Ki lett a Lady Stella Arca 2007-ben? (február 24.)

Ha egy modellverseny félórás csúszással indul, az hagyján. Baj csak akkor van, ha a fellépők blokkjai közt is lyukaknak érezzük a hatásszüneteket.


Márkák arcai

Lady Stella Arca 2007Ha egy modellverseny félórás csúszással indul, az hagyján. Baj csak akkor van, ha a fellépők blokkjai közt is lyukaknak érezzük a hatásszüneteket. Leginkább a Lady Stella Arca verseny 19 szépsége sínylette meg a Stella Divatfórum nézőközönségének rohamos apadását. A műsor közben távozók ugyan magukat fosztották meg a kockahasak, formás keblek látványától, ám a színpadon szereplő lányok törékeny mosolyából ítélve, nekik sem esett jól, hogy egyre kevesebb kíváncsi tekintet vigyázza tűsarkús lépteiket.



Miss Bee kétszer és a Marlboro „méhecskék”

A modellversenyt a talpig westernbe bújt Miss B. frenetikus Anastasia szólója nyitotta meg, majd, mintha csak őt, a méhkirálynőt kívánnák követni a lányok is, színpadra lépett a szépséges tizenkilenc, amúgy farmerosan, fehér pólósan, has fölött megcsomózott, többnyire kockás Marlboro Classic ingecskében.

A felvonulást taps követte, jöhetett az újrázás, a lányokról menetközben csak az ing került le, immáron farmerban, fehér, Stella Oliva feliratú pólóban csillogatták meg tehetségüket, szépségüket.

Akadtak közöttük szőkék, barnák, feketék, soványak és inkább nőiesen domborúak, ki-ki megtalálhatta a maga kedvencét. Ahogy Miss B.-ből is lehetett választani! A Colors együttes frontembere, az ugyancsak Miss B. névre hallgató ázsiai szépség, hosszú fehér estélyiben állt a publikum elé, no nem királynősködni,„csupán” egy fülbemászó, vietnami dal erejéig.

Mályvacukros álmok, avagy fehérnemű- és fürdőruhabemutató

A produkcióra következő fehérneműbemutató a kedélyeket hivatott tovább korbácsolni. A lányok fehérben, bordóban játszó szexi combfixet, tangát, mídert viseltek, de akadt a lélegzetelállító darabok között piros, hímzett virágmotívumokkal ékített csipke alsónemű is.

A közönség hímtagjainak ovációját hallva, a szervezők ügyesen gondolkodtak, amikor a fehérneműs felvonulást a fürdőruhással kívánták megfejelni. Előtte azonban Miss díva B. egy újabb szóló erejéig a Moulin Rouge füstös, vörös kárpitos birodalmába repített minket.

A Mystic Bahama rózsaszín fürdőrucijait, a mályvacukros álmokat fekete gyöngysorral, némelyek, fekete csípőkendővel ellensúlyozták. A kockás hasak, formás dekoltázsok kavalkádjában az előbb csak sikítozó urak, majd eszméletüket vesztették, a hölgyek, ha volt nekik, tapsba fojtották hirtelen feltámadó ellenérzéseiket.

Divatbemutató-hegyek és cirkusz

Míg a döntős lányok öltözni szaladtak, az esemény szervezői divatbemutatókkal kívánták szórakoztatni a nagyérdeműt. A közönség izgalomban tartása végett, elsőként Babáry Krisztina divattervező extrém ruháiban léptek kifutóra a modellek. A piros és zöld, testfelületet jócskán szabadon hagyó sztreccs egyberészeseknek, a fekete koktélruháknak, a kifutó végén lejtett erotikus tánc növelte a pikantériáját, már csak a rúd hiányzott, hogy tényleg egy dohányszagú lokálban érezzük magunkat.

Ehhez képest Dubovecz Edina alkotásai, a rövidesésű, fekete ruha, ezüst övvel, hosszú aranykesztyűvel passzítva, avagy a fekete-fehér pöttyes ruha, apró tüllfodorral megspékelve, szinte visszafogottnak tűntek.

Sütő Enikő modelljei pedig már valóban a másik végletet képviselték. Az Ave Maria dallamaira belibbenő, hófehér, hosszú selyemruhákat viselő manökenek, az arcuk előtt egyensúlyozott cicás szemmaszkkal, a szűziesség megtestesítőiként léptek színre. Hát még az a tündéri kislány, aki csipkerózsaálmukból ébresztette az elvarázsolt hölgyeket!

A divatbemutatós blokkot az ózdi Magma Team tüzes produkciója zárta le, a vörös fényárban úszó színpadot fekete csuhások hada lepte el. Az égő fáklyákkal zsonglőrködő ózdiak, apait-anyait beleadtak a tűznyelésbe, tűzokádásba. A gyenge idegzetűeknek nem ajánlott, cirkuszba illő mutatványsort végestelen-végig pergő dobszó kísérte, míg a fiúk a lehetetlent kísértve játszottak tüzes fahasábjaikkal.

"Fekete Pákó mennyasszonyai"

Mielőtt a modellverseny döntősei, immáron utószor kápráztatva el a közönséget, színre léptek volna, Fekete Pákó sietett a kifutóra csinos modellkoszorú kíséretében. A hölgyek csillogó fekete-arany ruháihoz színben passzoló lufik kidurrantása után, mi más következhetett volna, ha nem fegyvercsattogtatás. Fekete Pákó bizony elsütötte azt a revolvert, amit előtte a Showsztár fodrászbemutató alkalmával, Fehér Zoltán már elsütött egyszer.

De sebaj! A felesleges izgalmakért bőven kárpótoltak minket a Barbara Ruhaszalon mesés mennyasszonyi költeményeibe bújt szépségek. Puffos aljú, hófehér csodákban, gyöngyökkel ékített felsőrészekben nem volt hiány, a versenyzők boldog arákhoz méltón mosolyogtak az őket kísérő, öltönyös urak társaságában.

Díjzápor

És, ha nagy sokára is, de bizony végre-valahára bekövetkezett az, amire mindannyian vártunk, a szalagozási ceremónia. A 4-es sorszámmal színpadra lépő Keskeny Anita ugyan nem nyerte meg a versenyt, a törékeny szőkeség, már, ami a különdíjakat illeti, mégis tarolt. Vacsorameghívástól a fehérneműbónig mindent vitt, amit lehetett. Hogy végül még második helyezettnek is kikiáltották, a szőke lányzót leszámítva, senki sem csodálkozott.

Persze, aki nem járt ilyen szerencsével, nem került dobogóra, az sem panaszkodhatott. Az 1-es sorszámmal büszkélkedő, ugyancsak szőke Tóth Judit, különdíjasként a 2008-as Bahama arca címet kapta meg. De nemcsak Bahama arcát, Marlboro Girlt is választott az időközben ugyancsak megfogyatkozott zsűri.

Stampok Anitát, a hosszú, barna hajú lányt nevezte meg e titulus büszke tulajdonosának. Stampok Anitát, akinek néhány másodperccel később a Stella Oliva olivzöld mellszalagja is vállára került. Bizony, 2007-ben a Lady Stella arcaként szintén a mosolygós, meglepett hölgyet üdvözölhetjük. Végezetül, hogy a harmadik helyezettről se feledkezzünk meg, legalább egy percre hajoljunk meg Györgyi Renáta szépsége előtt is.

Fotók a "Lady Stella arca 2007" modellversenyről, XXII. Stella Nemzetközi Divatfórum - Budapest Kongresszusi Központ, 2007-02-24


Írta: MZ , Dátum: 2007-03-02






ALMAF