epepep – a világ legszebb nője

Hogy a galérián túl még az asztal alól is kandi tekintetek figyelnek? – a nyilvánossághoz szokott modellt egyáltalán nem hozta zavarba


Ha valaki papírt és tollat, urambocsá diktafont ragad a kezébe, elvárható, hogy a kelleténél csipetnyivel több merészséggel rendelkezzen.



Megszólítani azt, akit mindenki csak szeretne megszólítani felér egy kisebb hőstettel, még akkor is, ha mélyen tisztelt interjúalanyod számít rád, előzetesen már társalogtatok telefonon, tisztáztátok a helyszínt, az időpontot. Kinek, ha nekem ne volnának gátlásaim? – ilyen és ehhez hasonló gondolatok közepette kérdeztem magamtól egy verőfényes téli nap reggelén, amikor az önvizsgálathoz elegendő bátorsággal ébredtem álmomból.

Bevallom, a tenyerem már 7 óra 30 perckor izzadt, pedig csak 11-re beszéltünk meg találkát beszélgető partneremmel a garantáltan füstmentes kávézóban. Elvégre „epepep” – szajkóztam az illető monogramját, aki bármennyire is úgy fest, nem volt azonos a nagyra becsült írógéniusszal, Esterházy Péterrel, vele más ízben, más körülmények között, de ez most maradjon titok… - szóval „epepep” a világ legjobb nője – mondogattam magamnak, én meg rittig most aludtam el a frizurámat, nekem meg direkt most van feldagadva a szemem – és az önhergelésnek sosem szakadt vége. Útban a kávézó felé, még a villamoson is azon morfondíroztam, milyen lehetetlenül festek, nem mintha versenyeznem kéne, egyáltalán versenyezhetnék egy bombázóval, de mégis… Hangyányivá törpült önbizalmamat nem ártott valahogy összeszednem, hogy aztán illő módon, fejem felszegve kissé, örömmel és felkészülten nézhessek interjúalanyom, az égimeszelő modell szemébe.

Mondanom sem kell, kapkodós természetemnek hála, előbb érkeztem a hétmérföldes körzetben ínycsiklandó süteményszagot árasztó vendéglátóegységbe. Helyet foglaltam a hosszan elnyúló, napmeleggel kecsegtető üvegfal mellett, majd bátorító italként magamba döntöttem-küzdöttem egy echte buborékos ásványvizet (mentségemre legyen mondva, a vétséget azért követtem el, mert az üdítő egészségóvó szénsavmentes változatát a csapvízzel egyetemben nem igen kultiválom). Várakozás közben körbehordtam ólmos, fáradt tekintetemet az art deco stílusban újjáépített, trendi kávéház mindkét szintjén, tudván tudva, ha „epepep” megérkezik, nemcsak én fogom észrevenni.

Igazam is lett. Epres Panni láttán nem csupán a pincérhölgyeknek, de a helyiségben helyet foglaló külföldi uraknak is elkerekedett szeme-szája. Némelyek még a kanalazgatást is abbahagyták, az épp kortyolásra emelt kávéscsészék kis híján a levegőben maradtak. A világ legszebbje mindezek közben szögre akasztotta fekete szövetkabátját, majd, mintha mi sem történne, lehuppant mellém. Tette mindezt olyan természetességgel, hogy kezdeti feszélyezettségem tenyérizzadásostúl, mindenestül odalett, már-már kiváltságosnak éreztem magam, amiért Panni egyenesen engem tüntetett ki társaságával.

Hogy a galérián túl még az asztal alól is kandi tekintetek figyelnek? – a nyilvánossághoz szokott modellt egyáltalán nem hozta zavarba, croissantját csipegetve nevetve-mosolyogva felelt meg kérdéseimre. Remélem nem túlzok, ha baráti társalgáshoz hasonlítom csevegésünket, dehogy kimondott interjú szaga nem volt a dolognak (asta la vista tenyér-, hónaljverejték, tudjuk), az biztos. Epres Panni nyíltságával, bájával nemcsak engem, rögtön levett a lábáról mindenkit, aki akkor a kávézóban, cukrászdában tartózkodott. Nem tudom a lejegyzett interjú mennyire adhatja hű lenyomatát az akkor elhangzottaknak, a nyíltszívű, kétségtelenül őszinte beszélgetésnek, mindenesetre remélem legalább megközelítőleg sikerült visszahoznom valamit a visszahozhatatlan hangulatából.

A magam részéről, ha Epres Panni közvetlenségének köszönhetően, gátlásaimnak időlegesen búcsút is intettem, hogy a hamarosan anyai örömök elébe néző Náray múzsa, „epepep” a világ legjobb, legszebb, legirigylésreméltóbb nője – megállapításomon a világ minden kincséért sem módosítottam.


Írta: MZ , Dátum: 2007-03-18






ALMAF