Tóth Bori 2008-as ruháinak bemutatóján jártunk a Kiscelli Múzeumban (december 11.)
Visszafogott nőiesség, szelíd báj és elegancia - ezek jellemezik Tóth Bori legújabb kollekcióját, amelynek darabjai „semmit” sem mutatnak, de mindent sejtetnek
A kolostorból lett múzeum és a divat találkozása a csillagok alatt
Visszafogott nőiesség, szelíd báj és elegancia - ezek jellemezik Tóth Bori legújabb kollekcióját, amelynek darabjai „semmit” sem mutatnak, de mindent sejtetnek, nem provokatívak, hanem figyelemfelkeltőek, nem „kirakják”, hanem kihangsúlyozzák a női bájakat. A különbség a kifejezések közt csupán árnyalatnyi, a lényeg mégis ezekben rejtőzik. Fifikás fazonok, csupasz vállak, kivillanó térdhajlatok, sokszor ennyi is elég, s valljuk be, ezeknél ledérebb leplek nem is illettek volna igazán az eseménynek helyszínül szolgáló exkolostor - ma Kiscelli Múzeum - patinás falai közé. December 11-én este ugyanis nem a szerzetesek nyitották kései imára a szájukat a boltívek alatt, hanem az ifjú és tehetséges divattervező-iparművésznő legújabb remekeit csodálhatták meg a kíváncsi egybegyűltek.
A divat szentélye
Az igazán jó dolgokért bizony meg kell küzdenünk az életben. Nem történt ez másképp december 11-én sem, mikor elindultam a Kiscelli Múzeumba. Akkor még nem sejtettem, hogy tűorrú, tűsarkú cipő helyett túrabakancsot kellett volna öltenem, a kis éji sétához… A meredek domb – vagy inkább hegy – aljában állva, a szerzetesekre gondoltam, akik egykoron odafönn éltek, s arra, biztosan nem sokan zargatták őket áhítatos magányukban, mert aki el is indult hozzájuk, az biztosan meghátrált a hozzájuk vezető, nyaktörően meredek utat látván. Én azonban nem visszakozhattam, így némi lihegéssel, fuldoklással körített - egy kardio- edzésnek is beillő - hegymászás keretében felküzdöttem magam a csúcsra – mint később kiderült, nem is hiába.
Odafenn már értettem, miért esett a tervező választása épp erre a helyre. A középkori hangulat egyszerűen magával ragadta az érkezőt, s valami szent áhítat kerítette hatalmába, ahogy az ódon folyosókon végigsétált a hátsó terem bejáratáig. Az utat a leterített fekete szőnyeg mutatta, amelyen – akár a mesékben – apró, szétszórt kövecskék csillogtak. Mikorra az ember a kifutóhoz érkezett, teljesen átszellemült, mint aki nem is egy divatbemutatóra, hanem az éjféli misére érkezett: így találkozott a magasztos spiritualitás és a világi hívság már-már szürrealisztikus, mégis tagadhatatlanul összeillő módon.
Ráadás: az univerzum
Kilenc óra előtt húsz perccel, már egyetlen szabad ülőhelyet sem láttam. Kilenc előtt öt perccel lassan egy, majd kétsornyi kíváncsi sorakozott még fel a (szerencsésen) üldögélők mögött. Kijelenthetem: sokan voltunk…sokan és elegen. Kíváncsian vártuk, hogy a kifutó végét (vagy elejét – nézőpont kérdése) díszítő, engem baldachinra emlékeztető, két oldalról elkötött, fehér lepel mögül milyen ruharemekek bukkannak majd elő. Mikor végre kihunytak a fények, mégsem csaptunk a dolgok közepébe, helyette teljes sötétség borult körénk, apró csengettyűk hangja csilingelt a fülünkbe, majd egy kútmély férfihang kántálása töltötte be a termet, amely természetesen, s egyben kellemesen hátborzongatóan hatott a kolostor boltívei alatt. Közben egy kivetítőn a Földet láthattuk egyre messzebbről, s ahogy a kép távolodva mutatta immár az univerzumot, úgy halt el a kántálás, s adta át magát a modern kor zűrzavaros hangjainak. Mikor a káosz már szinte fokozhatatlanná sűrűsödött, robbantak kifutóra a lányok Tóth Bori legújabb kollekciójának darabjaiban.
Ekhó: Mesélj kicsit a felvonuló ruhákról.
Tóth Bori: A most bemutatott kollekció egyetlen témát ölel fel, ami nem más mint az univerzum, a csillagos égbolt, a bennük található káprázatosan szép fények és jelenségek, a csillagködök, amelyek szabad szemmel nem is láthatóak - csupán egy űrteleszkóp közvetítésével jut el hozzánk ezeknek a csodáknak a jelentős része. Vannak dolgok, amelyek rettenetesen mély hatást gyakorolnak rám, ilyen a csillagok világa is, bár nálam ennek az érdeklődésnek semmi köze az űrutazáshoz vagy magához a technikai fejlődéshez, mindahhoz, amit az emberek számára általában a világűr jelent. Számomra ez sokkal inkább lelki élmény, egy impresszió, amelyet most megpróbáltam ruhákban kifejezni…
Ha pedig már az űr került szóba, bizony akadt bőven ehhez hű sötét öltözék Tóth Bori alkotásai között. Fekete-csillámos, a test körvonalát lágyan követő, mély, U alakú hátkivágással megbolondított alkalmi öltözék, könyékig érő kesztyűvel. Selyemfényű éjszín kiskosztüm szőrmegalléros stólával, derékhangsúlyos nadrágkosztüm, széles, oldalt megkötött övvel.
