónkon a Károlyi kertben. Látta a diplomaruháinkat és azért akart minket New Yorkba vinni, hogy csináljunk kint is egy bemutatót. A dologhoz hozzátartozik, hogy volt egy magyaros kollekciónk, amit a magyar népművészet inspirált, jobban mondva, a hagyományokat modernizálva készítettük. Ennek a kollekciónak az Arénában volt a bemutatója, nem is emlékszem, mikor.
2005 április-májusában – veszi át a szót Attila, ez volt az elsÅ‘ kollekció, aminek a hordható darabjait késÅ‘bb már árultuk boltban is. A Retrock Deluxe-ban és Helsinkiben is. Helsinki végül is a Deluxe-on keresztül jött, kint is egy magyar származású srác foglalkozik a ruháinkkal. A Deluxeban találkozott velük, megtetszettek neki, így hát felkínálta a lehetÅ‘séget, hogy akkor Å‘ is árulná Å‘ket. Ez volt az elsÅ‘ külföldi sikerünk, ez adta az ötletet, mennyire jó volna egy kicsit jobban belefolyni ezekbe a külföldi dolgokba, mennyivel több lehetÅ‘ség van benne, mint itthon terjeszkedni. Itthon van egy biztos ár, ami fölé nem mehetsz, ami azért nagyon megköti a kezed, onnantól fogva, hogy milyen anyagokat használsz.
Eszter: És akkor úgy folytatódott a dolog, hogy Orsós László Jakab felkért minket, menjünk ki New Yorkba, tartsunk egy bemutatót vagy kiállítást ezekbÅ‘l a magyaros ruhákból.
Attila: Kivittük a magyaros kollekciót, de úgy voltunk vele, hogy ha már kaptuk ezt a lehetÅ‘séget, akkor gyorsan kellene csinálni egy új kollekciót is. Októberben tudtuk, hogy januárban megyünk New Yorkba és hogy ott akkor lesz a Fashion Week. Elkészítettük a ruhákat, lefotóztuk Å‘ket, csináltunk belÅ‘le egy look bookot. ErrÅ‘l a fekete kollekcióról van szó, ami itt lóg most a hátunk mögött – szúrja közbe Eszter. És akkor ezt kivittük és elmentünk különbözÅ‘ ügynökségekhez, showroomokhoz – fejezi be a történetet Attila.

USE unused 2006/07 Å‘sz/télMZ: Mit szóltak a munkáitokhoz a kinti ügynökségek?
Attila: Több helyrÅ‘l is jött visszajelzés, hogy ez jó. Az egyik showroom még azt is felajánlotta, hogy ugyan New Yorkban már tart a Fashion Week, azon nem tudunk részt venni, arról már lekéstünk, de Párizsban szívesen bemutatják a kollekciónkat, ha szeretnénk. Ugye ott mindig két hónappal késÅ‘bb van Fashion Week, mindig New York az eleje és Párizs a vége a rendezvénynek. Igazából, akkor kezdett el az egész tevékenységünk üzleti jelleget ölteni.

Kontinenseket összekötÅ‘ fekete kollekció

MZ: Hogy született meg ilyen fergeteges sebességgel a fekete kollekció?
Attila: Akkor még a showroomunk sem volt meg! Ennek a fekete kollekciónak a mintadarabjai úgy készültek el, hogy különféle bedolgozó varrónÅ‘kkel csináltattuk és gyakorlatilag a lakásom nagyszobáját rendeztünk be ideiglenes műhelynek. Akkor jöttünk rá, hogy ezt a módszert már kinÅ‘ttük és akkor kezdtünk el keresni egy megfelelÅ‘ helyet. Pár hétre rá kezdÅ‘dött a 2006-os Fashion Week Párizsban, utána találtuk ezt az üzletet. Jött a nyár, felújítás, kábé augusztusban vettük birtokba a showroomunkat, októberben tartottunk egy showroom szentelÅ‘ bemutatót. Szintén Å‘sszel jöttünk ki a 2007 tavasz/nyári kollekcióval is, amivel aztán szintén kimentünk Párizsba és Berlinbe. Berlinben van egy showroom, amelyikkel folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, tehát ez a Párizs–Berlin vonal ez fix. SÅ‘t, a következÅ‘ Å‘sz/téli szezonnal már Tokióban is bemutatkozhattunk, ami egy pályázatnak köszönhetÅ‘en sikerült.

