Szeged

a csipkék királynője, a királynők csipkéje

Halasi CsipkeDacolva az idővel, egyre fiatalabb, modernebb és főképp a mai korhoz illő!
Már 109 éve bűvöl el titokzatos szépségével,
fenséges eleganciájával.
Értéke az aranyéval vetekszik.
Világ és nemzetközi kiállítások nagydíjait nyerte el!
Koronás fők kapták ajándékba!
A csodás csipke, a csipkecsoda: a világ egyetlen kézzel varrott csipkéje!
A HALASI CSIPKE!


A Régiók Szépe 2006 szépségverseny a fiatal tehetségeket felkarolja

Szépek, fiatalok, tehetségesek

Régiók Szépe 2006Idén indul útjára a Régiók Szépe verseny, melyen az ország hét régiójának legszebbjei versengenek majd a koronáért. A kezdeményezés nem csak jótékonykodik (a bevételek egy részéből uniós gyerekjátékok lesznek), de a fiatal, tehetséges előadóművészeknek is teret ad majd a bemutatkozásra. A versenyre 2006. szeptember 4-én éjfélig jelentkezhetnek a szépek és bátrak. Az első kör egy régiónkénti elődöntő a következő helyszíneken: Győr, Veszprém, Szekszárd, Eger, Nyíregyháza, Szeged, Göd, a záró kör pedig a budapesti döntő, 2006. november 25-én. A szervezők nem csak szép lányok jelentkezését várják, hanem olyan tetséges fiatalokét is, akik az elődöntőkön szeretnének színpadra kerülni. A produkció lehet tánc (egyéni/páros/csoport), akrobatika, zenés produkciók, bűvészet, divatbemutató vagy a versenyző általad tervezett ruhakollekció is.

Ha jelentkezni szeretnél, akkor küldj egy bemutatkozó anyagot magadról és a produkciódról ide: 1396 Budapest, Pf. 473, vagy érdelődj itt: info [a] amagazin.hu

A szervezők ígérete szerint az elődöntők legszínvonalasabb produkciói a döntőre is meghívást kapnak majd.


Varga Viktor

Varga Viktor 2009-ben jelentkezett az RTL Klub tehetségkutató műsorában, a Csillag Születikbe. Sajnos már az első középdöntőben kiesett, de így is lemezszerződést kapott a Magneotontól.

2010. március 24-én jelent meg Viktor első videoklipje Lehet zöld az ég címmel. A klipet az Egyesült államokban készítették azon belül is Los Angelesben és Las Vegasban. A dalhoz forgattak egy angol nyelvű klipet is Waited All My Life címmel.


Sose halunk meg musical országjáró turné (szeptember 4. - október 9.)

Sose halunk meg'Nagy utazás! Azt mondtad, hogy ez az élet.' - akad valaki Magyarországon, aki ne ismerné ezt a dalt? Egy nemzedék moziélményének musicalváltozata indult nagy utazásra ezen az őszön, Koltai Róbert rendezésében. Gyuszi bácsi és Imike történetének zenés változatát szenzációs szereplőgárda játsza az országos túrnén: Koltai Róbert főszereplése mellett Hernádi Judit, Lukáts Andor, Esztergályos Cecília, Vándor Éva, Egri Márta és még sokan mások lépnek színpadra, Imi szerepében a negyedéves színművészetis, Tasnádi Bence tűnik fel. A koreográfia a Megasztárban közismertté vált Seres Attila munkája. A Sose halunk meg c. musicalt Budapest után Veszprémben, Pécsen, Szombathelyen, Szegeden, Sopronban, Győrben, Kaposváron, Miskolcon és Dabason. A turné 2010. szeptember 4-én - stílszerűen - a budapesti Kincsem Parkból rajtolt, és október 10-én ér célba. 'Elindulunk, elindulunk. Az éjbe megy a vonatunk. Egy utazás az életünk. Azt mondtad, hát megint megyünk... Nagy utazás az életünk.'


Karsai Zita és a Sugarbird Covergirls a Schwarzkopf OSiS Party-ján

Karsai ZitaKarsai Zita kilenc hónap után kizárólag annak a különleges trend- és hajbemutatónak a kedvéért érkezett haza Dubaiból, amelyet 2010. május 29-én, szombaton rendeztek a budapesti Café del Rio-ban és amelynek középpontjában a Schwarzkopf Professional legtrendibb hajformázó márkája, az OSiS állt. Zizi nem csak táncolt ezen az estén, hanem bemutatta legújabb, J. Csonka Hedviggel közösen tervezett Sugarbird kollekcióját is, amelynek izgalmas darabjait a vagány és kreatív hajformázó család, a tánc szabadsága és a nyári party-k hangulata ihlette. Dukai Regina, Zimány Linda és Horváth Éva is színpadra állt a Sugarbird 2010 Nyári szezonjának legizgalmasabb strand- és fürdőruháiban. A Csillag születik című műsorból ismert Bad Boyz pedig egy különleges táncshow-val lepte meg a közönséget, melynek koreográfiája erre az alkalomra állt össze. A látványos tánc- és trend show további négy helyszínen látható még a nyáron, az OSiS Party keretein belül, ahol Karsai Zita és a Bad Boyz is fellépnek majd.


Sarnyai Eszter, topmodell

Sarnyai EszterNáray Tamás tanítványa, és mára egyik kedvenc modellje

Lefegyverzően fejedelmi és kislányosan bájos. Sarnyai Eszter tucatnyi éve koptatja a hazai és időnként a külföldi kifutókat, egyike azon kevés modellnek, akik rendszeresen fellépnek a legszínvonalasabb hazai divatbemutatókon. Mi több, ilyeneket egy ideje már maga is szervez, koreografál Aipli Ági modell-kolléganőjével és barátnőjével - akivel egy közös fotó erejéig Cindy Crawfordot is kozrefoghatták - néhány éve alapított közös cégükben. Náray Tamás divattervező egyik kedvenc modelljét arról kérdeztük, hogyan indult a karrierje, miként telnek egy hazai topmodell hétköznapjai, és mit tervez azután, hogy végleg lelép a kifutóról.





ALMAF