Anna Sui 2006 TavaszNyár

A divattervezőnő a nyolcvanas években, New Yorkban kezdte karrierjét, és mára az egyik legkeresettebb tervezőnőnek számít.


Anna Sui 2006 Tavasz-NyárEklektikus romantika

A divattervezőnő a nyolcvanas években, New Yorkban kezdte karrierjét, és mára az egyik legkeresettebb tervezőnőnek számít. Bár Anna Sui szülei kínai származásúak, Párizsban ismerték meg egymást, és Amerikában telepedtek le. Valószínűleg ennek a kozmopolita háttérnek tudható be Anna eklekticizmusa, mely kollekcióiban minduntalan tetten érhető, hiszen már szüleit is megannyi impulzus érte utazásaik során, amelyeket végül lányuk az általa tervezett ruhákban tett kézzel foghatóvá.



„Kell egy kis Kelet!”

Egyáltalán nem jellemző minimalizmus a divattervezőnőre, inkább valamiféle misztikumot vélünk felfedezni egyes kollekcióiban. A keleti világ nagy hatással van rá, amit a Marokkóban tett látogatása is híven tükröz. Ruháit látván bűvöletbe ejt mindenkit a keleti kultúra, amit az izgalmas kiegészítő, a pompon is bizonyít, s mindeközben a lágy esésű szatén ruhák adta romantika világában érezzük magunkat. Ezt a tervezőnő így kommentálja: „Egyszerűen imádom a zűrzavart!”, amit a western-csizma, kiegészítve légies chiffon-ruha párosítás is demonstrál. Valóban ez Anna Sui, aki maga az eklektika!

Anna Sui 2006 Tavasz-Nyár„Lánc, lánc, pomponos lánc…”

Ha megrögzött Anna Sui-rajongóvá válsz, nem mellőzheted ruhatáradból a pomponos láncot. Anna Sui egyetlen ruháját sem tudta elképzelni e mókás kiegészítő nélkül, ráadásul saját magad is elkészítheted! Szabály, hogy a láncra fűzött gyöngyök színvilága passzoljon a ruhád színéhez. Minél hosszabb láncot fűzz, a végére pedig köss egy pompont és már kész, hordhatod is! Egyszerű és nagyszerű!

„Art deco á la Sui”

Idén a tervezőnőt az art deco stílus is megérintette, csupa ilyen hangulatú ruhakölteményt álmodott újra. Kék mintás sziluettek sorakoztak fel a 2006-os tavaszi/nyári bemutatóján, bizonyítva, hogy nem örökre kötelezte el magát a megszokott lila-fekete színkombinációnak, ami mára védjegyévé vált. (Az 1998-ban megjelent smink, valamint illatkollekciója is fekete+lila színben pompázott!). Jó hír, hogy a meleg barna színről, amit télen annyira megszerettünk, nem kell lemondanunk tavasszal, sőt, nyáron sem, a tervezőnő belecsempészte ezt is a tavaszi/nyári kollekciójába.

Anna Sui 2006 Tavasz-Nyár„Ha nyár, akkor virágminták!”

Emellett a 70-es évek hippi-őrületét is újraértelmezte saját romantikus stílusában: a maszkulinnak mondható kosztümöket ötvözte arany és lila virág lenyomatokkal, mindezt csipke baby-dollal megfűszerezve. A virágokból még a selyemnadrágokra is jutott, mintha kolléganője, Prada műhelyéből származott volna. Említést kell tennünk még a rafinált csipkegallérok szegélyezte kislányos hatású nyári ruhákról, amelyek az ártatlan, gyermeki bájt kölcsönzik viselőinek.

„Western csizma, nem csak cowboyoknak!”

Végy egy western-csizmát, akár kéket, fehéret, vagy feketét. És most jön a trükk: viseld hozzá a legáttetszőbb, legromantikusabb ruhádat. Elsőre szokatlan e mix, de a csizma nyújtotta kényelem majd téged is levesz a lábadról. Még Naomi Campbell, aki mellesleg a divattervezőnő kebelbarátnője is büszkén (be)vállalta a fent említett csizmát egy gyönyörű ezüstflitterekkel kirakott ruhakölteménnyel kombinálva. Ez aztán a megkönnyebbülés a tűsarok után! Köszönjük, Anna!


Írta: Szilva , Dátum: 2006-06-28






ALMAF