Lakatos Márk, stylist
Lakatos Márk, ahogy a karizmatikus személyiségek szokták, megosztja az embereket. Lehet őt szeretni, nem szeretni, de szó nélkül hagyni munkásságát, elképzelhetetlen.
A „barokkember”
Lakatos Márk, ahogy a karizmatikus személyiségek szokták, megosztja az embereket. Lehet őt szeretni, nem szeretni, de szó nélkül hagyni munkásságát, elképzelhetetlen. Színházi jelmeztervező, Zob Kati divattervező nélkülözhetetlen szárnysegédje, afféle polihisztor mindenes, agent provocateur, 'kényszerúttörő', kifogyhatatlan ötletgyáros és mi még…? Talán a véletlen szeszélye, hogy a természetfeletti érzékenységgel megáldott stílusvirtuóz, végül a TV2-n futó Megasztár stylistjaként híresült el.
Intro
A stílusszakértők stílusszakértője előzékeny, kedvemért még az ínycsiklandó desszertről is lemond, egy pohár bor és light cola társaságában evezünk a társalgásnak nem is oly távoli vizeire. Egy kicsit múltat idézünk, egy kicsit jövőbe látunk – voltaképp ez Márk specialitása, pedig, hadd jegyezzem meg, nincs is varázsgömbje. Csak egy szép színes, méretes kézitáskája, ami kiválóan passzol sötétszínű T-shirtjéhez, és amiben, azon sem csodálkoznék, ha hófehér nyulak helyett, színházi látcsövek, tornyos, barokk parókák lapulnának…
„Don Lakatos”
MZ: Színészet, jog, idegenforgalom – meglehetősen szerteágazó út vezetett a stylist pálya felé…
Lakatos Márk: Igazából úgy indult, hogy sokat foglalkoztam színházzal a középiskolában, illetve még utána is egy kicsit az egyetemi színpadon és az R-Stúdióban, meg mindenféle helyeken. Emiatt akartam a Színművészetire jelentkezni, csak aztán nem készültem fel rendesen a felvételire. Valószínűleg nem is színész szakra kellett volna mennem, hanem inkább rendező szakra, csak oda nem vettek fel. Így maradt a jogi egyetem, egyrészt családi tradícióra alapozva, másrészt arra, hogy mindig is humán beállítottságú voltam. A felvételi tantárgyak, a magyar és a történelem, voltak igazi erősségeim, jellemző módon, amiért oda nem is akartam jelentkezni, a 120-ból 126 pontot el is értem – nevet. De azt az első perctől kezdve éreztem, hogy ez nem az én történetem. Közben egy évre kimentem Spanyolországba idegenforgalmat tanulni, mert abból érettségiztem fakultációban, és akkoriban idegenvezetőként, aztán utazási irodában dolgoztam. Igaz, ott már a stylist vénám is előjött, nagy kreatív rendezvényeket csináltunk mindenféle spanyol cégeknek, meg jelmezes gálavacsorákat a Szépművészetiben, az Akadémián és az Operában. Bár elég sokáig voltam beiratkozva az egyetemre úgy, hogy közben Spanyolországban voltam, közben halasztottam, ezt csináltam, azt csináltam, végül szépen sikerült leépítenem, így átnyergelhettem a stylist pályára, ami igazából mindig is érdekelt. Mindig foglalkoztam ezzel az üggyel, csak nem volt állandó helye az életemben, időről-időre ciklikusan visszatért.
MZ: Rajongással beszélsz Spanyolországról. Ilyen erősen hatott rád az ottani élet?
LM: Azt gondolom, mindenképpen nagyon erősen hatott, mert ott ráadásul egy olyan közegben lehettem, ami nagyon divatorientáltnak számított. Az első két hétben egyből belecsöppentem az éjszakai életbe, szórakozóhelyekre, partikra jártam, ahol, úgy hiszem a valódi dolgok történnek. Nagyon sok mindent meghatározott ez az egy év, a gondolkodásmódomat és biztos, hogy az ízlésemet is. A spanyol kultúra, főleg, hogy előtte kétnyelvű gimnáziumba jártam, nagyon belém ivódott, azóta is rengeteg spanyol kapcsolatom van, ami sokat jelent számomra. Valamilyen szinten már spanyolul is lélegzem, éjszakai ember vagyok, a gondolkodásmódom is nagyon az ő irányukba áll már.
