B.U.É.K. 2006!

Legszívesebben ki sem kászálódnék az ágyból.

Sikeres 2006-ot kívánunk a HazaiDivat.hu Olvasóinak! Az Óévet Via tárcájával búcsúztatjuk

Legszívesebben ki sem kászálódnék az ágyból. Egész álló nap csak heverésznék a pihe-puha paplanok között, és azt álmodnám, hogy tűz a nap, tombol a forróság, a madarak az ablakom alatt véget nem érő csetpartiba fogtak, pörög az élet, zajlik a nyár.

Ehelyett kinyitom a szemem. Nem kellett volna. Inkább gyorsan visszacsukom: hátha mégse. De. Sajnos. December van.

Na jó, akkor indul a nap. Papucs, reggeli zuhany, kakaó, nagykabát. Nagykabát?! Na ne! Már megint kezdődik a versenyfutás a hőmérővel?! Még nem vagyunk mínuszban, de a lábfejemet már nem érzem. Odalent valahogy mindig hűvösebb az idő… Megint megfogadom, hogy időt és pénzt nem kímélve felkutatom azt az elegáns, bélelt gumicsizmát, ami a térdig érő latyaknak is szemtelenül a szemébe nevet, de illik a fekete panofix bundakölteményhez, amit tavaly Karácsonyra kaptam a Papámtól. Végül a hegymászóboltban kötök ki életem szerelmével – az extrém sportok és a polár megrögzött hívével – és megvásároljuk életem második anorákját.

Utoljára tízéves koromban voltam hajlandó bélelt kantárosnacit húzni, a Mamám határozott utasítására. A kamaszkor ugyanis könyörtelenül magával hozta a ’minél rövidebb minit télvíz idejére, annál jobb’ című örökérvényűt. Az élet nagy és világmegváltásra törő kérdései mellett pedig elhalványult az az aprócska, ámde célratörő, hogy miért is esek egyik megfázásból a másikba. Mára azonban visszatértem gyermekkori bölcsességemhez és megadom magam a praktikumnak. Egyébként is, olyan dallamos a suhogása! Meg legalább az sem látszik benne, hogy milyen szép tónusos az az izomköteg a fenekemen, amit hónapok óta kitartóan edzek a lórúgás elnevezésű, külön erre a célra kifejlesztett kínzóeszköz segítségével...

Azért a télnek is megvannak az ő szépségei! Azt mondják… Itt vannak például az ünnepek. Csak győzzön az ember ráhangolódni! A Mikulás felénk szerencsére nyitott gondolkodású és nem veszi zokon, hogy következetesen elfelejtem csizmáimat az ablakpárkányra helyezni. Mint gyakorló üzletember, nyilván tisztában van vele, hogy rohanó világunk kíméletlenül morzsolja magáról az édes kis semmiségeket. Csoki azért van. Virgács, hál isten, nincs. Megint sikerült elhitetnem, hogy jókislány vagyok. Plázáink már kora novembertől hirdetik a Karácsony meghittségét – fogyasztói társadalom, oh!

Még szerencse, hogy hazaérkezve fenyőillat fogad – kizárólag földlabdával együtt kölcsönzött, ünnepek után visszaültetésre kerülő fából eredő –, nincs többé karácsonyi akció, csak meleg van, család van, otthon van. Ilyenkor valahogy elfelejtem, hogy bajom van a megrögzött szokásokkal. Hirtelen tradíciókká, családi hagyományokká avanzsálnak, és összeszorult torokkal éneklem a ’Mennyből az angyal’-t. A diósbeigli majszolása közben – képtelenség abbahagyni, ugyanis családom nőtagjai mind zseniálisak a témában – végigmazsolázom, kire jutott elég (tudniillik időm), kire kevesebb, és ki az, aki nem hagyja nyugodni a lelkiismeretemet. Ilyenkor könnyebb a telefonkagyló és a megbocsátás is – mindennek megvan a maga ideje.

Egy kedves barátom filozofikus hangulatában azt találta mondani, hogy olyan vagyok, mint a Szilveszter. Bóknak vettem, isten bocsássa meg az önbizalmamat. Jókedvűen, könnyű szívvel búcsúzni valamitől, ami elmúlik csak abban a biztos tudatban sikerülhet, hogy lép új a helyébe. Szilveszterkor ezüst tálcán, pezsgővel felszolgálva kínálja magát az újév. Hétköznapokon kinek-kinek az egyéni bátorságán és önismeretén múlik, hogy felismeri-e a változtatás szükségességét és koccint-e, ha itt az ideje.

Minden kedves HazaiDivat.hu Olvasónak és elszánt Újrakezdőnek B.U.É.K.!

• HazaiDivat.hu hírek