MZ: Ez volt az International Fashion Fair. Hogy kerültetek ki Tokióba?
Eszter: Ez ismét a véletlen műve volt. Amikor kint voltunk Párizsban az elÅ‘zÅ‘ kollekcióval, a 2006 tavasz/nyárival, ami nemsokára idehaza is kikerül a polcokra, a kiállítótermünkbe betévedt egy két-három emberbÅ‘l álló japán csoport. Egy igazgató az asszisztensével, akik elmesélték, hogy Tokióban is van egy ilyen Fashion Week jellegű dolog. Igaz, ott jobban külön vannak választva a dolgok, tehát ott a Fashion Fair alatt van egy részrÅ‘l az árulás, pár hónappal késÅ‘bb meg vannak maguk a bemutatók. Felkínáltak egy olyan lehetÅ‘séget, hogy pályázzunk meg egy kis showrooomban egy standot, ahol árulhatjuk a ruháinkat. Megpályáztuk, megnyertük és úgy mentünk ki most Tokióba januárban.
Attila: És akkor ugye, tegyük hozzá, ennek köszönhetÅ‘en most már Tokióban és Koreában is lehet kapni a ruháinkat.

USE unused 2006/07 Å‘sz/télMZ: És tegyük hozzá azt is, hogy az IFF-en a legjobb 10 márka közé választották a USE-t! Hányból is?
Attila: 100-ból, 200-ból. Ami igazából nehéz, hisz elsÅ‘ évesek vagyunk, ami egy márkánál nulla, semmi.
Eszter: Öt évtÅ‘l szokták számítani a márkákat.
Attila: Épp ezért sokan még nem adtak le megrendeléseket, kivárnak. Az emberek csak konstatálták, hogy létezünk és kész. Megnézték a kollekciót, majd ha jövÅ‘re még ott leszünk, nem megyünk csÅ‘dbe, akkor rendelnek tÅ‘lünk.
Eszter: Ott egy rakás márka van, minden évben egyre több, az emberek tehát jogosan kíváncsiak, tudjuk-e tartani a stílust, a színvonalat, amit elÅ‘ször láttak tÅ‘lünk. Egyáltalán életben maradunk-e, lehet-e ránk számítani, amit megbeszélünk, tartjuk-e.

A USE háza táján folyamatosan zajlik az élet, míg mi beszélgetünk, a barátságos showroomba vevÅ‘ érkezik…

Fashion Week3

MZ: 2007. márciusában már harmadszor vettettek részt a párizsi Fashion Weeken. Hogy képzeljük el ezt a divathetet?
Eszter: Párizsban a Fashion Week most március 1-tÅ‘l 4-ig tartott, legalábbis nekünk ez az árulási idÅ‘szaka. Úgy képzeljétek el, hogy rengeteg showroom van, amin belül lehet standokat bérelni. De a helyzet tovább bonyolódik, mert showroomon belül is két  változat létezik. Vagy egy picit BMW-s hangulata van, tehát csak standokból áll és nincs semmi konkrét arculata, ez inkább az árulásra megy rá. Vagy vannak olyan showroomok is, ahol ugyan kevesebb márka van jelen, viszont ezek a nagyobb nevűek, drágább árkategóriával, nagyobb, levegÅ‘sebb térrel. Mivel meg szerettük volna tapasztalni, melyik showroom felel meg igazán az igényeinknek, a márkaképnek, szezononként váltogattuk Å‘ket. LegelÅ‘ször voltunk a Showroom Seven-nél, akik - így visszatekintve - a legjobbnak tűnnek azok közül, akikkel eddig dolgoztunk. Å�k az utóbbi fajta showroom voltak, nagyobb területen, kevesebb tervezÅ‘vel működtek, minÅ‘ségibb volt az egész, nem egy ilyen fair, vásár jellegű standolás, hanem kifejezetten showroom. Többet foglalkoztak velünk, több buyer volt nagyobb boltoktól. Idáig három showroomban voltunk, legutóbb egy olyanban, amin még két másik magyar divattervezÅ‘vel osztoztunk. Három magyar egy standon nem bizonyult túl jó megoldásnak, kicsi volt a hely és így nem csak a levegÅ‘t, de szinte a buyereket is egymás elÅ‘l szívtuk el.