MZ: Sosem fordult meg a fejedben, hogy külföldön maradj?
LM: Az igazság az, hogy oda én tanulni mentem, ösztöndíjjal, ami aztán lejárt. Akkor nekem itthon egy csomó dolgom volt, és azóta is volt mit csináljak, úgyhogy egy percig nem gondolkodtam azon, hogy én akkor most ott maradjak, itt hagyjak csapot-papot. Az biztos, hogy mostanában egyre többet gondolok arra, mivel itthon már sok mindent megcsináltam, amit egy stylist megcsinálhat, nagyon sok fontos, legalábbis számomra fontos munkában vehettem részt, hogy nagyon szívesen kitalálnék valami olyan dolgot, amit úgy lehet csinálni, hogy itthon is, meg ott is. Pont most beszélgettünk Budai Péterrel is arról, hogy mennyire jó város például Barcelona. Tökéletesen el tudnám képzelni, hogy az évnek néhány hónapját, mondjuk Spanyolországban töltsem, vagy még messzebb, ennyiben mindenképp kozmopolitának tartom magam - nevet.
Csak felkapom a kokaindíleres fókabundát, és meg sem állok Cannes-ig!
MZ: Az első stylist munkád is összefügg a színészettel!
LM: Az első munkám egy vizsgafilm volt, amire Nagy Ervin barátom kért meg. Kokaindílert kellett játszania, de úgy gondolta, nincs igazán jól kitalálva a jelmeze. Az én nagy éjszakai életben szerzett tapasztalatomra támaszkodva kérte, nézzük már meg. Emlékszem, az én nagyon-nagyon kedves fókabundámat adtam neki kölcsön, igazi kokaindíleres fókabundát, az lett a jelmezének egyik alapdarabja. Aztán a rendező megkért, hogy oké, ha ezt megcsináltuk, akkor találjuk már ki a másik két szereplő ruháját is. Az egyik Gryllus Dorka volt, akivel akkor ismerkedtünk össze, és akivel azóta is jó barátságban vagyunk. Igazából az első munkáimat is vele csináltam, és gyakorlatilag azóta is minden fontos megjelenését én koordinálom, segítek neki az összes magyarországi fotózásán és a kinti fontosabb megjelenésein, még úgy is, hogy ő most Németországban él.
MZ: Ha már a sztárkuncsaftoknál tartunk, mesélnél róluk egy kicsit?
LM: Nagyon sok jó barátom van a színészek között, ha a fiúkat nézzük, például Csányi Sanyi, de Fenyő Ivánnal is dolgoztunk együtt, lányok közül Ónodi Esztert említeném, most legutóbb pedig Szirtes Áginak segítettem, mielőtt kiutazott volna Cannes-ba az új filmjével. Vagy ott van Rost Andrea, aki a közös munkánk óta is nagyon kedves ismerősöm, megmaradt köztünk a baráti kapcsolat. Ő tényleg egy olyan ember, akit borzasztóan tisztelek és nagyon szeretek. Sok ilyen kapcsolatom van, persze, ha valaki folyamatosan ugyanabban a körben mozog, óhatatlanul megkeresik, hogy egy-egy alkalomra segítsen megfelelő ruhát találni. Azt gondolom, ez egy olyan 'szeretem része' a szakmának, ami igazán emberhez kötött, hisz egy divatfotózás, divatbemutató, vagy reklámfilm egész másról szól. Hálás feladat, amikor egy ember hullámhosszára kell rákapcsolódnod, a másik személyiségébe kell belehelyezkedned, és úgy kell végiggondolnod, mi fog neki jól állni, amikor Cannes-ban áll színpadra, mit tudom én, hány ezer ember előtt. Szem előtt kell tartanod, mi az, ami a másik maga, amiben a lehető legjobban magát tudja adni.
MZ: Mindenkivel barátságot kötsz, akit öltöztetsz?
