Sorry!

Senkise vagyok, állíthattam volna büszkén, no nem a félszemű küklopszhoz címezve mondandómat


Március 21-e, szerda felért egy péntek 13-mal. Legalábbis, ami az estét illeti, a nagy, a láthatatlan rendező, mintha csak a tévedések szomorújátékát tűzte volna világméretű színpadának műsorára. Pedig, tudnia kellett vón, valamikor réges-rég az ókorban, a trójai háború Páriszostúl, Szép Helénástúl, Patrokloszostúl is hasonló félreértések miatt pattant ki. Egy nem meghívás eredményezte hosszú és véres harcok végeláthatatlan sorozatát. (De erről majd később, ígérem visszatérek!)



A B7 Klubban közelharc ugyan nem alakult ki, mindenesetre a viszály(kodás) Istennője, Erisz belőlem is előbújt, amikor a tényekkel szembesültem. Komótosan andalogtam a Nagymező utca forgatagában, csókot dobtam a Moulin Rouge vörös malomkerekeinek, majd megszaporázva lépteim befordultam, no nem a konyhára, a szórakozóhely portájára. A ruhatár fölötti, pirosban úszó, óriás SORRY! felirat, ugyan megrémített, miért kérnek ezek bocsánatot már most, előre? - töprengtem, ám de legyen - hagytam rájuk végül a dolgot, míg beálltam a mosolygós hoszteszlányok előtt támadt néhány fős sorba.

Az embernek, okulva tapasztalataiból, ilyenkor már automatikusan rándul görcsbe a gyomra, vajh felskribálták-é nevét a mindent, mindeneket jelentő sajtólistára. Most mégsem éreztem semmi különöset, az úr, akivel előzetesen beszéltem telefonon, jóváhagyta belépésemet, még becses nevemre és kétszer kérdezett rá, tudtam, baj nem lehet.

Derült égből, mondhatni, villámcsapásként ért, hogy ennek dacára mégsem szereplek a sztárok signójával telerótt papíroson. Zsédenyi Adrienn bezzeg ott van! - állapítottam meg magam is az írás fölé hajolva. Nem arról van szó, hogy irigységet éreztem volna, a bájos énekesnőt magam is szívesen láttam volna viszont, inkább a hiány ténye forrázott le, csoda, ha ismét Homérosszal élek, de most meg leleményes Odüsszeusz helyében éreztem magam.

Senkise vagyok, állíthattam volna büszkén, no nem a félszemű küklopszhoz címezve mondandómat, hanem az időközben mellettünk termett szervező, rendező(?) hölgy csillogó szemébe vágva az igazságot. Aki az újságíró kifejezés hallatán láthatóan dühbe gurult, vörös pír öntötte el arcát, "zártkörű" - próbált elintézni a szúrós szavakkal, ámde nem adtam fel. Hivatkozhattam volna az Atyaúristenre is, a lista az lista alapon, bebocsátást se így, se úgy nem nyerek.

Magyarország! - szerettem volna elgajdolni legalább a sláger refrénjét, ha teremtőm olyan zseniálisan rekedtes hanggal-torokkal áld meg - csakhogy sztárok közt maradjunk -, mint Oláh Ibolya énekesművésznőt. Abban a pillanatomban szentül hittem, hogy ilyesmi csakis hazánkban fordulhat elő. A rosszul adminisztrált ügyekről, a nem létező sajtólistákról rövidke pályafutásom során annyi információ került birtokomba, lassan a témábavágó kisregényhez is hozzáfoghatnék... (ha volna türelmem!)

Nem árulok zsákbamacskát, elhagytam a kornyikát, helyette az utcára mentem friss levegőt szippantani. Elnéztem taxival érkező honi üdvöskéinket, akik a legpucosabb toalettben siettek a partyra. "Milyen jó a ruhád!" - dícsérték egymást a hölgyek, a fekete öltönyös, szmokingos (?) Héjja úr nem szólt semmit, helyette vidám mosoly fodrozta ajkát. Nóci szőkesége még az éjben is ragyogott!

Álltam, vártam, hiába. A hölgy szigora továbbra is szigor maradt, ahogy a rendezvény sem vált, mint ahogy eredetileg tudtuk, nyilvánossá. Lapult táskámban egy szép piros, mosolygós alma, bánatomban azután nyúltam. Erisz is valami hasonlót cselekedett, a lakodalmat, ahová elfelejtették meghívni, az ünneplő sokaság közé hajított "legszebbnek" felíratú gyümölccsel zavarta meg, szakította félbe. Dörzsölgettem én is a már két ízben (Teremtés, Trója) bizonyított csemegét, de semmi. Az utcán számadt csípős szél sem rovátkolt egyetlen jól olvasható betűt sem almácskámra. Így aztán elhajítani sem volt okom. Minek? Utólag is Sorry!


Írta: MZ , Dátum: 2007-03-22






ALMAF