Mesebeli Operabál - Operabál 2008 a Magyar Állami Operaházban

A Bálon természetesen a táncé lesz a főszerep, valamint a hölgyek toalettjeié


Helyszíne: Magyar Állami Operaház (Budapest, VI., Andrássy út 22.)

A programról

A Bálon természetesen a táncé lesz a főszerep, valamint a hölgyek toalettjeié – s ha már ruhákról esik szó, a rendezvény keretein belül, egy haute couture divatbemutatót is megcsodálhatunk, az Első Magyar Divattervezők Szövetsége (EMDSZ) tolmácsolásában. Gyulai Mihály elnök mellett olyan híres divattervezőket üdvözölhetünk a szövetség tagjai között, mint Joó Beatrix, Király Tamás, Konsánszky Dóra, Kovács Andor, Léber Barbara, Németh Anikó, S. Hegyi Lucia, Sziráczky Brigitta, Benes Anita és Halász Éva.



A 2008-as esztendőben a "Mesebeli Operabl" mott hatrozza meg a Bl arculatt, s mivel mindenki tudja, hogy a mesk az veghegyen tl kezdődnek – vagy rnek vget -, gy nem meglepő, hogy az Operahz előtt egy jgszobor fogja fogadni a blozkat. A mesei hangulatot azonban nem csupn ez, hanem szmos egyb rdekessg is erősti majd - pldul, hogy a vendgsereg egytt mulathat Ferenc Jzseffel, Sissyvel, fess huszrokkal, de mg Hamupipőkvel s Hfehrkvel is.

S ha valaki inkbb (ma is) lő hressg trsasgban mlatn az időt, azt biztosan megelgedssel tlti el, hogy az idei Bl sztrvendge maga a romantika hercege, Richard Clayderman, akit ezzel a cmmel Nancy Reagan tntetett ki - 15 vvel ezelőtt New Yorkban.

A műsor

20.00 Mga Zoltn s zenekara
20.55 Fanfr
21.00 Nyittncosok bevonulsa

Csajkovszkij: Anyegin - Polonz
Magyar Himnusz
Korcsmros Nra s Szellő Istvn kszntik a vendgeket
Ifj. Johann Strauss: Triccs-traccs polka
Magyar Tncművszeti Főiskola nvendkeinek előadsban
Balettmester: Mrz Kornlia
Saint-Sans: Smson s Delila – Csk ria (Mon coeur s'ouvre a ta voix)
Vizin Viktria
Verdi: Rigoletto – Sok a szp nő (Questa O Quella)
Kovcshzi Istvn
Divatbemutat
Bizet: Carmen - Seguidilla
Vizin Viktria s Kovcshzi Istvn
Nyittncosok keringője
Csajkovszkij: Csipkerzsika – Virgkeringőjre
A sztrvendg megnyitja az Operablt
Alles Walzer
22.40 Csrds – tncoktats vendgeink rszre
00.50 A Feeling Tncsport Egyeslet előadsa
01.00 Jtkonysgi Tombolasorsols

Blkirlynő s lovagja vlaszts
01.10 Tnczene
Bergendy Szalonzenekar s Ungr Tnczenekar

Az Operablon fellpő művszek: Vizin Viktria s Kovcshzi Istvn. A nyittncban 48 pr siklik Csajkovszkij: Anyegin-Polinz keringőjre, a zenről pedig az este sorn Mga Zoltn s zenekara gondoskodik.

A men is messnek grkezik, s nem csupn az nyenc falatok garantljk a „hol volt, hol nem volt” hatst, de bizony az tkek elnevezsei is. A j telekhez pedig j borok is duklnak…

Aki belefrad a sok evsbe, ivsba, tncba s kacagsba az - idn előszr – veheti ignybe az operabli gyorsszerviz sminkfrisstő, hajigazt szolgltatsait, sőt mg talpmasszzst is krhet a „szerelő-csapattl”.

Az Operabl trtnethez a kezdetektől hozztartozik a jtkonysg hagyomnya is, amely idn sem marad el: tbbek kzt az rva gyerekek s a Tncművszeti Főiskola Noverre Alaptvnya a 2008-as Bl tmogatottjai.

Jegyrak: 75.000 - 300.000 HUF (jegyrendels az Operabl Szervező Irodnl)

Fotk az Operabl 2008 sajttjkoztatjrl - Gundel tterem, 2008-01-09

Mindent az Operablrl a HazaiDivat.hu portlon


Írta: HazaiDivat.hu , Dátum: 2008-01-30






ALMAF