LM: Ezek bizalmi viszonyok, akár egy orvos-beteg kapcsolat. Sokszor mondom azt is, hogy a mi munkánk nagyban pszichológia, mert néha rövid idő alatt kell megtalálni a hangot a másik emberrel. Szirtes Ágival mi korábbról ismertük egymást, köszönőviszonyban voltunk, de soha nem beszéltünk sokat. Egyszercsak felhívott, hogy eljönne hozzám, volt egy félóránk, hogy valamilyen szinten fogást találjunk egymáson és nagyjából kitaláljuk, hogy akkor mi legyen. Úgy gondolom, ez csak akkor működik, ha tényleg érdekel, mit gondol, mit érez a másik. Hálaistennek sikere lett a ruhában, sokan megjegyezték, mennyire jól néz ki. Ez nagyon jó visszajelzés, azt mutatja, igen, ennek a történetnek eredménye volt.
Az Év Stylistja
MZ: 2004-ben a szakma is elismert, az első Fashion Awards Hungary-n Az Év Stylistja lettél! Az emberi sikerekre, vagy a rangos díjra vagy büszkébb?
LM: Minden ember örül annak, ha pozitív visszajelzéseket kap. Egy színész is nagyon boldog a Kossuth-díjtól, de amikor tízszer tapsolják vissza egy este, akkor meg éppen attól lesz az. Ezek más-más formában ugyan, de végeredményben ugyanolyan hormonokat szabadítanak föl benned, és általuk lelkesedéssel tudsz belevágni az új munkáidba.
MZ: Előnyökkel járt, hogy megkaptad a díjat? Utána még többen hívtak dolgozni?
LM: Most furcsát fogok mondani, de talán nem is annyira nekem járt ez előnyökkel, mint inkább, úgy hiszem, magának a Fashion Awards Hungary-nak. Ez volt az első ilyen díj, úgyhogy először én lepődtem meg, amikor megkaptam, hiszen egyáltalán nem számítottam ilyen jellegű elismerésre, aztán pedig a média interjúvolt engem sokat, érdeklődve, mi is ez tulajdonképpen. Talán nem állítok hülyeséget, ha azt mondom, a pozitív propaganda, amit aztán a további díjazottakkal együtt is folytattunk a díj mellett, segítette hozzá a Fashion Awards-ot ahhoz, hogy mostanra konszolidált fashion rendezvénnyé nőjje ki magát.
Hölgyválasz: Zoób Kati a telefonnál
MZ: Hogy kerültél munkakapcsolatba Zoób Katival?
LM: Nagyon érdekes módon. A Beau Monde magazinnal csináltunk egy anyagot Hernádi Juditról, akivel Zoób Kati nagy barátnő és akit egyébként ő is öltöztet. Az újság diszponált, hogy menjek el Katihoz, ruhákat keresni a fotózáshoz. Nagyon vicces volt, amikor megérkeztünk: Judit valahol az előtérben állt és két sztenderd közé bújva mondta iszonyú ellenségesen, nagyon tüskésen, hogy igazából neki nem is kell segítség, ő már pontosan tudja, mi lesz, hogy lesz. Váltottunk néhány szót, mire megérkezett Katti is. A két barátnő között kellemes társalgás alakult ki, én ott ültem velük és amikor épp olyan témát érintettek, amihez volt egy is közöm, akkor hozzászóltam. Megvolt a ruhaválogatás, szépen lefotóztuk az anyagot, majd a végén Katti elkérte a telefonszámomat, hogy majd, ha lesz valami…, hátha egyszer jelentkezik. A következő héten, szombat délelőtt csörög a telefonom, hozzá kell tennem, épp akkor értem haza egy diszkóból – mosolyog, nevet - , azt sem tudtam, hol vagyok, hogy „Szervusz, Zoób Kati vagyok, szeretném, ha te lennél a stylistom.”. Azt válaszoltam, hogy jó, de hadd kérjek egy hét gondolkodási időt. Nem is tudom, miért mondtam ezt – nevet – valószínűleg azért, mert egy kicsit még mindig másnapos állapotban lehettem. Egy hét múlva visszatértünk a témára, és gyakorlatilag azóta, öt éve dolgozunk együtt.
MZ: Hogy képzeljük el ezt a társulást?