Szilágyi Andrea NESMZ: Kikkel osztoztatok egy standon?
Eszter: Nanushkával és a Nes-sel, Szilágyi Andival.
Attila: A fiatalok közül végül is mi hárman vagyunk azok, akik nemzetközi piacon is részt veszünk, legalábbis próbálunk. Gondolták, hogy erre lehetne piárban építeni, egy magyar standot kialakítani vonzó dolog. Ami nem mondom, hogy nem volt az végülis, de igazából annyira más mindhárom márkának az arculata, hogy végeredményben nem volt jó megoldás.
Eszter: Meg kicsi volt a hely is. Nem tudtál képeket kirakni, állványt felállítani.
Attila: Egyszer és mindenkorra megfizettük a tanulópénzt!

MZ: Van jobb megoldás?
Eszter: Szerintem most az lesz, hogy maradunk ennél a showroomnál, mert sok érdeklÅ‘dÅ‘ volt, de külön standon próbálkozunk, és valami jobb helyszínen. Az is nagyon fontos, hogy hova helyeznek el. Mert hogyha föl, a második emeletre egy sarokba, akkor oda alig fognak eljutni az emberek, míg ha a földszinten kapsz helyet az ajtóval szemben, akkor ott mindenki megnézi majd a ruháidat.

MZ: És, ha mindenki megnézte volna a ruháitokat?
Attila: Gyakorlatilag azt azért sikerként számolhatjuk el, hogy minden szezonban vannak újabb és újabb boltok, amik megkeresnek. Azt élném meg csÅ‘dként, ha nem lennének. És hál’ Isten a régi vásárlók sem pártolnak el tÅ‘lünk. Most egyelÅ‘re ugyan függÅ‘ben vagyunk, az elkövetkezendÅ‘ két évben sok minden történhet, de tényleg nagyon sok érdeklÅ‘dÅ‘ volt, nagyon sok lookbookot szétosztottunk, és jelenleg is tárgyalások folynak különbözÅ‘ boltokkal, úgyhogy még bejöhet egy pár újabb lehetÅ‘ség.

Sztárok a USE portáján

MZ: A sok érdeklÅ‘dÅ‘ között sztárkuncsaftok is akadnak?
Attila: Híresebb vevÅ‘k? A vevÅ‘kkel mi nem találkozunk, mi csak a boltokkal találkozunk, a boltok képviselÅ‘ivel.
Eszter: Itthon például Marozsán Erikát öltöztetjük, szeret minket, és a fellépÅ‘ruháit is mi szoktuk csinálni. Külföldön meg, ahogy Attila mondja, nem tudjuk. De a boltok, ahol a ruháinkat árusítják, azért elég jó márkákkal vannak együtt. Az a bolt például, ami Svédországban van sokak irigységét kiváltotta. Másoktól hallottuk, hogy de jó nekünk, hogy ott vagyunk, Å‘k évek óta szeretnének bejutni, mert az Svédország egyik legjobb boltja. Nem tudjuk, nem vagyunk ott, nem látjuk, csak az interneten tudjuk megnézni a képeket.
Attila: Amit talán el lehet mondani még, nagy szám és jól is hangzik, hogy a Sax Fifth Avenue buyere is megfordult nálunk. Az egy nagyon rangos bolt New Yorkban, talán az egyik legrangosabb. Oda nem lenne rossz bekerülni. Kinti kapcsolatokon keresztül talán sikerülhet is.

MZ: Mire jutottatok a Sax Fifth Avenue buyerével?
Eszter: ElsÅ‘sorban tanácsokat adott nekünk, hisz az a kollekció, amivel most voltunk kint elsÅ‘sorban nem az Å‘ arculatának felelt meg.
Attila: Igazából, ami most még egy kicsit gyenge pontunk, vagy úgy érezzük, hogy jó piac lenne a márkának, az az amerikai piac, ahol egyelÅ‘re még nem voltunk kiállítani, nem vettünk részt New York-i Fashion Weeken. Ezt szeretnénk orvosolni a jövÅ‘ szezonra és ehhez ez az ember nagyon közel áll. Nagyon kedves volt, nagyon aranyos, biztos, hogy a jövÅ‘ szezonban is megnézi a kollekciónkat, és el fogja mondani a véleményét róla, és ne felejtsük el, üzleti tanácsokat is adott, ingyen, ami azért nagyon fontos.

