Godena-Juhász Attilával beszélgettünk a USE unused különleges hangulatú divatbemutatója utá

Alighogy leereszkedünk a majd három emelet magas malomraktérből, a USE unused tervezőcsoport 2007 TavaszNyári kollekciójának divatbemutatója a tehetséges fiatalok showroomjában folytatódik


USE tervezőcsoportNe csak a napot, dicsérd nyugtával a divatbemutatót is!

Alighogy leereszkedünk a majd három emelet magas malomraktérből, a USE unused tervezőcsoport 2007 Tavasz/Nyári kollekciójának divatbemutatója a tehetséges fiatalok showroomjában folytatódik. Pohárköszöntő, süteményhegyek, már, ami ilyenkor dukál, akad minden, mi szem, szájnak ingere lehet. A nagyérdemű igyekszik is borba fojtani a japán horror filmek minimalizmusából és a hetvenes évek szocialista divatjából fakadó csodálatát-rettenetét, két gratuláció között, elszántan köröz a terített asztal körül. Godena-Juhász Attilát sem könnyű elszakítanom rajongói köréből, diktafonom láttán mégis kötélnek áll, amikor is a frissiben bemutatott kollekciót ért dicséretekről próbálom faggatni.



MZ: Hogy érzed magad most a fényesen sikerült divatbemutató után?
Godena-Juhász Attila: Azért kicsit vegyes nekem ez az egész. Gyakorlatilag mi ezt a kollekciót tavaly nyáron csináltuk és ősszel mutattuk be kint, azóta már nagyon sok minden történt velünk. Azóta már ugye elkezdtük a jövő téli kollekciót, az embernek mindig az áll a legközelebb a szívéhez, amivel éppen foglalkozik. Azóta koncepciót is váltottunk, teljesen más volt a koncepció a mostani kollekciónál és a jövő télinél, én még mindig abban vagyok benne. Kicsit újra rá kellett hangolódnom ennek a kollekciónak a hangulatára, ami egy nagyon tiszta formával dolgozik, már-már uniformizációs jelleggel. Természetesen tudatos volt, hogy ne legyenek nagyon kiugr? sziluettek, hanem gyakorlatilag egy egyen katon?s sorrendben j?jjenek le a modellek egymás után. Nagyon vegyes érzéseim vannak, hiszen most mindenki gratulál, csak ki tudja, mi az igazi gondolat e mögött. Egy igényes szaksajtó lenne az, ami visszajelzést tudna adni arról is, ami sajnos nagyon gyerekcipőben jár még itthon, hogy igazából, hogy is sikerült ez a kollekció. Hisz a barátok, ismerősök úgy is gratulálni fognak, szeretni fogják a kollekciót, de hogy a szakma is szereti-e, a szakma mit szól hozzá, én erre lennék kíváncsi.

USE 2007 tavasz/nyárMZ: Kedvenc darabod a bemutatásra került kollekcióból?
GJA:
Igen, van kedvenc darabom, több színben is kijött a bemutatón, ezt magunk között csak nővérke köpenynek hívjuk. Egy ilyen hagyma sziluettű köpenyruháról vagy ingruháról van szó, ami gyakorlatilag kabátként is, ruhaként is nagyon jól funkcionál. Ezt viselte most Eszter is (Füzes Eszter, a USE unused divattervezőcsoport egyetlen hölgytagja – a szerk.) az este folyamán csak feketében.

MZ: Mi indokolta a szokatlan helyszínválasztást?

GJA:
A kollekció inspirációja a '70-es évek konfekciódivatja és a japán minimalista horrorfilmek világa volt, amihez úgy gondolom, ez a kicsit lelakott, kopottas hangulatú malomraktár nagyon is jól passzolt. Szükségünk volt rá, hogy ezt a kicsit üres, kongó atmoszférát meg tudjuk teremteni. Azt hiszem, ehhez az élményhez Yonderboy zenéje, ami valahol szintén a japán minimál technóban gyökeredzett, is hozzátett.

USE 2007 tavasz/ny?rMZ: Legközelebb hol, mikor láthatunk titeket?
GJA:
Legközelebb? A téli kollekciónk tulajdonképpen készen van, ezt itthon ősz elején fogjuk bemutatni. Még nem döntöttük el, hogy szeptemberben vagy októberben tartjuk-e a divatbemutatót. Most nagyon várom, hiszen szinte abban élek, de addigra már túl leszek a jövő nyáron, lehet, hogy akkor ugyanígy, ugyanilyen hangulatban fogunk itt ülni, úgy látszik ez az elcsúszás itthon és külföld között kikerülhetetlen.

MZ: A tavaszi bemutatóra is sokat kellett várjunk…
GJA:
Február végén, vagy március elején meg kellett volna tartanunk, csak ez az időpont pontosan egybe esik a kinti Fashion Weekekkel. Mi ugye már a jövő telet vittük ki, egyszerűen nem tudunk két színtéren jelen lenni, ezért van az, hogy a szezonban már javában bent vagyunk, amikor bemutatjuk a kollekciót, csak ennek köszönhető a késedelem. Mi is emberből vagyunk, nem megy egyszerre kétfelé koncentrálni, ez az ok.

Képek a USE unused 2007 Tavasz/Nyár kollekciójának bemutatójáról - Hungária Malomudvar, 2007-04-12


Írta: MZ , Dátum: 2007-04-16






ALMAF