LM: Úgy gondolom, a legfontosabb ebben a kapcsolatban, hogy feltétlenül számíthatunk egymásra és bízhatunk a másikban. Amúgy mindenféle olyan felületben, ami a Katti Zoób divatházzal kapcsolatos, valamilyen módon igyekszem részt venni, akár az éves nagybemutatókon, akár olyan céges bemutatókon, amik a nagy kollekciónak bizonyos részeit speciális alkalmakra mutatják be. Természetesen a logófotózáson, kampányfotózáson, a belső, házi rendezvényeknél is jelen vagyok, ez egy nagyon izgalmas kihívás. A legforrongóbb pillanata egy ilyen munkának, magának a kollekciónak az elkészítése, ami általában ősszel szokott történni, október-novemberben vannak a nagybemutatók. Katti körülbelül fél évvel előtte megrendeli az anyagokat a Comoitónál, aztán három-négyhetes őrület következik, amikor érkeznek be az anyagok, és Katti fejében lassan megszületik a kollekció. Annál nagyon jó ott lenni, segíteni és végignézni, ruhapróbákat tartani és a szabászattal együtt lélegezni, gyakorlatilag majd' egy hónapon keresztül. Borzasztóan szép feladat, aminek végső terméke a nagybemutató, egy olyan show, amin egymás után kétszer ezerötszáz néző vesz részt, tehát rendkívül nagyszabású történet itt, Magyarországon. A következő egy évben pedig ennek a különféle lecsengéseivel foglalkozom.
Megamánia
MZ: A Megatánc produkcióban neked is lehetőséged nyílt, ha nem is ruhát, de jelmezt tervezni…
LM: Nem csak a Megatánc kapcsán. Nagyon örülök annak, hogy az egész színházas történethez valahol vissza tudtam térni. Ladányi Andreával, akit szintén egy banális találkozás során ismertem meg, ráadásul ebből a munkakapcsolatból is egy nagyon jó baráti viszony alakult ki, gyakorlatilag két éve együtt dolgozunk, pont most számoltuk, hogy az ötödik, vagy a hatodik közös előadásunk fut. És igen, a Megatáncnak is volt egy olyan része, ahol színpadi táncokról lévén szó, kosztümöket, jelmezeket kellett tervezzek. Ezeket nagyon szerettem, hisz a színház minden szempontból közel áll a szívemhez, szeretem az összes hétköznapi és nem hétköznapi vetületét, az őrületét, a művészetét, mindent. Nagyon szívesen, meg nagyon otthonosan is mozgok ebben a világban, értem és érzem, hogy mi, miért történik.
MZ: Nem jutott eszedbe, hogy egy Lakatos Márk kollekció erejéig divattervezőként is megcsillogtasd a tehetségedet?
LM: Nézd, én azt gondolom, hogy Magyarország egy szűk piac, nem véletlen, hogy az igazán nagy divattervezők folyamatosan külföld felé kacsingatnak és próbálják tágítani a lehetőségeiket. Nálunk az emberek nem költenek sokat ruhára, nincs igazán kultúrája az öltözködésnek, egyszerűen kevesen vesznek igényes holmikat. Emellett az állandó féléves terminusokban megtervezett kollekciókhoz sem kedvem, sem érkezésem nincs igazán. Az viszont biztos, hogy szívesen csinálok olyan stylist munkákat, amikben szükség van rá, hogy akár teljes outfiteket, akár csak egyes darabokat kitaláljak, megtervezzek, és megcsináljak, ez az aktív része a munkának nagyon foglalkoztat. Mindig is olyan stylistnak tartottam magam, aki nem ruhákat válogat, hanem valamifajta koncepciót, saját víziót közvetít arról, amit ő gondol a divatról. Ennyiben mondjuk, biztos hasonlít a gondolkodásmódom egy tervezőjéhez, de azt is tudom, hogy nincs meg bennem az a fajta őrület, amit mondjuk Kattiban látok, hogy folyamatosan ebben gondolkodik.
MZ: Ha már a tervezőknél tartunk, Makány Márta is sokat segített a Megasztárban…
LM: Így van, Makány Márta nagyon sokat segített a három Megasztárban. Mivel énekesekről, tehát olyan emberekről volt szó, akik éppen próbálták megtalálni az előadói egyéniségüket, sokszor előfordult, hogy nem volt a boltokban és nem volt a szponzorok által kínált termékek között sem olyan kollekció, ami tökéletesen megfelelt volna például egy Szabó Eszternek, egy Póka Angélának, vagy akár egy Gáspár Lacinak. Az volt nagy segítség Mártától, hogy a stílusokat, karaktereket, amiket ezekhez az énekesekhez kitaláltunk, az ő szalonjában nagyon jól meg lehetett valósítani.