Osvárt AndreaMZ: Marozsán Erika fellépÅ‘ruhái mellett, Yonderboy-t, a szépséges Zsédát, a külföldön is bizonyított színésznÅ‘-modellt, Osvárt Andit öltöztetitek, ahogy Cseh Annamária filmes jelmezeit is ti készítettétek, miben különbözik egy filmes munka a kollekció tervezéstÅ‘l?
Eszter: Egy film nagyon sok mindent elvisel. Például, ha csak elÅ‘röl látszik a ruha, nem kell kidolgozni, nem kell annyira odafigyelni arra, hogy van megvarrva hátul. Inkább makettszerű. Sokkal jobban el lehet nagyolni.
Attila: Ez így van. Más a jelmez. Én tanítok egy divatsuliban is és ott is teljesen el van szeparálva ez a két dolog. Van aki nagy formákban, színekben, látványban, jelmezszerűen gondolkodik, ez kicsit a képzÅ‘művészet felé irányozza a dolgot, van aki pedig a hordható, ready to wear fashion felé indul, ahol viszont tényleg minden apró részlet számít. Például, hogy hogy van megcsinálva az a gomb, míg ez a jelmeznél nincs. Ott inkább erÅ‘teljes, sokkoló hatást kell elérni már az elsÅ‘ másodpercben.
Eszter: Mi viszont a kollekciónál nagyon figyelünk arra, hogy még a címke is gyönyörűen legyen megcsinálva. A minÅ‘ség nagyon fontos számunkra, hogy a gomblyuktól elkezdve ne csússzon le a varrás, ne foszoljon az anyag. Egy kollekciónál az anyag minÅ‘ségére is nagyon kell figyelni.

Fél évvel a jövÅ‘be…

MZ: Ha már kollekcióknál tartunk, melyik a kedvencetek?
Attila: Szerintem mindig az új. Ezt akartam mondani én is – szúrja közbe Eszter. Csak az a rossz benne, hogy mindig van egy félév elcsúszás. Szívem szerint én már ugranék is a következÅ‘re, inkább azok lógjanak itt. De még csak most jön a nyár. Közben pedig gyakorlatilag a napokban érkeznek be az újabb és újabb anyagminták külföldrÅ‘l, amiket már a jövÅ‘ nyári kollekciónkhoz fogunk használni.

MZ: Melyik díjatokra, elismerésetekre vagytok a legbüszkébbek?
Eszter: Én nagyobb eredménynek tartom, hogy szerepelni tudunk a Fashion Weekeken és külföld fele tudunk terjeszkedni. Tehát nem a pályázatokban és díjakban mérem a sikert, hanem inkább ebben. Persze itt is van nehézség, mi voltaképpen úgy csináljuk meg az egész kollekciónkat, hogy ugye nem vagyunk kint külföldön, nem vagyunk tűzközelben, nem tudjuk, hogy a többiek mit csinálnak. Mik az erÅ‘viszonyok. Kimegyünk erre a négy napra félévente és azon múlik a következÅ‘ félévünk. Ezt így itthonról leszervezni nagyon nehéz, arra meg még nincsen kapacitásunk, hogy megfizessünk kint egy ügynökséget, mert az nagyon drága lenne. Alternatív megoldásokkal kell élnünk, muszáj felkutatnunk olyanokat, akik esetleg kevesebb pénzért tudnak nekünk több mindent nyújtani. Ez nyilván nem ér fel annyival, mintha egy rendesen megfizetett ügynökséget választanánk, akinek iszonyú nagy vevÅ‘köre és iszonyú nagy ismeretségi köre van.
Attila: Minél több piacon kint kéne lennünk. Igazából egy kezdÅ‘ márka elviseli egy három, négy, öt szezonon keresztül, hogy nincs mögötte piár, de utána már  elengedhetetlen, hogy külföldi piár is legyen mögötte. Különben megtorpan a növekedés. Most pont azon vagyunk, hogy a következÅ‘ szezonra az ügynökségekkel is kiépítsük a kapcsolatot. Lehet, hogy van most egy londoni szál, lehet, hogy van most egy párizsi szál, New Yorkkal változatlanul kezdeni kell valamit, hogy ne csak ugyanúgy ebben az egy-két napban legyen kint a kollekciónk, hanem legyen egy showroom, ahol az év folyamán folyamatosan kint lehet. Tehát azt mondom, most hogy kint voltunk a téli kollekcióval, gyakorlatilag már ott is hagyhattuk volna a ruhákat. A nyár folyamán tudnák használni a különbözÅ‘ magazinok stylistjai, le lehetne fotózni Å‘ket. Ez az egy hét ne arra legyen, hogy megismerjék a márkát, hanem ott már csak az üzletek kötessenek Most azt kell elérnünk, hogy kint is folyamatosan jelen legyenek a kollekcióink. Ez a jövÅ‘re a nagy terv.

