Tombor Sarolta

Fashion Awards Hungary 2009 (május 27.)

Dalaarna 2009A 2009 Tavasz/Nyári trend már a hazai divattervezők kifutóin is végigsétált, sőt, a magyar trendkövetők már utcára is vitték, de azért nem árt összegezni, mit ajánlanak Chanel-ék, Dolce & Gabbana-ék, Mark Jacobs-ék, Calvin Klein-ék az aktuális szezonra. Elöljáróban annyit, hogy az idei melegidő-szezon abszolút trendszíne a narancssárga, annak is a hideg árnyalata, nevezzük mandarinnak, a natúr szín pedig ismét a bézs, mely megint helyet követelt magának az első sorban, főszínként is. Visszatért a divatpalettára az anorák vagy ha úgy tetszik, kezeslábas, és felkerült a mainstreambe az ejtett ülepű naci is. A váll - akárcsak a '80-as években - ismét hangsúlyos, és ugyaneből a korszakból jött vissza a szakadt farmer is. Mintában a sok és az egyszerre sokféle a nyerő: virágos, pöttyös, állatmintás és Op-Art - merész eklektikában viselve.


KREA SHOW&PARTY - évzáró divatbemutató és party 2010 (június 18.)

KREA 2010A 2010-es tanév végét a KREA iskola nyilvános divatbemutatóval és party-val ünnepli. A divatbemutatón a 2010-ben diplomázó hallgatók kollekciói mellett a tavaly végzettek új öltözékei és az elsős-másodikosok ruhaobjektjei is láthatók lesznek. A KREA iskola hallgatói 2009-ben az egyik legelegánsabb budapesti helyszínen, a Szépművészeti Múzeumban mutathatták meg kreativitásukat a nagyközönség előtt. A látványos bemutató hatalmas sikert aratott, még a szakmabeliek figyelmét is felkeltette. Idén az iskola könnyedebb hangulatú rendezvényen szeretné prezentálni a legtehetségesebb diákokat: 2010. június 18-án 19:30-tól a Nyugatinál, az Eiffel téren újonnan megnyílt U26 clubshopban a fiatal tervezők munkáit egészen közelről vizsgálhatják meg a divatra éhes látogatók.


Sminkmester, smink


A Múzeumok Éjszakáján KREA divatbemutató és vetítés lesz (június 2

Orlando - Múzeumok Éjszakája 2008A Múzeumok Éjszakáján, 2009. június 20-án a KREA Kortárs Művészeti Iskola 21:30tól divatbemutatót és egész estés vetítést rendez a divattervező és stylist szakos hallgatóinak munkáiból a Szépművészeti Múzeumban, hogy a trendekre és designra fogékony közönség megismerhesse a legtehetségesebb fiatal művészek alkotásait. Az immár hagyománnyá vált Múzeumok Éjszakáján az idén diplomázó divattervező és stylist szakos hallgatók mutatkoznak be a Szépművészetiben.


Smink képzés indul Tombor Sarolta sminkmesterrel a KREA-ban

Tombor Sarolta smink - KREATombolj a make-upban!

Tombor Sarolta, make-up artist vezetésével 2008. november 11-től alapozó smink kurzust indít a KREA Kortárs Művészeti Iskola és Műhely. A kurzus időtartama 10 hét: 2008. november 11-től 2009. január 27-ig tart. Az oktatás két részből áll: szombatonként 9.00-től 13.45-ig gyakorlati oktatás Tombor Saroltával, a többszörösen díjnyertes make-up artist-tal; keddenként pedig 16.30-tól 18.45-ig (esetenként 16.30-tól 21.15-ig) öltözködéskultúra, kortárs divat és trendek, stílustervezési gyakorlatok, személyi styling előadások. Előadók: Kiss Szilárd divattervező és stylist, Schön Edina divattervező és szakvezető és Mali Ildikó személyi stylist. 


Fashion Awards Hungary 2008 díjátadó gála a Symbolban (május 28.)

Fashion Awards 2008Gazdára találtak a divat aranyszobrocskái

Idén ötödszörre rendezték meg a hazai divatvilág díjkiosztó gáláját, a Fashion Awards Hungaryt, amelyen a szakmában dolgozók közül a legtehetségesebbeket tüntették ki egy-egy aranyszobrocskával. 2008. március 28-án a Symbol adott otthont a 2004-ben kitalált, immár hagyománnyá vált rendezvénynek, ahol hét kategóriában osztották ki a díjakat, hogy elismeréssel adózzanak Az Év Fodrásza, Az Év Sminkese, Az Év Modellje, Az Év Fiatal Divattervezője, Az Év Stylistja, Az Év Divatfotósa és Az Év Divattervezője előtt. A Fashion Awards Team (Sándor Lea, Szinte Loránd, Pordán Tamás, Jagicza Réka) több éve azon dolgozik, hogy ezzel az ünnepi eseménnyel felhívják a figyelmet a magyar divatvilág tehetségeire, itthon és külföldön egyaránt.


Divatdíjak estéje

Kiosztották a Fashion Awards Hungary 2005 díjait (május 4.)Fashion Awards Hungary 2005 gála

A divatszakma szavazatai alapján kiosztották a Fashion Awards Hungary 2005 díjait 7 kategóriában. Az év divattervezője  Katti Zoób lett.

A ceremóniának a budapesti Uránia Filmszínház adott méltó helyet. A műsort az ex-modell és újra kismama Jaksity Kata és Németh Kristóf, a Barátok közt sztárja celebrálta. A hangulatot a Megasztárból ismert Bartók Eszter saját dalával, egy szál gitárral teremtette meg.

A díjazottak egy Fashion Awards szobrocskával, egy nagy üveg pezsgővel, illetve médiamegjelenési lehetőségekkel lettek gazdagabbak. Na és azzal a tudattal, hogy szakmabeli társaik őket tartják a legjobbaknak saját területükön.

Lássuk a Fashion Awards Hungary 2005 jelöltjeit és díjazottjait! 


Veet Elite Model Look Hungary 2007 döntő (szeptember 14.)

Veet Elite Model Look Hungary 2007Nyugalomsziget, Modellparadicsom

A divatszakma egyik legrangosabb modellfelfedező versenyének a Bed Beach (Hajógyári-sziget) adott otthont. A Veet Elite közel 40 országban képviselteti magát, Giselle Bündchen mellett Cindy Crawford, Claudia Schiffer is az EML csapatának köszönheti kezdeti sikereit. A Visage Model Management és a HD Group Kommunikációs Ügynökség szervezte hazai döntőn 10 város legszebbjei szálltak ringbe, akik közül a legattraktívabbnak választott Szikszai Johanna majdan a világversenyen képviselheti Magyarországot. Már maga a helyszínválasztás is pazar! Feszített tükrű medence, nyurga pálmafák, homokdűne fogad az előtérben, megnyugtatóan fehér ülőgarnitúra és vörös kárpit ízléses együttese gazdagítja, mécsesek milliói ragyogják tele a belteret. A minden exkluzivitást felülmúló Bed Beach lehetne akár a nyugalom, akár Prospero elvarázsolt szigete is, a Veet Elite Model Look döntőjén, mégis inkább felbolydult modellparadicsomra emlékeztet.





ALMAF