MZ: Schilling Kolos pedig az extrém fejfedőket biztosította!
LM: Kolossal szintén régóta együtt dolgozunk. Együtt csináljuk a boltunkat és épp most készülünk egy közös, új brand kifejlesztésére is, miközben ő kalaptervezőként mára az egész országnak tervezi a kalapokat és tette ezt a Megasztárban is. Érdekes, tűz és víz kapcsolat a miénk, abszolút ellentétesek vagyunk, csak néhány dologban értünk egyet, de azt hiszem, ez elég is ahhoz, hogy izgalmasan együtt tudjunk dolgozni.
MZ: Mit tudhatunk erről az új brandről?
LM: Erről az új brandről most nem árulok el részleteket, de a lényeg az, hogy a közeljövőben fog megjelenni ez a történet, és persze kíváncsian várjuk, milyen lesz a fogadtatása.
MZ: Szó esett a Schilling Kolossal közös boltotokról. Miben különbözik a Style Center egy hétköznapi divatbutiktól?
LM: Ez egy izgalmas projekt, elég sokáig is készült. Néha showroomként, néha pedig tényleg működő üzletként funkcionál, Budapesten. Ráadásul Koczka (Az Év Fodrásza 2006-ban - a szerk.) is nálunk dolgozik, a galérián üzemelteti a kis fodrászszalonját. Igazából a Style Center talán tényleg egy showroom inkább, még akkor is amikor nyitva van, túl sok utcáról bejövő ember nincsen. Vágó Réka cipői, fiatal divattervezők ruhái, Kolos sapkái, kalapjai és mindenféle vintage (second-hand ruhák - a szerk.) történetek találhatók nálunk, arra használjuk az üzletet, hogy az összes ismerősünk, aki kalapot és cipőt szeretne terveztetni, vagy ruhára van szüksége, eljön hozzánk, és akkor adunk neki. Gyakorlatilag egy nyitott történet, de mégis elég belterjes módon működik.
MZ: Megasztár vagy Megatánc?
LM: Teljesen más a kettő. A Megatáncot azért élveztem nagyon, mert egy csomó olyan kreatív dolgot tett lehetővé, amit a Megasztár nem, még akkor is, ha kisebb volt a nézettsége. Az is nagyon érdekes, hogy a Megatáncra majdnem csak pozitív kritikákat kaptam mindenkitől. A Megasztár ehhez képest egy teljesen más sztori volt, az jelentette ezeknek a tehetségkutató műsoroknak a kezdetét, gyakorlatilag nekem is az volt az első nagy televíziós munkám. Borzasztóan szerettem, tejesen új világgal ismertetett meg, egy csomó olyan dolgot hozott az életembe, amire egyrészt büszke vagyok, másrészt amiből tanultam. Nem mellesleg, az énekesek közül azóta is sokkal tartom a kapcsolatot.
Tánc, zene, fotó – modern szenthármasság
MZ: Azért a Megasztár előtt is volt élet. A VIVA TV stylistja voltál…
LM: Érdekes, épp most megyek vissza hozzájuk, igaz, nem stylistként, hanem zsűritagként fogok működni a Szexi vagy nem? című műsorban. Izgalmas lesz, fogalmam sincs, hogy fog kinézni ez az egész, de nagy várakozással nézek elébe.
MZ: A Szigeten is több ízben megfordultál…
LM: Úgy kezdődött, hogy Ladányi Andreával a 2006-os Szigetre csináltunk egy táncshow-t, ami egy egészen ad hoc, majdnem improvizatív történet volt, és ami annyira megtetszett, hogy aztán az lett az idei produkciónk kiinduló magja. És aztán abból fejlődött ki a mostani Vihar előadásunk is, ami a veszprémi fesztiválon mindenféle díjakat nyert. Az ilyen, látszólag l’art pour l’art munkákat nagyon élvezem, mert menetközben sokminden felszínre kerül, olyan gondolatok is, amikből aztán egy újabb előadás születik.
MZ: Nem csak stylist munkáid jelentősek, 2004-ben rendhagyó fotókiállítással borzoltad a nagyérdemű kedélyeit.
