Balatoni nyár

Balatoni nyár - HazaiDivat.hu - A magyar divat online otthona


Balaton, buli, bikinik. Az idén is szőkék, barnák, feketék, vörösek versengtek a megtisztelő Sió Miss Balaton címért, a „királyi ékszerért” s a csábító ajándékokért. A dögös harmincasok közül pedig kikerült a Sió Arca verseny boldog győztese. A lányok egytől egyig csinosak, mosolygósak, lelkesek voltak, a választás épp ezért nem lehetet könnyű feladat az illusztris tagokból álló zsűri számára.



Bár a nyár eddig tikkasztónak és száraznak bizonyult, ezen az estén juszt is eleredt az eső, hogy a szabad ég alatt, izgatottan fészkelődő közönség kedvét némiképp lehűtse a rendezvény kezdetére. Érdekesnek ígérkezett az este, már azért is, mert nem kis feladatnak bizonyult számomra, hogy egyik kezemben esernyőt egyensúlyozzak, miközben a másikkal tartsam a noteszem, és bőszen körmöljek is bele – arról nem is szólva, hogy a színpad fedetlen részét „bájos”, fekete fólia védte az égi áldástól, amin azért bajos lett volna felvonulniuk a döntős szépségeknek. Szerencsémre/ szerencsénkre nem tartott soká ez az áldatlan állapot, s nem sokkal kilenc után fel is gördülhetett a függöny, illetve elgördülhetett a fólia a lányok lábai alól.

Szépség és fiatalság, ez jellemezte a hagyományos mezőny résztvevőit. Olyan „erények”, amelyekre sokak legyintve csak annyit mondanak: múlandó. S mivel az állítás alapvetően még igaz is, nem csodálom, hogy akik rendelkeznek mindkettővel, bizony addig akarják kamatoztatni adottságaikat, amíg lehetőségük adódik rá…

Persze a megjelenésünket nagyrészt a genetikának köszönhetjük, a korunkból pedig maximum letagadni tudunk, a Sió Miss Balaton döntősei azonban egyébbel is büszkélkedhettek, mint a szép arc, karcsú alak és a 26 nyárnál kevesebb életév - bár valószínűleg pont ezek a tényezők ragadták meg a közönség figyelmét, mikor a 16 bikinis lány a színpadra vonult. A röpke interjúk alkalmával megtudhattuk, hogy a lányok nem csak a külsejük ápolását, de intellektuális fejlődésüket sem hanyagolják el.

A ’77-es mezőny képviselői is méltán lehettek büszkék magukra, hiszen megjelenésükkel, mosolygós tekintetükkel bizony bőven felvehették a versenyt a fiatalabb generációval. A személyes bemutatkozásokból kiderült, hogy akad köztük kozmetikus, pénzügyi vezető, edző, vállalkozó, színpadimozgás-oktató, sőt kétgyermekes családanya is.

A 30-as korosztályt nézve elgondolkodtam rajta, vajon a szépség miért fonódott össze szervesen a fiatalság fogalmával. Nos, a nagymamám is azt szokta mondani, hogy a fiatalok eleve szépek, mégsem jut eszébe mindenkinek, aki 26 évnél fiatalabb, hogy benevezzen egy ilyen versenyre. De ahogy ezeket a csinos nőket figyeltem, nem értettem, miért nem adnak többször lehetőséget nekik, hogy megmutassák, a harmadik X után, karrier és két gyerek mellett is lehet valaki szépségversenyre való.

Örülök, hogy most ennek is tanúi lehettünk!


Írta: Ekhó , Dátum: 2007-08-13






ALMAF