USE unused 2007 tavasz/nyár kollekcióMZ: Merthogy az az egy-két nap nem sok mindenre elég a Fashion Weeken…
Attila: Nem. Az alatt az egy hét alatt van számos divatbemutató, egyrészt a Fashion Week sátorban, másrészt a legnagyobb, a nagyon-nagyon nagy márkáknak speciális, külön saját maguk által felépített díszletek és helyszínek között. Ezzel párhuzamosan vannak a showroomok, amirÅ‘l már beszéltünk, mert a bemutató csak a show része, megnézik a ruhákat az emberek, de magát a rendelést nem ott adják le. Utána elmennek a showroomba, ahol ott az egész kollekció, meg tudják tapogatni a ruhákat, esetleg fel is próbálnak egy-két darabot és le is adhatják a konkrét megrendeléseiket. Rengeteg showroom van, ahol a márkák a showroomoknak megfelelÅ‘en csoportosulnak. Nagyon kevés olyan tervezÅ‘ van, tényleg csak a legnagyobbak, akiknek saját showroomok van. Alexander Mcquinnek esetleg. De például Chalayan is másik három márkával van együtt. Mi eddig három showroomban voltunk, ahogy Eszter már az elÅ‘bb elmondta, ha nagy neveket akarsz hallani, akkor például a Showroom Sevenben, ahol elÅ‘ször voltunk, Anna Suivel, vagy Nicole Bartley-val állítottunk ki. A mostani fear egy kicsit más volt, jobban specializálódott az újgenerációs  tervezÅ‘kre. Persze mindkettÅ‘nek megvan a maga elÅ‘nye. Ha nagyobb márkával állítasz ki, az azért jó, mert a nagy márka bevonz egy csomó buyert, észrevehetnek téged is, viszont ha egy ilyen helyre mész, ahol most voltunk, ami inkább a fiatal tervezÅ‘kre, a contemporary fashionre specializálódott, az azért lehet jó, mert aki odajön, az direkt azért jön oda, mert kifejezetten fiatal márkákat keres.

MZ: Említettétek Vivienne Westwoodot, más külföldi nagyság is figyeli a munkásságotokat?
Eszter: Ezt nem így kell értékelni, hogy odafigyel ránk. Ha kimész és körül nézel, ilyen típusú márkából, mint a miénk több száz van, nagyon sok a fiatal, nagyon sok a tehetség a világ minden tájáról.
Attila: Furcsa ezeket a dolgokat innét BudapestrÅ‘l nézni.
Eszter: Kimegy az ember és kinyílik a világ. Még mi is elbizonytalanodunk néha, úristen, hogy is akarjuk tulajdonképp, olyan nagy a verseny.

Hazai vizeken…

MZ: Itthon más a helyzet?
Attila: Itthon nem nagyon van verseny, vagy nem nagyon vannak jelen hasonló kategóriában márkák. Itt a tervezÅ‘k más típusú dolgokat csinálnak, gondolok itt a Pipettára, vagy az Aquanautára. Å�k sokkal inkább fiataloknak szóló, olcsóbb ruhákat terveznek, nem kifejezetten kollekcióban gondolkozva. Egy underground szubkultúra kielégítésére törekszenek. JellemzÅ‘, hogy a fiatal tervezÅ‘k ehhez fognak, mert viszonylag kisebb anyagi és energia befektetéssel rögtön megtérül a munkájuk. Ez egy direkt árulási lehetÅ‘ség, ennek van piaca. Nálunk viszont féléves csúszásban készülnek a kollekciók. Nem mondom, nekünk is mély levegÅ‘t kellett vennünk, hogy bele merjünk vágni ebbe az egészbe, sokat kockáztatunk mind a mai napig. Még mindig egy egy éves cégrÅ‘l beszélünk, elég stresszes a munka és még egy jó pár évig az is lesz, amíg stabil cég nem leszünk. Még nagyon meg kell gondoljuk a költségvetést, mindent.

