TERVEZÉS Anyag, szín és forma 2. rész - Csipes Antal: Divattükör

TERVEZÉS Anyag, szín és forma 2. rész - Csipes Antal: Divattükör (Osiris, 2006)

Ma már a forgalomban lévő ruhák 50%-a mesterséges textilekből készült. De nem volt ez mindig így.

A mese a 19. században kezdődik, amikor 1889-ben Louis Marie Hilaire Bernigaud de Chardonnet gróf (született: 1839 május 1-én, a franciaországi Besanconban) feltalálta a facellulózból készült regenerált műszálat.

A következő évszám a témában 1934, amikor Amerikában a Du Ponz cég vegyésze, Wallace Hume Carothers előszőr előállította nejlont. A nagy szakítószilárdsággal és kopásállósággal büszkélkedő anyag első ipari felhasználása a nejlonharisnya lett, amelyből már az első évben is 64 millió pár kelt el. Ez a szám a II. világháború után több milliárdra duzzadt.

1938-ban a német kémikus, Paul Schlack felfedezte a perlont, amely hasonlít a nejlonhoz: rugalmas, könnyebb a selyemnél, moly és baktérium nem támadja, viszont alig szívja fel az izzadságot és légáteresztő képessége a nullához konvergál. Mindezek ellenére 1950-ben azért hódító útjára indul: nadrágok, ingek, melltartók és zoknik készülnek belőle.

Az 50-es évek a műszál bolondja lett: ekkor jelent meg a gyapjúra emlékeztető Terylene poliészter is a piacon, melyet 1939 és 41 között Whinfirld J. R. és Dickson J. T. fedezett föl.

Du Pont újra nyeregbe szállt, és 1958-ban bemutatta a lycra szálat, amely testhezsimuló képességével új lehetőséget nyitott a ruhatervezésben.

A 60-as években már rengeteg ruhatípus - fehérneműk, kötényruhák, kabátok és cipők - készült szintetikus anyagból, és a fiatal divattervezők is palettájukra tűzték az új textiltípust. Elsőként Paco Rabanne és André Courréges mutatott be szögletes műanyag, fém és plexi miniruhákat 1965-ben. És még ugyanebben az évben kifutóra vonultak Betsey Johnson és Diane Dew foszforeszkáló kollekciója.

De a siker nem volt egyöntetű: az amerikai felső középosztály megvetette a műszálas ruhát. Egy leányiskola kézikönyve azért dicséri Caroline Kennedyt, mert 'a Harvardon töltött négy éve során műszál nem érintette a testét.'

A 70-re a munkaruhák java része - már csak kopásállóságuk miatt is - műszálból készült. És közben megjelentek a hibridek is: a műszállal kevert természetes alapanyagú textíliák. És megjelentek a ruhákon a címkék is: ennyi % ez, annyi % az, mosni-vasalni ilyen-olyan hőfokon. Az évtized a nagyszériás ruhák forradalmáról szólt, ezért is válhattak népszerűvé a tömegpiacra gyártott sí-, vitorlás-, búvár- és szörfruhák.

A 70-es évek végére, 80-as évek a elejére a sportos lett a nőideál. Talán emlékeztek még Jane Fondára, az aerobik nagyasszonyára. Az általa viselt, és emiatt őrülten népszerűvé vált dresszek, és cicanadrágok is a mesterséges-természetes keverékű textilekből készültek persze.

1986-ban újabb fontos felfedezés várt a világra: a brit Imperial Chemical Industries (ICI) kifejlesztetter a tactel szálat, amely kaméleon módjára képes utánozni minden természetes anyagot és persze társítható is velük.

Nem is csoda, hogy 1991-ben olyan nagy tervezők kollekcióinak is ez lett az alapanyaga, mint Donna Karan, Calvin Klien és Carl Lagerfeld. Testhetálló ruhákat álmodtak meg belőlük, amellyel új divatőrületet teremtettek.

• Via