Pasta Alla Tóth Virág - a Kultúrhíd Fesztivál rendhagyó divatbemutatóján jártunk (szeptembe
Csőtészta, szarvacska, masni, penne, hosszúkás, kerek vagy szögletes… sorolhatnám, mint Gombóc Artúr az általa kedvelt csokoládékat.
A tészta nem csak főzve, fűzve is jó!
Csőtészta, szarvacska, masni, penne, hosszúkás, kerek vagy szögletes… sorolhatnám, mint Gombóc Artúr az általa kedvelt csokoládékat. Ám mielőtt bárki parmezánért kiáltana, eárulom, eme finomságok nem tányéron trónoltak ezen az estén, hanem drótra húzva, spárgára aggatva szervírozták őket, bájos modellek nyakába akasztva, fejtetőkön billegtetve, csípőkön ringatózva, Tóth Virág tolmácsolásában, szeptember utolsó csütörtökén, a PIM-mel szemközti olasz hangulatú étterem asztalai között.
Ha pasta, akkor étterem
Helyszín: Petőfi Irodalmi Múzeum. Téma: Pasta Alla Tóth Virág. Ezekkel az információkkal indultam útnak egy csütörtöki késő délután, ám cseppet sem lepődtem meg, amiért az est hátralévő részét már - a múzeum helyett - egy étteremben töltöttem, elvégre a tészta inkább egy ristorante kelléke, mintsem a Petőfi nevével fémjelzett intézményé. Már a Károlyi Palota Kert bejáratánál ácsorgó biztonságiak láttán éreztem, valami lesz, s nem is tévedtem, mert egy könnyed 'A bemutatót ott tartják'-kal a szemközti vendéglőbe irányítottak tovább. De mi sem kézenfekvőbb, mint az, hogy a tésztaruhák a spagettik és paradicsomos-bazsalikomos szószok világában debütáljanak.
A Kultúrhíd Fesztivál keretén belül rendezett bemutató helyszínén, így nem csak a fotósok és a sajtó egyéb munkatársai nyüzsögtek, de bizony az asztalok közt tányérokkal lavírozó pincérek is.
Majdnem nyílt backstage
A kulisszák mögötti titkos világ után érdeklődve az étterem galériájára irányítottak - itt, az egyik félreeső sarokban kapott helyet a backstage…már-már nyílt színen. Míg a lányok egyik fele hangsúlyos sminkre tett szert – amely most feketével kihúzott szemeket és vöröslő ajkakat jelentett –, addig a másik felére maga a tervező segítette fel a tésztakölteményeket, majd helycserés támadás következett.
Az előkészületeket a hajak gyors feltupírozása zárta. Az eredmény cseppet sem volt szokványosnak mondható. A modellek mindegyike egy ujjatlan, térd felett végződő, testre simuló fekete ruhácskát viselt (ami valószínűleg csak a pőreség elhárítására szolgált), erre kerültek fel a drótra és madzagra felfűzött tésztakollekció darabjai. Akadt köztük fűszoknyát idéző tollhegytészta-csoda, és afrikai törzsek hatalmas amulettjeire emlékeztető nyakbavaló, kacskaringós kalapocskák, de még mídert formázó, merevített felsőrész is.
A férfi szakasz
A lányok mellé azonban, jól tudjuk, urak is kellenek, s bár ezen az estén is kisebbséget alkottak az erősebbik nem képviselői, a rendhagyó kifutón, azért őket sem nélkülöztük. Az összevont bemutatón a női vonalat Tóth Virág alkotásai képviselték, míg az urakról Leszkó Zsolt gondoskodott, aki - saját bevallása szerint - szeretné kicsit megújítani a férfiak öltözködését, hogy ők is merjenek elrugaszkodni végre a jól bevált s már-már unalmassá váló divatsémáktól.
Ekhó: Mitől különlegesek ezek a ruhák?