LM: Ez egy izgalmas dolog volt, nagyon szerettem. A fotókiállítás azt feszegette, hol van vége a férfinak és hol kezdődik a nő. Engem mindig is foglalkoztatott, egyáltalán mi az, hogy nőies férfi vagy férfias nő, hogy keveredik az emberekben ez a két dolog, hisz valamilyen arányban mindenkiben megvan mindkét nem. Ez a mi kicsit feminizálódott, kicsit metroszexuális, ezredvégi kultúránk is átfedéses, sokszor a divatfotókon is tudatosan használják ezt a jelenséget: a fiúmodellek lányosak és fordítva. A divat kezd uniszex-szé válni, a nemek keverednek, felcserélődnek benne.
Ezzel az ötletemmel kerestem meg Dobos Tamást, aki, azt hiszem, az ország egyik legjobb divatfotósa, és nemcsak divatfotós, hiszen a Filmművészetin operatőrnek tanul és egy nagyon érzékeny ember, aki a divatvilágba egy csomó más világot is belop.
A Republic of Art Galériában, Fabricius Gáborék adtak teret ennek az agyrémemnek. A legjobban az esett, hogy mindenki, akit barátomnak tartok, vagy nagyon profi a divatszakmában, szívesen vállalta a részvételt a kiállításban, még az olyan celebrity ismerőseim, barátaim is igent mondtak a felkérésre, mint Eszenyi Enikő, Kishonti Ildikó, Pélyi Barnáék, vagy Tilla.
A megnyitón eszméletlen sokan gyűltünk össze, alig lehetett beférni. A bérházból kialakított galériában kicsit New York-i, londoni hangulata lehetett a látogatónak, kontratenor énekelt, majd utána hip-hop DJ következett, szőlőt, bort szolgáltunk fel csokoládéval. A barokk stilisztikájában szerveződött az esemény, tehát egy igazi, jó kis belterjes budoár hangulatú buli kerekedett az egészből. Annyira jól sikerült, hogy azon gondolkodom pont, valami hasonló történetet kellene csinálni megint...
Előre a barokkba!
MZ: Ennyire közel áll hozzád a barokk kor, vagy egyszerűen csak szívesen építkezel a múltból?
LM: A napokban készítettünk egy munkát Tombor Zoltán fotós barátommal, aki hülyeségből rólam is csinált két portrét, majd megjegyezte, hogy 'neked tök kortalan fejed van, nem lehet a 20-21. századhoz kötni, sokkal inkább valahova máshova'. Ez borzasztóan jól esett nekem, mert folyamatosan úgy érzem, közöm van a régebbi korokhoz és főleg a barokkhoz, lélekvándorlás ide, vagy oda. Szinte biztos vagyok benne, hogy éltem a 16-17. századi Franciaországban vagy Angliában, de még az is előfordulhat, hogy az olasz barokk alatt. A lényeg, hogy a barokk művészet, a barokk zene, a barokk opera és színház, az egész barokk kultúra olyan mély dolgokat vált ki belőlem, olyan furcsán, érzékenyen reagálok rá, amire nem lehet egyszerűen azt mondani, hogy szeretem. Itt nem szeretetről van szó, más, mélyebb, zsigeri dologról. Közöm van hozzá. A régi idők kultúráját is azért szoktam ütköztetni, kontrasztba hozni a mostanival, mert azt gondolom, ez az az út, amiből valami újat, valami igazán úttörőt lehet kihozni.
MZ: Fontos számodra, hogy valami nagyon újat csinálj, hogy úttörő légy?
LM: Úttörő nem akarok lenni, de tudatosan provokálom a környezetemet, hogy vegyék észre és fogadják el, van az átlagtól eltérő gondolkodásmód, érzékelés és kommunikáció is. Igazából kényszerúttörő vagyok, mert szeretném elérni, hogy mások is annyira toleránsak legyenek felém, mint amennyire én vagyok az a világ felé. Ebbe belefér a provokáció, főleg mostanában, amikor egyre kevésbé mozdul meg az emberek ingermérője, kevés dolgon lepődnek meg, borulnak ki, vagy érzékenyülnek el. Így csak tudatos ingereléssel születhetnek élő, igaz reakciók a világra.