MZ: Mi a fÅ‘ iránya a kollekcióitoknak?
Eszter: Szerintem minden kollekciónak más.
Attila: Noha voltak mindenféle kiugrásaink különbözÅ‘ irányokban, azt vettük észre, az volt például az idei szezonnak a fÅ‘ tanulsága, hogy tényleg csak nagyon koncepciózusan lehet megcsinálni a kollekciót és az a jó, ha mindegyik más és más. Ki kell választanunk egy szeletet, amire specializálódunk, mert túl sok mindent próbálunk átölelni. Azt vettük észre, az a jó, ha egy márka egy szeletre koncentrál, de arra nagyon. A mostani kollekciónkban például a 40 euróstól egész az haute couture kategóriáig voltak ruháink. Ez a kabát, mutatom, ami így kézzel van kizsinórozva, természetesen sokkal többe kerül, mint mondjuk egy felsÅ‘. Igazából el kéne dönteni, melyik vonalon akarunk haladni, mert két darab között nem lehet ilyen nagy különbség. Ami felé próbáljuk a márkát elvinni, az a klasszikus haute couture házaknak a sziluettjeit és formavilágát idézi és azt a fajta nÅ‘iességhez való hozzáállást, ami akkor dívott, gondoljunk itt a Dior ötvenes évekbeli dolgaira, vagy Chanelre. Ezt az örökséget viszont megpróbáljuk teljesen huszadik századira formálni és innovatívan kezelni.

MZ: Melyik célcsoportot célozzátok meg a ruháitokkal?
Attila: Ha meg kéne fogalmaznom, ki a mi célcsoportunk, akkor azt mondanám, a 25-tÅ‘l az 50 évesig terjedÅ‘ korosztály, de fÅ‘leg a harmincasok. Az egyetemista itt még nem jön szóba, sokkal inkább az egyetemen már túllépett nÅ‘k, akik képesek eltartani saját magukat, sokat dolgoznak, magasabb pozícióban. Azok a nÅ‘k, akik abszolút saját maguk irányítják az életüket, erÅ‘s és határozott elképzelésük van saját stílusukról és arról, hogy a késÅ‘bbiekben, hogy szeretnék leélni az életüket. Kozmopoliták, nyitottak a világ dolgaira, sokat utaznak. A ruhák sziluettjében a klasszikus Dior sziluettek tükrözÅ‘dnek, viszont a kosztüm és a ruha tipikusan olyan ruhadarabok, amiben meg tudsz jelenni egy alkalom során, lehet az egy üzleti megbeszélés is, ahol tekintélyt is sugárzol, de mégis nÅ‘ies tudsz maradni. Nem egy olyan nÅ‘ az ideálunk, akit a férje öltöztet és csak dísznÅ‘nek van az ura mellett, hanem egy érett nÅ‘, akinek egyéni és határozott stílusa van. Az innovatív anyaghasználat is nagyon lényeges nálunk. A klasszikus formák abszolút modern köntösben jelentkeznek, amit a legmodernebb, legizgalmasabb anyagok használatával érünk el.

MZ: Apropó anyagok. Jól tudom, hogy a párizsi anyagvásáron szerzitek be Å‘ket?
Attila: Igen, a párizsi anyagvásárra járunk ki, gyakorlatilag oda a világ minden tájáról érkeznek kereskedÅ‘k. Az idein fÅ‘leg olaszok voltak, de sokan jöttek Angliából is, összevissza mindenfelÅ‘l. Abszolút európai országokból vásárolunk és semmiképpen nem Ázsiából, nem az ázsiai olcsóbb anyagokat részesítjük elÅ‘nyben, fÅ‘leg olasz és fÅ‘leg Európán belüli dolgokat használunk. Azért is engedhetjük meg magunknak az európai, minÅ‘ségibb anyagokat, mert esetünkben nem nagyszériás, hanem kisszériás kollekcióról beszélünk, tehát nem ezer méterekben rendeljük Å‘ket.