Leszkó Zsolt: A kezdetektől fogva forradalmi jegyeket viselnek magukon az általam tervezett darabok, az újszerűség mellett azonban lényeges szempont a hordhatóság is. A részletek azok, amelyek megkülönböztetik őket a hétköznapi ruháktól: magasított gallér, széles mandzsetták, ék alakú kabátalj…
E: Kik alkotják a célközönséget?
LZs: A vásárlókör még csak most alakul. De határozottan van rá igény. Inkább a fiatalok érdeklődnek a ruháim iránt, úgy a harmincas korosztállyal bezárólag. Az az igazság, hogy a negyvenesek már nem merik felvenni őket. A fiatalabban élvezik, hogy ez valami más. Merészebb szabások, formabontó vonalak, ami már majdnem sok(k), mégis felvállalható.
A Tóth Virág által csak dzsigolóknak aposztrofált modellek egyike fehér, mélyen kigombolt inget viselt, míg másikuk hosszú - a már említett -, ékaljú, hátán fehér, szegett mintás kabátban várta a kezdést, mindehhez pedig szűkebb fazonú, fekete nadrág dukált. Jó lovag módjára, ők kísérték a lányokat a - galériát a földszinttel összekötő - lépcsőhöz, illetve a lépcső aljától tovább, körbe az asztalok mellett.
A lányok közt láthattunk barnát és szőkét, rövidebb és hosszú hajút. Akadt, akinek bozontos frizurát tupíroztak, és akadt, aki majd’ derékig omló, egyenes fürtökkel vonult, talpig tésztában.
És a pasta…
Tóth Virágtól egyébként sem meglepő, ha valami meglepő, hiszen az általa tervezett ruhák egyediek és kissé bohémek, akárcsak ez a tésztakollekció.
Ekhó: Hogyan jellemeznéd az általad tervezett ruhák stílusát?
Tóth Virág: Talán az a legjellemzőbb rájuk, hogy kissé teátrálisak. Véleményem szerint, mindenkinek van egyénisége, és ha valaki ezt az öltözködésben is ki szeretné fejezni, akkor nyugodtan vegyen fel olyan ruhákat, amelyek megmutatják, hogy milyen is ő valójában. Amelyekben végig tud menni az utcán, mert valamennyire praktikusak, de ugyanakkor az sem baj, ha olyanok is egyben, mintha egy színházi darabból lépett volna elő a viselője.
E: A ruháid eszerint teljesen egyedi tervezésűek és gyártásúak?
TV: Igen. Próbálkoztam már szériák készítésével is, igaz csak kis szériáról van itt szó, de valahogy nem ment, az nem én vagyok. Mostanában egyébként recycle ruhákat szeretnék csinálni, amelyeknél fontos szerepet játszik az újrahasznosítás. Ezek alapjául szolgálhatnak például a színházaktól kapott nyesedék anyagok, amelyek nagyon érdekesek számomra: mindig remek dolgok jutnak róluk az eszembe…
E: Mondhatjuk, hogy ezek inspirálnak?
TV: Feltétlenül. Persze, ha meglátok egy vég gyönyörű taftot, akkor szintén nagyon sok ötletem támad, de mivel annyi benne a lehetőség, nem tudok végül semmilyen irányba elindulni. Sokkal jobb, amikor rápillantok egy kisebb anyagra, akár csak egy darabka szövetre, s a színéből, formájából kiindulva már látom is, mi legyen belőle. Szinte adja magát.
E: A hétköznapi embereknek tervezel?
TV: Igen, habár ezen magam is meglepődtem. Amikor megnyitottam az üzletet, úgy képzeltem, hogy majd hihetetlenül extravagáns – főleg – fiatalok alkotják majd a vevőimet, a valóságban azonban a vásárlók 70 százaléka annyira mindennapi, hogy ki sem néznéd belőle, hogy egyáltalán felvenne egy piros pulóvert. Úgy veszem észre, hogy sokan vannak, akik szeretnének színesebben, merészebben öltözködni, hogy ezáltal kifejezésre jutassák az igazi énjüket, csak kell nekik némi támogatás, bíztatás, hogy meg is merjék tenni. Próbálok ebben segíteni: teret adni az öltözködésbeli önkifejezéshez.