LM: Internetes fórumokon általában rossz véleménnyel vannak rólam, de ezzel nem foglalkozom, markáns véleményem van arról, kik, miért irkálnak oda. És vallom azt is, nem kell, hogy a többség szeressen, mert az nem egy létező szeretet, amikor Madonnát többmillió ember szereti. Nem őt szeretik, hanem valamiféle projekciót, amit vagy tudatosan Madonna generál, vagy az emberek vetítik rá, de mindkettő virtuális lényhez kötődő érzelem. Engem, a dolgaimat szeressenek inkább kevesen, de ők tudják, miért teszik.
A számomra fontos emberek pedig jókat jeleznek vissza és a szakmában is sikereim vannak, hálaistennek. Idén Lukács Gabi barátnőmmel mi szerveztük a Wella turnét, amit sokáig más csinált (Náray Tamás - a szerk.), és nagyon jól sikerült: gyorsan elkészült és nagyszabású, nyolchelyszínes, országjáró turné lett belőle, száz szereplővel. Sokak szerint évek óta nem volt ilyen jó show-ja a Wellának. Vagy ott van az Árkád Divathét, ami három év alatt szintén nagyszabású rendezvénnyé fejlődött, mindenki beszél róla, a modellek mindenképp szeretnének dolgozni benne. Ezek a jó visszhangú, nagysikerű dolgok azt mutatják, jó helyen vagyok, jó az, amit csinálok.
Tanulj Tinó! Stylist lesz belőled?
MZ: Sokszor nyilatkoztad, hogy a stylist szakmát nem lehet tanulni, ellenezted az oktatását, most mégis tanár lesz belőled egy ősztől induló akadémián... Hogy is van ez?
LM: Nem elleneztem, csak azt nyilatkoztam, hogy nem lehet tanulni és ebben hiszek is. Önálló ízlést nem lehet elsajátítani, de meg lehet tanulni szabályokat korokról, kultúrákról. Meg lehet tanulni, hogy az-e az elegáns, ha morning-kódban vagy, vagy az, ha szakadtan, vagány farmerban jelensz meg, hogy megy-e a kék a zöldhöz, vagy nem. Tanítható a stílustörténet, az esztétika, a divattörténet és mindezeknek gyakorlati vetülete, hogy egy stylistnak ma, Magyarországon mi a dolga. Fel lehet készíteni az embereket arra, hogy zajlik a munka egy divatbemutatón, egy divatfotózáson, egy reklámfilmforgatáson. Ezért vállaltam el ezt a történetet, meg mert valahol ez is egy fricska: azt mondtam, nem lehet tanulni, de oktatni miért ne lehetne? Én tényleg mindent saját tapasztalatból tanultam ki, de azért lehet erről a szakmáról érdekeset mondani azoknak, akik ezt iskolában szeretnék tanulni. A képzés pedig ráadásul kiegészül olyan szakmai gyakorlatokkal, amikből igenis meríthet az, aki akar.
MZ: Milyen alaptulajdonságokkal kell rendelkezzen egy leendő stylist?
LM: Ami szerintem nagyon fontos, az az asszociatív memória. A stylist fogadjon be minél többet a világból, raktározza el fiókokba, és aztán húzza elő belőlük azt és akkor, amikor kell. Így ha fejben összeraksz egy divatanyagot, már tudod, miért, hova kell fussál. A koncepciód kitalálása közben persze tisztában vagy vele, mik az aktuális trendek, mi az, ami még csak a levegőben van, és mi az, amit te, mindehhez képest fotózni akarsz. Azért érdekes mindezt ma Magyarországon tanítani, mert nálunk teljesen másképp működik minden, mint külföldön. Kint az ember nem szaladgál boltokba és ragasztgatja le a cipőtalpakat, nehogy megsérüljenek visszavitel előtt, hanem sajtóügynökségekhez, PR-ügynökségekhez mész, ahol helyben van ezer mintakollekció, ezer tervezőtől. Mivel a magyar piac pici, mások a szabályai. Erre épp most volt rálátásom: Tombor Zoltánnal itt, Budapesten fotóztunk két divatanyagot a Graziának, egy zseniális stylisttal, Nadja Kamneipurerral közösen, aki egyike a legnevesebbeknek Európában. Nagyon jó és hasznos volt vele dolgozni, szükség van az ilyen kitekintésekre.