E: Van valami jellegzetessége a mostani kollekciónak?
TB: Az érdekessége, hogy egy ívet ír le a ma esti bemutató: a fekete ruháktól indulunk, majd fokozatosan megjelennek a színek, a csúcspont pedig voltaképp maga a csillagos égbolt képe. Az egész egy körforgással jellemezhető leginkább, ahol a sötétből indulunk a világos, a színek felé, de végül ismét a sötétbe térünk vissza - így kissé az élet örök körforgását is szimbolizálja, a születés és elmúlás állandó váltakozását.
S valóban, a fekete mellett lassan megjelentek a színek, először csak a sötétség ellenpontjaiként: egy-egy lila kistáska, kesztyű, kivillanó szoknyabélés személyében vagy egy koromszín ruha aranyszegélyeként. Ezeket követték a még mindig sötét, de már nem fekete, hanem barna összeállítások: míderek, térdet takaró szűk szabású szoknyák, s egy légiesen áttetsző blúzocska. Mint valami csodás átváltozás, úgy hatott a színek hirtelen berobbanása; akár a komor, egyszínű bábból váratlanul előbújó, a szivárvány minden színét magán viselő, csodaszép pillangó születése.
Innentől kezdve nem volt már megállás! Lila, anyagában rombuszmintás blézer, mélyen dekoltált, vállról leeresztet, légiesen úszó estélyi vonult elénk, dupla anyagú égkék hosszúruha, amelynek felső rétege áttetszően és sejtelmesen fedte a testhez simuló alsó, mintás anyagot.De láthattunk átmenetes, felülről lefelé sárga, narancs, róza, lila, kék színeket felsorakoztató fodros csodát is, vagy előröl klasszikus, aranyszín kiskosztümöt, amelyet a hátsó derékrészen megkötött hatalmas – engem a gésák obijára emlékeztető – masni tett különlegessé.
E: Mi a legfontosabb szempont, amikor tervezel?
TB: Szeretek mindig újat alkotni, és szeretem, ha a ruháim mögött van valamilyen gondolat. Nem szívesen nyúlok sémákhoz, bár biztos akadnak olyan elemek, amelyekhez vissza-visszatérek, de azok teljességgel tudattalan dolgok. A ruháim mindig az emberről szólnak, a nőről, aki szereti magát megmutatni…nem „kipakolni”, de a lehető legelőnyösebb oldalát kiemelni. A ruháim alapvetően erről szólnak: takarnak is meg nem is. Ezáltal próbálok egy kellemes egyensúlyt fenntartani a nőiesség és a kihívó viseletek határán.
E: Minden kollekciódhoz párosítasz egy témát, ahogyan a mostanihoz az univerzumot?
TB: Igen, mert így sokkal könnyebb, jobban átlátható számomra a munka. Szükségem van egy történetre, amely köré felépíthetem a magam meséjét a ruhákból. Enélkül a vezérfonál nélkül gyökértelenné válik a tervezés, és nem marad más, mint öncélú szépelgés az anyagok és formák körül, amely önmagában nem hordoz tartalmat. A ruháim attól különlegesek, hogy van mögöttük gondolat, ám ettől függetlenül léteznek olyan darabok is, amelyek nem kapcsolódnak különösebben egyetlen témához sem, ilyenkor azonban maga az ember inspirál, akinek készítem. De az egy egészen más történet, izolált eset, ahol viszont az illető kisugárzása adja meg azt a keretet, amelyen belül mozogni fogok a tervezés során.
E: Mi az, ami egészen új ebben a kollekcióban?
TB: A színek használata, amely nem igazán jellemző rám. A bemutató elején mindez nem is derül ki, hiszen fekete ruhákkal indítunk, és csak később tűnik fel maga az újdonság.
A könnyed anyagok és élénk színek kavalkádjában szebbnél is szebb modellek pördültek meg a kifutón: egy napsárga lenge estélyi, egy testhez simuló, csillámosan aranyszínű ruha, angyalszárnyként libbenő lila stólával, egy derékhangsúlyos kabátka elől nagy csattal, hátán pedig apró, szikrázó kövekből kirakott hatalmas hópihe motívummal. Lassan azonban ismét „kifakultak” a színek, s átadták helyüket a sötétebb árnyalatoknak.
E: Tervezel magadnak is?
TB: Kénytelen vagyok néha, bár igazából nem jellemző. Inkább az szokott előfordulni, hogy egy-egy darab annyira megtetszik a tervezés, kivitelezés során, hogy egyszerűen kisajátítom és azt mondom: Kész, ez az enyém…bár ilyen nagyon ritkán történik.
Jómagam azon csodálkozom, hogy interjúalanyom nem sajátította ki az összes ruháját, mert bizony lehet, hogy én azt tettem volna, főképp ha arra az azúrkék-ezüst-csillámos estélyire vagy élénk zöld, habkönnyű ruharemekre gondolok, amelyekben a bemutató végén gyönyörködhetett a közönség… velem az élen.
Fotók:
Tóth Bori divatbemutató - Kiscelli Múzeum, 2007-12-11
További cikkek a témában:
Tóth Bori divattervező és Vágó Réka cipő- és kigészítő-tervező bemutatóján jártunk (április 21.)
Tóth Bori 2006/07 őszi/téli divatbemutató ( november 28.)
Mindent Tóth Boriról a HazaiDivat.hu portálon
Írta: Ekhó , Dátum: 2007-12-17