Mindent a vevÅ‘ért!

Coco ChanelMZ: Kedvenc külföldi, hazai tervezÅ‘k? (Eszter hiányában, aki az imént érkezett vásárlónak segít alkalmas ruhát választani, Attilával folytatom a beszélgetést.)
Attila: Igen, ilyenek vannak. Én például nagyon szeretem Jil Sandert, meg szeretem Karl Lagerfeldet, szeretem Chanelt. A Balenciaganál is vannak dolgok, amik tetszenek. Hazaiból, hát nem is tudom, talán Anda Emília az, akit a legjobban kedvelek.

MZ: Eszter hordja az általatok tervezett ruhákat?
Attila: Abszolút. Ami most rajta van, a fekete harisnyával párosított rövid ruhácska, az is egy egyszerűbb, olcsóbb felsÅ‘nk.

MZ: Ha valaki kedvet kapott volna a vásárláshoz, ide jöhet a Soroksári útra, vagy…?
Attila: Vagy ide kell jönnie, vagy a Retrockba. Az a baj, hogy a Retrockba is sokkal többet adunk el külföldieknek, azt a boltot is az ide látogató turisták tartják fent. Nálunk a plázákban vásárolnak az emberek. A világ minden táján van pláza, csak máshol már a '70-es években is volt és mostanra már csak a proletariátus használja Å‘ket. Nálunk vannak még mindig menÅ‘nek kikiáltva. A USE-nak is lett volna lehetÅ‘sége ott árulni, de azt mondtam, hogy nem. Designer boltokat meg nem nagyon éri meg létrehozni. Idehaza még Marc Jacobsot, ami egy nagyon nagy márka, is alig ismerik. Még a diákjaimon is megszoktam lepÅ‘dni, akik elméletileg azért jönnek abba az iskolába, hogy ezzel a szakmával foglalkozzanak, mennyire tájékozatlanok. Talán a designer boltok hiánya és ez a fajta műveletlenség összefügg. Talán, ha lennének designer boltok… Igazi 22-es csapdája. Mi is gondolkodtunk azon, hogy esetleg a belvárosban kéne nyitnunk egy márkaboltot, de aztán rájöttünk, hogy felesleges. Minek és kinek, a turistáknak nyissunk egy üzletet? Mert az lenne belÅ‘le. Szóval fura ez a hazai dolog.

MZ: Április 12-én a hazai közönség is láthatja a ruháitokat. Búcsúzóul, kedvébresztÅ‘nek beszéljünk egy picit a 2007  tavasz/nyári kollekcióról!
Attila: A fehér volt a legfÅ‘bb szín, amit választottunk. A beállítás, ahogy a kampányképeken is látod, teljesen statikus, teljesen egyszerű. A legfÅ‘bb inspirációt a japán horrorfilmek világa adta, valami nagyon-nagyon puritán, nagyon egyszerű, nagyon tiszta és minimalista dolgot szerettünk volna létrehozni. A másik, ami ehhez kapcsolódott az pedig a hetvenes évek szocialista divatja, szocialista ruhája volt. Nagyon sok köpenyruha van a tavaszi-nyári kollekciónkban és a balon kabátok is kicsit a békebeli, nÅ‘vérke köpenyekre hajaznak. Az egész kollekció nagyon aszexuális, mégis van benne valami elfojtott szexualitás, emiatt is kapcsolható hangulatban kicsit a japán horrorfilmekhez. Nekem személy szerint a fÅ‘ inspirációt a Meghallgatás című japán film adta. És hogy az anyagokról is mondjunk valamit, a kontraszt ismét jelen van, mint általában mindig. FÅ‘leg pamutanyagokat használtunk, amihez a csillogó lakkot választottuk, mint kontrasztos anyagot. Fantasztikusak a lakk kiegészítÅ‘k, magas talpú szandálok, amiknek már egy icipicit prostituáltakat idézÅ‘, perverz hatásuk is van... De majd meglátjátok, ha eljöttök!

Fotók a USE unused tervezÅ‘csoportról


�rta: MZ , Dátum: 2007-03-29






ALMAF