MZ: A modellek sminkjét, frizuráját is a stylist határozza meg?
LM: Mindenképp te koordinálod ezeket, együttműködve a fodrásszal és a sminkessel. Egy ilyen csapatnak a feje, a vezetője a stylist. Azért vannak körülötted profi szakemberek, hogy mindenki a legjobbat nyújtsa a saját területén, de a koncepció, amit megvalósítanak, a tied. Azért is szokták fashioneditornak, divatszerkesztőnek hívni a stylistot, mivel ő határozza meg az anyag hangulatát.
MZ: Ma, Magyarországon mennyire elfogadott szakma a stylistté?
LM: Ha azt nézem, hogy ebbe a hamarosan nyíló iskolába - holott csak most indult a kampány -, máris rengetegen jelentkeztek, akkor a stylistkodás érdekli a fiatalokat, trendinek számít. Amikor öt évvel ezelőtt elkezdtem, az anyámnak fogalma sem volt róla, mit takar a kifejezés, mára pedig abszolút kurrens szakmává vált.
Kedvencek, legek
MZ: Kedvenc stylistod?
LM: Nagyon szeretem Madonnát, akinek már régóta Ariana Philippe a stylistja. Ő olyan munkát végez, olyan karriert csinál, ami nekem nagyon szimpatikus. De sok kedvencem van. A nagy fotográfusok mellett mindig vannak nagy stylistok, egy Steven Meisel, vagy egy Helmut Newton anyag a stylingtól is jó. Esetemben Tombor Zoltán volt az első nagy fotós, akivel együtt dolgozhattam, és mert érezzük egymás gondolatait, gyümölcsöző lett a munkakapcsolatunk.
MZ: A legemlékezetesebb stylist munkád?
LM: Rengeteg dolog van az életemben, amire szívesen emlékszem vissza. Mondjuk, Zoób Katival a londoni divatbemutatónk, a Christie's aukciósházban, nagyon nagy szó volt, aztán az első Megasztár is áttörést jelentett. De a Wella turné is szép siker, ahogy a Libero reklámfilm, amit decemberben forgattunk Mallorcán, egy hétig, szintén emlékezetes marad a számomra.
MZ: Öltöztetni szeretsz. De vajon fordítva is áll? Átlagosan mennyi időt töltesz el öltözködéssel?
LM: Nem vagyok az a fajta ember, aki minden nap hosszasan öltözködik, de nagyon jól átgondolom, mit veszek fel egy fontos rendezvényre. Hetekig tudok töprengeni azon, hogy legyen, mint legyen. És olyan is van, hogy reggel tízperc alatt elkészülök, zuhanyzással, öltözéssel együtt.
A Mester
MZ: Körülötted is vannak segédek, hogy lesz valakiből Lakatos Márk tanítvány?
LM: Nincs hivatalos formája. Például rengetegen írnak a weboldalamra ezügyben, és vagy összejön ezekből valami kapcsolat, vagy nem. Az, hogy kivel dolgozol együtt, kémiai alapon működik.
MZ: Szigorú főnök vagy?
LM: Szigorú és rapszodikus, igen – nevet. Megvannak a dívás allűrjeim, amit nehéz elviselni, dehát ettől függetlenül vannak, akikkel nagyon jól működik.
Álmok, jövő
MZ: Álomprojektek?
LM: Igazából, nem tudom, mit lehetne álomnak nevezni. Mindig megyek előre, keresem az új dolgokat, lehetőségeket. Nem tudnék olyan álmot megfogalmazni, hogy úristen, ezt most mindenképp szeretném megcsinálni. Valójában az az álmom, hogy megtartsam ezt a történetet, érdekes és izgalmas munkákat csináljak folyamatosan, amikben meg tudok újulni. Ez kell nekem ahhoz, hogy ne unatkozzam, ne érezzem azt, hogy rutint kell csináljak, mert azt már nem szeretném.
MZ: A jövőben milyen „újításokat” várhatunk tőled?
LM: Tervben van egy színházi show, divattal megspékelve. Ez az, ami most foglalkoztat, ami felé elmozdulnék.
Fotók Lakatos M&
Írta: MZ , Dátum: 2007-09-17