E: Miképp terjed a híred? Szájról szájra?
TV: Leginkább a korábbi vevők ajánlanak barátoknak, ismerősöknek. Nem nagyon hiszek a klasszikus reklámozásban. Az a legjobb, ha mindenki megtalálja a maga saját marketingjét, amellyel felkeltheti azoknak az érdeklődését, akiknek szánja a termékét. Hiába hirdetnék itt is, ott is, ha nem a megfelelő célcsoporthoz jut el az üzenet, akkor semmit sem ér. Én próbálom megtalálni az alternatív forrásokat, mivel a vevőim sem az átlag fogyasztók közül kerülnek ki. A legjobb valóban, ha egymásnak adják tovább a hírt, hogy létezem. Ha néha mégis hirdetek, akkor pedig inkább az apróhirdetés mellett voksolok, ebben jobban hiszek, mint az egész oldalakat betöltő reklámban, amely akár erőszakosan is az emberek szájába tolja azt, amire igazából semmi szükségük. Szeretném, ha önálló egyéniségek hordanák a ruháimat, akiknek van valamilyen elképzelésük arról, hogy mit is akarnak. Senkit nem kívánok rábeszélni semmire, vagy elhitetni vele, hogy ez kell neki, és milyen jól fog kinézni, ha az én modelljeimet hordja. Szeretem a szabadabb személyiségeket, akik nem egy ruha alapján hitetik el magukkal – és másokkal -, hogy valamilyen társadalmi réteghez tartoznak. Ettől függetlenül, a társadalom minden szegmenséből járnak hozzám vásárolni, és nem is akarom behatárolni magam - és az általam képviselt stílust - egyetlen rétegbe sem.
E: És hogyan jön a képbe a tészta?
TV: Az Olasz-Magyar Kulturális Fesztivál keretében kértek fel erre a divatbemutatóra. A szervező, Müller Zsófi értesített róla, és eleinte csak annyit tudtam, hogy olyan ruhákat kéne hoznom, amelyek valamilyen módon olasz ihletésűek…És mi az, ami az olaszokról mindenkinek eszébe jut? A tészta. Kézenfekvő ötletnek bizonyult, hiszen ez az alapanyag abszolút olasz, ráadásul látványos és nem mindennapi, a kihívásról nem is beszélve.
E: Milyen koncepció alapján készítetted a ruhákat?
TV: Az egyetlen koncepció maga a tészta. Annyi lehetőséget hordoz magában. Ha spárgára fűzöm, akkor esése lesz, ha drótra, akkor különféle csipkés, tüskés formákat hajlíthatok belőle. Nem is alkalmaztam csak ezt a két eljárást, és így is mennyi variáció született. Ami a kinézetüket illeti, főleg törzsi motívumokat fedezhetünk fel rajtuk, de van, amelyik egyiptomi jellegű. Ezek azonban nem tudatos törekvések voltak a készítéskor. Nem tervekből dolgoztam, ez általában is jellemző rám. Bár készítek rajzokat, sőt nagyon sokat rajzolok, de a végén sosem olyanok lesznek a ruhák, mint amilyeneknek megálmodom őket a papíron, hanem olyanok, amilyenné maguktól alakulnak. Mindig az anyag „viselkedése” határozza meg a végeredményt. Mint most is…
S hogy miképp viselkedett a tészta, azon érdemes volt elrágódni egy kicsit ezen az estén, még akkor is, ha gasztronómiai tapasztalatokkal nem gazdagodhattunk általa…látványnak azonban, állíthatom, nem volt utolsó!
Írta: Ekhó , Dátum: 2007-10-21
